Vecix

Kapcsolataim

A nagyon közeli közelmúltban úgy tűnik,elhagyott az eddigi legkitartóbb online levelezőpartnerem.2019 augusztusától tartottuk a kapcsolatot egészen 2021 karácsony másnapjáig.Erre lehetne mondani hogy szép kor egy olyan,teljesen online kapcsolat esetében amiben sose történt személyes találkozás.Kicsit több mint 2 év,bár én úgy éreztem,mintha már 4-5 éve ismernénk egymást.Meg is döbbentem,hogy csak ennyi volt.

Őt egyébként itt ismertem meg,egyszer írt egy kommentet egy bejegyzésem alá hogyha nem zavar az engem,hogy ő teljesen ismeretlenül rám írt,akkor levelezhetnénk egymással mert jópár hasonlóságot talált kettőnk között.

Ő is kb.annyi idős nő volt mint én,plusz-mínusz 1-2 év.Ő is szingli volt,de nem élvezte ezt az állapotot.Neki is meghalt az apja,igaz,2 évvel korábban.Ő is az anyjával élt,igaz,ő nem Budapesten hanem egy észak-magyarországi városban.Néprajzot tanult az egyetemen először,majd az informatikatanári pályára állt rá,mivel az anyja mondta neki hogy tanárra mindig is szükség lesz.Jelenleg még mindig tanul.

Sok mindent megosztottunk egymásról egymásnak,sokszor olyan dolgokat is megírtam neki amit senkinek se mertem elmondani,megírni,többek között az elmúlt bő 1 évben végbenment jós-és médiumi fejlődésemet is,mert egy picit érdekelte az ezotéria.Viszont végig fenntartásokkal kezeltem a templomba,misékre járós katolikus múltja miatt.A 20-as évei közepén kezdett komolyabban az egyház felé fordulni,fölvett szentségeket,stb,csak aztán gyorsan elmaradt a templomból és az egyéb programokról a sok boldog,fiatal pár és kisgyerekes család miatt.Úgy érezte,mintha csak miattuk lenne az egész és a maga fajta egyedülálló nőnek nincs ott semmi keresnivalója,csak megtűrt,de nem szívesen látott személy.

Ő is hektikusan,de azért kitartóbban kereste az élete párját,mint én.Tavaly év végén majdnem révbe ért egy kisújszállási származású,de már Budapesten élő pasi mellett.Nagyon boldog volt meg rózsaszín színű volt az egész,bár levelezőpartnerem valamiért mintha kicsit tartotta volna tőle a távolságot.Aztán a pasi rövid időn belül követelőzni kezdett,hogy azonnal költözzön föl hozzá Pestre.Mint kiderült,az új bérelt lakás közös bérléséhez kellett volna gyorsan összeköltözni.Erre akkor figyelmeztettem őt,hogy a férfi bizonyára csak bérlőtársat keres(aki mellesleg szexrabszolga is meg házi cseléd is).Azthiszem ezzel is együtt karácsonyozott.De a végső döfést az adta meg,hogy a pasi gamer volt,abból is a legfüggőbb fajtából.Nagyon akarta ezt a kapcsolatot,de végül kiadta az útját.

Tavaly októberben aztán átrakattata velem a levelezésünket a Gmail chatre.Először nem is tudtam,hogy mi fán terem ez,de aztán láttam,hogy két pasi is ott kommunikált velem régen.Ekkor még semmit se gyanítottam,mert már máskor is volt ilyen.Először emailben leveleztünk,majd az Arckönyv-messengeren,majd kijelentette,hogy ő onnan,ha elvégzi az egyetemet,le fogja magát törölni,rakjuk át inkább Gmail chatre.Jól van,volt már ilyen és tudtam,hogy zaklatott a viszonya a közösségi médiához.1-2 napja jártam a profilján,még megvan,de olyan fehér és üres az egész hogy majd elvakultam tőle.Profilkép eleve nincs,az ismerősei nem láthatók,semmi sincs,egyedül csak az iskoláit adta meg de lehet azokból se mindet.Amúgy csak egyszer láttam róla fényképet,mikor egyszer pár hónapig volt profilképe az Arckönyvön.Sovány arcú,szögletes állú,vállig érő hullámos festett vörös hajú,átlagos külselyű nő volt.Egyszer megmutatta,hogy milyen fényképpel keres társat társkereső oldalon,ugyanez az arckép volt,csak fekete-fehérben,és jóformán csak az álla,a nyaka,a hajából meg még talán a szájából látszódott valamennyi.Hát,hogyha pasi keres ilyen képpel valakit magának,én egyszerűen tovább lépek az ilyenen,önmagukról kivehető képet föltölteni nem akarókkal egyszerűen nem foglalkozok.

Szóval Gmail chaten folytattuk tovább október 17-től.Aznap volt egy jó hosszú chatelésünk,de utána majd12 hónapra eltűnt,csak kérszer írt 2 kurta üzenetet,és az intenzív tanulásra hivatkozott(amúgy állandóan és nagyon sokat tanult,olyan lehetett,min Hermione).Aztán egyszer közölte,hogy már hetek óta van egy párja,aki bizony időnként még az oly fontos tanulástól is elvette az idejét.Bár ígérte a bővebb tájékoztatást,a varázslatos férfiról csak annyit tudhattam meg,hogy Zoltánnak hívják,37 éves,meg egy elejtett félmondatból azt,hogy budapesti,"lejött hozzánk",így fogalmazott róla.Márpedig lejönni a pestiek szoktak vidékre.Zoltánról a legfontosabb tudnivaló az volt,hogy van neki egy mexikói exe,aki egy "ribanc",legalábbis úgy néz ki és hál'Istennek csak 3,5 év jutott nekik közösen.Az ex uralta állítólag Zoltán egész Arckönyvét,és Zoltán még gratulálni is mert a nő eljegyzéséhez,aki már állítólag azóta már férjes asszony,viszont így érthetetlen,hogy mégis miért utazott el Zoltánhoz Magyarországra Mexikóból.Ki tudja?A Mexikói Ex miatt Levelezőtársam kissé megingott,de végül kitartott Zoltán mellett.

Ezt közölte velem karácsony másnapjának estéjén,én másnap válaszoltam neki,azóta semmi.

Jó,az valahol normális,hogy nem nekem kell az élete társának lennie meg amikor pasi van,akkor kevés a szabadidő és lassan,de biztosan elhalnak az egyéb emberi kapcsolatok.Ha például nekem lett is volna baráti köröm,az mostanra már szét lenne esve a házasságkötések meg a gyerekszülések miatt.Kevés idő,sok férj,sok gyerek.

Azt így utólag észrevettem,hogy az emailezés közben legalább 3,de nagyon egyforma email címről tartotta velem a kapcsolatot a Gmail chatet meg nem használja,sose aktív rajta.Magyarán mondva berakott engem egy olyan szobába,ami felé sose jár,sose nyitja ki az ajtaját.Zoltánnal vajon hogy kommunikál?Régimódi módon csak telefonon és sms-ben?Emailben?Akkor látná,hogy írtam neki,mert ott van oldalt a chatbox.Azért az emailt illene megtartania,hacsak nem akar vadasszonynak elmenni az erdő közepébe,hamár az Arckönyvet és társait nem kedveli.

Szerintem már sose fogom tudni vele fölvenni a kapcsolatot.A telefonszáma,bárhány legyen is neki,sose volt meg.3 email címről levelezett velem.Melyikre lenne érdemes írnom?Melyiket használná még vajon?Az Arckönyvön már nem lesz fönt.

Nővéremnek egy Zsuzsa nevű,volt egyetemi évfolyamtársa tűnt el így,bár ott a kapcsolat megszakításának az oka az volt,hogy testvérem akkori új pasija,aki most exférje neki nem diplomás.Kb.10 éve tartottak egy évfolyamtalálkozót,akkor nővéremet keresték meg vele kapcsolatban mert a Zsuzsa sincs fönt sehol se,ahogyan majd az én Levelezőtársam se lesz.A telefonszámát,email címét meg senki se tudta.Nővéremnek akkor még megvolt a Zsuzsa telefonszáma,akkor beszélt vele utoljára.

Kettőnk között a legfőbb és a legerősebb összetartó kapocs a szingliségünk volt,és ez az ő részéről megszűnt,így értelmét vesztette a velem való kapcsolattartás is.

Nagy búcsúzkodás nem volt,meg nagy ígérgetések a továbbiakra,egyszerűen csak ghostlingolt az életemből,de legalább nem a mondat közepén,mint egyesek.Gondolkoztam azon,hogy még esetleg névnapkor,születésnapkor meg karácsonykor fölköszöntgetem és érdeklődgetek a hogyléte felől,de hát ő eddig se köszöntgetett föl engem sose,mindig csak én,és vajh melyik címre írhatnék neki?

Van egy másik társalkodóném is,vele még él a kapcsolatom,vele a második munkahelyemen ismerkedtem meg,és ugyan évekig nem tartottuk személyesen egymással a kapcsolatot,de az utóbbi kb. 2 évben elkezdett velem találkozgatni igaz,csak nyaranta,meg május-szeptemberben,mert anya félt a koronavírustól,vagyis pontosabban inkább magát félti,nem engem.

Már nem is tudom mióta,de nem keresem a társaságát,inkább folyton ő ír.Elég furi.Amikor másodjára jártam a II.Jósnőnél az döbbenten kérdezte hogy hogyan is lehetünk mi együtt?Hát,ez jó kérdés...Teljesen más személyiség,mint én,bár van pár közös pont a saját és családjaink múltjában.Ő is szingli,de ő tudatosan szingli és gyermektelen mondván hogy ő a negatív,ismétlődő családi mintákat nem fogja tovább adni.Imád elmélyülni a pszichológiában.Szeret főzni,én meg nem.Sok minden érdekli,de nekem úgy tűnik hogy semmiben sem mélyed el igazán.Rengeteg ismerőse van,de az ismerőseihez való viszonyulásához nem értek mert engem mindig távol tartott tőlük.Imád táncolni és szórakozni meg utána délig aludni.Megteheti,mert munkanélküli.

Nem tudom,miért távolodok tőle,de voltak beszólásai amik rosszul estek nekem meg kissé csípős a stílusa.Persze ha ír,akkor válaszolok neki.Azt nem szeretem benne,hogy gyakran beszél magas lóról,kioktatva,miközben szerintem semmi oka rá,mert nem egy tökély az élete.Neki lehet az,de kívülről nézve nem az.Így a kioktatás kicsit sántít.

A kapcsolatunk még nem süllyedt le a jeles napokkori köszöntésekre,viszont ha elveszíteném őt akkor ő lenne az utolsó,külvilágba vezető emberi kapcsolatom a jelenlegi állás szerint.

Ha lenne egy pasim,akkor valószínűleg nem a pasi miatt maradnék el tőle...

Karácsony 2021

Az elmúlt időszakban több kísérletet is tettem a blog föltámasztására.Az elhanyagolás fő okai egy rajongói oldal intenzív szerkesztése kevéske emberi kapcsolatom ápolása volt.De most úgy érzem,hogy kedves online beszélgetőpartnerem szép lassan föl fog szívódni mert úgy néz ki,hogy bepasizott.Ő is hosszú ideig volt szingli,mint én,és bizonyos szempontból egy cipőben jártunk.De most úgy tűnik,hogy ez a markáns hasonlóság most megszűnik.Tavaly már úgy tűnt,hogy révbe ér,de sajnos jól ráfázott a gamer pasira.A jelenlegit valamikor novemberben ismerhette meg,látványosan el is maradt mellőlem,én először azt hittem hogy lázasan készül a szokásos karácsony utáni vizsgákra(még mindig tanul),de aztán kiderült,hogy összeszedett valami Zolit akire bár egy időre sötét foltot vetett a múltnak árnya egy mexikói ex személyében,végül a pasinak sikerült tisztára mosnia magát és állítólag már csak a nő akarta újra melegíteni a káposztát.

Eltűnését azért sem vettem észre,mert az idő tájt engem is nagyon lekötött egy kapcsolat-kezdemény.Szó szerint levegőt se tudtam venni abban a körülbelül szűk két hétben november-december fordulóján.A kapcsolattartás nagyjából hat hétig tartott,de csak az utolsó két hétre vált intenzívebbé.A pasi azóta már nincs meg,rendes voltam és nem pont Mikuláskor mondtam azt,hogy vége,hanem egy nappal előtte.Sajnos nyomós okaim voltak arra,hogy megszakítsam a kapcsolatot.

Másik barátosném is eltűnt.Tavaly nagyon szűk időket élt meg azzal hogy nem voltak szórakozási lehetőségek karácsonykor és kénytelen volt a budai utcákat róni.Egy indiai ismerőséhez akart menni úgymond karácsonyozni,aki nem keresztény vagy keresztény gyökerű,de az illető röviddel a program előtt lemondta a látogatást.Nem hinném,hogy nagyon elfoglalt lenne manapság mert úgy tűnik hogy van ideje képeket föltöltögetni Facebookra.

Az idei karácsony elég semmilyen volt.Se rossz,se jó.Volt halászlé,mézeskalács,diós és mákos bejgli meg sült kacsa tört krumplival és párolt káposztával.Az idén nem vettünk Baileyst,hanem tojáslikőrt vettünk helyette.Szerintem legközelebb Baileyst kell venni,mert ennek a tojáslikőrnek semmilyen alkoholos íze nincs,jó,drágábbat kellett volna venni mondjuk így olyan mint egy nagyon hígra főzött madártej.Kicsit sok lett a cukor,de a betegre evést sikerült elkerülni.Eddig.Tavaly is Szilveszterkor sikerült magamat betegre ennem a szörnyű zsíros rántott hallal meg a nagyon sok tejszínhabbal megrakott gesztenyepürével.És miért?Mert imádom a zsíros húsokat,a zsíros ételeket,a zsíros tejszínt.Meg a zsíros szalonnát és töpörtyűt.

Szenteste napján fél nap még dolgoznom kellett,utána megnéztem a Titanic elsüllyedését,szerencsére anyát addig szóval tartotta egy házlakó.Utána összeraktuk a fát és jöhetett a díszítés.Az idén rekord mennyiségű izzósort rakott föl anya.Fogadkoztam,hogy nem igazán akarok vásárolni semmit se karácsonyra,erre vásároltam cuccokat a kb.12 éves  adventi koszorúm fölfrissítésére(sose volt meggyújtva rajta a gyertya ehhez a jövőben is tartani fogom magam),és egy szintén hasonló korú ajtókopogtatóhoz is.Vettem gyertyákat.Vettem egy jegesmedve-figurát.Vettem egy szarvast és egy hóembert is(ez olyan ami sosem olvad el).Vettem pici Mikulás-sapkákat.

Aranypénteken anya el akart menni az Obi karácsonyi vásárába mert hát ő azt jobban szereti mint a Vörösmarty térit.Nagyon izés volt az Obi vására idén.Egyedül csak a karácsonyi makettek voltak jók.No,jó,standard gömböket,csúcsdíszt és izzósorokat lehetett volna venni meg műfenyőt.Régen sok mindent vettem itt,de ez most szánalmasra sikerült.Kétszer három darab szőlőkötöző madzaggal átkötött kurta fahéjrudacska 1500-ért.Most úgy tűnik az a trend hogy a kínai karácsonyfadísz-gyárak kihajtják a dolgozóikat a legközelebbi erdőbe és az ott összegyűjtött cuccokból csinálnak valamit vagy csak beteszik egy celofán zacskóba.A beugró ár 1000,1500 forint,ebben már elérte a bazilika előtti fittyfiritty-vásár termékeinek árát.Az ember nem is bánná,ha szép dolgokat kapna cserébe.Végül kisétáltunk 3 mézeskalács-formával,egy szarvassal,egy üstökössel meg egy angyallal.Csalódottságunkban elmentünk rögtön utána a Praktikerbe is.Ott anya szerint jobb volt a vásár és szebb az áru,de nagyon kicsi volt és már akciózták le és szedték szét egy héttel karácsony előtt.Igazából semmi iránt se dobbant meg a szívem.Egy asztal szépen meg volt csinálva ünnepi lakoma-asztalnak,és fenyőtobozok voltak a tányérokban.Eszembe jutott,hogy van egy bizonyos ország,ahol állítólag akkora az éhezés,hogy fenyőtobozt esznek,szerintem ezt úgy kell érteni hogy lisztté őrlik a tobozt és azt sütik meg valahogy valami kenyérfélének,ínséges időkben,rossz vagy elpusztult termés,háborúk esetén errefelé is ismert volt a fakéreg-lisztből sütöt kenyér.No,ami a fejlett,gazdag országokban fine dining,mert már kínjukban nem tudnak mit enni,főleg karácsonykor,az más helyeken a keserű valóság,súlyos kényszer,vagy megeszi a fenyőtobozt vagy éhenhal.

Bánatomban aranyvasárnap ellátogattam a rendes karácsonyi vásárba is.A föntebb említett pasinak köszönhetően november legvégén már jártam itt igaz csak a Vörösmarty térre jutottunk el mert a bazilika előttiből már ürítették ki az embereket.Ekkor vettem egy nagy darab birkaszőrt a Garay szűcstől abból a kenőpénzből amit a miniszterelnök küldött a nyugdíjasoknak,köztük anyának is,hogy jövőre szavazzonak rá.Nagyon szép szőr,szebb,mint amiket anya anno egy kecskeméti kirakodóvásárban vett még nagyon régen.Azóta azzal turbózom a paplant fölül,meg alattam az egyik régi.Nem is fázok azóta.Mert hideg a lakás,ezek a modern textilek meg keveset érnek.Most legutóbb végül sikerült vennem egy kis sárga fényes mázos cserépházikót meg egy dióbabát amit már régóta szerettem volna venni de eddig mindig vagy hintaló-figurát,vagy üvegdíszt vettem helyette.Még jótékonykodtam is a furulyás utcazenésznek.Most is kicsik a vásárok,még mindig be vannak szorítva a 2015-16-os terroristás botlató betongerendák közé.Régen a Vörösmartys kiért egészen a Deák térig.Most meg a vírus miatt van bekordonozva.November végén még alig voltak,aranyvasárnap azért jóval többen bár a 2019-es szintet nem sikerült elérni.

Készítettem egy napszarvasos díszt és aranyra kifestettem két,a Cseritiben vásárolt kerámia naparcot,ezek is fölkerültek a fára.Az egyik kis piros gagyi műanyag gömbünknek a kezeim között morzsolódott le a fémnek tűnő,de valójában ki tudja miből lévő végelzáródása.Igazi Herkulesnek érezhettem magamat.

Megpróbáltam tévét nézni.Megtekintettem a Sisi-trilógiát,a Jégvarázs kettőt,egy ismeretlen Anna Karenina kétrészes filmet meg azthiszem a 2005-ös Keira Knightley-féle Büszkeség és balítéletet.Az Anna Karenina elment szódával,szép film,jól érthető benne a cselekmény meg a szereplők motivációi,érzései.A Sisit mindig megnézem,igazi kikapcsolódás,olyan,mint egy stresszűző terápia.Semmi olyan nincs benne ami fölzaklatna és álmatlan éjszakákat okozna.A Jégvarázs kettő jó ezo-misztikre sikerült tele jóslással,médiumizálással és karma törvényével,hát,szerintem a gyerekeknek túl elvont,de lehet az átlagos felnőtteknek is,nem csoda ha ez már nem aratott olyan kirobbanó sikert.De legalább Kristoffot elküldték énektanárhoz és a végére lett egy stylystja is,elvégre egy királynő férje(ez kérdés mert lehet még mindig vadasan éltek)nem öltözhet úgy mint egy paraszt.A Büszkeség és balítélet meg hasonló a Sisihez,igazi mese habbal felnőtt nőknek,olyan mint egy felnőttfilm,csupa-csupa valótlanság van benne meg olyan pasik és szituációk akik és amik a valóságban nem léteznek vagy nagyon ritkák.Kész vicc,hogy Mr Darcy feleségül veszi a tök szegény Elizabethet.Mr Darcy aki a Buckingham palotában él valahol vidéken.Ezt a házasságot úgy megakadályozták volna a valóságban,mint a pinty.Még kósza gondolat se lehetett volna hogy egy ekkora vagyonba beházasodhasson egy ilyen szegény lány.Még csak az sem derült ki hogy Elizabeth családja titokban nagy vagyont örököl a sose látott amerikai nagybácsitól.Elizabeth maximum szerető lehetett volna.

Anya a TLC-n nézte egész karácsonkor a kedvenc sorozatát,a Három hónap múlva esküvőt.

Tavaly végignéztem Kevint.Idén már nem akartam magamat boldogítani vele.

 

 

Tél

Még sose írtam ilyen későn a karácsonyról,igaz nincs is róla nagyon mit írni.Ez volt az első karácsony,amin ennyire kevesen voltunk,csak anya és én.Apa utolsó karácsonya 2018-ban volt,nővéremék 2019-ben karácsonyoztak velünk utolsó ismert alkalommal,mivel 2020 júniusában külföldre költöztek.A karácsonyfát sikerült lerakatni a padlóra,a dohányzóasztalt,amin addig volt,átvittük apa szobájába.Így végre szék nélkül lehetett díszíteni.Érdekes,hogy egy ennyire hobbit családban miért kellett mindig asztalra rakni az amúgy is nagy karácsonyfákat.Jó,régen,a nagy és magas nappaliban még volt valamennyi értelme,mert jobban mutatott.

Nemigen vásárolgattam,pedig ekkor kaptam hosszú idő után az első fizetésem.Jó,persze,a vírus miatt nem lehetett most annyira tobzódni hogy megnézem itt is,ott is.Vagyis lehetett,de nem volt tanácsos.Ám így is sikerült összevásárolnom egy cuki hólányt(hóember rózsaszín sállal és usánkában),ezt még novemberben vettem egy hobbiboltban,de mire decemberben újra visszamentem,már csak csúnyák voltak abból is csak 4-5 darab.Vettem egy álló kis szarvasbikát.Mókusok most nem voltak jók,mind albínó volt meg olyan nyomottak.Megvettem álmaim régóta halogatott lilás-rózsaszín karácsonyfa-gyöngysorát.Meg már karácsony után láttam,hogy 50%-os akció volt a helyi pláza virágüzletében és vettem egy nagyobbacska szarvast a nagyobbacska szánkó elé.Így már száguldhat a Mikulás,amit az unokaöcsémtől cafcaráztam(neki nem kellett).Mostanában egyre-másra arra jutok,hogy nem igazán dobogtatják meg a díszek a szívemet.Vagy már van otthon,vagy pedig csúnya/gagyi/drága/unalmas megjelenésű vagy az összes együtt.A dísz árak nagyon elszálltak.De szerencsére bespájzoltam,míg olcsó volt.A nagy ebédlőasztalra kis műanyag-karácsonyfákat raktam,már nem bajlódtam igazi fenyőágas dekorációval.Anya persze vett fenyőágat,volt az is,egy vázában.

A menü most is a szokásos volt,diós-mákos bejgli,sült kacsa,halászlé,rántott hal csak szilveszterkor volt.Vettem szaloncukrot is,kávésat meg ír krémlikőröst meg Erős Pistásat.Az Erős Pistásból még mindig van,nagyon finom,olyan,mint a csípős Sport szelet.A másik szaloncuki is jó volt,szerencsére nem volt gejl,bár anya leszólta,mondván,hogy nem igazi szaloncukor,hanem csak bonbon.No,ő is vett magának "igazit".Vegyes zselé,pár szem banánossal.Olyan íze,volt,mint a cukormázba mártott kockacukornak.

Év végére annyira kiürült a ház,hogy a belső udvarra néző lakásokban jó ha 5 lakás ablaka világított csak.Mondjuk a diákok 2020-ban a vírus okozta online oktatás miatt hazamentek vidékre vagy külföldre,jópár lakás maradt bérlő nélkül.És a mi társasházunk túlnyomórészt ilyen lakókból áll.

A tévéműsor a szokásos volt.Vagyis annyira pocsék,hogy bánatomban Kevint néztem.

Karácsonykor értelmiségi voltam,vettem magamnak két könyvet.A Dűne első kötetét meg egy,jobbára képes albumot egy 18.századi felső-magyarországi rokokó festőről.Meg egy virágmintás bögrét is vettem.Anya egy üveg Bailey's-t ajándékozott nekem.Mindegy,legalább nem foglalja tartósan a helyet.

A szilveszter még inkább semmilyen volt.A tévében még annyira se volt semmi,mint karácsonykor.Sas József,a klasszikus,19.századi eredetű kabaré utolsó jelentős unikornisa elhunyt.Most tényleg írni lehet,hogy pótolhatatlan.Van ez a kétnevű show helyette de még elmosolyodni se tudtam rajta.A menü zsíros rántott hal volt gesztenyepürével és sok zsíros tejszínnel.Anya csak egy kicsit lett rosszul a sok zsírtól de én annyira,hogy másnap képtelen voltam dolgozni menni.Pedig én imádom a zsírt.

Mi jók voltunk,vendéget nem hívtunk,igaz,nem is tudtunk volna kit.Nővéremék külföldön,anya meg a munkatársával sose akarta ennyire összeszűrni a levet.

Nem láttam,hogy mennyire világították ki a környékünk ablakait,erkélyeit.Az elmúlt években növekvő volt a tendencia.A lakásunkkal szemközti panelt nem nagyon világítgatják,csak 2-3 ablakban volt valami.Az ok,hogy régebben öregek laktak benne,most meg egyre inkább huszonévesek.Az öreg nem világít,mert nem szokta az új módit,régen nem volt meg amúgy is spórol,a fiatal meg azért,mert majd hazamegy vidékre karácsonyozni aztán majd ott csinál neki karácsonyt a szülője.A mi házunkban mindig is túlnyomórészt diákok és pályakezdők laktak,akik szintén rohantak vissza vidékre karácsonyozni,itt nem csináltak maguknak karácsonyt.Van pár gyerekes háztartás,de azok se dekorálnak.No jó,azért van pár elvarázsolt lélek a házban,mint például az inkább 50,mint 40 éves részeges riporternő,aki szeret padlótól a plafonig érő vágott karácsonyfákat állítani amiket aztán márciusban hoz le és teleszórja a tüskékkel a házat.Anya dohog,hogy miért állít ekkora,"igazi" karácsonyfákat,se gyereke,se senkije,még szőrös babája sincs.Senki se jár hozzá,csak zűrös pasiügyei vannak.Bár biztos vágyik egy kis "boldog gyermekkor" hangulatra.A legutóbbi karácsonyt már 24-én kora reggel egy boros vagy pezsgősüveggel a kezében hazatántorogva kezdte.Tudom,mi a különbség a kétféle italosüveg között csak nem néztem meg alaposan.Amúgy autót vezetve jött haza.Anyát egyébként vigasztalják,hogy örüljön neki,hogy csak pár nagy fenyős elvarázsolt lélek van itt,bezzeg azokban a házakban,ahol nagyobbak a lakások,sok a kisgyerekes család kutyával meg égig érő hullajtós karácsonyfákkal,no ott aztán halmokban áll a fenyőtüske márciusig(de valójában júniusig lehet zavarászni a fenyőtüskét).

A legutóbbi tél amúgy annyira különös volt,hogy ki lehetett telelni egy szál vékony szövetkabátban meg kis dzsekikben,sose kellett vastag,meleg,igazi téli kabátot fölvenni,igaz Budapesten mindig egy kicsit melegebb az idő.A muskátlik majdnem kiteleltek,de valamikor január-februárban mégis megfagytak.Viszonylag meleg volt,de mégis,valahogy túl sötét,túl hosszú volt ez a tél.

Mi történt azóta-munka

Látom hónapokkal ezelőtt megpróbáltam újraindítani ezt a blogot,csak valahogy sose jutott rá időm.Tavaly elkezdtem csinálni egy tematikus oldalt-máshol-és lett egy intenzív levelezőpartnerem és inkább neki öntöttem ki az életemet.De hát őt se lehet mindig nyaggatni,ráadásul elfoglaltabb mint én.Körülbelül 3 embernek írhatok a legnagyobb közösségi oldalon,de mint írtam,őket se lehet mindig zargatni.

Sorra veszem,mi történt.

Munka

2020 novemberében vége szakadt pár nap híjján kereken 3 éves munkanélküliségemnek.Ebben a 3 évben itt-ott dolgoztattak 1-1 napokat,illetve volt tavaly nyáron egy pár napos bejelentett munkám.2x 1 hetet dolgoztam könyvraktárban is tavaly karácsony előtt és az idén májusban.

A hiú ábrándjaim hamar elszálltak és rá kellett jönnöm hogy még a lehetőségeimhez képest "álommunka" se "álommunka".Próbáltam elhelyezkedni irodán általános irodai munkákra,jelentkeztem ügyfélszolgálatosnak,call centeresnek,ingatlanosnak,portásnak többször is.Szinte mindenütt kellene angolul tudni,amit én nem tudok,vagyis pontosabban a beszéd az,ami sose ment angolul,egyszerűen mindig cikinek éreztem ha angolul kellett beszélnem(nyelviskolai szituációkban meg 1-2 külföldivel).Kenni-vágni kell a számítógép kezelését,különösen az átlagember életéhez tökéletesen fölösleges Excelt.Egy nagy,külföldi cég,ami a Váci úton nagyon meg akart fogni mert volt kereskedelmi tapasztalatom(játékbolt).Egészségvédelemmel kapcsolatos termékeket kellett volna rábeszélni emberekre.Eleinte 5-6,majd 8-10 feladatkör.Anya és a nővérem lebeszéltek róla.

És még ott voltak azok a sokszor 2 km hosszú kívánságlisták arról,hogy milyen a tökéletes munkaerő.Meg a rengeteg kamu álláshirdetés.Igazából nem is keresnek senkit meg már úgyis régen meg van rá a jelentkező.Különösen magas az arány az állami óvodák esetében hogy már megvan a befutó de a hirdetést valamiért mégis kitették a fair play látszatát keltendő meg mert állítólag muszály nekik.Az óvodák esetében még a dadus,azaz a mindenes házimanó állások is ilyenek.Megvan rá a liebling(kiskedves)már a hirdetés megfogalmazása előtt.Egy túlnyomórészt takarításból,piszkos munkából álló pozícióra.

A legjobban a dajka pozíciót ismertem meg,papírt is szereztem róla egy tanfolyamon,a legintenzívebben ezzel kapcsolatban kerestem állást.Ezek a föntebb emlegetett csókos állások leginkább az állami óvodákra jellemzőek.Bármiféle visszaigazolást arról,hogy nem kellek,csak egy magánóvodától kaptam.Volt egy óvoda Budán,azt hiszem,a Böszörményi út mellett,no ott a munkaerőhiányt úgy oldották meg,hogy valószínűleg állandóan hirdették az állást és a jelentkezőket dolgoztatták 1,vagy ha nagyon meg voltak vele elégedve akkor talán 2-3 napig.Az egyik állandó dolgozó egyszer elszólta magát hogy hát,mostanában kevesebben jönnek...mármint jelentkezők erre az állásra.A tanfolyam elvégzéséhez kellett 2 hét gyakorlat,és irtózatos nagy szerencsém volt,hogy miután elkezdtem róni egy bizonyos környéket,a 3. óvodában megengedték,hogy gyakornok legyek náluk.Budai óvoda(nem az előző,ott csak 1 napot voltam),de nem valami luxusovi ahová a felső pár száz járatja a gyerekét.Egy eléggé kiabálós óvonéni mellé osztottak be először,majd hol itt voltam,hol ott.A 2 hetet sajnos szakaszosan jártam le mert beteg is lettem és apa is pont akkor halt meg.Alaposan megismerhettem az óvoda működését.Anno sok tanfolyamtársamnak volt csalódás hogy a dadus a közkeletű tévhittel ellentétben nem a gyerekeket babusgatja,dajkálgatja se nem játszadozik velük hanem a konyhán van,melegíti az ételt,mosogat,vécét pucol,csapot pucol,festékesedényt és ecsetet mos,taknyos orrot töröl,feneket töröl(ezt az ovónénik nem csinálják mert túl alantas tevékenység),szalvétát hajtogat,takarít,vasal,mos.Ha van kert,akkor még lehet a kert karban tartása is az övé.A legjobb dadus az,akinek csak a hátát látják a csoportszobában távozás közben.A gyerekekhez semmi köze,kivéve az orr-és fenéktörlést.Ahol én voltam,a csoportszobákban rendet rakni nem kellett,mert a gyerekek nagyon önállóak,mondták az óvónénik.Az etetésen kívül csak az ágyakat kellett pakolászni a szobákban.A helyesebb megnevezése az óvoda-és bölcsöde körüli mindenes cseléd lenne.

A gyerekeket minden nap gyümölccsel(és alkalmanként egy kis zöldséggel)kellett tömni.Azt a tömény cukrot!Vagy fruktózt.Az első gyümölcshámozás és szeletelés után 1 cm vastag,levakarhatatlan,lemoshatatlan kikericssárga,ragadós réteg keletkezett a tenyeremre.Vajon a gyerekek gyomrával meg beleivel is ez történt?Másnap gumikesztyűt vittem be otthonról.Nem szóltak semmit érte,de biztos el lettem könyvelve kényeskedőnek.Nem,ott nem napi 1 almát vagy narancsot kellett megpucolni hanem rengeteget.

Én alig jártam óvodába és hála a Magasságosnak akkoriban még nem is volt kötelező.Utáltam óvodába járni.Ha anya megkérdezte,hogy mi volt,akkor csak annyit mondtam,hogy "Csitt,ne beszéljünk róla!"Szerencsére kevés időt töltöttem az óvodába,de azt tudom,hogy akkoriban nem volt divat a születésnapok óvodai megünneplése.Ez váratlanul ért.Persze az óvonénik kikötötték,hogy a legtöbb szeletes,legnagyobb tortát vegyék meg a szülők.Aztán meg a gyerekek alig kaptak belőle valamit,a nagy részét ők vitték haza.Szó sem volt róla,hogy másnap megeszik a maradékot vagy a maradékot visszaadják a szülinapos gyerek szüleinek és hazavihetik.De a csúcs az az óvónéni volt aki megette az egyik gyerek speciális különmenüjét mondván hogy a gyereknek nem kellett.Te jó Ég azt a gyerek szülei rendelték meg és fizették ki,a gyerek családjáé vagy esetleg a gyerek anyja-apja főzte otthon(úgy nyújtották be a szülők egy kis műanyagdobozkában reggel)délután oda kellett volna adni mikor viszik el a gyereket hátha este eszik belőle.

Miután kitört a járvány jobbnak is láttam hogy nem lettem dadus.A nagy tavaszi karantén előtt pár nappal még behívtak interjúra egy alternatív óvodába de nem kellettem.

Dolgoztam 2X 1-1 hetet könyvraktárban is 2019 decemberében és valamikor 2020 tavaszán.Alkalmi munka volt.Nem túl bonyolult,de számomra fizikailag nehéz munka volt és lassú is voltam.Igaz mi is lettem volna mikor át kellett mozgatni egy mázsa Bogyó és Babóca-féle Hógolyó verseskötetet?Kemény,vastag,fényes borító,jó vastag lapokkal...A legizésebbek a gyerek foglalkoztató-és színezőfüzetek voltak.Ezekból kategóriánként 150-200 darabot kellett megmozgatni.Külön-kölön könnyűek,szinte jelentéktelen súlyúak,de tömegben már veszélyesek.Egyszer-kétszer voltam az internetes rendelés összekészítőn is tavasszal.A rendelések zöme ebből állt:kifestő,mesekönyv,foglalkoztató a gyermeknek és "út a boldogsághoz" meg "mert megérdemled" típusú ezoterikus és lelkizős könyv az anyának.Apának nem rendeltek könyvet mert valószínűleg vagy nem olvas(számos ok miatt) vagy már rég nem a család része.A munkakörülmények amúgy jók voltak.Nem fáztam a raktárban és a pihenő-és étkezőhelyiség is kulturált volt.Mondjuk egy ilyen nagy és ismert cégtől ez már elvárható.Volt evőeszköz is.Erre azért emlékszem mert egyszer ugyan spagettit vittem ebédre,de elfelejtettem hozzá villát vinni.

A legalja a használtruhaválogató volt.Egy ukrán cég egy lerobbant csepeli szerelőcsarnokban.2019 nyarán dolgoztam ott 3-4 napot.Szerencsémre az egy hűvösebb hét volt mert állítólag egy normál nyáron meg lehet ott pusztulni a hőségtől.Télen meg a hidegtől.Ez minden volt,csak nem európai szintű munkahely.Az ukrán származású munkafelügyelők nem tudtak magyarul.Ha valami baj volt,egy kárpátaljai magyar nőt használtak tolmácsként.A dolgozók többsége amúgy kárpátaljai magyar vagy ukrán volt.Gyanús volt,hogy azonnal felvettek dolgozni az "utcáról".Se elbeszélgetés,se semmi,semmire se voltak kíváncsiak,még formasági szinten se.Ez alatt a pár nap alatt kiderült hogy elég nagy náluk a a munkaerő cserélődése.A kommunikációs nehézségeken túl nem közölték azt sem,hogy mennyit kell teljesíteni és hogy teljesítetted-e aznap.Velem az első 2 napban nem törődtek,csak beállítottak a legtávolabbi sarokba dolgozni.A 3.nap átállítottak egy központibb fekvésű asztalhoz és akkor kezdett velem elégedetlenkedni az ukrán férfi munkafelügyelő.A legnagyobb baj velem meg egy másik magyar nővel az volt,hogy a szemétbe dobtuk azt a ruhát,amit ez a férfi harmad,sőt másodosztályúnak tartott.Ühüm.Lehet,hogy Ukrajnában az a harmad-és másodosztály,de az nálunk szemét.Szóval ha a használtruha-üzletekben nagyon legalja minőséget találtok akkor azt valószínűleg ez a pasi válogattatta...Angol használtruha,ukrán minőségi osztályozás...A körülmények egyszerűen szörnyűek voltak.Minden ragadt a fekete mocsoktól,a vécépapír is piszokban hempergett.A tartóban,nem a földön.Olyan gusztustalanok voltak a pihenő-és szociális helyiségek hogy inkább mentél volna vissza dolgozni a szerelőcsarnokba.Volt öltöző.Az öltözőszekrényekben 10-15 cm vastag retkes reklámújság-stócok.Mert minden,addig a szekrényt használó ember beterített egyet,letakarván az előző ember szutykos papírját,védendő a holmiját.A székekre se szívesen ültem le az ebédlőben.A zuhanyzót ne is említsük.Az ott régebb óta dolgozók azt pusmogták,hogy azért nincs takarító,mert a főnök csak 50 ezret adna neki.De ez még mind semmi.A táskákat azonnal le kellett adni a bejáratnál és betenni egy-természetesen-szutykos nagy,rácsos ketrecbe.Ezt lakatra zárták,és munkaidő végéig nem lehetett hozzáférni.Továbbá megtiltották,hogy munka közben bármit is magadnál tarts.Nem,nem csak a telefont értették ez alatt.Tilos volt intim betétet,vécépapírt vagy zsebkendőt magadnál tartani.Még úgy se,hogy nem akadályozta a munkát.Amikor rákérdeztem,hogy miért van ez,miért nem lehet nálam vécépapír akkor még kissé meg is sértődtek.Minek?Hiszen van!Jó,de milyen?-gondoltam magamban.Ennek dacára végig volt nálam vécépapír bár egy idő után elkezdtem nem inni,hogy elkerülhessem a vécét.Szerencsére végül nem voltak velem megelégedve így gond nélkül otthagyhattam őket.Annyi pozitívumot tudok róluk írni,hogy legalább bejelentettek és van róla papírom,még fizetést is adtak arra a 3 napra.

Most,2020 év végétől egyéni vállalkozó lettem a társasházunk kezelésében segítek anyának.Én is elmondhatom,hogy a szülőm csinált nekem munkahelyet mert különben nem lenne.Csak félnapos munka.Olyan,mintha nem is dolgoznék.Van időm mellette másra is,tudok tőle festeni is.A társasházon belül dolgozok,bumliznom se kell mellette naponta órák hosszákat.Elemózsiát se kell csomagolni,az se gond.A vécé is rendben.Szuper.

Skywalker aggkora és felemelkedése

Január elsején végre meg mertem nézni a Skywalker korát.A félelemérzet oka az,hogy a filmben megtörténik az a leírhatatlan borzalom,amitől már 2 éve rettegek.Direkt nem akartam a nyitóhétvégén ártatlanul és tudatlanul beülni a moziba így vártam,mire megjelentek az első kritikák és nézői élménybeszámolók,így lelkileg többé-kevésbé fölkészülve mentem el.

81988958_10162878153475582_8913204496763453440_o.jpg

Az elmúlt 2 évben nem olvastam pletykákat,kiszivárgásokat,trailer-elemzéseket és spekulációkat,az előző filmnél olvasgattam,és inkább zavaró volt.

A film 99%-a nagyon jó,de van benne 1%,ami szörnyű és baljós árnyként telepedik az egészre.Olyan,mint egy gyönyörű,gusztusos és ízletes torta,amibe egy helyen beleköptek.Ez a borzalmas momentum pedig nem más,mint cuki Kylo,azaz Ben Solo(ahogy tetszik,bár nekem a Ben név nem tetszik,ahogyan a Bence,a Benjamin és a Benedek se) indokolatlan és értelmetlen halála.

82541258_10219603794743638_9038876150377480192_n.jpg

Miért,miért,MIÉRT???

Ő volt a legcukibb pasi az egész új trilógiában,olyan aranyos és édes volt és a sok szenvedés után végre igazán megérdemelhette volna a boldogságot Rey oldalán.Legalább az ő szerelme teljesedhetett volna be és ő lehetett volna az első Skywalker,aki boldogságban és békességben éli le az életét.Ez egy nagyon szép befejezés lehetett volna.Szükségtelennek tartom a halált a Skywalkerek történetének "végső" lezárásához.Jobb lett volna,ha nyugiban és szeretetben élhet Rey-el valami szép,idilli helyen(oké,felőlem ez lehet a Tatooine is),nevelheti a gyerekeit egy olyan korban,amikor belátható időn belül nem tör már ki újabb háború az ismeretlenség és a köznapiság homályába veszve minden alkonyatkor és hajnalkor a kettős napban gyönyörködve.80871801_2667611683333209_1360419079847936000_o.jpg

Én amondó vagyok,hogy legalább a fiatal szereplők éljenek,függetlenül attól,hogy melyik oldalon állnak.

A csókjelenet szép,és itt,ennél szerintem be is lehet fejezni a filmet.Levágni az utolsó perceket,és jöhet a címlista.Így kijavítható a film.Hát nem olcsóbb mint újraforgatni az egészet vagy legalább a legvégét?

A film tempója iszonyatosan gyors.Én kb. fél órának,maximum 45 percnek éreztem.A cselekmény nagyjából abból áll,hogy zavarásszák egymást bolygóról bolygóra.

Rögtön Kyloval nyit a film meg a sötét oldallal.Ez remek,csak Kylót most se sokat mutatják.51b035ba4caad7d47e19e782c9a9f0eb.jpg

A film igyekszik mindenkinek megfelelni és minden Star Wars szereplőt beletuszkolni a sztoriba aki csak él és mozog és azt is aki nem.Több rajongói teóriát is sikeresen kanonizál,mint például a hírhedt Reylót.És legnagyobb döbbenetemre az én vágyálmomat is filmre vitték,mi szerint azt,hogy Rey Palpatine unokája.Erről én csak félve mertem álmodni.Mert hát ugye ha Kylo Rey szerelme és Kylo nagypapája Darth Vader,akkor Rey-é miért ne lehetne Palpi?Így tökéletesen kiegészítenék egymást és helyreállna az egyensúly a Galaxisban meg bezárulna a kör,stb.Az,hogy Kylonak és Reynek nem születhetett gyereke,az egy szerencsétlenül kihagyott nagy lehetőség.Hiszen a kitűnő pedigréjüknek köszönhetően ebből a kapcsolatból születhetett volna meg a Galaxis legnagyobb darklordja aki még a dédpapáinál is erősebb,sötétebb és gonoszabb lehetett volna és akit aztán csak újabb 9 rész után lehetett volna csak legyőzniük a jóknak :)

a06a00e0970c6cf64bd47fbd2d707be7.jpg

Palpi visszatérésének nagyon örültem,ő az egyik kedvenc szereplőm.A visszahozásával kapcsolatban nem volt semmilyen berzenkedésem,nekem mindegy volt csak hozzák vissza.Palpi jelenete a végén szuper volt,újra fölidézte a Sithek bosszúja hangulatát.Ha több jelenete lett volna,az még jobb lett volna.Sőt nekem már az is elég lett volna,ha Palpi a trónján ücsörög mögötte meg Kylo mosolyog félmeztelenül.Olcsóbb is lett volna :)

dd_eqw1wkaub30z.jpg

Visszahozták Landót is.de ki tudja,mit keresett a karakter a filmben vagy mit csinált.

Leia halálára nem emlékszem.Egyszer csak arra eszméltem föl,hogy a földön hever egy félhomályos helyen és R2-D2 szomorúan nézi.

Hux mint kém,vagyis inkább kiszivárogtató bevállalós fordulat volt.Mindegy volt neki,hogy az ellenállók győznek-e vagy se,nem az ellenállók iránti szeretet vagy szimpátia vezérelte,hanem az,hogy Kylo ne győzzön.Végül lelőtték,mint egy kutyát,ahogyan azt régen mondani szokás volt.

emperor_ren_and_empress_rey_in_rey_garden.png

Előrángatták a sutból a misztikus Ren lovagokat is,de minek.

Visszatért az általam legkevésbé kedvelt szereplő is,mégpedig Kylo sisakja amit azért nem szeretek mert folyton eltakarja Kylo gyönyörű arcát.

Palpi visszatérése zavaros számomra.Egy sith bolygón rejtőzködött.A filmben gépekre kötve jelenik meg.Hogy élte túl a Békecsillag robbanását?Ez valami sith praktika lehetett mert hát a sithek bármit megtehetnek,nem úgy,mint a jedik.Biztos hogy nem a rohamosztagosok tartottak neki matracot hogy puhára essen.És megtudhattuk,hogy Senkiházy Snoke valójában Palpi kreációja.Palpi egy unalmas fél órájában alkotta meg gyurmából az Exegolon.És végig ő volt Kylo mestere.Remek.

71664436_10221084342998066_6355703075751067648_n.jpg

És Leia is jedi mester,csak itt valami a "családi boldogságot választom a karrier helyett" dolog miatt nem lett végül diplomás jedi vagy mi.De ennek is majd utánanézek mert nem tiszta a számomra.

Szegény Kylo,végül mégis szüzen halt meg.De legalább csókolózhatott,a mai világban már ezt is értékelni kell. A temetőben apa sírjától pár méterre van egy frappáns sírfelirat:Itt nyugszik az ember,kinek a boldogságból semmi sem jutott.Na,valami hasonló lehetne Kylo,azaz Ben Solo sírkövén is,ha lenne."Itt nyugszik Ben Solo,kinek a boldogságból csak pár perc jutott."

80409351_2703459749734629_1541587599326445568_o.jpg

Milyen lett volna számomra az ideális befejezés?

Palpi csak azért tartja magát életben,hogy megtalálja elvesztett egyetlen imádott kisunokáját és hogy átadhassa neki a Birodalom trónját.Kylóból nem lesz Ben Solo.Végül bár Palpi meghal,de a sötét oldal elsöprő győzelmet arat és Kylo meg Rey összeházasodnak egy Disney klasszik stílusú galaxisraszóló esküvő keretein belül,mindenki boldog és ünnepel és Kylo meg Rey együtt uralkodnak a II.Galaktikus Birodalomban békében és boldogságban és 9 hónap múlva megszületik az SW legnagyobb főgonosza muhaha.Ez még a Sithek bosszújánál is jobb lett volna.

0f96a4ec524d4f4c824b8121a52ddd4b.jpg

De Istenem,az a csillagromboló flotta egyszerűen gyönyörű volt...

A népek természetesen rosszul viselték cuki Kylo,elnézést Ben Solo halálát.Van,aki soha többet nem akar semmilyen SW-t nézni ezután.

Lehet túl hülye ötlet volt kinyírni,mint Bobby Ewinget a Dallasban.Majd Kylo is ott fog zuhanyozni 2 év múlva egy újabb filmben és ezt az egészet elkönyvelik majd Rey rémálmának.Nővérem mesélte,hogy a Terminátorból is kidobtak pár részt mondván hogy nem érvényes a Bobby nélküli évadból meg álom évad lett.De számos rafinált módja lehet annak,hogy visszahozzák vagy folytassák a Skywalkerek történetét.

79316818_716280802226390_9132173608666039511_n.jpg

1.18-20 év múlva mutatják Reyt a tatooine-i sivatagban Luke-ék tanyáján egy borzas fekete hajú,nagy orrú fiú-lány ikerpár társaságában akik Kylótól fogantak aki az Erőn át termékenyítette meg Reyt.Az SW világában mostanában minden lehetséges,ez miért ne lenne az?

2.Kylo valójában nem halt meg,csak teleportált és most pucéran szaladgál valahol.A következő 3 rész meg arról fog szólni,hogy mind az ellenállók és mind a Végső Rend őt fogja keresni bolygóról-bolygóra száguldva.A sztorit ott a sivatagban lehetne folytatni miután lement a két nap és Rey hátrafordul...és Kylo elősétálna a sötétből meztelenül egy hangos "Meglepetést!" kiálltva.

80784557_2675981232496254_8377452123096350720_o.jpg

A végét nem mertem megnézni,becsuktam a szemem,de a hangok alapján el tudtam nagyjából képzelni,hogy mi történik.Helyette inkább egy belső mozit vetítettem magamnak arról,hogy Kylo Rey-el együtt nézi a naplementét.

Nagypapát hiányoltam.Kár,hogy csak a hangja szerepelt.

De igazából,annak tényleg nagyon örültem,hogy Palpi Rey nagypapija.Akkor most már értem,hogy Rey mitől ilyen szuper.

Rose-t két szavas statisztává redukálták és a Finn-el szövődő románca is a kukában landolt,helyette a fekete srác egy fekete lánnyal lógott.

Jó későn posztolom ezt ki,igaz már egy hónapja írom ezt a szöveget mert nem igazán értem rá,de legalább kevésbé lett indulatos.A filmben nagy potenciál volt arra hogy ez legyen a legjobb SW film,de így még mindig a Sithek bosszúja a legjobb film számomra.

tumblr_o05ccygosa1qfe9t2o1_500.jpg

A rangsor szerintem:

1.A sithek bosszúja(mert a sötét oldal győz)

2.Az utolsó jedik(mert Kylo félmeztelen benne)

3.A klónok támadása(mert olyan romantikus)

4.A Birodalom visszavág

5.Skywalker kora

 

6.Ébredő erő

7.Baljós árnyak

8.Egy új remény

9.A jedi visszatér

tumblr_dc8a5d9a5bba6a327c9fb93fce1670e0_f14a7f53_1280.jpg

Az első halottak napja apa nélkül

Megvolt az első halottak napja apa nélkül.November 1-én,pénteken mentünk ki a temetőbe én,anya és a nővérem.Apa porhüvelyét az egyik budapesti sírkertben temettük el,nem a szülővárosában.Mondogatta,hogy oda temessük el,mert azt jól meg lehet közelíteni autóval...Igen,nála mindenben ez volt a mérce,hogy valami jól megközelíthető-e autóval mert hát mindenhova azzal ment.Ezzel szemben nekünk a szülővárosa messze lett volna,az autó is ki tudja,meddig marad meg,anya tud,de nem mer vezetni,én egyáltalán nem tudok,a nővérem meg ha kiköltözik Olaszországba úgy végképp passz lett volna a dolog.De igazából nem is gondolkodott el mélyen arról,hogy hol is akar temetkezni,mert nem akart ő még meghalni és a halála meg oly gyorsan jött és még amikor utoljára bent volt a kórházban idén januárban még akkor is a jövőt,és a hazatérést tervezte,élni akart és nem meghalni.De aztán pár nap alatt hirtelen meghalt.

Sírköve még nincs,anya meg akarja várni,míg az összes körülötte lévő sírra rakatnak követ,nehogy apáét leverjék.De jövőre mindenképpen lesz.Apa sírja egy új osztásban van,csupa 2019-ben elhalálozott ember.Érdekes,hogy az már nem csak az én spekulációm,hogy a generációk egyre hamarabb halnak meg.Míg a 19.század végétől folyamatosan nőtt a várható élettartam,addig most meg csökken.Apám sírja közül szinte az összes halott az 1950-es évek gyermeke,cirka 60-65 éves emberek.Az én apám 66 évesen hunyt el.Ezzel szemben ennek a generációnak a szülei 80-100 éves kor között távoztak ebből az életükből.Ez,ezekhez a 60 valahány,sőt 50 valahány évekhez képest elképesztő.Mint Som Lajos zenész és a 80 valahány éves anyja,aki ilyen idősen temette a fiát.Biztos máshol is van ez így,hogy a 80 valahány éves anya temeti a 60 valahány éves gyerekét.Mert valahogy az ötvenes évek gyermekei már gyöngébb anyagból vannak.Vannak rá mindenféle összeesküvés-elméletek,hogy mi ez a jelenség,de ebbe most nem megyek bele.Tény,hogy a mai nagyon öregek még egy viszonylag vegyszer-és műanyagmentes közegben nőttek föl.Az én anyai nagyapám se görnyedt egész nap egy telefon fölé és falta a chipset és itta a vegyszerbűzt árasztó energiaitalt.Ezek legalább nem voltak.Ő 87 évet élt,apa anyja meg 85-öt.És az is tény,hogy a rák most nagyon arat,a legtöbb ember ebbe hal bele.Korunk pestise.

A "változatosság kedvéért" van apa sírja körül egy 39 éves korában elhunyt nő és egy 19 éves fiú is elhantolva.

Ebből kikövetkeztetve,ha a nagyszüleim generációja nyolcvanvalahány,a szüleim generációja hatvanvalahány évre van kalibrálva,akkor az enyém mennyit fog élni?Negyvenvalahányat?És még mondják,hogy a 20 az új 10,a 30 az új 20,a 40 az új 30,az 50 az új 40,sej-haj,sose halunk meg,örökké fiatalok és egészségesek maradunk mint az Abrasax-család a Jupiter fölemelkedésében.Minden egyre későbbi időpontra tolódik az életünkben,de ha látnák,hogy mennyi negyvenes éveiben járó "fiatalember" volt dögrováson apámmal együtt a kórházban úgy,hogy pár éves pici gyerekei voltak otthon vagy el se jutott a mai érdekes helyzet miatt a családalapításig és a párkapcsolatig,akkor talán elgondolkoznának arról,hogy meddig is szavatos egy ember.Ott haldokoltak 40 évesen,eddig csak tanultak,szórakoztak és dolgoztak és úgy érezték,hogy ráérnek még,azt ping,azt tapasztalták,hogy már itt is a vég.Az ember amúgy sem egy tartós,hosszútávú konstrukció.

A hiánya még mindig fáj.Gyakran álmodok vele és ez érzelmileg állandóan fölzaklat.Anya szerint lehet,hogy rámragadt a szelleme,mint ahogyan rá is ráragadt a magzatként meggyilkolt kistestvére,mert annyira zokogott és fájt neki mikor megtudta a nővéreitől hogy az anyjuk megölettette a negyedik gyereket.Én is hasonló állapotba kerültem.

A szellemek általában akkor ragadnak itt,ha hirtelen halál esetén nem tudatosul bennük az,hogy meghaltak,vagy ha erősen ragaszkodnak egy személyhez,tárgyhoz vagy helyszínhez vagy ha úgy érzik,hogy akad még elintéznivalójuk itt vagy valaki számít még rájuk,például szülők esetében egy gyerek.Apa esetében ez utóbbi lehet igaz.Úgy érzi még segítenie kell nekem.

Vettem a sírjára egy cserép apró csillagfejű lila krizantémot meg egy lila mécsest mert úgy gondoltam hogy anyáék úgyis csak fehéret vagy nagyon diszkrét pasztellszínűt fognak venni,erre föl pirosat meg narancssárgát vettek.Találtunk a síron egy,az én krizantémomhoz hasonló fehér krizit,amit bizonyára apa nővére hozott a sírra.

A nap legfurcsább momentuma az volt,hogy ugyanazzal a nagydarab,kese,fekete bőrdzsekis 17-18 éves forma fiúval és két idős hölgy kísérőjével jöttünk és mentünk a buszon oda és vissza.Pont akkor,és pont annyi ideig.Mégiscsak vannak ilyen furcsa,regénybe és filmbe illő véletlenek.

 

 

 

Egy vallomás

Ezt még utoljára le kell írnom,mert ki tudja,mit hoz a holnap.Ki tudja,hogy fogok ma estétől Tündérkirályfira tekinteni.

Nagyon szerelmes vagyok belé.Persze rengetegszer estem már szerelembe.De egy másik fiú mellett(régi,már aktualitását vesztett vonzalom) én őt tartom életem egyik legnagyobb szerelmének.A másik természetesen ez a föntebb említett,akire 1,5 évig vártam,hogy visszajön.

Különös volt a megismerési folyamat is,ami sokkal bonyolultabb,mint hinnénk.Meg kellett hozzá szabadulnom egy réges-régi,rossz kapcsolattól(ebben segített a regressziós hipnózis)majd kellett egy fiatalember,akinek csak annyi dolga volt velem,hogy lazítsa a testiséggel kapcsolatos gátjaimat.Aztán,mire ez a fiatal férfi teljesen eltűnt az életemből,jött március 15-e.Álltam a szobám közepén,nem is akartam én tévézni,majd csak este,de egy sugallat arra szólított föl,hogy azonnal kapcsoljam be a tévét.És megláttam benne őt,mint a leggyönyörűbb Petőfit,akit valaha is láttam.Pedig nekem nincs szokásomban,hogy állami nemzeti ünnepségeket nézzek tévében vagy élőben.

Csak pár perc volt az egész jelenés,és én szomorúan tapasztaltam,hogy sehol semmi arról,hogy kik léptek föl a műsorban.Semmit se tudtam erről a szépséges férfiról,csak azt,hogy milyen szép és milyen gyönyörűen szaval.Már azt hittem,hogy örökre elvesztettem,mikor jött egy újabb sugallat,hogy nézzem meg az Állami vállalat honlapján a társulati tagokat.És végre ott volt ő,megtaláltam.

Majd következett május 6-a,egy csodálatos este,amit sose fogok elfeledni.A meglepetés,mikor először megpillantottam élőben...és félmeztelen volt,úgy ugrott ki a kulisszák mögül a lábam elé mint gyönyörű ördöge,vagyis pontosabban angyala(mert hát Lucifer valójában egy angyal) az Ember tragédiájának.És a találkozás hátul a művészbejárónál...Mikor itt megpillantottam,hihetetlen,nem evilági boldogság öntötte el testemet és lelkemet,olyan,mint amilyet se előtte,se utána azóta se éreztem.Mintha a mennyországban lettem volna azon a sötét,hideg,esőtől lucskos májusi estén.Mert ilyen boldogság csak ott lehet.Azóta se tudom,hogy milyen boldogság volt az.Közhely,de akkor voltam életemben a legboldogabb és úgy éreztem,hogy végre,több ezer vagy tízezer év után megtaláltam az Igazit.Azt a társat,akire mindig is vágytam,akit folyton kerestem,de sose találhattam meg.És erről a hihetetlen boldogságról fotó is készült,ami kint van a szobám falán az ágyam fölött és a mai napig csodálkozva nézem.Mintha nem is én lennék rajta,hanem egy másik személy.A kép egyébként olyan szeretetteljesre és intimre sikeredett,hogy vidéki rokonaink azt hitték,hogy a pasimmal vagyok látható rajta.

Már írtam róla,hogy az angyalkártya folyton azt dobta ki rá,hogy igazi társ,ikerláng meg lélektárs.Remélem igaza van és nem csak az én képzelgésem.Meg a szerencse,ami még tarot kártyán is kijött.Fogalmam sincs,hogy miért lesz nekem szerencsém.Vagy mert nem sikerül vele beszélnem és megúszok egy kínos szituációt,vagy mert nem sikerül egy hozzám nem illő emberrel(vagy olyannal,aki mellett rossz sorom lenne) összekötnöm az életemet,vagy mert sikerül összejönnöm vele.De lehet hogy csak képzelem.Valami véget is fog érni,hát ez lehet rossz is és jó is.

Minden esetre számomra jelenleg ő a legszebb férfi az életemben.A gyönyörű,dugóhúzószerűen kunkorodó hullámos haja,a karvaly orra,a sötétbarna őzikeszemei,a hosszú,keskeny kezei,a kis finom pehely szakállkája-bajuszkája,a finom puha csinos szája,a napbarnított bőre,ami puha és selymes mint a virágok szirma,a feszes kis feneke,és a hosszú,karcsú,őzbak lábai mind-mind csodaszépek.És persze az is gyönyörűszép neki.Ám a legeslegszebb mégiscsak a hangja.Ő olyan,mint egy angyal vagy tündér,egy igazi királyfi,nem véletlenül neveztem el Tündérkirályfinak,mert ő egy álruhás Tündérkirályfi.

És én sose találkoztam hozzá fogható férfival.Ő olyan,mint akire mindig is vágytam.

De szép is lenne,ha végre,miután letettem távoli múltam nehéz terheit,túl a sok kudarcon és csalódáson,végre együtt lehetnék az én igaz szerelmemmel.De vajon ő-e az?Angyal vagy ördög küldte?A világos vagy a sötét oldal?Ezt sokszor a szerelem mákonyától elbódulva nehéz megállapítani.Mert hát a sötét oldal gyakran csábítóbb,mint a világos.

Már több mint egy éve érik bennem az,hogy már kész lennék egy tartós párkapcsolatra.Már tavaly is hajlottam felé,de mint tudjuk,jobb is,hogy abból a vonzalomból nem lett semmi.Mert akkor az volt az én szerencsém.

Belső megérzések?Akkor azt cincogta a belső hangocska,hogy azt a fiút jobb lesz menni hagyni,de én makacs voltam.Bár így utólag jobb is,hogy lejátszottuk azt a meccset,mert ha még mindig meddőn vágyakoznék utána,az gáz lenne.Most?Mióta ezt a projektet kitaláltam,rengetegszer elbizonytalanodtam,elszomorodtam és kétségbe estem,de mikor ez megtörtént,mindig azt mondta a belső jó érzésem,hogy nyugodjak meg,sikerülni fog,tartsak ki.Legyen neki igaza.

Nem sok értelmes álmom maradt róla,amit jóslónak lehetne nevezni.Van egy,amiben azt láttam,hogy a mellkasára borulva fogok örömömben sírni a Duna parton késő este.Először azt hittem,ez szeptemberben lesz,de most már látom,hogy a hideg,a majdnem kopasz fák és nagyon sárgás rozsdabarna lehullott falevelek alapján ez inkább november.A másik egy karácsonyi vásárban sétálgatós,de ezzel vigyázni kell,nehogy blődli vágyálom legyen.Bár sajnos hogy mi a jósló,és mi a vágyálom,azt csak utólag lehet megtudni,miután az esemény be-vagy nem következett be.Talán a vágyálmok annyiban különböznek a jóslóktól,hogy azok sokkal idealisztikusabbak,tökéletesebbek,sterilebbek,minden olyan cukorkaszínű és túl ideális bennük.A jósálmokban mindig van egy kis karc,egy kis realitás.A hideg,nyirkos,esős,sötét Duna part nem olyan idilli,mint egy napsütötte virágos tavaszi rét bárányfelhőkkel.

Anya pár napja azzal jött,hogy neki is kijött a gyerek és az esküvő.Márpedig anyámat nem lehet azzal megvádolni,hogy ilyenekre vágyik.Már gyereket se tud szülni,63 éves.A nővéremnek van most pasija,elvileg becsúszhatna egy gyerek,de ő meg olyan vagy-vagy kategória.Vagy összejön még neki,vagy se.Bár a férjhez menésre neki van a legtöbb esélye.Én meg?Se pasi,se gyerek.

Én annyira szeretem őt,hogy még hűséges is tudnék hozzá lenni,ami nálam nagy szó.Még a hitemből is kitérnék(én hitét nem gyakorló római katolikus vagyok,ő hitét gyakorló görög katolikus),templomba is járnék vele a misére,nagyobb görög katolikus lennék az igazi,született görög katolikusoknál is,pedig azt se tudom pontosan,hogy mi is az hogy görög katolikus.De mindegy,ha neki megfelel,akkor nekem is meg fog.Még a családnevemet is eldobnám.Igen,a hitemből is kitérnék és a nevemet is eldobnám mert annyira szerelmes vagyok belé.

Őt mindenestül szeretem.Még focimeccset is néznék vele.Sose szólnék rá,ha a színházról beszélne otthon.Nyugodtan hazahozhatja,sőt érdekel is amit csinál.

Pár éve még féltem a szüléstől,de most már akár egy egész színházi társulatot is szülnék neki.

A kevésbé fenszi öreg autójába is olyan boldogan és elégedetten szállnék be mellé,mint aki egy vadiúj,méregdrága autócsodába helyezi el magát.

És nem lenne nálam boldogabb nő kerek e világon,ha ő és én egy párt alkothatnánk.

Ha az idei karácsonyt együtt tölthetnénk,az lenne az én legboldogabb karácsonyom még akkor is,ha nem lenne semmilyen hagyományos ajándék a fa alatt.Mert ha ő meglenne,minden lenne.

Még akkor is szépnek látnám,ha megöregedne,és a szép arca megráncosodna és a kunkori étcsokoládébarna fürtjei őszbe csavarodnának.Egyszer láttam álmomban öregemberként.Azon aggódott,hogy én még mindig vonzónak tartom-e őt.A válaszom természetesen egy határozott igen volt.Nekem akkor már inkább az lenne a félelmem,mint Micimackónak és Malackának:mi lesz,ha el kell válnunk,mert hamarosan vége ennek az életünknek?

Állandóan úgy jövök el a színházból,hogy nem akarom ott hagyni mert képtelen vagyok élni nélküle.(De azért szerelem miatt öngyilkos már soha többet nem lennék.)

Az utolsó jósnő szerint akkor lenne esély nála,ha én lépnék.De a nyáron még gyáva voltam ehhez és kétkedve fogadtam.Az előzőnek meg a jóslata arról a rejtélyes férfiról?

Én már úgy gondolom,hogy egyedül öregszem meg.Lehet ez a jó lelkiállapot,mert a nővéremre is akkor talált rá a pasija,mikor már úgy érezte hogy így 40 fölött egygyerekes anyaként a magányra kell berendezkednie.

Az okos emberek szerint hülyeség,amit tenni készülök és semmi értelme,de én úgy vagyok ezzel,mint a kommunista forradalmárok:csak a láncaimat veszíthetem.

Lehet vége lesz ma este valaminek,lehet óriási szerencse ér valamiért,de egy biztos:én ezt nem akarom a sírba vinni magammal öregkoromban.

 

Rocco a túl szexi bokszoló

Egy nyereményjátéknak köszönhetően kétszer egymás után is megnézhettem a Rocco és fivéreit az Állami vállalatnál.Egyébként most nyertem életemben először.

A darab Luchino Visconti azonos című 1960-as filmjén alapszik ami a rendező-igazgató úr kiskori kedvenc filmje.

net_roccosajtofotozas_eoriszabo-1367.jpg

A történet a korai '50-es évek Olaszországában játszódik amikor egy özvegyasszony egy déli kis faluból fölköltözik az északi dinamikusan fejlődő Milánóba,hogy a nagyvárosban a 4 fia többre vihesse,mint ők ketten a néhai férjével.Legidősebb fia,Vincenzo már itt él.Vincenzo pont eljegyzi egy náluk jobb módú család lányát,mikor az asszony és fiai beállítanak.A vagyonosabb család nem örül nekik és Vincenzo szűrét is kiteszik.

Egy rossz lukban húzzák meg magukat.Ekkor találkoznak Nadiával,a csinos szexmunkással,aki elhinti a  lencsét válogatva Hamupipőkét játszó fiúknak hogy milyen jól is keresnek a bokszbajnokok.Kiderül,hogy a legidősebb fiú már hébe-hóba bokszolgat,de elég szkeptikusan áll hozzá.

rocco_14.jpg

A fiúk így keverednek a boksz világába ahol először is azt kell megtanulniuk hogy egy igazi bokszoló nem alsógatyában száll a ringbe.A bokszot Vincenzo hamarosan abbahagyja,és a 2. és 3. sorszámú fiúk,Simone és Rocco maradnak meg benne tartósan.

De előtte és közbe még anyjuk unszolására rendes munkákat is vállalnak.Először havat lapátolnak,majd Rocco egy mosodában,a 4.fiú,Ciro egy autógyárban munkásként dolgozik(a színdarabban mérnököt csináltak belőle).Simone a hólapátolást leszámítva csak a boksznak él.

rocco_32.PNG

Habár Simone tehetséges,de cigizik,nem elég szorgalmas,túl hamar fejébe száll a siker és a pénzét kurvákra,köztük Nadiára költi.Gyorsan gurul lefelé a lejtőn.

Rocco kevésbé szeret bokszolni,vágyódik vissza a szülőfalujába.Ahogy fogalmaz,a családja ízig-vérig városi lett,csak ő nem.

Közben Rocco elmegy letölteni a kötelező katonai szolgálatát.Eztán találkozik Nadiával,aki ezalatt börtönben ült.Rocco és Nadia szerelmesek lesznek egymásba és Rocco hatására Nadia jó útra tér,gyors-és gépírást tanul és fölhagy a prostitúcióval.

rocco_26.PNG

Simone viszont egyre mélyebbre süllyed,csúnyán leszerepel az utolsó mérkőzésén és kemény alkoholistává válik.Már ott tart,hogy egykori menedzserét szexuális szolgáltatás nyújtásával próbálja kielégíteni.Megtudja,hogy öccse és Nadia egy pár.Ő annak idején szerelmes volt a lányba,de annak ő csak egy kuncsaft volt a sok közül.Irigységében és féltékenységében megerőszakolja Nadiát és a haverjaival megveretteti Roccót.

Rocco ezután elhagyja a lányt,aki újra visszatér az ősi mesterséghez és egyre mélyebbre süllyed.Roccót fölkeresi a menedzser aki bokszolásra kényszeríti őt mondván hogy becsületből törlesztenie kell mert ő rengeteg pénzt bukott a bátyján.Így Rocco,habár nem lelkesedik annyira ezért a sportért,mégis bokszolnia kell.

Rocco végül bajnok lesz,olyan bajnok amilyen a bátyja sose tudott lenni.Simone,akinek eddigre már teljesen elvette az eszét az alkohol,megöli Nadiát holott még mindig nagyon szerelmes belé.Simonét végül az egyik öccse,Ciro jelenti föl a rendőrségen.

rocco_52.PNG

Belenéztem a filmbe is.Sajnos én a fiatal Alain Delont nem láttam szépnek.Pedig ám volt a nők bálványa ki tudja hány évtizeddel ezelőtt.Szerintem a probléma az,hogy ezek a szépségideálok,sztárbálványok is generációról-generációra változnak.Például a mai 40-es nők közül sokan imádják Ákost,de én valahogy nem látom jóképűnek.Egy mai tini még inkább nem látná annak.Egy idős nőnek ő meg csak egy hülyegyerek,de nem szexi férfi.Ákosnak egyébként az volt a marha nagy szerencséje,hogy akkor,amikor fölbukkant,nem volt neki természetes ellensége(más fiatal énekes férfi)így egy komplett generáció szeretett bele.Továbbá így vagyok Brad Pittel,Johnny Deppel és George Clooneyval is.Nekem ők már nem szexik.És mi van a fiatalkákkal?Bizony meg szoktam fordulni 16-20 éves fiúk után akiknek szép a haja,vékonykák és angyalarcúak,de belátom,hogy én mégiscsak 29 vagyok,ők meg tizenakárhány még akkor is,ha fiatalnak nézek ki.

rocco_66.PNG

Ráadásul a filmben szereplő férfiak jóképűnek nézését az is megnehezíti,hogy folyton öltönyben vannak és egyformán rövidre nyírt a hajuk.Kérem,mintha valami jelmez lenne rajtuk!Olyan életidegennek néznek ki azzal az unalmas rövid hajjal meg öltönnyel.Erről olvastam a rizsporos hétköznapok Arckönyv oldalon,hogy a fura ruhák és frizurák miatt nehéz jóképűnek látni a régi idők férfijait(meg hát a pontatlan,hiteltelen,nem természethű és számunkra csúnya arcképek is bekavarnak időnként).Hát igen,egy férfi rizsporos,bongyor parókában,málnarózsaszín arcpírral és szépségpöttyökkel bizony nem felel meg a mai kor ízlésének a harisnyáról és a magassarkú cipőről nem is beszélve.Bár én kifejezetten vonzónak tartom a gótika korának rövid,miniszoknyára emlékeztető,harisnyás férfi outfitjeit.Az egyszerűen gyönyörű.Egy szép,hosszú,kecses férfilábnál már csak a félhosszú,kunkori haj a szebb.Meg hát a katolikus papi öltözetek(nem,nem az a fekete öltöny),a csuha,de legfőképp a reverenda.De mint tudjuk,ez egy ízlésficam az előző életemből és én kicsit leragadtam az 1300-as évek végének férfidivatjánál.

rocco_71.PNG

Rocco egy földre szállt angyal,annyira jó,szép és tiszta,hogy nem is való a mi csúnya,sötét és gonosz világunkba.Ebből fakadóan a mi világunkban ő egy igazi lúzer,avagy egy "elhibázott krisztusi figura".Tündérkirályfi nyilatkozta,hogy Roccóval ő is gyakran vitába keveredne.Arra a kérdésre meg,hogy ő is annyira naiv-e,mint Rocco,ezt válaszolta:naiv vagyok de nem nyámnyila.Igen,ne is csorbuljon a férfiassága,elvégre Tündérkirályfi egy igazi domináns alfahím,ezt már Esztergom óta tudom.Erős,fitt,hatalmas és hangos.

Az előadás stílusa szélsőséges reakciókat váltott ki a nézőkből.Megosztó.Nem az eredeti film a sokkoló,hanem ez a rendezés.Voltak ott ilyen ősz,aranykeretes szemüveges,dauerolt hajú,kiskosztümös öregasszonyok a nézőtéren,no,nekik biztosan nem nyerte el a tetszésüket.Jópár ember sose tért vissza a szünetről.Valaki szerint meg kellett volna dobálni a színészeket vagy bekiabálni nekik.Számomra túl durva és egy helyen elég félelmetes volt.A megerőszakolós jelenet annyira naturalisztikusra sikerült hogy azt lehetett hinni hogy tényleg megtörténik és amikor Tündérkirályfit verték,akkor nem mertem odanézni,inkább néztem a sarokban a vizes hordót.De a hozzám közel ülő szőke,ötvenes nő is inkább a plafont nézte.Hiába tudtam,hogy csak játékiból bántják,de akkor is rossz volt nézni.

rocco_81.PNG

Először anyával néztem meg,akinek fölkavaró élmény volt a városi több emeletes társasházat imitáló fémkaszni padlásterében négykézlábazó teljesen meztelen férfi,továbbá az,hogy szerinte az egyik fiatal színész telefonozott a színpadon.Hát hiába,biztos fontos üzenet jött neki chaten.Vagy rendezői utasítás :) Erre mondta azt nővérem,hogy még réges-rég látta S.Bucit anyaszült meztelenül,térdet verdeső halogéntökökkel egy darabban.Ezt eddig nem is tudtuk róla mert bizonyára annyira megrázó élmény lehetett hogy mélyen eltemette a tudatalattijában.Anya és én is sajnáltuk,hogy még egy imitált bokszmeccset se láthattunk ha már a bokszról is szól a sztori és annyit készültek rá a színészek a sok edzéssel.A bokszmeccsek pusztán szimbolikusak.

Anya szerint Tündérkirályfinak milyen beteg a gerince.Hát,láttam egy,az idén nyáron forgatott dukumentumfilmben mikor egy lépcsőn ment fölfelé és oldalról mutatták hogy igen,a feje lóg,a háta kipúposodik,a dereka beesik.A testének most jót tett a bokszedzés,sokkal izmosabb is,kár lenne abbahagynia(vagy űzhetne helyette valamilyen másik,számára szimpatikusabb sportot vagy testmozgást).

rocco_50.PNG

A legjobb a legvége,Rocco végső mérkőzése.Ilyenkor Tündérkirályfi fölmászik az egyik fémketrec tetejére,és feszegeti az izmait mint egy szarvasbika a tisztás közepén a párzási időszakban vagy egy kakas a szemétdomb tetején.Igen,ez a bokszmeccs.Hogy áll és kakaskodik.Meglehetősen kirívó a viselkedése itt,no erre mondják,hogy szexuálisan provokatív.Legalábbis számomra.Jó hosszasan csinálja.A második előadás idején,mikor egyedül ültem a zsöllyében,az első sorban,bizony orgazmusom lett a fenomenális produkciótól.Olyan erős összehúzódásaim lettek mint még soha.Legszívesebben sikítottam és sóhajtoztam volna,de mivel túl sok ember volt jelen,így próbáltam visszafogni magam,remélem,sikerült.

Nehéz darab,könnyen megfekszi az ember gyomrát.Vagy szereti fogod,vagy utálni.De Rocco végső bokszmeccse igazán szexi.

 

 

 

Ó jaj lehet kicsit hülye vagyok

Nagy elhatározásra jutottam.Meg fogom mondani neki.Most a józan parasztok azt mondanák,hogy ismerve a körülményeket teljesen fölösleges.De mégis elmondom neki a jövő héten,hogy ne egy gyáva alakként haljak meg.A fotós tanfolyamra is többek között ezért jelentkeztem mostanság.

Természetesen alaposan körbejártam a témát kártyán is.

Először a tarotot néztem meg.Ez ugye egy durvább,negatív jelentésű lapokat is tartalmazó pakli.E szerint lesz siker,győzelem,ünneplés,de kimutatta azt is,hogy valami véget ér ezzel kapcsolatban.

Anyának vannak angyalkártyái.Ezekben a paklikban nincs negatív jelentésű lap,hülyén is nézne ki benne egy ördögös lap vagy egy angyalszárnyú csontváz.Az angyalkártya állandóan azt mutogatja,hogy Ő az én ikerlángom.Amikor ezt először megkaptam,nem hittem a szememnek,és őszintén bevallóm,egy jót derültem rajta.Sokszor estem már szerelembe és sokszor vetettem ilyenekre kártyát,de ez az ikerláng sose,egyetlen egyszer se jött ki.Nem is hittem benne sose.Én erről az ikerlángról mindig azt gondoltam,hogy ez csak egy mese krónikus szingliknek akiknek az ikerlángjuk olyan,mint másnak a képzeletbeli barátja.Egyfajta vigasz a mélységes reménytelenségben.

Szóval ikerláng.Azóta is ezt és ennek összes variációját mutogatják az angyalkártyák.Folyamatosan.De ez még a tarotkártyán is kijött.

Hogy bele merjek-e vágni,arra határozott igen jött.Vágjak bele,vállalkozzak rá,most tökéletes az időzítés,kérjem az angyalok segítségét.Abban lehet igazság,hogy most tökéletes az időzítés,mert ha várok még egy hónapot,még fél évet,még 1 évet még történik valami olyan tragédia,ami visszafordíthatatlanná teszi a dolgot.Megkérdeztem,hogy szeret-e engem,erre is az igen jött ki meg természetesen az új társ,az igazi,az ikerláng.Mutogatta még,hogy Cupido meg jutalmazzam meg önmagam,hát,végül is nagy szükségem lenne rá,de itt most nem tárgyi ajándékokra gondolok.Az angyalkártyák folyton a gyerekvállalás lehetőségét mutogatják.Örökké csak gólya,meg baba meg gyerek,az összes variációban.Aha,ha összejönnénk biztos rövid időn belül üldözni kezdene minket a gólya egy szakajtó kisdeddel.

Mióta felnőtt kezdek lenni,félek a karácsonytól,ezt majd talán egy másik írásomban bővebben is kifejtem.Errre az jött ki,hogy fölösleges aggódnom,viszonzott szerelem,Cupido,vonzás törvénye,öröm meg...esküvő...Ez meg mi?Esküvő?Persze,jó lenne végre egy igazán boldog karácsony.Végül is,sose volt párom pont karácsonykor.De az esküvőt kissé túlzásnak tartom.Bár ahogyan magamat ismerem,szerintem pár hónapon belül áldott állapotba kerülnék és aztán tényleg lehetne is esküvő rohamléptekben,mert Ő biztos nem akarná,hogy a gyerek házasságon kívül szülessen.Igaz,templomi esküvőnk nem lehetne,mert Ő az utolsó infóim szerint még meg sincs keresztelve,aztán gondolom se az első,se a második,se a harmadik,se a sokadik bérmálkozása meg áldozása sincsen meg neki,nekem meg csak keresztelőm volt.

Arra a kérdésemre,hogy miért van ez a sok gyerek,arra az volt a pofonegyszerű válasz,hogy új társ meg álruhás áldás.Végül is,logikus.

Próbáltam az Ő fejébe belelátni,mi szerint Ő arra gondol,hogy valami véget ér,de a többi lap alapvetően jó volt.

Egy másik,alig használt paklit is megnéztem,ott a karácsonyra kijött a lélektárs meg úgy általában a figyelem,az új szerelem,az ünneplés,az áldás.

Meg hogy biztos a fejlődés,meg megbízható az útmutatás.

Viszont számolni kell azzal,hogy lehetséges,hogy ezek az én titkos vágyaim.De hát ott figyel a vonzás törvénye és hát ha már ennyire vágyok ezekre a fönt leírt dolgokra,akkor hátha megvalósul.És már épp itt lenne az ideje,hogy az életem rendbe kezdjen jönni.

Ugye tavaly december első felében jártam a regressziós hipnózison.Az erre költött 5000 forintot a mai napig eddigi életem legjobb befektetésének tartom.Mert most már szűk egy év után kezd látszódni,hogy megszabadított a jelenlegi utolsó előző életem azon negatív maradványától,ami mint egyfajta átok nehezedett rám,ami miatt képtelen voltam továbblépni és egy normális párkapcsolatot kialakítani.Mert hát szeptember végén megismertem a Péklegényt,ez az élmény sodort el december elején a regressziós hipnózisra,amit már évek óta halogattam(anyám féltett is tőle,utólag kiderült,hogy miért),aztán december közepén sikerült fölvennem vele a kapcsolatot,de mint tudjuk,január elején egyik napról a másikra lakásfölújításra hivatkozva eltűnt.Én meg vártam rá,mint egy marha,majd egy hirtelen sugallattól vezérelve elkértem a telefonszámát a haverjától és így sikerült lezárnom a vele való nyűglődést február elején és rájöttem,hogy milyen egy kis piszok volt.Ezután a februárt egy olyas valakivel tölthettem,aki elindított engem a testiség elfogadásának útján.Ugyan ő eltűnt az életemből,de március közepén szintén egy hirtelen sugallatra ismertem meg Őt.Visszaemlékezve az első személyes találkozásunkra május elején,tényleg rögtön tudtam és éreztem,hogy Ő az igazi.Persze mint tudjuk,a helyzet azért korántsem rózsás az Ő párkapcsolati státusza miatt.Mert lehet,már együtt lennénk,ha nem lenne ez a 3. személy.

De vigyázat,anno november 19-e előtt Péklegényre is valami hasonló jött ki,mi szerint nagy szerencse ér,de valami véget is ér.Én ezt úgy szerettem volna értelmezni,hogy összejövünk,és ez lesz az a nagy szerencse.Most utólag már úgy vélem,hogy:óriási szerencse volt,hogy nem jöttünk össze.Most hogy Őrá az jött ki,hogy ünneplés,meg győzelem meg a kitartó munka meghozza a gyümölcsét,de közben valami véget is ér?Ünneplésre adhat okot,hogy nem jövünk össze?Ezt könyvelhetem el sikerként?Hmmm...

Hát,a jósnők...Az utolsó,akinél jártam,az azt mondta nekem,hogy nem lesz ebből semmi,pedig a fiú szeret engem,csak akkor,ha esetleg többet tudnánk találkozni,beszélgetni,minőségi időt egymással eltölteni,ha kezdeményeznék...Mert hát egy jó látó vagy jó nemcsak a tragédiára,kellemetlenségre,rosszra hívja föl a figyelmet,hanem arra is,hogy ezt hogyan lehet elkerülni,enyhíteni.Szóval az utolsó jósnő szerint nekem kellene lépnem.A még előtte lévő nő meg azt mondta még 2016.januárjában,hogy látszódik egy párkapcsolat,a férfi a legnagyobb kritikusom lesz,én mindenben támogatni fogom,rettenetesen inspiráljuk majd egymást,a jóslat pillanatában még ismeretlen a számomra,azonnal el fog indulni,jön magától,fölösleges keresni,érdekes kapcsolat,tartós,hosszú kapcsolat.No,ez a jóslat az eddig megismert férfiemberek közül még legjobban Őrá illik.Annyi már most igaz,hogy már most is támogatom Őt,amennyire csak tudom.Engem már most inspirál.Azonnal elindul és jön magától?Végül is,jött Ő magától úgy hogy nem is vártam,nem is akartam,nem is kerestem,azonnal ki is pattant a szikra,de hát tudjuk hogy mi az,ami miatt nem indulhatott el azonnal.

Továbbá ez a nő folyton azzal jött,hogy regényeket fogok írni meg illusztrálni fogok.Hát,régebben voltak írói ambícióim,de föladtam őket.Bár Ő szokott írogatni,már van egy kiadásra váró regénye,talán Ő lenne az,aki noszogatna,hogy írjam meg,fejezzem be a történeteimet.Az inspirációról meg egyértelmű,hogy valami művész az illető.Egy mérnök vagy egy buszsofőr bizonyára kevésbé lenne inspiráló.

Az álmaimat illetően már csak kettő olyan maradt,ami nem egyértelműen klasszikus,idillisztikus vágyálom(túl sterilen tökéletesen boldog álmok). Az egyik,hogy Őrá borulva fogok a boldogságtól sírni a késő őszi,éjszakai Duna parton az ismert helyszínen,a másik meg egy séta egy karácsonyi vásárban.

A megérzéseim azt sugallják,hogy minden rendben és csináljam csak.(Péklegénynél például az volt a belső hang,hogy azonnal hagyjam a fenébe.)Hát majd meglátom.Remélem sikerül találkoznom és beszélnem vele.

 

A valaha volt legcsodálatosabb színpadi produkció,amit láttam avagy egy szexi vízi ember kalandjai

Tényleg,de tényleg ez volt eddigi életem legcsodálatosabb színpadi produkciója amit életemben láttam.

Sz.Tamás gyerekszíndarabjáról van szó,ami az állami vállalat repertoárjának egy ékes darabja.De nem ezért csodálatos.A darab H.Istókról, a "magyar Maugliról" (mert hát ugye mindennek van egy magyar változata is) szól.H.Istókot halászok találták meg az 1700-as években a Hanság mocsarában.A kapuvári várba vitték(ha jól rémlik) a kb. 10 év körüli fiút és megpróbáltak belőle embert nevelni,de előtte gyorsan megkeresztelték,ekkor kapta az István nevet.Beszélni sose tudott már megtanulni,mert már rég lezárult nála az az időszak,amíg még egy ember el tudja sajátítani ezt,mert ehhez emberi beszédet kell hallani.Értelmes beszéd helyett állati hangokat hallatott.Iskolába is járatták,sikertelenül,izgága,"viselkedészavaros" gyerek volt.Mássága és viselkedése miatt mind az iskolában,mind a várban folyamatos gúnyolódások és testi fenyítések áldozataként sínylődött,egyetlen pártfogójának a várkapitány lánya,Juliska számított.Legjobban négykézláb szeretett közlekedni,ekkor haladt a leggyorsabban és olyan ügyesen úszott,mint egy hal.Imádott a várkastély vizesárkában pancsolni.A ruhát kezdetben nem tűrte magán.Sajnos hiteles,korabeli ábrázolás nem maradt róla.A külsejéről szóló leírások néhol egész extrémek,van,ahol félig halnak említik.De biztos hogy annyi évnyi meztelenül a természetben tartózkodás után nem volt egy hamvas,puha,rózsaszín bőrű, selymes puha hajú,ápolt körmű,ibolyaillatú fiúcska.Kevés időt töltött a civilizációban,de 1-2 év után sikerült valamennyire kikupálni és emberszerűvé tenni:már elviselte magán a ruhát,elfogyasztotta a főtt-sült ételt és elvégzett egyszerűbb munkákat,mint pecsenyeforgatás,söprögetés,tűzifa-aprítás.Életében talán akkor volt a legboldogabb,mikor piros nadrágot adtak rá.Bizonyára kezdett megvilágosodni,hogy a ház megvédi az időjárás viszontagságaitól,a ruhaviselet különösen kellemes,főleg a hidegben és a feldolgozott ennivaló ízletesebb,mint a nyers hal és béka(de az egyik legfinomabb a rántott béka).Ám egy szép napon Juliska férjhez ment,és a lagzin Istók egy nagy tál élő tavi herkentyűt öntött a lakodalmas asztalra,ezzel akarván kedveskedni szeretett pártfogójának.A vár katonái ekkor úgy elverték Istókot,hogy az világgá ment,helyesebben írva úszott.Még egyszer látták a lápban,de ezúttal szélsebesen eliszkolt és hát a halászoknak se volt kedve újra kifogni.Istók valós személy volt,tanúskodik róla a várkapitány följegyzése és a kapuvári plébánia anyakönyvének bejegyzése a keresztelőről.A kapitány esetleg unalmában találhatott volna ki ilyet,de egy hivatalos iratba csak nem írtak zöldségeket.Istók háttér sztorijáról sose derült ki semmi,a szülei se kerültek elő sosem.Valószínűleg vagy kisgyerekként,játék közben kóborolhatott el egyre mélyebben a vadonban,vagy kitett,nem kívánt gyerek volt,esetleg egy olyan anyafarkas rabolta el,akinek elpusztultak a kölykei(a farkas néha csinál ilyet). Hogy hogy élhetett túl viszonylag oly sokáig,az szintén rejtély maradt,de lehetséges,hogy farkasok nevelték föl,mint az indiai mauglikat.A darabban egy viharlámpát lóbáló,hálóinges nő hagyja ott a kosárba tett kisbabát a lápban.

Nagy vágyam volt,hogy megnézhessem ezt a színdarabot.Mivel továbbra is munkanélküli vagyok,így gond nélkül megnézhettem a hétköznap délutáni matiné-előadást.A jegyek kezdetben nehezen fogytak,de végül valahogy kitöltötték a nézőteret.Hétköznap lévén iskolás csoportok jöttek.Egy kislánynak elmondása szerint ez volt az élete első színházi élménye.És micsoda élmény volt!Szerencsés,nekem bezzeg a Néma levente volt az első,ami nem gyakorolt rám túl frenetikus hatást,legalábbis nem fertőzött meg akkor a színház szeretetével.

Persze természetesen Tündérkirályfi az oka a kitörő lelkesedésnek.De meg kell hogy mondjam,maga a darab is jó.Szép,kellemes,a színészek láthatóan szeretik játszani és a zene is kedves,harmonikus.

07_den_fldn_kzpen_berettyn_nndor_eh.jpg

07_eden_foldon_szkarossy_9249-225x300.jpg

123.jpg

eden_foldon_1.PNG

eden_foldon_2.PNG

eden_foldon_4.PNG

eden_foldon_7.PNG

eden_foldon_10.PNG

eden_foldon_29.PNG

eden-foldon-nemzeti-szinhaz_0.jpg

Az itt látható képek túlnyomórészt 2015-ös állapotokat mutatnak,illetve van kettő 2019 elejéről(?) is.

De térjek a lényegre.

Egy 12 éves forma nagydarab,öblös fiú az előadás előtt fennhangon kiáltotta hogy olyan közel fognak ülni hogy be fognak látni a színész szájába.Hát...a gyerekek végül nem csak a színész szájába,hanem a színész végbélnyílásába is beleláthattak,ugyanis Istók apró,sallangos szexi tangácskája semmit se hagyott a nézők fantáziájára.A "ruhadarabnak" mindössze egy kb. 2 cm-s textilcsíkkal kellett volna takarnia és helyén tartania mindent,de ez nem jött össze a sok táncikálásnak,hempergésnek és ugrabugrálásnak köszönhetően.Különösen akkor volt forró a helyzet,mikor a szerep szerint Istóknak az állat barátaival kellett a földön hancúroznia.Jó sokáig szerepelt így,mígnem egyszer már úgy jött elő a színfalak mögül hogy volt rajta egy sötétkék,fecske szabású alsónadrág,ami jódarabon kivillant a fantasy stílusú tanga alól.De utána aztán sietve fölöltöztették Istókot a várkapitányék.Ténylegesen is mondja neki a kapitány,hogy vegyen azonnal gatyát,mert micsoda dolog ez,hogy ki van a himbilimbicskéje.Hát,ez tényleg így volt...

A darabban az állatok és Istók érthető módon,viszont a civilizáció emberei halandzsa nyelven beszélnek amiből a darab végéig se sikerült semmit se megértenem a "cuki pasin",a "plázaczikornyán" és a "lakodáré lakodalmon" kívül.Mintha valami külföldi nyelv lett volna,amiből meg lehetett érteni pár nemzetközileg is nagyon ismert szót,mint a music,angel,baby,girl,boy.

Az eredeti tervek szerint sokkal klasszikusabb stílusú lett volna az előadás megjelenítése,például vár szerepelt volna mint helyszín a második fölvonásban a modern cyber-világ helyett,de nekem bőven jó volt az,hogy a várkapitány űrhajót vezet.

A darab picit koppintja a klasszikus Walt Disney-féle Disney stílust,szinte látjuk is a Bambit meg a Dzsungel könyvét,a táncoló és éneklő cuki állatkákat,de hát Magyarország mégsem Amerika.Mert ha ezt Walt Disney csinálta volna,akkor ott bizony miután Istók ráuszította a békákat a násznépre,azaz megvívta végső csatáját,elúszott volna a naplementébe a Kisasszonnyal.De itt semmi happy end,a végén Istók elmenekül de közben megöli a két katonát hogy aztán örökre eltűnjön a nagy,kiszáradt fa mögött.

Nyílt nap

Ennél fantáziadúsabb cím nem jutott eszembe.

Elmentem múlt szombaton a nyílt napra.Először is hajóval csorogtam le a Dunán a Jászai Mari tértől,majd beköltöztem a színházba a nap hátralevő részébe.

Először belöktek a kulisszajárásra várakozó tömött sorba,de meglógtam mert nem akartam lemaradni Tündérkirályfim főszereplésével fémjelzett darab nyílt próbájáról.A próba sok embert érdekelt.Úgy tűnik,Tündérkirályfi ide vagy oda,a darab jól sikerült,remek a szereposztás is,az utolsó jeleneten majdnem sírtam is,szóval ha még nem lenne rá jegyem,akkor abszolút meggyőzött volna ez a kis termékbemutató arról,hogy ezt feltétlenül látni kell.

Utána jött a rejtélyes bokszedzés a színház főbejárata előtti placcon.Valaki szertelen úgy rakta össze a programmenetet hogy 0 percet se hagyott az átállásra,de egy korábbi elengedéssel sikerült kiküszöbölni a csorbát.Az edzés végül nem abból állt,hogy bevezetik a nézőket a boksz misztériumaiba,hanem megtekinthettük a Tündérkirályfi és színész kollégája,filmbéli egyik fiútestvére edzését.Csodálatos volt az edzés,stílusosan ferencvárosi színű pólókban bokszoltak,bár én ezeket a butuska pólókat inkább hanyagoltam volna róluk.Annyi interaktivitás volt,hogy fölhívtak 1 vagy 2 férfit a ringbe kicsit bokszolgatni.

Majd elérkezett a nap fénypontja,a villámrandi!Nekem a randi szótól már eleve hányingerem van,de ez persze MÁS volt.A hivatalos szabályzat szerint egy-egy ember maximum 5 percet beszélgethetett volna egy-egy színésszel,de...Az első kör még valahogy szabályozott keretek között zajlott le,a hoppmester is buzgólkodott,de a második körre rátelepedett a liberalizmus lila köde a programra és mindenki annyit beszélt,mint amennyi jólesett neki,legalábbis fél órán belül.Tündérkirályfimmal beszélgetett valami pár percet 2 lány,de utána vagy 25 percig csevegtünk kontroll és megszakítás nélkül.Meglepő módon nem én faggattam őt,hanem én őt.Az összes dologra emlékezett velem kapcsolatban amit valaha elmondtam neki és nagyon érdeklődött aziránt,hogy mi van most velem.Legmeglepőbb kérdése az volt,hogy hol lakom.Annyit tudott,hogy valamelyik színházhoz közeli villamosjárat mentén,meg hogy nagyon közel,de azt nem,hogy pontosan hol.Csak a megállót,az utcát árultam el neki.Szó esett az őrült rajongókról,amiktől ők sem mentesülnek,a tanulmányaimról,közlekedésről,a hamarosan bekövetkező fotós tanfolyamról,H.Istókról és annak piros nadrágjáról és kicsit az ő régi és az én jelenlegi szerelmi keserveinkről.Elárulta,hogy mitől retteg a legjobban.Aggódott,hogy nehogy playbackelnie keljen a következő hét hétfői énekes-zenés darabban.Úgy tűnt,hogy a bizalmába fogadott,mert ciki dolgokat is említett.Érdekes szűk fél óra volt ez.Merem állítani,hogy ez volt életem eddigi legjobb randija.Eszembe jutott,hogy tényleg milyen megbízhatatlanok a szemtanúk.Én csak arra emlékeztem,hogy milyen gyönyörű volt ő és hogy milyen szépen sütött a Nap,olyan volt,mintha csak a mennyekben lettünk volna csak mi ketten,erre amikor visszanéztem az eseményről készült fotókat,kiderült hogy minden asztalnál ültek emberek,a hoppmester pont mellettünk ült(2 kép is publikálva lett rólunk). A beszélgetés végén puszival bucsúzott meg azzal,hogy most haza kell mennie,de az esti koncertre igyekszik visszajönni.

Kiszobroztam a koncert előtti időt.Elindult valahol egy előadás,amire elég bonyolult volt bejutni.Mindegy.A buli teljesen leült.Azért kitalálhattak volna valamit azoknak is,akik nem fértek be az előadásra...Találtam egy hosszabb és egy rövidebb időtartamű beszélgetőpartnert egy dundi nő és egy idős asszony személyében aki a férfi partnerével jött(nem írok férjet mert ki tudja,lehet hogy ez volt az első randi).Az idős asszony áradozott arról,hogy mennyire hiteles és tökéletes Tündérkirályfi Jézus Krisztus szerepében.

Lassan visszaszivárogtak az emberek.Elég sokan visszatértek,lett egy kis élet.Tündérkirályfi pontosan a kezdetkor vonult le az egyik lépcsőn.Pár szót még váltottunk a koncert alatt,de egy barna lány,aki régi ismerőse lehetett,erősen stoppolta.Nem nyert nálam jó pontot,mert egy gyerekkori fotóval kapcsolatban kijelentette,hogy Tündérkirályfi már nem aranyos,maximum ált.iskola 4-ik volt az.Ez nem igaz.Ő most is aranyos.Sőt gyönyörű,édes,szépséges,éteri,tündéri,angyali...és még sorolhatnám az eposzi jelzőit.A koncertre eljött a húga is,aki áhítattal nézte és hallgatta Tündérkirályfi barátnőjét.Biztos olyan neki,mintha a nővére lenne.Velem nem foglalkozott,csak a b.nő érdekelte.Tündérkirályfi egyszer odaszaladt a b.nőhöz mikor az éppen nem énekelt,gépiesen,gyorsan megsimogatta a karját,a lány rá se nézett,majd visszaszaladt a helyére.Mintha valami kötelességet teljesített volna.Mint amikor a régi házasok tudatosan próbálják fölszítani a tüzet mesterséges simogatásokkal és szexxel(vagy hogy kell ezt leírni...).Érdekes volt,hogy míg a nők végig alkoholt ittak,addig ő ásványvizet.Kifordult a világ önmagából...Régen a nő itta az üdítőitalt,a férfi meg a kemény szeszeket,de most a nők magukhoz ragadták a pálinkás-és borosüvegeket.A férfiak meg igyanak szörpikét,az való nekik,ó jeeeeeee...De lehet ő a hangja miatt nem ivott szeszt.A koncert meg...Hát,ez a zene nem az én stílusom,valószínűleg sose leszek a zenekar őrült fanja.Nekem ez túl hangos,túl szenvedélyes.Hát,nem egy relaxáló Enya dalcsokor a repertoárjuk.A koncert fénypontja az egyik idősebb színésznő produkciója volt,egy Cseh Tamás dalt adott elő.Nekem ez is túl intenzív és heves volt,inkább maradok a réginél.Minden esetre a nő tud valamit,mert a közönség nagy odaadással élte át a performanszot.Igazán művészi volt.A másik ilyen az egy nap híján 7 éves szőke kislány volt.

Puszival meg jó éjszakáttal búcsúztunk,én hamarabb eljöttem.

Felemás nap volt.Kártyán közvetlenül előtte az jött ki,hogy ez lesz a döntés napja.Mint valami tehetségkutatóban.Hát...Vajon miről kell döntenem?Angyalkártyán(anya a hétvégén nem volt itthon,így elcsentem ezeket tőle)folyton az jött,hogy bízzak a megérzéseimben,belső hang,stb.A kettőt kombinálva lehet ez arról szólt hogy vajon megéri-e tovább küzdeni érte egy hosszabb folyamat során úgy,hogy nem biztos,hogy pontosan azt kapom a végén,amire vágyok.Megéri-e az időt?A másik,ami kijött,az a folyamatos fejlődés.Ez taroton is kijött,szóval lehet benne valami.Hát,jó lassú ez a fejlődés...

Pozitívum,hogy úgy tűnik,a bizalmába fogadott.Szóval érdemes mégsem ordítozva rugdosni a színház falát meg hazafelé követve hátulról kalapáccsal leütni,mint ahogyan azt egyes őrült rajongók gondolják hogy így majd elnyerik kedvencük bizalmát és szeretetét és közel kerülhetnek hozzá,egy frászt,ezekkel az akciókkal olyan messzire rugdossák maguktól a kedvencüket,amennyire csak lehet.A legfontosabb talán az,amit ezek rendszeresen elfelejtenek,hogy a rajongott közszereplőt emberként kezeljék,és ne holmi csipibabaként.

Jó még,hogy sokat érdeklődött felőlem.Figyelt rám,érdekelte,amit mondtam.Ezt értékelni kell egy férfinál,mert attól már rosszul vagyok,hogy csak az érdekli őket,hogy mikor dughat meg.A lelkem nem érdekli,nem is szeret.Na jó,Tündérkirályfi egy figyelmes férfi.Most már azért egy kicsit jobban ismer.Igaz,az én ismereteim nem bővültek túlzottan,mert ugye ő volt az,aki inkább beszéltetett engem.

Nagy vágyam volt,hogy hosszabban is beszélhessek vele.Nem kellett leírnom vagy kimondanom,csak gondoltam rá,és így is teljesült.Ezért hálás vagyok.

És a környezete?A b.nője úgy tett,mintha ott se lennék(valószínűleg most ez a stratégia).De a villámrandi előtt jó hosszan okította Tündérkirályfit valamiről.Talán csak nem az új szabályokat tisztázták?

Szóval lehet úgy tűnik,elaludt az éberségük.Valószínűleg augusztus 19-én éjjel jól megbeszélték vele,hogy csak semmi elhajlás a lenini úttól.Ez akár még kedvező is lehetne,föltéve ha eleget tudnék vele találkozni és beszélgetni.Akkor még a hasznomra is tudnám fordítani.

Angyalkártyán most életemben először kijött az ikerláng-kártya vele kapcsolatban.Sokszor voltam már szerelmes és sokszor vetettem ezekre kártyát,de ez a lap még sose jött ki.Amúgy én az ezoterikusok azon táborába tartozom,aki nem hisz ebben az ikerláng/lélektárs-mákonyban.Mi a fene ez?Csak valami badarság,amivel a régóta magányos vagy nem kielégítő kapcsolatban élő emberek áltatják magukat.Az ikerláng valami olyan személy a számodra,aki valami szupertárs vagy mi a szösz.Akit azonnal fölismersz és semmi kétséged nincs afelől,hogy ő az.Kevésbé vagy nem ezoterikusok Nagy Ő-nek is nevezhetik.Nagyjából ennyit tudok róla,nem mélyedtem el benne túlságosan mivel én ebben nem hiszek.Ez is legalább akkora humbug,mint a viszonzott szerelem amiről mindenki beszél,de én még sose láttam.Az ufókban vakon hiszek,de ebben...ez egy marhaság,ami csak a romantikus regényekben és filmekben van.A közhiedelem úgy tartja,hogy az ikerlángod csak a szerelmed lehet,de állítólag sokféle minőségben megmutatkozhat,lehet ez a testvéred vagy a barátod is,az ikerlángosdi nem föltétlenül romantikus.Ettől függetlenül én nem hiszek benne.Olyan van,hogy az előző életeidből ismersz egy szeretett személyt aki most is fontos a számodra,de ez az ikerláng...

Jó,úgy vélem,hogy szeretünk egymással beszélgetni.Ha minden optimális lenne,akkor lehet legalább egy hétig csak folyamatosan csevegnénk evés-ivás,alvás és vécézés nélkül.Már az első pillanatban kipattant valami,ami talán rögtön el is vezethetett volna egy párkapcsolatig,ha ő nem lenne foglalt.Talán mégis létezik ez az ikerláng és ő az enyém.Állítólag az ikerlángok az utolsó inkarnációjukban találkoznak egymással.Hát,ez remekül hangzana,ha ez az életem lenne végre az utolsó mert 600 év után újjászületni nem egy kellemes élmény.Most már nagyjából tudom,hogy milyen szálakat kell elvarrnom ahhoz,hogy vége legyen ennek a kálváriának.Nincs több negatív mester,nincs több öngyilkosság,nincs több elfojtás,stb.De ha a szerelemben nem sikerül kiegyenlítenem a számlát és ebben az életemben is csak bukdácsolok ebből a tantárgyból,akkor újra életet kell ismételnem.

Tündérkirályfi örült a fotós tanfolyamnak.Aha,majd készítek róla művészi fotókat.Szegény,egy rendes fotósorozata sincs.

Lehet a mi ikerlángosdink nem párkapcsolati alapú.Lehet a segítőjének kell lennem.Lehet a menedzsere leszek.Ühüm.Menedzser,pszichológus,testőr,ügyvéd,fodrász,öltöztető,sofőr,fotós,stb. egy személyben.Végül is,így is a közelében lehetne maradni,nem kell ahhoz feltétlenül párkapcsolat.

 

Életem legbonyolultabb kapcsolata

Túl sokat gondolkozok a Tündérkéhez fűződő "kapcsolaton".

Én anno csak egy egyszerű csodálóként mentem oda és nem számítottam semmi különösre.Aztán találkoztunk és valami szikra kipattant.

A második találkozáskor már igazán lehetett érezni,hogy itt valami gyanús.

Aztán vagy 11 hétig nem találkoztunk,és újra olyan furcsán viselkedett,sőt,még egy kicsit talán furcsábban is.

De továbbra sem borult ki a bili.Lehet,hogy sose fog a kevéske és rövidke találkozások miatt,de ha egyszer mégis kiborul,akkor biztos nagyot fog szólni.

Ha lát engem vagy ha beszélgetünk,akkor...

-le se tudja rólam venni  a szemét,ha teheti addig néz utánam,míg el nem tűnök

-tágra nyílt szemekkel néz

-legutoljára a színpadról is felém tekingetett

-zavarban van(de már kezdi kicsit összeszedni magát)

-igyekszik domináns hímnek mutatni magát(a lányos zavarból inkább ebbe megy át,ahogy nő az önbizalma)

-úgy érzem,szeret velem beszélgetni

-mikor utoljára elválasztottak minket egymástól,úgy nézett utánam,mint egy kisfiú,akinek elvették a kedvenc játékát

Hogyan értelmezhetőek ezek a jelek?

Szerelmes?Mikor utoljára idén júniusban jósnőnél jártam,az azt mondta,hogy igen,kezd valami szerelemfélét érezni irántam meg hogy boldog,hogy vagyok neki meg hogy egy ilyen szép lány szereti őt.De persze a jósnők szavait fönntartásokkal kell kezelni.Mondta,hogy lesz valami közös az életünkben,meg hogy jelenlegi párkapcsolatában már kissé boldogtalan,de ezeket a dolgokat mind-mind fönntartással kell kezelni.Bár tény,és láttam,hogy már nem lángol köztük oly hevesen a szerelem,mint 6-7 éve,sőt,meglehetősen kihűlt az a viszony.Jó,most legutoljára a lány jól a nyakába vetette magát,de ez inkább tűnt cirkusznak.

Péklegény is játszotta nekem anno a domináns hímet,főleg a legvégefelé(tényleg,pont ma van a névnapja),de mint kiderült,semmi komoly nem volt mögötte,csak legyezgette a hiúságát,hogy tetszik nekem.Lehet Tündérkénél is ez a helyzet.Csak legyezgeti a férfiúi hiúságát,semmi több.A zavarodottsága abból is jöhet,hogy új neki még ez a szituáció,eddig még nem igazán lepték el a rajongó lányok.Meg tény,hogy tényleg szép vagyok.Egy csúnyább lányra talán másképp reagált volna.

Szóval eldöntendő kérdés,hogy a velem szembeni viselkedése ösztönös-e vagy tudatos?Ha ösztönös,akkor nem nekem szól,hanem a szituáció hozza magával.Fiatal,egészséges férfi meglát egy számára vonzó fiatal nőt,és a teste beindul rá.Ha tudatos?Hmmm...

Péklegény mellett egyszer és mindenkorra megtanultam,hogy az a férfi,amelyik ugyan jól elbeszélget veled ha "spontán" találkoztok egymással,de amúgy sose keres magától,na annak a férfinak te semmit se jelentesz.Ha nem keres,akkor nem is érdekled.

Ha ő igazán szerelmes lenne belém,és nem tudna nélkülem élni,akkor már réges-régen megkereshetett volna engem.Az Arckönyvön kb. 2 perc lenne neki megtalálnia engem,még úgy is,hogy csak az utónevemet tudja.És a nyáron biztos rengeteg szabadideje akadt,2 szabad perce biztosan volt.

A családjának nőtagjai és a barátnője köreiben olyan szeretetnek örvendek,mint a 3 hetes döglött borz.Én lettem a gonosz csábító,aki megrontja áldozata jó erkölcsét.Pedig én minden vagyok,csak ez nem.Egy igazi gonosz csábító nem úgy viselkedik,mint én.Akkor már rég elhódítottam volna őt...Biztos téma vagyok a köreikben.Lehet,hogy megfigyelés alatt is állok,mert legutóbb a barátnő már tudhatta,hogy ott vagyok,máskülönben miért tudott előcsörtetni és rám nézni oly kedves arccal?Ajaj,pedig ezek a nőcik még nem is tudják,hogy milyen az,amikor tényleg történik valami...De a bátyja legalább nem utál.Az apját hagyjuk ki ebből mert neki valószínűleg az anya mellett nincs túl sok szava.A bátyra visszatérve,legalábbis nem véltek undort vagy utálatot fölfedezni az arcán,mikor elment előttem és rám nézett.De ha mégis lesz ebből valami,ő lesz a ludas,aki mindezt útnak indította,hiszen ő volt az első személyes találka megszervezője.Olvastam róluk,hogy ők mindig egy frakciót alkotnak és mindenben támogatják egymást(még azt is közösen beszélték meg,hogy a dedikáláskor mit és hogyan írjanak a könyvembe). A báty biztos tud rólam és biztos beszélgettek is rólam,hiszen szinte olyanok,mint valami ikrek.

Anya már megint félt és azt hajtogatja hogy inkább ne menjek oda többé,ilyen lazább,kötetlenebb rendezvényre biztos ne.Mert mi van,ha a barátnő ki akar tiltani onnan.Hmmm...Micsoda színésznő lenne az ilyen,aki kitiltja a nála szebbnek ítélt nőket a színházból?Kikérem magamnak ráadásul én fizető néző vagyok,aki pénzt visz az intézménybe.És ha nem csinálok semmi rendbontást,akkor elvileg nem rakhat ki.Persze,történhetnek aljas dolgok.

Ő most azt választotta,hogy foggal-körömmel kapaszkodik belé.De ez sajnos rossz taktika,tapasztalatból mondom,mert én is voltam ilyen tinédzser koromban.Ez csak egyre messzebbre és messzebbre taszítja a férfit,nem pedig bevonzza és megtartja.Fogalmam sincs,hogy a nők ezt a módszert miért tartják még mindig hatásosnak.Persze,ha érzelmi zsarolással is társul,akkor gyöngébb lelkű férfiakra tud ideig-óráig hatni.

Tündérke helyzetét nehezíti a túlságosan is hívő környezet(1 életben csak 1 nőt ismerhetsz,punktum) meg a kissé akaratos anyuka,aki persze csak jót akar a fiának hogy az erkölcsileg ne botoljon meg.

Azt is látom hogy az anya és a lánytestvér milyen nagy imádattal csüng a barátnőn.Lehet ők már jobban is szeretik?

Pozitív fejleményként tudom be,hogy a barátnő elkezdett megmártózni a sorozatok világában.Ez az,csak így tovább a lenini úton.A nagy,kereskedelmi tévécsatornánál vagy annak vonzáskörzetében hátha akad egy dúsgazdag,sikeres férfi,egy üzletember,vállalkozó,producer vagy politikus,aki elszeretné és megismertetné a luxusfeleségek világával.Adna alá egy luxusautót,beköltöztetné egy luxusvillába,elvinné egy luxusnyaralásra és rögtön el is felejtené Tündérkét.Ő lehetne az új Köllő Babett.

Pont a múlt héten szerepelt a rádióban egy idős színész,hogy bizony,a fiatal színészek számára nagyon vonzó a celeblét,mert celebként országos ismertséget szereznek és milliókat keresnek és celebként az is elég,ha szépeket nyilatkozik a Föld megmentéséről,játszik a kiskutyájával a Margitszigeten a Fikusz műsorában vagy kiposztolja az ebédjét.Egy veretes Othelló előadás a színházban nem olyan nagy karrier,mint tetovált,részeg bunkónak lenni egy realityben vagy milliós fizetésért vezetni egy show-műsort.Természetesen komoly színészként is van megbecsülés,meg lehet nemzet színészének lenni 80 fölött kiemelt nyugdíjjal,csak az...hát...

A barátnő még messze van attól,hogy celeb legyen,de állítólag,ha jól emlékszem,Liptai Klaudia is így kezdte.Egy kisebb szerep egy kereskedelmi csatorna sorozatában...

De ha őt elvinné egy gazdag pasi,akkor végül is mindenki jól járna,nem?Mindenki megkapná a magáét.

Van egy őrült ötletem,amit 10-ből 10 ember nem támogatna,hogy tegyem meg.Valahogy megpróbálnám rávenni őt,hogy nyilatkozzon a hozzám fűződő érzéseiről.Mit érez,ha meglát engem?Erről igazán csak ő tud beszélni.Arról szó sem lehet,hogy én konkrétan beszéljek az érzéseimről,mert én ahányszor kimondtam a "szeretlek" szót,mindig nagy baj lett belőle.Erre most,ebben a hónapban tudok sort keríteni.Ha most nem,akkor várhatok megint fél évet,1 évet...azt meg nem akarom.

Az előző jósnő 2016.januárjában jósolt nekem valamit párkapcsolati téren.Ezidáig nem foglalkoztam vele,el is felejtettem volna,ha nem írom le.Tény,hogy eddig senkire se illett ez a jóslat.Egy bonyolult kapcsolat szerepelt benne,egy férfi,akit majd nagy erőkkel fogok támogatni,inspiráljuk egymást,ő nagy kritikusom lesz,hosszú,tartós párkapcsolat lehet belőle,és jön magától.Ebből 1-2 dolog már meg is valósult,és a bonyolult is igaz ránk.Lehet,hogy erre vonatkozik?Legalábbis rá illik a legjobban.

Zarándokoltam

Nem jutottam el idén sehova se nyaralni.A telekre járogattunk meg egyszer voltam fürdőben azt slussz.A nővérem idén se akart velünk,pontosabban inkább anyánkkal a Balatonra menni,így inkább ők mentek ketten,jobban is jártak.Én nem tolakodtam,mert nekem ez túl nagy kiadás lett volna a bevételemhez képest,csak anyagi kolonc lettem volna a testvérem nyakán.

Augusztus 19-én,hétfőn megtettem az idei nyár legnagyobb luxusát,és elzarándokoltam Esztergomba.Nem,nem a Cs.P. hatására tértem meg,Tündérkémet mentem megnézni mindenki kedvenc passiójában.

Debrecenben,Zselízen és Gyulán nem tudtam megcsodálni,ezek túl drága utak lettek volna a távolság és az ottalvás miatt.Pedig általam eddig sose látott darabokban játszott.

Anya természetesen foggal-körömmel ellenezte a zarándoklást mert jaj,kislányom majd hazafelé éjszaka leüt hátulról a kalapácsos gyilkos!De aztán az előtte való szombat-vasárnapi telkes punnyadás után mégis úgy döntöttem,hogy megyek,nehogy megbánjam hogy elmehettem volna,de nem mentem.Eleinte még ígérgette,hogy elkísér,de jobb is,hogy végül nem jött velem.Igaz mindig is utálta a kényelmetlen hátizsákos kirándulásokat,csak azt szerette,ha autóval hozzák-viszik.

Az internetről és egy ismerős által megadott információkkal fölvértezve indultam útnak nem sokkal déli 12 után.Mindenemet beraktam egy hátizsákba.Vettem jegyet és könnyen megtaláltam a vonatot.Kellemes,új,klimatizált járat.

A vonat szélsebesen vágtatott velem,szinte csak negyed órának éreztem a nagyjából egy órás utazást.

A Bazilikát már messziről megláttam,igaz,nem hat olyan monumentálisan a vonatból mint autóval megközelítve.

Megérkezvén nyugtával dicsértem az addigi napot.Ettől kellett rettegni?Alig van messzebb,mint a telek!

A vasútállomáson egy viszonylag tiszta és kulturált vécé fogadott.Legalábbis a '90-es évekhez,a gyerekkoromhoz képest.A maiak lehet hogy lekicsinylik az ún. közvécéket,de az én időmben gyakori volt,hogy élien fészkelt az évszázados hálóban a sarokban,minden mocskos volt,lehetetlen volt lehúzni a vécét,sose volt vécépapír és kéztisztító,törött volt a vécékagyló vagy a csempe,stb.Sose szerettem idegenben vécére menni.

Aztán hosszú gyalogútra indultam Esztergom főutcáján(?) a plusz 35 fok körüli forróságban,állítólag ez a nap volt az idei nyár legforróbb napja,a forróságot csak tovább erősítették a kis,lekövezett,szűk sikátorok(de a bazilika dombján viszonylag tűrhető volt a hőmérséklet a sok fű és fa miatt) Egy 5-6 ágú kereszteződésben majdnem elvesztem.

Esztergom óvárosa nem a legszebbek közül való,bár hazafelé sétálva éjszaka láttam,hogy kicsit kijjebb van azért legalább egy szép sétálóutcájuk.De a szűken vett belvárosban sok a sorsára hagyott öreg ház,amiket se föl nem újítanak,se le nem bontanak.Csak állványozzák őket.Láttam legalább 1 új társasházat és egy épülőt.Az új ház egyik nagy,padlótól a plafonig üvegablaka mögött volt a macskamennyország.Egy hatalmas mászófa odúval,mászókákkal közvetlenül az ablakhoz állítva hogy cicóka mindent jól lásson ami az utcán történik.Egy igazi leshely.

Voltam már egy párszor itt,egy évvégi osztálykiránduláson,1-2 családi kiránduláson és legutóbb 11 éve apával egy téli napon körbesétáltuk a bazilikát.A régebbi időkből csak a Csülök csárda rémlik,igaz apa az éttermekbe szeretett kirándulni,más nem érdekelte.Egyszer egy István,a király szabadtéri előadást is megnéztünk a bazilika előtt,a még 2005 előtti időkben.

A váras újságban olvastam,hogy az előadással párhuzamosan van egy középkori vursli is a dombon a Bazilika mellett.Persze kirakodóvásár is volt,mert shopping nélkül nem élet az élet.Én otthon elhatároztam,hogy maximum ásványvízre vagyok hajlandó pénzt kiadni(otthonról vittem Ron Weasley-stílusú szendvicseket de abban a dög melegben semmi étvágyam se volt,csak ittam).Még a hűtőmágneseket is otthagytam,igaz,vérző szívvel.Bár ezeknek is jól megkérték az árát,a kevésbé luxi 500,a luxi 1000 ft volt nagyjából.De majd még visszatérek,több pénzzel,stabilabb anyagi háttérrel és veszek egy kilót mint Szabolcs bácsi Londonban.Mert hűtőmágnesből 1 kilónál kevesebbet nem érdemes venni.Vászonszatyrok voltak,valami pipacsos festmények vagy üvegképek meg mézes puszedli.Bár a kis kőházikókat azért sajnáltam otthagyni.Olyanok voltak,mint a porcelántemplomom,csak mészkőből meg hát sokkal nagyobbak is voltak bár érdekes lett volna hazavonszolni őket főleg banyatank nélkül.

Itt még egyszer elmentem a múzeum vécéjébe kemény 150 forintért.Ez is rendben volt.

A vursli nem igazán kötött le.Kisgyerekek rugdostak István király korabeli nyugati lovagokat,egy királyné mesélt valamit a gyerekeknek meg egy fantasy hastáncosnő táncolt.

Bementem a Bazilikában mert az részben ingyenes.Nekem nem esetem a klasszicizmus,az egyik legsivárabb,legunalmasabb építészeti stílus napjaink modern építészete mellett.Egy nagy ásítás a középkori bazilikához képest.A Bakócz-kápolna gyönyörű és ahhoz képest,hogy mennyit rongálták,egész jól néz ki,csak a faragott oltárkép néz ki cikin,arra fájdalom ránézni.Benéztem a kegytárgyboltba is,itt is voltak jóféle hűtőmágnesek,itt is kell majd 1 kilót vennem.

A Bazilika egyébként renoválás alatt áll,de még épp hogy csak elkezdték fölállványozni.Az elején az oszlopok félig bevannak,ez az előadás alatti kivetítésnek mondjuk nem tett jót.Rá is fért már,de ez csak azért lehet mert jövőre lesz az eucharisztikus fesztivál vagy mi a csoda.Bár az igazi az lenne,ha lebontanánk a jelenlegit és visszaépítenénk a középkorit ilyen Neuschwanstein-féle stílusban.Persze lebonthatjuk úgy is a mostani bazilikát hogy aztán újra fölépítjük egy kicsit odébb.És lennének az új bazilikában Jézusos ábrázolások is,ismerek is egy tökéletes modellt hozzájuk.

Körbefotóztam a bazilikát.

Aztán gyorsan jött a délután öt,és megpillantottam Tündérkét!A bazilikával szembeni utcából lépkedett föl a lépcsőn.Egyedül volt.A Gyuláról ismert piros szalagos szalmakalapkája volt rajta zöld pólóval,kék farmer térdnadrággal ami láttatni engedte szépséges lábait.A tavalyról is ismert fehér edzőcipőjét viselte,hátán egy sötétkék táska.A gyönyörű haja szabadon kunkorodott a vállaira.

Először a dedikálós-könyvárusos sátorhoz ment,üdvözölte a könyves hölgyet,kicsit beszélgetett vele.Volt ilyen dedikálás a helyszínen,a tavalyi képes albumot lehetett volna aláíratni a színészekkel meg Cs-ról szóló könyveket vásárolni,de ez elég rosszul lett megszervezve,sok ember szerintem nem is tudott róla.

Aztán a játéktér mögé ment,köszöntötte a háttérmunkásokat,majd eltűnt a bazilika jobb oldalában lévő sátortáborban,ahol a fellépők készültek.

Legközelebb csak a dedikáláson láttam.Kb.öten-hatan jöttek el dedikálni,bár elég nagy melléfogás volt 1,5 órával az előadás kezdete előttre tenni.De ő legalább ott volt meg a bátyja.Annyira izgatott lettem hogy majdnem elájultam az asztal előtt mint egy viktoriánus kisasszony mikor meglátott egy igazi fiatalembert.De semmi gáz,rengeteg egészségügyis volt kivonultatva,minden emberre esett legalább kettő belőlük.Bár én lettem volna a legegyedibb eset hogy nem a kánikulától,hanem egy fiatal férfitól vesztettem el az emlékezetemet meg persze az eszméletemet is.Tündérkém hosszasan dedikálta a könyvemet és végre megtudta,hogy mi az utónevem mert eddig ezt se tudta.A leírt szövegben a legszebben az én és Jézus nevét írta le.Örültem,hogy még 10 hét után is megismert.

Aztán sikeresen kiválasztottam egy nem túl jó helyet a füvön de mindegy.

De legalább láthattam,hogy Tündérke hogy tornázik.Fogalmam sincs,hogy szokott-e ilyet csinálni más előadások előtt is.A színészek öltözősátra előtt csinálta az út közepén,jól láthattam.Aha.Megjelent a NŐ,és gyorsan ki kellett csavarnia pár százados tölgyet tövestül meg eldobálnia pár obeliszket hogy mutassa,hogy ő milyen erős férfi.Egyébként nagyon szép,domború mellizmokat növesztett magára a nyáron.

Jött a barátnő is,és nem túl kedvesen nézett rám.Valószínűleg már megtudta valakitől,hogy ott vagyok.Ráadásul ki voltam öltözve mint Sz.Pista Jézus nevenapján vagy mint egy angyal,de hát látott a Nagy Ő,és őelőtte nem lehet akármilyen rongyban megjelenni.

Továbbá remélem,hogy rosszul láttam,de mintha Tündérke elég sokáig lesett volna engem egy tujabokorból.Vagy vajon kit nézegetett?Kit várt?És miért pont a bokorban?Azt azért az ember észreveszi,ha sokáig nézik,én is így vettem észre őt,a tujában bujkáló székely parasztlegényt(már át volt öltözve).

A produkció kezdetéig intim részleteket tudhattam meg egy telt idomú asszony másik duci hölgynek előadott nyaralós monológjából mi szerint hogyan nyaraltatta őket Görögországban a családi maffia ami semmit se engedett nekik megnézni,de mézet azt kellett venniük Jorgosz nagybácsitól.És persze senkinél se tehettek panaszt mert mindenki családtag volt.

Az előadás csodálatos volt és kétszer is elsírtam magam mert Tündérkém olyan meghatóan játszott.Az anya-fia jelenetek a gyöngéim.Különleges hangulata volt a csillagos égnek,a csivitelő fecskéknek és az óránként megkonduló harangoknak.

Lehet már rosszul emlékszem,de mintha a magas színpadról is arrafelé tekergette volna a fejét,ahol én ültem.Véletlen lett volna?

Az előadás végét derült égből lecsapó tűzijáték(itt ezen a napon tartották az augusztus 20-i tűzijátékot) és Boldogasszony-anyánk himnusz zárta.Én is tudtam a többiekkel együtt énekelni hála Heffner Attila táltossámánnak,akitől először hallottam ezt az éneket.Volt kenyérosztás is,haza is hoztam belőle,és olyan jól sikerült az osztás,hogy még a veres hangyáknak is jutott belőle amik nagyon szent életű jószágok voltak,nem is csíptek.Bezzeg a telken lévők!

Ezután már nem reméltem,hogy még egyszer találkozok aznap vele.Néztem úgy 5 percet a tűzijátékból,aztán siettem haza,le ne késsem az utolsó vonatot.

Aztán megláttam őt a mobil kakasülő előtt ácsorogva.Csak elköszönni akartam tőle meg elmesélni neki,hogy az akkori legfrissebb kerületi lapban ő volt a megfejtés a keresztrejtvényben,de aztán túlságosan is belelendültünk a beszélgetésbe.Megkérdeztem,hogy van a kép,amit még júniusban adtam neki,mondta,hogy az öltözőjében.Jó,haza nem vitte,de a színházban úgyis többet tartózkodik,mint otthon.Végig sokat nevetett és szüntelenül mosolygott és igyekezte mutatni,hogy ő milyen egy hangos,erős,domináns férfi.Úgy tűnik,szeret velem beszélgetni,bár biztos érdekes lehet neki egy,az ő színházi buborékjukon kívülről érkezett személlyel.

De aztán az anyjának enyhén szólva se tetszett a dolog.Szegényke,majdnem úgy járt mint szegény néhai megboldogult Csokigolyó,keresztanyámék templomgyöpi tacskója,akinek az lett a veszte hogy tiltott szerelemre gerjedt egy szuka iránt.Igaz,Csokigolyó sokkal-sokkal rosszabbul járt mert végül kínok között belehalt a románcba(a szuka gazdája leütötte Csokigolyót a nőstényről mikor össze voltak tapadva,Csokinak félig letépődött a micsodája,az orvos mondta,hogy vissza tudja varrni de akkor egy sose gyógyuló seb lesz rajta ezért inkább elaltatták).Az anyja rákiabált,mint amikor egy kisgyerek rossz fát test a tűzre.Én akkor már gyorsan szedtem a sátorfámat.Ő még utánam integetett meg hogy várlak szeretettel majd a nyílt napon és úgy nézett rám,mint egy kisfiú,akinek elvették a kedvenc játékát.Nem nézhetett utánam addig,míg el nem tűnök a horizonton mert a barátnője rögtön rávetette magát hátulról mint egy ragadozó a zsákmányára.

Valamiféle ürességgel a lelkemben bandukoltam haza.Minden egyes lépés fájt,mikor távolodtam tőle.Míg a belvárosban jártam,legszívesebben visszarohantam volna hozzá,de tudtam hogy tilos.A belvárosban még óriási dugó volt,főleg az autók miatt.A beszámolók szerint 4000-en látták az előadást,én többre számítottam igaz a bazilika előtti tér nagyon kicsi.Az emberek hamar elfogytak mellőlem és egy pingvinező bácsit alig tudtam megkerülni a keskeny járdán.A rendőrörsnél eltévedtem volna,ha nem kérdezek meg egy tinédzserkorú párt.

Szerencsére vagy 45 perccel korábban kiértem az állomásra.Próbáltam enni,miközben az Anna and the barbies üvöltött a város túlsó végén a majdnem tele vakítóan sárga Hold alatt.Nehéz szívvel szálltam föl a vonatra ami oly lassan vánszorgott vissza Budapestre,mintha csigák vontatták volna.Legalább 2-3 órásnak éreztem az amúgy 1 órás utat.A nagy kivilágítás miatt szinte semmit se láttam az ablakon át.A hazaúton semmi érdekes se történt.Dorog magasságában hőzöngött egy vörösre égett szőkésvörös 14-15 éves proteingyerek,de egy negyvenes kopasz férfi gyorsan helyre tette.Elképesztő,hogy mennyi tini,sokszor 11-12 évesek is részegen tántorognak az éjszakában.Egyszer jöttem haza egy átlagos decemberi péntek éjjel egy társkereső estről(életem első és utolsó ilyenjéről)és akkor is ott dülöngésztek a 11-12 éves fiúk a villamoson.Nem hiszem el,hogy egy 12 évesnek alkohollal kell kieresztenie a fáradt gőzt péntek este.1-2 éve még berregve tologatta a kisautót és tejet ivott...De biztos csak én vagyok maradi.

A hosszúhétvégén sokan indultak útnak,köztük az a fiatal pár is,akik az aquincumi megállóban ültek éjszaka a rongybabaként ernyedő két 3 éven aluli gyerekükkel.

Budapestre érve méginkább fokozódtak az izgalmak.A nyugati téri aluljáróban se egy hajléktalan,se egy rossz arcú ember,se egy koldus nem volt,de még egy kalapácsos gyilkost se láttam,akiktől anyának féltenie kellett volna.Kongott az ürességtől.Rögtön föl tudtam szállni az éjszakai buszra,ami majdnem hazáig vitt.Az otthonomhoz közeli aluljáróban láttam egy 13 év körüli kis cigánygyereket,de az is csak átsietett az aluljárón.

Az utolsó szakaszon az utcán se rossz,se jó ember nem járt.

Anya már aludt,csak másnap tudta meg,hogy milyen ruha volt rajtam.

Elhatároztam,hogy ide még egyszer visszatérek,de valami kellemesebb időben.

Vonattal utaztam már máshova,sokkal távolabbra,de nem egyedül.Ez volt az eddigi legnagyobb távolság,amit egyedül tettem meg.

Az egész a vécézéssel együtt nem került még 2000 forintba se,de ha fölmentem volna mondjuk a várba a mesterségek ünnepére,már nem úsztam volna meg ennyivel(már 2010-ben is elég drága volt a kóválygási lehetőség ott).

 

 

 

Apák napja

Már 4 és fél hónapja,hogy apa meghalt.

Természetesen sok minden történt azóta.Valentin napon temettük el,rózsaszín nárciszt dobtam utána a sztenderd fehér rózsákkal és kálákkal szemben a sírba,mert ilyen volt az utolsó virág,amit tőle kaptam névnapomra.

Először nagyon rossz volt kimenni a sírjához.Azóta voltam még egyszer,de akkor sem volt jobb érzés.

Kevesebb pénzből élünk,kevesebb vizet használunk(haláláig csúcsfogyasztóknak számítottunk a házban)és életünkben először lehet új ízekkel és ételekkel kísérletezni.A szobája azóta raktár lett,bár a berendezése még mindig ugyanaz.Anya a ruháit már régen elsikkasztotta(kevés ruhája volt),a könyvei közül a nővérem elvitte az Agatha Christie-ket.

Apa egyszerű ember volt.Autószerelő akart lenni,de mivel az apja nem ment el személyesen tárgyalni a mesterrel(és legfőképpen nem adott neki pénzt) ami valamiféle feltétele lett volna a tanulmányainak,így csak lakatosnak tanulhatott.Rövid ideig dolgozott is benne,majd egy biztosítóhoz került,végül a csirkés szakmában kötött ki.Területi képviselőként,egyfajta intézőként dolgozott az országot autóval járva,látogatva a csirketelepeket.Nagy vágya volt,hogy egy autót vezetve dolgozhasson.

Nem volt egyetemi diplomája,és nem tartott lépést a korral.Volt e-mail fiókja,de sose használta.Az országban az elsők között volt mobiltelefonja a munkája miatt,de telefonáláson kívül sose használta semmire.Élete utolsó munkás éveire lett egy GPS-e,azt néha használta,főleg határon túli munkaútjain,mivel gyakran járt Felvidék-Szlovákiába és Erdély-Romániába.Annyira nem haladt a korral,hogy még a videókazetta-lejátszó kezelését sem tanulta meg a '80-as években.De ennek ellenére még nyugdíj után is visszahívták dolgozni a több évtizedes tapasztalata miatt.

Imádta az autókat.Már gyerekként nyugati autókról álmodozott.De először motorral kezdett.Első autója egy tűzpiros Fiat 500-as volt,az volt a fiatalkori bohém autója,amikor még hosszú volt a haja.Majd jött egy bilikék Trabant és egy sápadtzöld Skoda,míg végre a rendszerváltáskor az elsők között váltott nyugati autóra.Igaz,becsúszott egy Mazda 323-as is(eredetileg 626-ost akart). Legtovább,19 évig egy Citroen Xsara volt meg.Az autókra sose sajnálta a pénzt.Mindkét pesti lakásunkból majdnem autó lett,vagyis a pénzt,amiből vettük vagy amiből befizettük a kezdő részletet,autó lett volna.Ebből a lakásból,amiben most ülve e sorokat írom,például alsó kategóriás Volvo,ez lett volna apa legfenszibb és legdrágább autója.Nyugdíjas éveire szeretett volna még egy autót.A kezdeti használt Audikkal és egyéb nagy fekete autókkal való kacérkodás után 2018-ban egy Suzuki Vitarát vett.Újat,mert végül mégis inkább olcsóbbat,de újat akart.Utolsó autóját mindössze negyed évig élvezhette(vezethette),mert a betegsége gyorsan ledöntötte a lábáról és kikezdte autóvezetési képességeit is.Az utolsó időkben már féltünk attól,hogy bevisz minket az árokba.De még meg bírta mutatni az egykori munkatársainak és egykori vidéki otthonunk lakóinak.

Bárhová el tudott vezetni és nem volt gond,ha több száz kilométert vezetve kellett ülnie.A locsolkodás elől képes volt egészen Csehszlovákiáig vagy Lengyelországig menekülni.

Azért a motorokat se vetette meg.Már kisfiúként kinézett magának egy motorkerékpárt,amit felnőttként meg is vásárolt.Igazából sose használta ki,és még az életében eladta,igaz,csak az utolsó évében.

Az életében a másik dolog,amire szintén nem sajnálta a pénzt,az az étel volt.Gyerek-és kamaszkorában sokat éhezett,mert az apja elitta a pénzt.Felnőttként csak 3-féle ételt ismert el:a pörköltet,a sült húst és a rántott húst.De lényegében mindenféle húst szeretett:zsíros hús,rakott hús,töltött hús,füstölt hús,sovány hús...úgy volt a hússal,mint Gombóc Artúr a csokoládéval.Gyűjtötte a különféle húsokat és nagy kollekciója volt belőlük amit 2 mélyhűtőben kellett tárolni.Az édességet mérsékelten szerette.Az alkoholt is kedvelte,abból is volt gyűjteménye és maga is állított elő alkoholt,bort és pálinkát.A gyümölcsök közül csak a szőlőt szerette mindenféle formában(de leginkább borként) meg a bogyós erdei gyümölcsöket.A kertben lévő fák közül is csak azokat becsülte,amik cefrét teremnek.Emiatt jópár új gyümölcsfácskát ültetett a telkünkre és a 2 öreg mandulafát is ki akarta vágni emiatt,de a betegsége megakadályozta a nagyobb fizikai munkák végzésében.A legzöldségesebb étel,amit kedvelt,az a krumplis pogácsa,más néven lepcsánka volt.Szeretett étterembe járni és ott sok pénzt hagyni."Mindenütt" evett,kivéve a boszorkánykonyhában,mert ott nem mert.Otthon is sokat főzött,természetesen csak húsételeket.Specialitása a zsíros-gombás-szalonnás-kolbászos tojásrántotta volt.

A ruházkodás egyáltalán nem volt fontos számára.Volt,hogy lyukas farmerban járt,míg anya le nem rángatta róla és ki nem dobta.A feslett nyakú ingeket is visszahozta a kukából mondván hogy jó lesz az még otthonra.Volt,hogy öv helyett színes bálamadzagokat használt.Amikor az első lakást vette a '90-es évek 1.felében,valaki pénzt akart neki adni,mert azt hitte,hogy ő egy szegény munkásember,holott pont akkor vett több millióért lakást.

Anyát alapos megfontolásból vette el feleségül.Nem volt szerelmi házasság.Mindketten nem kívánt gyerekek voltak és kifelé állt a rúdjuk a szülői házból.Amikor kicsi voltam,még sokat veszekedtek,de az elmúlt 20 évben már nem bírtak egymás nélkül élni.Minket nővéremmel nagyon szeretett,bár az érzelmeit sose mutatta ki,ő még amolyan régivágású férfi volt,az utolsó mohikánok egyike.A családját hibátlanul eltartotta,de sose érzelgősködött.Nekünk megvett mindenféle drága hülyeséget,a nővéremnek még lovakat is saját mini-lovastanyával.Kismotort és autót is vett neki,autóból legalább egyet.

Nem volt túl jó családi háttere.Nem kívánt gyerek volt,a szülei a nővérén kívül már nem akartak több gyereket,de mivel a szoptatást választották fogamzásgátlásul,így nagyanyám teherbe esett.Azt hitte,csak meghízott.A nővére kórházba került,ekkor tudták meg,hogy gyereket vár,és már nem lehet elvetetni(lehet akkoriban amúgy se lehetett az első hármat elvetetni,mert tilos volt az abortusz). Nagyanyám keservesen zokogott.Szóval lehet,hogy nem csak a magzat koros volta volt az egyetlen ok.A szülei a nővérét szerették,neki nem termett babér a családban.A gyerekkoráról alig mesélt valamit,ami amúgy is egy trauma volt a számára.Játékai nem voltak,a meleg,képlékeny aszfalttal gyurmázott.Strand helyett rizsföldeken fürdött.Este a temetőben üres konzervdobozokba rakott mécsessel rohangált a temetőben.A húsvéti locsolkodás is traumatizálódott nála,mert az apja akkor különösen berúgott és folyton elestek a biciklivel.A végén már megtanult ugrani.Az apja amúgy is úgy érkezett meg részegen haza,hogy csatt,bumm,puff.Ez volt,mikor a kerékpárral nekiütközött a kerítésnek és elesett.Emiatt utált locsolkodni,menekült előle.

Nagyon hiányzik nekem.Ő az egyetlen férfi,aki tényleg hiányzik.Sokszor eszembe jut,hogy fölhívom telefonon,a száma még mindig megvan.De aztán eszembe jut,hogy mégse tudom.Vagy hazamenve el akarom neki mondani,hogy mi történt velem.Gyakran álmodok vele.Anya fiatalabbik nővére szerint apa szelleme rajtam ragadt.Állítólag anyán is rajta ragadt a kistestvére,akit az anyja megöletett.Ő nagyon sírt akkor,mikor megtudta a hírt,mert ő szeretett volna egy kistestvért.A lelkek akkor ragadnak itt,ha valakit vagy valamit nem tudnak itt hagyni,mint a 2.exem nagynénjei és nagybácsija,akik a vagyonukat nem tudták elengedni és most is féltékenyen őrzik.Esetleg ha egy hozzátartozójuk nem engedi őket elmenni az érzelmi ragaszkodás miatt.Oka lehet még,ha úgy érzik,hogy van még dolguk itt vagy ha nem vették észre,hogy meghaltak,mert az túl hirtelen történt.

Mindössze 66 évet élt.Az anyja életkorából kiindulva még akár 20 évet is élhetett volna.De neki figyelmen kívül hagyott súlyos betegsége volt és manapság az emberek életkora is rohamosan csökken.

Állítólag az első év a pocsék,utána már jobb.

 

Kölyöknap

Elmentem a színház múlt évadbeli utolsó gyerekrendezvényére 29 évesen.De csak azért,mert Tündérke megjelenésére is számítani lehetett.

Sokáig nem is jött elő,már majdnem hazamentem,mikor fölbukkant.Föl volt kötve a haja,a háromszögmintás seszínű kötött pulóverét viselte bordó nadrággal és cipővel.

Leült a színház melletti párkányra.Egy idősebb nővel beszélgetett,akit vélhetőten régóta ismert.Megszólítottam,és átadtam neki az ajándékomat,egy festményt,amin ő látható az egyik szerepében.Csak pár,jelentéktelen szót váltottunk.Elmondtam neki,hogy már hányan követik a neki létrehozott rajongói oldalt.Kissé zavart volt.Kicsit nyomkodta a telefonját,majd hosszú időre eltűnt a színház épületében.

Az egyik hostess lány próbált velem verset íratni,mert ez volt az egyik program,de meglehetősen szomorúra sikerült ez a két sor.Ez még azelőtt volt,hogy Tündérke megjelent volna.Valami színházrajzolós program is volt,no,amit ott én rajzoltam volna,azt biztos nem rakták volna ki az ablakba...kicsit kevés lett volna a jelmez az egyik színészükön...Jó,ilyeneket csak otthon alkotok a szoba 4 fala között.Volt még solymászbemutató,ingyen rózsaszín vattacukor és pótkerekes biciklire illesztett műanyag fehér lovakon való gyerektologatás.Az egyik darab két fiatal,huszárruhába öltözött férfiszínésze toligálta a gyerekeket.Le a huszárcsákóval előttük,mert nagyon odatették magukat,patakzó izzadsággal az arcukon(meleg lehetett az a vastag,nehéz,zárt ruha) hősiesesen toligálták a nem egyszer anyányi méretű kövér 11-12 éves kistinilányokat is,volt,hogy 2 gyereket is egyszerre,egy jó nagy,kiadós körben.Volt még egy kis népies táncház is meg ígértek karikás ostor csattogtatást is,de az ostor fölmondta a szolgálatot.Meg lehetett még tekinteni egy Mátyás királyról szóló gyerekszíndarabot is.

Majd elfelejtettem írni,hogy az igazgató is megjelent személyesen egy rövid időre az elején.

Mikor újra előbukkant,már jelmezben volt,és ki volt engedve a gyönyörű haja.Nem akartam vele még egy közös képet,de hát a jelmez...Ezúttal más készítette a képet.Mire végeztünk,csináltam egy kis kedvet a fotózkodáshoz,mert odapattant egy kisfiú,és már egy komplett sor alakult ki,de csak a kisfiú kapott képet,mert Tündérkének mennie kellett kötelet húznia a gyerekekkel.

Eredetileg egy ugrálóváras programban kellett volna részt vennie,de vár nem volt,csak kötél.A kötélhúzásban az ellenséges csapat győzött,talán tudatalatti dacból.A vesztésre ítélt gyerekek bemutatták,hogy mégse vesztesek.

Ekkorra már elég meleg lett,gyorsan ledobta magáról a butácska ruhákból annyit,amennyit lehetett.

Majd hamarosan kiderült,mi volt az a régimódi lányos zavar.Megjelent a menyasszonya,talpig élénkrózsaszín jelmezben.Nagyon sok időt töltöttek a tűző napon,tőlem és az emberektől távol a rögtönzött szabadtéri színpad rögtönzött technikai részlegében.Végül,az esemény fénypontjaként előadtak 1-2 dalt az egyik darabból,amiben közösen szerepelnek.A szerelmes dalok nem igazán kötötték le a gyerekeket.Szegénynek pont akkor kellett a sötét fejével ott dalolásznia,amikor már rettenetesen elkezdett égetni a Nap.

A végén közölték,hogy a kedves szülők figyelmébe ajánlják,hogy a kérdéses darab a következő évadban újra műsoron lesz.

El akartam húzni,mielőtt még fölérnek a lépcső tetejére.De nem sikerült.Legnagyobb döbbenetemre odajött hozzám elbúcsúzni.Valami jó nyarat kívánt(hogy lehet jó a nyár nélküle?!a nyár nélküle olyan,mint egyes helyeken a karácsony Jimmy nélkül)meg hogy már nem fognak többet vissza jönni a mai napon.Puszi-puszi,és én,ökör,a puszinál megfogtam mindkét vállát(kemény volt és csontos).Az aulában még szóba elegyedtek valakivel,aztán hazamentem.

A bőre most is nagyon puha volt,de most volt egy kis borostája és megszúrt,de persze nem bántam.És a fotózásnál rátette a kezét a derekamra.Óóó...

Szereztem még egy ingyenes színházi újságot is,van benne pár kép róla,de a címlap kicsit nem szép.Sokan szidták ezt a kiadványt,mint özönvíz előtti marketing eszközt,de szerintem nincs semmi gond vele főleg ha vannak benne szép fotók róla.

A nap végére mindent megértettem,hogy miért volt zavarban.Hát mert egyszerre ott voltam én is,és a menyasszonya is.De fölthetetjük a kérdést,hogy ezért miért kellett egy 26 éves felnőtt embernek ennyire zavarban lennie,ha tudtommal ő nem szerelmes belém,nem folytatunk semmilyen szexuális viszonyt a háttérben és én sem viselkedtem kihívóan.Vagy lehet neki alacsonyabb az ingerküszöbe?Neki már az is kihívó,ha én ott vagyok,de nem csinálok semmit?Tény,hogy eddigi életét burokban töltötte.Nagyjából 20 évesen megismerte az élete párját,és semmi,de semmilyen fölkavaró érzelmi sokk nem érte.Megértem.Nem érte annyi negatív élmény,mint engem.Minden sima ügy volt az életében.

Még április-május fordulóján arról álmodtam,hogy egyszer egy verőfényes nyári napon találkozni fogok vele egy színházi rendezvényen,ahol ő nagyon zavarban lesz egy szörnyen rózsaszín ruhadarab miatt,ami valamilyen módon hozzá fog tartozni.Minden bejött.A rémrózsaszín ruha is,amit konkrétan a menyasszonya viselt.Pedig én azt hittem,hogy ez egy hülye,értelmetlen álom.Igen,a jósló álmokról mindig csak utólag derül ki,hogy azok.Álmodtam már róla cifrábbakat is,pontosabban a közös jövőnkről,amikről most még szintén lehetetlen megállapítani,hogy csak buta vágyálmok-e vagy valami teljesen más.

 

A csíksomlyói passió

Egy szokásos hideg.esős májusi napon megnéztem a Csíksomlyói passiót is.Az eső pont akkor zendített rá,mikor kiértünk a házunkhoz közeli villamosmegállóba szóval szuper volt.Anya is mindenáron el akart jönni,szóval ő is jött.Még sose volt a Nemzetiben,pedig még a téglajegyeket is vásárolta rá a '80-as években.

Jó korán odaértünk,mert nem volt fix helyünk,mert a helyeket érkezési sorrendben lehetett elfoglalni és én olyan voltam emiatt,mint a vásárlók a fekete pénteken.

Kis téblábolás,egy özönvíz előttinek titulált reklámkiadvány fölmarkolása(Nándis szórólap jeeeee) és egy vécébe tett kitérő után leültünk ücsörögni az emeleten a székeknél.Anya először rossz helyre ült,de aztán átsikerült települni a Nándis óriásparaván elé.Ugyanis a 2019-20-as sajtótájékoztató Rocco és fivéreis paravánja most ezt a helyet díszíti.Anya persze nem ezzel volt elfoglalva,hanem a színházlátogatók tudományos igényű megfigyelésével.Kinek milyen a haja,milyen a ruhája,a sminkje,a cipője,a táskája és legfőképpen az alakja.De mindenekelőtt a haja.A hajmániámat,a haj kiemelt fontosságába vetett hitet bizonyára tőle örököltem.Megtudhattam,hogy az egyik idős asszony jól kimelegedett a minipezsgőtől.A nézőközönséget illetően az elsöprő többség 60 év fölöttiekből állt.

Aztán jó sokáig álltunk a sorban az ajtó előtt,az előadás késett.Egy férfi már reklamált a hostess lányoknál-fiúknál,hogy túl sokáig kell várni,mi lesz ha valaki rosszul lesz a sok ácsorgástól.Ami valljuk be,a nézők átlagéletkorát tekintve,nem vicc.

A terembe érve rögtön megcéloztam az első sor közepét.Sokan nem akartak ide ülni,később megértettem,miért.

Tartottam tőle,hogy elvigyem anyát,mert féltem tőle,hogy szokásához híven félhangos megjegyzéseket tesz majd az előadásra vagy a színészekre.A már az előadás előtt a színpadon egy szalmabálán ülő székely mesemondót ugyan még bemutatta,de utána már csöndben maradt,igaz,az előadás nagyon hangos volt és sokat kiabáltak benne,így nem lett volna értelme engem ezzel szórakoztatnia.

Az előadás nem olyan nagy volumenű és hosszú,mint Csíksomlyón volt,de a színvonal ugyanaz.

Tündérke először székely parasztlegényként jelent meg.Anyát az izgatta,hogy vajon megismert-e.Elméletileg tudott arról,hogy megyek 19-én erre az előadásra,de kérem,egy színészen nem látszódhatnak nem oda való érzelmek.Még akkor sem eshet ki a szerepéből,ha a szerettei vagy akár a legnagyobb ellensége ül a nézőtéren.Tündérke jól vizsgázott,nem esett ki a szerepéből,nem keresett szemkontaktust senkivel se,inkább elnézett a messze távolba a nézők feje fölött.

Nagyon izgalmas produkció...nehéz ezt írásba önteni.

Legjobb pillanatok

1.Krisztus búcsúja anyjától.Ez a másik legszebb jelenet,és tényleg olyan,mintha egy igazi anyát és fiát látnánk.

2.Amikor Krisztus vért izzad az asztalnál.Ekkor kb.fél méterre volt tőlem a többi színésszel együtt.Ez is nagyon megható.

3.Az Ördög kötelet dob oda Júdásnak.Az,amit Júdás művelt,már az Ördögnek is sokk volt.

4.Szűz Mária monológja,amit a gyereke apjának,Istennek címez.

Voltak pillanatok,mikor megértettem,hogy sokan miért nem akartak az első sorba ülni.A karikás ostor csattogtatásnál anya félt,hogy kiverik valakinek a szemét meg volt,hogy a Két Ördög kis műanyag szemcséket szórt a nézőtérre,amik a Hangyatojások szerepét játszották.

Néhol az emberek elnevették magukat.Számomra az volt a legviccesebb,mikor a hevesen tiltakozó,halotti leplét szorongató Lázárt valaki addig rángatta,mígnem föl nem borult és ki nem villant a hátsó fele.Mondjuk könnyű volt villantani abban a hálóingben.Lehet kissé óvodás humor,de ott,ebben a komoly darabban mókásan hatott,pedig tragikusnak kellett volna lennie vagy mi.

És jött a keresztre feszítés.Ejnye,túl jól néz ki Krisztus,ez baj.Az ember mindenre gondol csak arra nem.Tündérke hosszú,karcsú lábai eszméletlenül szépek voltak a sejtelmes megvilágításban.És akaratán kívül ő is mutatott meg dolgokat,mikor a kereszten feküdve vitték a vállukon.Rakoncátlan volt az az ágyékkötő,de azért volt rajta alsónadrág,nem kell aggódni.

Az előadás közben előbb a szívem dobogósodott meg,majd az egész testem annyira fölhevült,hogy vetkőzni kezdtem.Jó,csak a zakómat vettem le,de a ruhám úgy átizzadt,hogy otthon már csak a szennyesbe lehetett tenni.

Anyának nem igazán tetszett,hogy az egyik szereplőn autentikus,míg a másikon meg valami más.Az Ördög gótrockernek van öltöztetve,Mária Magdolna akár az utcán is föltűnés nélkül végigmehetne H und M-es stílusú ruhájában.Ezzel szemben Krisztus,Mária,Péter és a zsidó főpap úgymond autentikus,korabeli ruhát hord.És még ott vannak a székely népviseletes táncosok is.

Anya számára végig nem derült ki,hogy ki volt az a fiatal nő(Mária Magdolna) a seszínű magassarkú cipőjében.

Anya,aki természetesen a ruhákkal,cipőkkel és a frizurákkal volt elfoglalva,megállapította,hogy Tündérke bátyja úgy néz ki,mint egy pszichológus vagy egy bölcsész egyetemi hallgató.Egyébként egy másik színészt nézett Tündérke testvérének,szerinte az jobban hasonlít rá.És itt belekezdett egy őrült spekuláióba a testvérekről amit jobb nem részletezni akár igaz lehet,akár nem.

Továbbá anya vigalmi negyednek nézte Pilátust és családját.Amúgy helyes kis család,az komoly volt,ahogyan Pilátus felesége bevonult a vattacukorral a kezében.

A végén volt kenyérszegés,ami anya tetszését nem igazán nyerte el,neki túl sokk volt ez a nagyfokú interaktivitás.Én is kaptam Schnell Ádámtól egy nagy darab kenyeret amit meg is kóstoltam.És véletlenül maradt belőle egy darabka ami most is itt van az asztalomon,a tolltartó kaspó mögé elrejtve.

Szép előadás,a színészek is jók,egyedül a nagy zaj és kiabálás nem tetszett.

Tündérke haja gyönyörű volt,nagyon szépen kunkorodott és azok a boldogan csillogó szemek...Igazán boldog volt,többször is megtapsoltatta magát és a többieket,egyszer még vissza is hívta őket.Aztán eltűnt egy résben,de ekkor még nem tudtam,hogy hamarosan viszont látom még.

17201167_1432833533402604_8152800070696257439_n.jpg

 

A viktoriánus nárcisz portréja avagy vigyázz mit kívánsz

Végre,majdnem 10 év után véletlenül sikerült megnéznem a Dorian Grey portréját.Már akkor érdekelt ez a film,mikor 19 éves koromban megjelent,csak valahogy elsikkadt a megtekintése.Mindegy,most behoztam ezt a 10 éves lemaradást.

Egy viktoriánus horrorról van szó.Én nem szeretem a horrort mert túl csúnya szokott bennük lenni a látványvilág,de valahogy kezdem megszeretni a viktoriánus horrort,talán a korabeli Anglia atmoszférája miatt.Imádom a gótikus,neogótikus kastélyokat meg a borús,szürke,ködös időt meg a temetőket,különösen a régieket amikben még szép,ízléses sírkövek és kripták vannak.Már csak az ufók hiányoznának ebből a világból,de sajnos ebben a műfajban nincsenek élienek(no már megint mindenről ez jut eszembe,már az agyam helyén is egy repülő csészealj van). De várjunk csak,micsoda újítás lehetne:viktoriánus horror élienekkel...

Dorian Grey izgalmas történetét Oscar Wilde vetette papírra,majd még a sok cenzúrázás dacára is botránykönyv lett belőle.Fogalmam sincs,mi volt az a borzalmas,amit kihúztak belőle,bár manapság már nem számítana botránykönyvnek,ebből is látszik,hogy milyen sokat emelkedett az emberiség általános ingerküszöbe az elmúlt 130 évben.

Dorian egy ártatlan,naiv és gyönyörű,18-20 éves fiú,aki mérhetetlen vagyon örököseként érkezik a 19.század végi Londonba,ahol rögtön a pályaudvaron belebotlik egy kurvába,egy jósnőbe,pár tolvajlásból élő utcagyerekbe és pár fiatalemberbe,akik a férfiakat kedvelik(?).Doriannak terhelt gyerekkora volt,a jó nagypapája rendszeresen szíjat hasított a hátából amiről a hátán lévő sebhelyek is tanúsítanak.De ez akkoriban teljesen normálisnak számított,hogy agyba-főbe verték a gyerekeket,többnyire pusztán jóakaratból,a gyermek erkölcsi fejlődése érdekében.Dorian anyja egy csodaszép nő volt,aki szerelmes lett és lelépett egy senkiházival.

dg1.jpg

Dorian hamarosan kapcsolatba került egy festőművésszel,aki fölfedezi a fiú szépségét és fest róla egy káprázatos arcképet.A filmben ugyan nincs benne,de a regényben szinte megszállottjává válik a Dorian rajzolgatásának és több képet is alkot róla.Dorian a regényben szőke fürtös hajú,kék szemű angyalka(tipikus homoszexuális férfi szépségideál),ebben a 2009-es filmben viszont sötét hajú,sötét szemű.2015 előtt még a regénybeli változat tetszett volna jobban,de most inkább a sötét tónusú Doriant tartom szebbnek.Talán nem véletlen,hogy most vált aktuálissá a megtekintése a filmnek,hiszen most a félhosszú,hullámos sötét hajú,sötét szemű férfi az ideálom(de ahogy elnézem magam,a szerelmek gyűjtögetésével töltött 26 év során végigszerettem az egész természetes hajszínskálát a sötéttől a szőkén és vörösön át újra a sötétig). A Doriant alakító Ben Barnes sose tartozott se a szerelmeim,se a múzsáim közé,karrierje meglehetősen rövid volt a 2000-es években,én csak ezt,meg a Narniát hallottam felőle.Most nem tudom,mi van vele,nem néztem utána,lehet hogy színházban játszik,azért nem hallani róla.

Aztán képbe jön maga Lucifer,a megkísértő egy lord képében(kész képtárat nyithatok már ezzel a sok képpel). A festő talán megérezhetett valamit a lord rossz szándékából,mert nem akarta se elárulni portréalanya nevét,se bemutatni neki.De aztán bekövetkezik a végzetes találkozás ami Doriant majd a káosz és romlás legmélyebb bugyraiba foglya taszítani.

Dorian elkezdi élni a nőtlen,vagyonos fiatal férfiak átlagos,szürke hétköznapjait a lord kalauzolásával.A cinikus lord elkezdi tömni a fiú fejét mindenféle badarsággal.Cigivel,alkohollal és drogokkal traktálja és olyan szörnyűségek elkövetésére buzdítja,amikről ő maximum csak álmodozik de rendkívül menőnek tart.

De az elején még valahogy tartja magát.Egy alvilági kocsmatúrájukon Dorian megpillant egy számára vonzó,vele nagyjából egyidős lányt.A lány ekkor kicsúszik a kezei közül,de kicsivel később fölfedezi egy kicsiny zugszínház Hamlet előadásának plakátján.Dorian lelkes színházlátogatásba kezd és a fiatalok szerelembe esnek egymással.Dorian igazán,őszintén szerelmes,és el is jegyzi vagy el akarja jegyezni Sybillt.Itt akár boldog véget is érhetett volna a történet:a gazdag ifjú feleségül veszi a bájos,de szegény színésznőt,gyerekeik születnek és boldogan élik tisztes nagypolgári életüket míg meg nem halnak.De kérem,ez nem izgalmas,milyen gáz és szánalmas,mondja a lord,és ezzel elbizonytalanítja a szavait Szentírásnak vevő fiatalembert.Hiszen csak egyszer élünk(marha nagy hazugság),az élet,különösen az ifjúság túl rövid,kár elrontani egy korai házassággal.Dorian viselkedése megváltozik a lánnyal szemben.Gyorsan megfekteti majd a regényben drámaian kiábrándul belőle egy bukott előadás után ahol Sybill már Mrs Grey-nek képzeli magát és nem színésznőnek.Egyszerűen nem játszik.A filmben viszont Dorian ezzel a lordos carpe diem szöveggel adja ki az útját neki.A Dorian gyermekével várandós Sybill bánatában egy kanálisba fullasztja magát.Érdekes párhuzam,hogy a színházban pont Opheliát játszotta a Hamletben,aki szintén vízbe fúl,de ismerünk egy igazi Ophéliát is,aki szintén a vízben lelte halálát Budapesten.Baljós név ez az Ophélia...A regényben ezzel ellenben mérget vett be.De a legdurvább mégis az,hogy a könyvben szegény lány nem is tudta Dorian igazi nevét,csak Mesebeli Hercegként emlegette...upsz,hát ez jó horrormese lett.

És most ugorjunk vissza a festményre.Mikor elkészült,elábrándoztak rajta,hogy lám-lám,Dorian szépsége idővel tönkre megy majd,kikezdi az idő vasfoga,de a kép sokáig őrizni fogja egykori szépségét.Doriannak ekkor lesz egy őrült ötlete(és ekkor lép a nárcizmus szép sárga virágokkal szegélyezett ösvényére),hogy az idő vasfoga bárcsak a portréját kezdené ki,és nem őt.Ő örökké gyönyörű maradna,és öregedésének és bűneinek minden jele a képet terhelné.Ugyan már,legyintgetett a festő és a lord.

De vigyázz,mit kívánsz...

Sybill öngyilkosságának hírére az arckép rögtön csunyulásnak indult.Már nem emlékszem,hogy itt esett-e ki a szeme sarkából a kukac,de az biztos,hogy a kukac parkettára pottyanása után Dorian azonnal egy sötét padlásszoba mélyére penderítette az addig a szalon főfalán lévő festményt.És biztos,ami biztos,még jól be is zárta,a kulcsot pedig éjjel-nappal magával hordta.Bár nem is csodálkozok rajta,hogy nem akart lelkiismerete szörnyű tárgyi kivetülésével egy helyiségben tartózkodni.

De ez sem vette el a kedvét a lejtőn való szédületes iramú lefelé gurulástól.Gazdag aranyifjúként egyre vadabbul habzsolta az életet.Gyönyörű külseje miatt bomlottak utána a nők.Egymás után vitte ágyba a tinédzser lányt és annak késő harmincas(és természetesen kielégítetlen) anyját.Olyan dolgokat is bevállalt,amikről a lord örökké csak prédikált,de kipróbálni sohasem mert.Megvalósította a lordnak azokat a vad álmait is,amikről nem is álmodott.Elcsábított férfiakat és nőket is,csinálta csoportban is meg minden,egyedül a gyerekeket és az állatokat hiányoltam ha már förtelmes dolgokat elkövetve zülleni kezdett de ezek Wilde-nál kimaradtak vagy a cenzúra során estek ki.De tényleg,mindenkivel mindenhol minden megvolt neki.Dorian igazán boldog lehetett,mert még a a kor divatos nemi betegségeitől sem kellett tartania,mert...

...mert mint tudjuk mindezek következményeit a nevezetes műalkotás viselte.Még jó,hogy örökké Doriannál volt a kulcs,mert a kép már annyira ocsmánnyá vált,hogy az még a passzióból ocsmány dolgokat kedvelőkre is a frászt hozta volna.A végén mutatják a képet,egyszerűen ocsmány,ez a legjobb kifejezés rá.És gusztustalan,sőt undorító is.Akit meg ábrázol,az meg egy nemi betegségek sebeivel,gennyes keléseivel borított szörnyeteg.A sötét padlásszobában különösen ijesztő,de a napfényben se lenne jobb,mert ott meg jobban látható lenne.

Évek múltán újra találkozik a festővel.A festő hiányolja a képet a szalonból.Ártott neki a túlzott napfény-hazudja Dorian.Végül valahogy fölviszi a padlásszobába a festőt,aki majd elájul a látványtól,pedig először csak azt hiszi,hogy a festmény penészes lett.A rémült művész azonnal fölajánlja segítségét Doriannak,tanácsolja,hogy hívjanak papot,ördögűzőt satöbbit,de erre Dorian nemes egyszerűséggel meggyilkoja,testének darabjait(mert föl is darabolja) pedig utazóládájába rejtve a Temzébe dobja.És még egy rendőr segítkezik is neki föltenni a hintóba!

Ez a gyilkossági és hullaeltüntetési mód rendkívül népszerű volt akkoriban.Hasonlóan végeztek Mágnás Elzával,a dúsgazdag luxuskurvával is 1914 Budapestjén,akit a saját utazóládájában hajított cselédje és annak vőlegénye a Dunába,de ott volt a két világháború között az is,mikor a szépasszony és katona pasija szintén földaraboltak és a Dunába dobtak egy mészárost.Mindkét esetről film is készült a közelmúltban.

Habár a festő holttestét kihalásszák a folyóból,a tettes ismeretlen marad.Dorian műkönnyes szemmel gyászolva szavalja a verset a sírnál a temetőben.Ezután még ott helyben kijelenti,hogy kéjtúrára indul külföldre.Csábítja a lordot is,de az inkább marad,ugyebár csak egy szájhősről van szó.

Mind a filmben,és mind a regényben 18 évet marad távol Dorian,és mire visszatér,már tombol az I.világháború és cigiző nők meg automobilok cikáznak szerteszéjjel.A lord házában megismerkedik a a lord szüfrazsett lányával,aki a könyvben egyáltalán nem létezik,de szerintem ötletes volt a szerepeltetése.A lány,ahhoz képest,hogy szüfrazsett,meglepően szép és csinos(a szüfrazsettek rendszerint ronda,férfias arcvonású nőnek nem nevezhető lények voltak) és el kell hogy mondjam,az eddigi legszimpatikusabb közülük,még ha csak kitalált is.

A 40 év körüli,de még mindig csak hamvas 18-20 éves ifjúnak kinéző Doriant egyre jobban nyomasztja tetteinek rettenetes súlya.Hosszú idő után először elkezdi furdalni a lelkiismeret.Ellátogat abba a nyomornegyedbe,ahol anno a kis zugszínházban oly sokszor látta játszani Sybillt.A valószínűleg már rég bezárt színház egykori hirdetőtábláján a temérdek,málló,foszladozó falragasz alól kísértetiesen sejlik elő Sybill koponyává kopott arcképe.Ez a szimbolikus kép nagyon tetszett nekem,az egyik legjobb a filmben.Dorian kimegy a hátborzongató hangulatú szegénynegyedi temetőbe egykori szerelme sírjához.Még nem is sejti,hogy ott lapul a lány bátyja(a könyvben az öccse),aki üldözőbe veszi és meg akarja ölni hogy bosszút álljon.A filmben ezt egy látványos,utcai lövöldözéssel tarkított üldözésjelenettel oldották meg ami a metróalagútban ér véget a fiútestvér metrószerelvény általi halálra gázolásával,míg a regénybeli találkozásuk kevésbé látványos.Ott a férfinak fület szúr az,hogy egy nő Mesebeli Hercegnek szólít valakit.Ez az egy volt az egyetlen dolog,ami húga cserbenhagyójához kötődött.Csak ezt tudta róla.Utánasiet,hogy megölje,de a gázlámpa fényénél látja,hogy az illető egy lányos arcú,hamvas ifjú,ő meg egy jó 40 éves férfit keres.Zavarodottan elnézést kér és elsompolyog.Természetesen jó nyomon járt,Dorian volt az az illető,csak hát a férfi semmit se tudott arról,hogy ő egy makulát sem öregedett.

Dorian közben összemelegszik a lord lányával.A lord meg ki van borulva,hogy ez az erkölcstelen bestia kivetette a hálóját az ő pici lányára.Igen,az az erkölcstelen szörny,akit ő maga kreált.Mert hát a mások lányait megronthatta Dorian,az vicces volt,menő és mulatságos,de az övét,azt bizony kikéri magának.A lordon itt,öreg korában látszódik meg,hogy egész életében egy mennyire unalmas életet élt.Néha kicsit látogatta a bordélyt,cigizett,iszogatott,de ez teljesen általános volt.Egy átlagos arisztokrata volt átlagos,már-már unalmas kicsapongásokkal.

Dorian és az ifjú lady úgy döntenek,hogy Amerikában kezdenek új életet.Dorian változni akar,jó útra akar térni.Mindenét eladja,ami Angliához köti,a nagyapja házát is.

A film vége elég zavaros és zaklatott.Arra emlékszem,hogy a lord el akarta tenni láb alól Doriant,hogy megvédje a lányát tőle.A vége elég ijesztő is.Dorian átalakul a festményen látható szörnyeteggé.Még utoljára megvallja a ladynek,hogy mennyire szereti.A lord tüzet okoz és még a gázt is kiengedi,amivel Zimmer Feri csak riogatni merte a családját.Dorian a végén rondán és vénen meghal,és láss csodát,a festmény visszafiatalodik és megszépül,újra olyan lesz,mint új korában.A regényben újfent kevésbé izgalmas a végkifejlet,ott azt hiszem csak belevág egy kést a képbe és ő holtan esik össze csúf vénemberként,akire még a szolgái sem ismernek rá.A festmény a regényben is megszépül és megfiatalodik.

Ezek után a lady érthető okokból megutálja az apját,akinek a tájára se megy.A festmény a lordhoz kerül,aki e szavakkal búcsúzik:Szegény fiú.Ki viselné el a látványod.

d2509f4aaa60b50ffab144e934f78719.jpg

 

Egy csodálatos este

A hétfőn sikerült elmennem a Nemzeti Színházba.Eredetileg csak május 3. vasárnapjára lett volna jegyem a Csíksomlyói passióra,de végül véletlenül sikerült megkaparintanom egy szabad helyet az Ember tragédiájára is.

Én eddig csak kétszer jártam színházban,ez volt a 3. alkalom.A sors pikantériája,hogy legutóbb,valamikor 2011 környékén szintén a Nemzeti Színházban néztem meg szintén az Ember tragédiáját.Ez a kor az Alföldi-éra hattyúdala volt.Az esti gimis osztályommal mentem.Semmire se emlékszek belőle,csak arra hogy nagyon nagy sötétség terjengett a rendezés pedig gusztustalan volt.

Az Ember tragédiája vonzott is,meg nem is.Tudtam,hogy szerepel benne,de nem volt tiszta számomra,hogy kit is alakít benne.Tartottam tőle,hogy csak epizódszerepe van.Aztán megtudtam,hogy ő Lucifer,vagyis az egyik Lucifer a sok közül mert a darab pikantériája a Lucifer-túltengés.És a jelmeze is olyan gyönyörű.

Fél órával hamarabb értem oda.Kicsit körbenéztem a színház nézők által is bejárható részén.Vannak kint portréfotók az intézmény színészeiről,de fájdalom,Nándiról nincs kint kép.Mondjuk többekről se.Nem igazán értettem a koncepciót,ami alapján kikerülhettek a képek.

Aztán beengedtek.Azt mondták,hogy egy bizonyos részen oda ülök,ahová akarok.Én az első sort választottam.A sportaréna-stílusú elrendezés miatt a nézők többsége a színpadon fölállított széksorokon ült,ott,ahol a régi időkben a díszletek álltak és a kellékek vártak sorukra.A rendes,beépített nézőtérnek csak az alsó egyharmadát nyitották meg.Én a színpadi részen ültem,szemben az eredeti nézőtérrel.A nézősereg zöme középiskolás diákokból és tanáraikból állt.Üres hely csak 1-2 akadt.Láttam,hogy tilos fényképezni,hogy a színház hivatalos fényképészének ne legyen konkurenciája(nehogy valaki művészibb fotókat készítsen Nándiról) és perecet is tilos a nézőtérre vinni hogy nehogy megdobálják a színészeket,ha rossz az előadás.No ezt szépen megmagyaráztam.A színészek már a színpadon kódorogtak,mikor mi,nézők elkezdtünk beömleni.

Nándorral való első konkrét élményem meglehetősen érdekesre sikeredett.Nagy nyugodtan leültem,és épp elkezdtem nézelődni,mikor hirtelen félmeztelenül kiugrott a széksorok közül a lábam elé.Nyikkanni se tudtam a sokktól.Ez aztán az élményszínház!Félmeztelen fiatal férfitestek testközelből!Ez a Vidnyánszky igazán ért ahhoz,hogy hogyan kell fogadni a műkedvelő nézőket.Nándinak még mindig megvolt a csodaszép haja,csak kontyba volt neki fogva.Ott,a színpadon öltötte magára a jelmezét.

Őszinte leszek,úgy jártam,mint a Tádé tengerimalac a madárijesztők báljában.A Mazsola és Tádé bábfilmsorozatban a varjú egyszer hozott jegyet Manócskának a madárijesztők báljára.Már nem emlékszem,hogy mi volt pontosan,de végül csak Tádét küldték el a bálba.Az esemény után Mazsola,a zöld malac izgatottan faggatta Tádét,hogy mi történt,de a kis tengerimalac csak azt tudta ismételgetni,hogy az egyiknek leesett a feje mert köcsögből volt.Velem is pontosan ez történt.

Mi volt az Ember tragédiájában?

Lucifer félmeztelen volt.

És még mi volt?

Hát Lucifer félmeztelen volt.

DE MÉG MI VOLT?!

Nem emlékszem...

Szóval,jóformán csak Lucifer félmeztelen testére emlékszem.Gyönyörű látvány volt,mikor egyszer a színpad fölötti állványra kapaszkodva lengetett egy égő fáklyát,és a teste sejtelmesen fénylett a sötétben.De azért volt rajta ruha is.A tollas fekete csodán kívül egy zöld,3 testőr stílusú öltözéket is viselt tollas kalappal a prágai színben meg egy fehér szerelése is volt(zakó,póló,nadrág). A prágai hacuka remekül állt neki,rettentően csinos volt benne és ahogyan a fehér harisnya feszült azokon a magassarkú cipőbe(1600-as évekbeli férfidivat) bújtatott kecses gazella-lábakon.Csak akkor terelődött el róla a figyelmem,mikor a bátyja,aki Ádámot alakította,teljesen meztelenül állt a színpadon(teljesen meztelen volt,de amikor nem tudta a textilt odafogni,akkor lekapcsolták a villanyt).

A darab természetesen modern stílusban lett megrendezve.A már-már szanszkritnak minősülő szöveg éles ellentétben áll a modern,puritán színpadképpel.A jelmezeket illetően korhűek váltakoztak az egyébbel,de a szürke '50-es évekbeli munkásruha bűnronda,vagy mondjuk rá,hogy nem az esetem.Az előadás helyenként zavarosan hatott,főleg akkor,mikor Rómát,Görögországot meg Egyiptomot egyszerre intézték el.Ádám nem jelent meg például fáraóként,hanem a Luciferek kalauzolásában ment végig,kihangsúlyozva ezzel azt,hogy voltaképpen ez csak egy álom.De volt,amikor Tankréd lovagként vagy forradalmárként jelent meg.Az előadás közben sok szemét keletkezett:könyveket és papírokat cincáltak szét,tollakat szórtak le és almákat zúztak össze.Néha a közönség soraiban derültség támadt,a londoni színben madzagon rángatva sétáltatott plüsskutya nagy kedvenc volt.

Az előadás végén fölbukkant maga az igazgató.Azt hittem,valami baj van.De csak díjakat osztottak ki egy,a darabhoz kötődő szpotverseny diák győzteseinek.Színházjegyeket,kulissza-bejárást és szállóigés vászonszatyrokat osztogattak.

Miután utoljára is meghajoltak a színészek,gyorsan siettem a ruhatárba,hogy minél előbb a művészbejáróhoz érjek.Szerettem volna találkozni Nándorral,és tudtam,hogy legközelebb,mikor anyával megyek,erre nem lesz lehetőségem.Én voltam az egyetlen,aki ott akart toporogni.Rövid ideig várakoztam csak.Közben sorra ürült ki az épület és sokan köszöntek nekem a távozók közül,emlékszem,az egyik előadásban látott színésznő is köszönt.Furcsának találtam ezt,ez itt Budapesten nem szokás.Aztán kijött a bátyja egy lány társaságában(gondolom a barátnője vagy a menyasszonya volt). Megkérdeztem tőle,hogy bent van-e még az épületben az öccse.Azt mondta,még bent van,és hogy szólni fog neki telefonon hogy várom őt.No,gondoltam csak ugrat.El is fogja felejteni,amint beül a kis bordó autójába és elhajt.De nem,mert Nándi hamarosan fölbukkant.

Még mindig nehéz erről beszélni.Nándor kedves és kellemes személyiség.A Csíksomlyói passiós könyvben tényleg igazat mondtak róla a néptáncos lányok,nemcsak külső nyomás hatására nyilatkoztak róla szépeket.Míg csak képekről ismertem őt addig úgy gondoltam,hogy ő olyan,mint egy zsiráf.Szép,elmegyek és megcsodálom,de haza nem vinném.De most már nagyon is hazavinném.Talán még sosem találkoztam egy ennyire kellemes férfival.Mit férfival,ő nem is férfi,hanem egy tündér.Mert olyan éteri,és olyan kedves,mintha nem is ebből a világból származna.Mintha csak Tündérországból csöppent volna ide.Rá kellett jönnöm,hogy micsoda egy gengszter pasikkal hozott össze a sors eddig engem.

Szóval Tündérke lejött vörösesbarna csíkos kötött pulóverében és homokszínű vékony kabátjában,alul is viselt valamit,de arra már nem emlékszem mint az eltérítettek az ufók lábára,és mondta is,hogy a bátyja telefonált neki,hogy itt várja a művészbejárónál egyetlen egy darab rajongó.Vagy 5 percet beszélgettünk,aminek végén én vetettem véget,mert ha nem,lehet reggelig ott maradunk.Nem szándékoztam túl sokáig föltartani,mert ki tudja,mi dolga volt még neki akkor.Megemlítettem neki a rajongói oldalamat amit neki csináltam,köszönte szépen.Megbeszéltem vele,hogy a kompromittáló gyerekkori fotóit nem fogom föltölteni rá.Aztán még csevegtünk ilyen kis semmiségekről.Megígértem neki,hogy még visszatérek,mint a Terminátor.Készült közös fotó is,sőt mit fotó,kész fotósorozat amin úgy nézünk ki,mint valami boldog szerelmespár.Tényleg elég félreérthetőek lettek.Van nekem sok közös fotóm a 2000-es évek tiniidoljaival,de egyikre se mondanám azt,hogy szerelmespáros hangulata van.Azért is készült annyi kép,mert nem akart rossz minőségű fotóval hazaküldeni.

Látszódott rajta,hogy kevés ehhez hasonló élménye volt.Na most ez egy igazán különleges este volt a számára.Találkozott egy darab rajongóval aki csak miatta nézte meg az Ember tragédiáját és megtudta,hogy csináltak neki egy rajongói oldalt.Föl is írhatja a színház kéményébe korommal.Ő még nagyon tiszta és ártatlan,nem egy S.Buci.

Én annyira,de annyira boldog voltam hogy ettől egy másodperc alatt kivirultam.Legszívesebben sosem váltam volna el tőle,mintha a lelkem egy darabkája lenne ott a színházban.Olyan volt,mintha mindig is ismertem volna.Az ember nem találkozik véletlenül bizonyos emberekkel.A Péklegénynél is hasonló volt a helyzet,csak ott kiderült,hogy negatív volt az előtörténet.Azt hittem,sose lenne hozzá elég kémiám,de ezt most visszavonom.De ó jaj,az élet egy kész tragédia.Az asszony tragédiája.Ó jaj,az imádott,drága Tündér már másé.Már az egyetem óta vőlegénye az egyik volt évfolyamtársának.Persze mindig akadtak olyan mindent elsöprő szerelmek,amikor nemcsak jegyességek,hanem házasságok is fölbomlottak,de kétlem,hogy Tündérke ilyen erkölcstelenségre vetemedne.Az nem ő lenne.Hogyan ülne be utána a templomba?Hogy ott hagyta a menyasszonyát egy új nőért?Ez nem fér bele az általa és a színház által képviselt Isten,haza,család stílusba.És hogy járna utána vissza a színházba?Melyikük menne el?Ez az egész egy nagy képtelenség lenne.Meg a másik,hogy olyan ritkán tudnánk találkozni,hogy el se tudnám szeretni,bár Isten ments,hogy ilyet csináljak főleg úgy,hogy ez az ő erkölcseibe nem férne bele.

És nincs az a fénykép vagy filmfelvétel,ami visszaadja az ő igazi szépségét és kisugárzását.Nem,őt nem fotókon kell nézegetni,őt el kell menni megnézni a színházban.A fotó az szinte semmi.A fotók alapján én is rosszul ítéltem meg.És tényleg olyan,mint egy tündér.A teste olyan karcsú,olyan éteri,mint egy látomás.A lábai oly szépek,hosszúak és kecsesek(amúgy legnagyobb megdöbbenésemre nem túl magas,de a képeken a lábai optikailag nyújtják az alakját). A haja egyszerűen gyönyörű.Az orra olyan kis finom,mintha papírból hajtogatták volna.És az előadás alatt láttam,hogy bár szinte nincs is anyajegye,de helyette van egy foltocska a csípőjén,amit én tévesen a köldökének akartam látni a passiós képeskönyvben,de gyanús volt,hogy anatómiailag rossz helyen van.A feneke meg természetesen egy kis fokhagymagerezd.Ó Istenem,és ezt a szépséget rejtegették eddig a színház 4 fala között?

És a bőre...Hogy Nagypapa szavaival éljek,minden finom és puha volt.A bőre olyan finom és selymes,mint egy virágszirom.Sokáig kerestem,hogy mi az,ami olyan puha itthon mint az ő bőre,és rá kellett jönnöm,hogy a virágok szirma az.

Az előadásban van egy jelenet,mikor a prágai színben Luciferként elcsábítja Évát.Igen,én is erre gondoltam hogy Évaként én se tudtam volna hideg lenni irányába.És minden elismerésem a színésznőé,aki képes megállni hogy ne csábuljon el igazából is.Én képtelen lenné rá.Én olyan színésznő lennék,aki folyton beleszeret az aktuális színpadi partnerébe,ha egy kicsit is vonzónak találja.Ahogyan ott a nyakát csókolgatta vagy mi a csuda,áááááááááááá...

Szóval látom még egyszer az idei évadban,aztán hosszú időre eltűnik,egészen szeptember valahanyadikáig.Ez aztán a tragédia.Lesz még a nyílt nap is,de az is csak szeptember végén.

Innentől kezdve Tündérkének fogom itt őt nevezni,hogy ne legyen annyira egyértelmű,hogy kiről van szó.

 

Egy Star Wars hétvége

A múlt hétvégén nagy dorbézolásba fogtam és egész végig a Star Warsot ünnepeltem.Eddig sajnos nem volt lehetőségem arra,hogy részt vegyek valamilyen május 4-i ünneplésen,mert vagy dolgoztam vagy tanfolyamon voltam.

Igazi esős,borús,hideg novemberi napra ébredtünk szombaton,pedig pénteken még csak részlegesen felhős volt az idő,csütörtökön meg majdnem kánikula volt.Kicsit hezitáltam,de végül mégis elmentem a körmenetre az eső ellenére is,ami sokakat elriasztott.A csúcsidőszakban úgy 20-25-en voltunk,de az elején kicsit tartottam attól,hogy csak 4-en leszünk.Volt Darth Vader,egy Luke Skywalker,egy lázadó pilóta,egy rohamosztagos,egy Obi van Kenobi,egy Padmé(Padmé és Kenobi mester egyébként egy párt alkottak,mintha Padmé nem halt volna bele a bánatba és vele vigasztalódott volna),egy Rey,egy Nanovader és egy Nanomaul meg rengeteg ismeretlen jedi és kis padawan.És volt egy sötét tanítvány is az Első Rendből.És Mara Jade-ről se feledkezzek meg meg a nagymamáról.

A Deák tértől az Oktogonon és a Nyugatin keresztül a margitszigeti szökőkútig gyalogoltunk.Lehetett bírni,mert az emberek sokszor megállították a menetet fotózkodni és a Nyugatinál is volt egy kis pihenő egy kis barna mudikölyök miatt,akit egy SW pólós fiatalemberhez tartozott.

A legnépszerűbb Nagypapa volt,akit mindenütt mosolygós arcok fogadtak a kisgyerekektől a felnőttekig.De alapvetően végig mosolyok kísérték a körmenet útját.

Eddig még sose figyeltem,de már napközben is elég sok a részeg ember a belvárosban.

Vader valahol a körúton csatlakozott ki,a minisithek az Oktogonnál.Kissé megfogyatkozva értük el Luke szigetét ahol a nagymama már nagyon fájlalta a gyaloglást.A szigetre menve a Margit hídnál meg kisebb közlekedési káoszt okoztunk,mikor az egyik autós megállt fotózni a jelmezeseket.

A szökőkútnál,az árnyas fák alatt a mocsaras és kihalt Margitszigeten még volt egy kis beszélgetés,itt bonyolódtam először szóba egy bárdudvarnoki lánnyal,a sötét tanítvánnyal.

Haza már mindenki külön-külön ment.

Másnap,vasárnap a Műszaki Látványtárba volt meghirdetve egy SW nap az 501-es Légió rendezésében.Mint megtudtam,ez még csak a második ilyen rendezvény volt.Megint gyönyörű,tökéletes novemberi idő volt.Szerencsére a rendezvény zárt térben volt,igaz,az udvari programok egy része le lett fújva.A helyszín nem volt túl megfelelő,a terek szűkösek voltak,mert ez lényegében egy műszaki cikkeket,találmányokat bemutató múzeum.Ez főleg a fénykardozó,rohangáló gyerekek miatt volt kevésbé megfelelő.Volt fénykardvívás-oktatás,droidsimogató,jawa kereskedő,Lego Hoth bolygó terepasztal és sok-sok Lego cucc mindent a szemnek,semmit a kéznek alapon.Ez volt az a lázadó bázis,amiről az előző héten a Barcraftban beszéltek és ahol a pasi nagyon fönt volt akadva a medical room-al.Nekem is lennének ötleteim,hogy mit kellene építeni SW témában Legóból egy ilyen rendezvényre,mondjuk a noboo-i királyi palotát kristálycsilláros-tükrös-márványos bálteremmel meg rózsakerttel.Persze,lehetne mondani,hogy az SW-ben nincs is rózsa,de most majd lesz,punktum.És lenne benne királyi budoár is meg csilláros fathieristálló is,de upsz,nincs is Lego fathier,mindegy,akkor majd lesznek lovak helyettük.A bálteremben meg egy fényűző báli jelenet lesz Palpatine császárral,Amidala királynővel,Dokuu gróffal,Leia hercegnővel és Kylo herceggel.És az összes férfi ijedtében elmenekülne,ha meglátná ezt a rózsaszínes színekben pompázó rettenetet.De tényleg,egy lányos SW Lego kollekció még senkinek se jutott eszébe?SW Lego rózsaszín és lila színekben "Királyi bál a Naboo-n","Leia hercegnő luxus lakosztálya","Birodalmi esküvő","Anakin és Padmé romantikus piknikje" címekkel.

Ezen kívül még beülhettünk fejtágító előadásokra és meghívták Lando kedvenc droidnőjének a magyar hangját is meg az idei Celebration-ön Magyarországot poszterével képviselő férfit,akiket tiszteletbeli légiótagokká avattak.Én pont a poszteres pasi és a birodalmi tisztek előadására ültem be.A birodalmi tisztek nagyon beleélték magukat a szerepükbe és megtudhattuk hogy milyen csodálatos a Birodalom.Csak kár,hogy a Halálcsillagot nem Békecsillagnak nevezték(ami egyébként bányászati eszköz ami megkíméli a bányaászokat a halálos veszéllyel járó munkától) de az jó volt,hogy a halálosztagos azért halál,mert halált megvető bátorsággal látják el kizárólag védelmi célú munkájukat.A lázadókat pedig mindig élve fogják el hogy utána áttéríthessék őket a jó oldalra.

És képviseltette magát sok jelmezes is,főleg az 501-es Légióból.Volt Kylo is,igaz,maszkos kivitelben.Sikerült Nagypapával és Kylóval is fotózkodni,igaz hármasban nem sikerült összehozni.És azt is bántam kicsit,hogy a Császárral,a másik nagy idolommal se sikerült közös képet készítettni,no majd legközelebb.Egy négyes még jobb lenne,de ennyire már szerintem nem sikerül fokozni az élvezeteket.

És volt egy meglepetés sztárvendég is,bár lehetett kalkulálni a megjelenésével.Bár,őszintén bevallom,hogy eleinte föl sem ismertem,sőt mindvégig voltak kétségeim a személyazonosságát illetően.A Péklegény volt az.Később jött,és a birodalmi doktrínáról szóló előadásba csatlakozott be.Olyan szokatlanul nézett ki.A beazonosítását nehezítette,hogy már vagy egy negyed éve nem nézegettem róla képet.Ami profilképet utoljára láttam róla Arckönyvön,az egy vagány,menő fazon képét mutatta.De ez a hétvégi...Nagyon le volt nyírva a haja.Volt ugyan kecskeszakálla,de amúgy tiszta borosta volt.Meglehetősen megviselt állapotban leledzett amit csak fokozott a túlméretes,kopott lila mellény.Mintha csak a rongyoszsákból öltözött volna ki.Mitől volt olyan megviselt?Csak nem bevállalt egy éjszakázással együtt járó munkát?És hol az ominózus barátnője,akivel azt a kevés szabadidejét együtt akarja tölteni?Már szét is ment a parti?Istenkém,egy vasárnap délutánról volt szó,erre föl itt lézengett...egyedül.De tényleg,nem a barátnőjével kellett volna lennie?Vagy a barátnője dolgozik?Amúgy nem alakultak jól a dolgok számára,mert mindössze jó ha egy negyedórát tölthetett a rendezvényen mert amint meglátott,elmenekült.Jó kör volt neki.Kibumlizott ide,aztán 15-20 perc múlva el is húzhatta a csíkot.Egyébként szerintem a Mondoconról ugorhatott át ide.Hát,a Hungexpo jó messze van.Biztos attól tartott,hogy hisztizni,sírni,könyörögni vagy zsarolni fogok neki,magyarán mondva nagyjelenetet rendezek,de fájdalom,ilyenre nem került sor,hiába várta.Anya anno mondta,hogy miatta most egy darabig maradjak el az ilyen eseményekről.Micsoda?Inkább maradjon el ő!És milyen igazam lett...Egyébként ilyen esetekre,ha még találkoznánk azt a taktikát választom,hogy le se tojom.Nem köszönök neki és úgy teszek,mintha idegen lenne számomra.

Ismét találkoztam a bárdudvarnoki lánnyal.Az is valami,ha lányokkal beszélgetek.

Egyébként döbbenetes,hogy mennyi a valamilyen szinten túlsúlyos ember.A legkirívóbb Darth Maul volt,de volt egy rohamosztagos is,aki a pletykák szerint kihízta a páncélját,azért nem tudott beöltözni.Utólag láttam egy csoportképet.12-en voltak rajta,ebből 6-an igazi kövérek voltak,4-en hízásnak indultak és mindössze 2 volt átlagos alkatú.Elég szomorú látvány volt,de senkit se akarok megtéríteni mert az én módszerem túl drasztikus egy átlagos akaraterejű ember számára.Volt két amerikai típusú elhízott fiatalember is.Az a baj ezzel,hogy egy bizonyos kilón felül már nem csak esztétikai problémáról van szó,hanem egészségügyiről is,bár vannak szerencsések,akik jól elvannak így is és egészségesebb,mint a 40 kilós sárgarépa-majszoló.De az a két fiatalember hamarosan ágynak eshet a súlyuk miatt mint a TLC-s horrorfilmekben.És a 30,40+-os férfiaknál se az egészség jele a pocak,hasonlóan apukámhoz.

Mindent összevetve szép hétvége volt.

fb47eeb7e551c222d13c3568fe89b94b--clone-wars-star-wars-stuff.jpg

A film,amiben egy kicsit magamra ismerhettem

Eredetileg az Ébredő erőt ültem le megnézni a tévében.Sok értelmes dolgot most nem adtak,de nyugodjunk meg,Bud Spencer film azért tudtommal volt,amit nézhettek azok,akiknek csak ez meg az alkohol jutott wellnesshétvége helyett.

Reklámoztak valami Adaline csodálatos életét.Egy nő,aki beteljesíti az emberiség,de legfőképpen a nők örök álmát,és örökké fiatal marad.Nem örökké él,mert hát az elég nagy szívás lenne ha valaki örökké élne öregen,betegen és kevésbé szépen.

Nos,van ez az Adaline,aki,és ezt véletlenül megjegyeztem,1908-ban született az adott év első babájaként.Egy darabig normális kerékvágásban ment az élete,mígnem egy viharos éjszaka autóbalesetet szenvedett az erdőben.Valami hajánál fogva előrángatott tudományos magyarázat is volt rá,amitől a normális embereknek a haja szála égnek tud állni.Sokak szemében ez rontotta is a film értékét,de ha valaki ettől a szörnyűséges,vagy inkább nevetséges áltudományos magyarázattól eltekint,egy kedves kis szerelmi történetet kap.Vagy mit áltudományos,lehet pár évtized múlva kiderül,hogy ez a marhaság tényleg igaz,csak egyenlőre még csak a filmekben barátkoztatnak vele bennünket.

Szóval Adaline megáll a fejlődésben,vagyis az öregedésben.Ez egyre több embernek tűnik föl.Adaline eleinte még próbálja humorral kezelni a dolgot,meg zagyvál mindenféle párizsi kenceficékről,de amikor már alig néz ki idősebbnek az egyetemista lányánál,akkor már a hatóságoknak is gyanús lesz a dolog.Egyszer egy jelentéktelen közlekedési kihágás miatt megállítja egy rendőr,akinek szemet szúr az,hogy egy 1908-ban született nő az 1950-es években hogyan nézhet ki huszonévesnek?Behívják kivizsgálni az ügyet,de ő inkább elmenekül és ettől kezdve az egész élete egy kész hajsza.Hazudozva,álneveken és álszemélyiségekkel bujkál a nagyvilágban hamis papírokat használva miközben elfelejti élni az életét nehogy elrabolják a tudósok hogy kísérletezzenek rajta.az egyetlen lányát is távol tartja magától.Fél mély kapcsolatokat kialakítani mert retteg attól,hogy szerettei előbb megöregszenek majd meghalnak.Csak mindig egy újabb és újabb spánielt tűr meg maga mellett,de hát még az is a túlvilágra költözik egyszer.

Aztán egy rendezvényen megismerkedik Széphaj Herceggel.És végül is ez volt az a pont,amikor úgy döntöttem,hogy végignézem a filmet.Már kezdtem aggódni,hogy a festőművész gyerek lesz a hősszerelmes,de szerencsére Széphaj Herceg maradt.Istenem,gyönyörű az a színész,valami Michiel Huisman.Eddig sose hallottam róla.Nem is csoda,hiszen alig szerepelt valamiben,a két legismertebb szerepe a Trónok harcában és ebben a filmben volt.Ugyanaz a típus,mint Adam.Ez is azt bizonyítja,hogy Adam nem egy egyedi eset,hanem egy alfaj képviselője.Ő,ez a Michiel,Havas John,Finn Wolfhard és egy,a Poldarkban és egy,a preraffaelita festőkről szóló sorozatban(brühühü,sajnos nálunk ezt nem mutatták be) játszó színész is mind-mind ennek az alfajnak a képviselői.Szóval ez az Ellis rendkívül kitartó módon kezd el udvarolni Adaline-nak,úgy,ahogyan azt ma már nem látni.Adaline eleinte enged neki,majd jó szokásához híven elkezdi fölégetni maga mögött a határt.Emiatt sokáig nem lehetett tudni,hogy tragédia vagy happy end lesz-e a vége.

michiel-huisman-ellis-jones-the-age-of-adaline-2015.jpg

A bili akkor borul ki,mikor Ellis elkönyörgi a szüleihez vidékre,akik éppen a 40.házassági évfordulójukat ünneplik.Ellis apja ugyanis Adaline egyik régi szerelme,akivel majdnem eljegyzésig fajult a dolog és aki rögtön föl is ismeri őt.A nő persze elkezd valamit halandzsázni arról,hogy jaj,ő annak a nőnek a lánya,blablabla.De egy régi sebhely hamarosan leleplezi,amit még akkor szerzett,mikor Ellis apjával az erdőben túráztak és amit maga a férfi varrt össze a tulajdon két kezével.

Adaline megint menekülni akar,de jön egy újabb misztikus autóbaleset,és újra visszaváltozik normálissá.Összejön Ellissel,akinek mindent bevall töviről-hegyire.És hogy még nagyobb legyen a boldogság,1 év után fölfedez a hajában egy ősz hajszálat és láthatjuk első közös "gyermeküket",egy újabb spánielt akit a "nagymama" vagyis Adaline lánya nagy szeretettel gondoz.Biztos nehéz szülés volt,ha már rögtön elkezdett őszülni.

Jézusom,csak ezt a kutya-témát tudták előhúzni a végén?Jó,fölösleges a Disney-klasszik habos-babos esküvő a végére,de egy kutya?Egy igazi,rendes közös gyerek nagyobbat ütött volna,mikor azt bemutatják a nála legalább 80 évvel idősebb nővérének.Legalább 8 évtized két testvér között!Ez aztán tényleg csodába illő lett volna.De egy kiskutya...Ez a nyugati kultúra tényleg kihalásra van ítéltetve,ha a filmekben is csak kutyát szülnek a harmincas nők.Áj,sajnos örökké fölkapom a vizet,mikor ilyet látok a filmekben,mint legutóbb a Patersonban.Nekem úgy tűnik,már sose születik gyerekem,de ha én lettem volna Adaline,ennyi idő alatt már vagy 50 gyereket szültem volna,nem is éltem volna ilyen sokáig,mert egy ilyen strapában csak gyorsan elkopik az ember de hát micsoda lehetőség lenne egy ilyen.

Amúgy már én is többször keveredtem kellemetlen helyzetekbe amiatt,hogy egy tízessel fiatalabbnak tűnök a koromnál főleg dohányboltokban és személyi igazolványoknál.Hozzám képest meg látom,hogy a velem egyidősek szinte öregemberekké és öregasszonyokká váltak.

De a kutyát leszámítva szép kis film,ha más miatt nem is,hát a Széphaj Herceg miatt.

wpid-20150422_150424movies_age.jpg

Versmondás a tévében

Látom,hogy Tündérkirályfi mennyire szeret verset szavalni.Ez régen nagy divat volt a Kádár-korban,hogy a neves színészek elmentek verset szavalni a tévébe,ugyebár ez volt a magas kultúra tömegek felé való közvetítésének leghatékonyabb módja.A színész fölvett egy jól szabott öltönyt vagy egy csinos blúzt,és elszavalta a verset egy semleges háttér előtt.

De most mi van?

Újra eszembe jutott az a Sas-kabaré jelenet,amiben az idős,Kossuth-és Jászai díjas,valaha szebb napokat megélt színész elmegy verset szavalni a mai tévébe.Arany Jánostól a Családi kört akarja elszavalni.A casting director rögtön rá rivall,hogy ez így nem mehet le,csak úgy,hogy Johnny Gold:Family karika,mert hogy legalább ezzel is reklámozzák a műsor alatt hirdetett kekszet.Kérdezi még tőle,hogy van-e büntetett előélete és pornós múltja,mert ezek előnyt jelentenek.Majd elszavaltatják vele a mai nézői igényekre átszabott verset.A végén meg még megkérik,hogy vetkőzzön is le.Na azt már nem,kiállt föl az öreg színész,és fölháborodottan elviharzik.

Vajon Tündérkirályfi hogy járna?

Megjelenne a népi ingében,tulipános mellénykéjében meg a néptáncos csizmájában.Föltennék a kérdést neki,hogy büntetett előéletű-e,szerepelt-e felnőtteknek szóló filmekben,bevállal-e egy ismeretlennel rendes szexet a kamerák előtt és hogy időben kiesett-e az iskolarendszerből.Valószínűleg egyik kritériumnak se felelne meg.Akkor mondanák neki,hogy legalább vetkőzzön le,mert így nem engedhetik műsorba.Meglátnák,hogy nincs se alaposan kigyúrva,se rendesen kitetoválva.Jól elhajtanák a fenébe,a versét még elő se adhatná.Bizony így járna.

Hát igen,a fölpörgetett ingerküszöbű drága nézők már nem elégszenek meg azzal,hogy valaki szépen elszaval egy verset szép ruhában a függöny előtt állva.De vajon ki is pörgette föl a kedves nézőket?

Az asszony tragédiája

Tragikus dolog történt.Csak most fedeztem föl,hogy Berettyán Nándor milyen édes Lucifer az Ember tragédiájában.Ilyen gyönyörű Lucifer még a pokolban sincs.

És hogy mi az igazi tragédia?

Hogy már az összes jegy elfogyott az összes előadásra!!!

NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!!!

Mi lesz így velem?

Ilyen drámát Madách Imre se tudott volna írni.

Amikor Éva meg akarja nézni Lucifert a színházban,de kiderül,hogy már az összes jegy elkelt,így a bűnbeesés minimum szűk fél évvel későbbre tolódik a darabban.Addig várakozó zene megy.

Ja,aztán meg kik fogják megnézni?Tanárok által odahurcolt,a kapucnijuk sötétjébe elbújó,telefonjukon bingető tinik,akik képtelenek értékelni ezt nagy művészetet.

Másfél hete vettem meg a Passióra a jegyeket.Hezitáltam,hogy mire menjek,a Passióra vagy az Ember tragédiára(opsz,ez egy L'art pur l'art műsor volt),akkor még mindkettőre volt jegy.A Passiót választottam,mert gondoltam,hogy Krisztusként biztos sokat szerepel majd.Én tökfej.Legközelebb dörzsöltebb leszek.

Találtam gyönyörű képeket a legédesebb,legcukibb Luciferről.

az-ember-tragediaja-nemzeti-szinhaz_4.jpg

az-ember-tragediaja-nemzeti-szinhaz_2.jpg

az-ember-tragediaja-nemzeti-szinhaz_3.jpg

az-ember-tragediaja-nemzeti-szinhaz_9.jpg

az-ember-tragediaja-nemzeti-szinhaz_11.jpg

20181017az-ember-tragediaja-fotosprobaja5.jpg

az-ember-tragediaja-nemzeti-szinhaz_13.jpg

Ez a darklord ruha csodálatos,Balem Abrasaxra emlékeztet.Hát,persze,hogy odavagyok az ilyenért és nekem kétszer se kellene mondani,hogy Évaként vegyem el tőle az almát és térjek át a Sötét Oldalra.Az lenne minden idők leghitelesebb Éva-alakítása.

Éva,elfogadod ezt az almát tőlem és átállsz a Sötét Oldalra,hogy együtt uralkodjunk a Paradicsomban?

IIIIIIIGEEEEEEEEENNNNNN!!!!!

Hát igen,Madách Imre már csak tudta,hogy az Évák bármikor le tudnak lépni az angyalarcú,csábító Luciferekkel.Keveset tudok Madách életéről,de az rémlik,hogy egy olyan nőt vett el feleségül,aki fűvel-fával megcsalta őt.Egyszer láttam róla egy réges-régi filmet,amiben a szép fiatalasszony boldogan sétált haza hajnalban a bálból,miközben Madách otthon kuksolt a gyerekkel/gyerekekkel.

Szegény Madách Imre,vajon mit gondolna erről a Luciferről?

Megjelenik Nándi mint Lucifer.

Madách:Ön meg kicsoda a darabban?

Nándi:Lucifer vagyok,de a cuki változat!

Szegényke szerintem gőze se lenne arról,hogy mi az hogy cuki.Meg hogy mi az,hogy az alkotása holmi cukiskodásba csapott át a 21.század elején.Ez már tényleg az emberiség vége,a falanszter,ahol minden oooolllllyaaaannnn cuuuuukiiiiii...

A világ jelenlegi legjobb munkája

tragedia_eoriszabo-9083.jpg

Unatkozó brit tudósok kimutatták,hogy a tudomány jelenlegi állása szerint a világ legjobb munkája a nemzet színházának igazgatójának lenni.

A kép mindent elárul,miért is olyan jó ezt dolgozni:hiszen egész nap ilyen szépségeket nézegethetsz testközelből és ráadásul még fizetnek is érte neked.Én ebben verhetetlenül jó munkaerő lennék.Mindig én érnék be elsőként dolgozni és gyakran túlóráznék is.Ha a bő,népi pendely és a szemüveg(a hatékonyabb munkavégzéshez kell) a munkaruha,akkor nem gond,van otthon mindkettő.

Igazából ha én lennék az igazgató,akkor lehet tényleg csak ebben merülne ki a tevékenységem.Juj,én tényleg rossz igazgató asszony lennék.Egész nap csak a fiatal szépségekben gyönyörködnék.Bár lehetséges,hogy az összes jóképű ifjú titán elmenekülne,mert elegük lenne az igazgató asszonyból,álomszerepek és kiemelt fizetés ide vagy oda.Nem,nem,csak semmi szereposztó dívány,én a mindent a szemnek,semmit a testnek elv híve vagyok.És nem lennék olyan ostoba,hogy bízva az én és a támogatóim hatalmában,elpocsékolnék egy ilyen remek munkahelyet valami hülyeség miatt.

Ó,legalább csak egy hónapra cserélhetnék vele helyet mint a tinilány a tökös filmben a lúzerrel... az lenne aztán a vígjáték.

 

süti beállítások módosítása