Szuper évet zártam

Pasizás szempontjából mindenféleképpen szuper évet zártam.

2014 végén(oké,ez nem idén volt)feszült levelezést folytattam egóbajnok B.-vel,aki,miután rám unt, egy alapos virtuális hegyi beszéd kíséretében kitette a szűrőmet szenteste.Pont 24-én.Jobb dolga se akadt?Igen,kétféle ember van karácsonykor:az egyik,aki magányosan vagy társas magányban tölti az ünnepeket és majd megőrül,úgy unatkozik,így mindenféle üzenetekkel,posztokkal,chat-kezdeményezésekkel bombázza kedves ismerőseit.A másik pedig az,aki annyira jól elvan,hogy hírét sem hallani a virtuális térben.E szerint B. vélhetően unatkozott,de sebaj,gondolom az idén már lekötötte a barátnője.

Szóval volt egy szép reményekkel indult,de csúnyán becsődölt kezdete az évnek.Bőgtem karácsonykor is,és bőgtem januárban is,mikor újra írt,de minek.

Márciusban megismertem a neten(igen,szintén)egy finn fiút.Kicsit szégyellős volt,de én-sajnos-hamar megszerettem.Pechemre a viszony mindössze 6 hétnyi kapcsolattartás után,áprilisban szó nélkül megszakadt.Bár olvastam,hogy ez a netes kapcsolatok terén teljesen normális.Mármint hogy a barát,ismerős,levelezőpartner hirtelen fölszívódik.De azért sírtam az öreganyám temetésén rendesen(pont az idő tájt tűnt el).

Mindkét fiú tetszett,mindkettőt el tudtam volna fogadni,B.-hez nagy jövőbeli reményeket fűztem mert magyar volt és közel lakott hozzám,a finn fiúhoz már kevésbé.

Ezután Balem Abrasax-al "mulattam" az időmet.Közben,a nyáron kicsit belehabarodtam egy focistába(vele kivételesen személyesen találkoztam),de róla nagyon hamar kiderült,hogy foglalt.Igaz,jobbára csak azért voltam érte oda,mert hasonlított Balemre.

Majd novemberben rátaláltam a szexi kanadai Balem imitátorra.Először távolról mertem csodálni,majd miután posztoltam róla egyet(nem itt) és már vagy egy hete róla fantáziáltam,üzent nekem.Idővel kiderült róla,hogy egy transz-aszexuális személy,és hogy eredetileg nő volt.A köztünk lévő távolság nem zavart.A transz izé se.De ez az aszexualitás...

Úgy érzem,ez a transz - aszexuális kanadai hű de szexi Balem imitátor volt a cseresznye az idei torta tetején.

Már nem tudom,hogy sírjak-e vagy nevessek.

Már két vagy három éve kérem az angyalokat hogy hozzanak végre egy pasit nekem.Az eddigi eredmények egy részét föntebb olvashattátok.Az ősz folyamán sokat emlegettem,hogy én már többet nem foglalkozok igazi pasikkal.A szómágia hatott,így idén év végén egy transz férfival foglalkozhattam.Plusz spirituális büntit is kaptam amiért szórakozni merészeltem Eddie szerelmi nagyjelenetén a Dán lányban.Amikor a szegény pasi azt hiszi Liliről,hogy ő nő,de mint tudjuk,Lili akkor még nem alakult át teljesen.El voltam ájulva,hogy milyen szép az izmos felsőteste,erre föl kiderült,hogy alul még nő.Pedig én szeretem őt...

Anya azt mondta,hogy biztos azért nincs senkim,mert rosszul kérem.Szerintem ki is kéne mozdulni,de mindegy.Konkrét nevet kérjek.Aha.De nincs konkrét név a talomban.Jó,küldözgetem a vágyképeimet a six pack alienről,de hát ővele nem tudnak összehozni,mert ő sajnos nem létezik.Oké,talán mégiscsak van egy nevem.A transz gyereké.Rendben,majd kérem őt.Igaz,kissé problémás eset.