A mágiáról dióhéjban,hétköznapi szemmel

Előre leszögezem,hogy nem vagyok "diplomás"mágus,boszorkány,varázsló vagy más ezoterikus mester vagy guru.Az itt leírt tapasztalatok kizárólag megfigyelésen és az én hibáimon alapszanak.

Életemben másodjára éltem át nagy érzelmi válságot,igaz,szerencsére a második csak 2 napig tartott.Az első viszont 1,5 évig.Persze akkor még csak 20 éves voltam és Istenem,ha akkor lett volna legalább fele annyi eszem,mint most...

Ezzel az írásommal elsősorban azt akarom elérni,hogy mások,főleg a nálam fiatalabbak elkerülhessék az én múltbéli hibáimat.

Szóval volt az az első nagy szerelmem,akit eltiltott tőlem az anyja.Rettenetesen kétségbe voltam esve és szó szerint szaladtam fűhöz-fához.Bármi áron vissza akartam kapni őt.Nagy mély depressziómban hamar csábos szerelmi kötéseket ígérgető oldalakon találtam magam.Az első boszival nem köttetett meg az üzlet.Egy,a szakma szempontjából valaha szebb napokat látott sárga,boglya hajú nő volt az 5.kerületből.200 000,250 000 Ft-ért csinálta volna meg 7-8 évvel ezelőtt.Ennyiért hallani sem akartam róla,pedig még részletfizetést is fölajánlott.Azonnal megköszöntem a konzultációt is faképnél hagytam.10 000 forintom bánta.

A második boszit sose láttam,csak neten át tartottuk a kapcsolatot,valahol Pest külvárosi részén lakott.Nagyon szépeket írt magáról,a "referenciái" gyönyörűek voltak:"már egy hét,vagy pár nap után csörgött a telefonom és hívott a volt férjem...". És sokkal olcsóbb is volt.Éjszaka,egy meghatározott időpontban kellett piros gyertyát gyújtanom és mantráznom egy szöveget,amit vagy ő adott,vagy nekem kellett írni,már a fene se tudja.Továbbá számos más kunsztot is csinálnom kellett volna az ügy érdekében,de ezek végrehajtása életkörülményeimből adódóan lehetetlen volt.Negyed évig csináltam,utána elment a türelmem.A boszi meg közben fölszívódott.A harmadiknak is csak a művész nevét ismertem és csak interneten tartottuk a kapcsolatot.Bájos kis rózsaszín oldala volt,csomagot is küldött,csak 10 000 forint volt cakumpakk és csodás eredményeket ígért.Rövid időn belül rengeteg embert bepalizott.Mondanom se kell,hogy ez se jött össze,sőt még lázadtak is ellene a kuncsaftjai,mire ő könyörgött,hogy ne sodorják bajba,mert ő civilben egy rendes,tisztességes családanya két gyerekkel és férjjel.

A legérdekesebb a negyedik és egyben utolsó boszi volt.Rettenetesen hitelesen adta elő magát.Vele személyesen is találkoztam Zuglóban.Azelőtt Hollandiában takarított,de hazaérkezvén 1-2 év alatt gyönyörűen megtollasodott nyomorult emberek csodavárásából.Már akkor a Balatonon nyaralt mindkét gyerekével,amikor még csak kezdő volt,holott előtte nem sokkal állítása szerint nélkülözött.Ő is elég olcsó volt,bár a 10 szál vörös rózsa azért megnyomta az árat.Abszolút adta alám a lovat,hogy minden milyen szuper lesz és hogy a szerelmem tuti visszajön.Csináltam ezt is minden éjjel,és ő ígérete szerint napi,heti szinten tartotta is velem a kapcsolatot,az összes levelemre válaszolt is,de egy idő után rájöttem,hogy csak az én,és a szerelmem magánéletében akar vájkálni.Vagy fél évig is leveleztünk,még akkor is,amikor én már konkrétan nem csináltam a szeánszot,mert beleuntam.Végül,miután már nem tudtam neki elég infót szállítani,magától lekopott.

Így ért véget szerelmi kötéses pályafutásom.Egy valamit "sikerült"csak elérni.Kb.1 évvel azután,hogy elhagyott,szerelmem magától(?) visszatért,visszavonta a letiltásomat,és tartotta is velem a kapcsolatot 2-3 hétig szexelés céljából.A szüzességét akarta elveszteni,de nem ment neki fizikai okok miatt.Majd ezután újra eltűnt és megint letiltott.Ez egy évvel a második boszi után történt,utána mentem a 3.-hoz,majd a 4.-hez.

Nemrégiben megnéztem az ehhez a témához kapcsolódó leveleimet.Olyan arcpirító hülyeségeket írtam bennük...mintha egy másik személy írta volna azokat,nem én.Nem tudom,hogy sírjak-e vagy nevessek ezeken az üzeneteken.Az utolsó boszi leveleit nem olvastam át,azokból annyi van,hogy Biblia vastagságú könyvet lehetne nyomtatni belőle.

Az elkövetkező években hébe-hóba jártam egy jósnőhöz,kb.1,5/2 évente egyszer.Neki köszönhetem,hogy lekattantam a szerelmemről,miután elmondta az igazat róla(rövid távon jó lett volna,de hosszú távon csicskáztatott volna) ami ki tudja,hogy igaz-e vagy se,de minden esetre akkor segített.Mindent összevetve kedves nő volt,bár emberismerőnek jobb volt,mint jósnak.Utolsó alkalommal,idén szeptemberben nagyon nagy általánosságokat mondott,olyan dolgokat,amiket simán ki lehet gombolyítani az életemből(magányos ember lévén túlságosan beengedtem a privát szférámba). Ilyeneket,hogy a nővéremnek gyereke születik...Erre kiszaladt a számon,hogy:igen?A nővérem már 40 éves,van egy fia és hallani sem akar még egy gyerekről.Alkalmi kapcsolatai voltak,de tartós nincs neki már 3 éve.Opsz,akkor nekem fog a közeljövőben gyerekem születni!Aha,biztos azért,mert közeledek a 30-hoz,és ilyen tájban szoktak manapság elkezdeni szülni a nők.De nekem aztán végképp nincs semmilyen kapcsolatom férfival.De ragaszkodott hozzá,hogy lesz még unokája a szüleimnek.Persze,mert még van rá jó 12 évem,bármi megtörténhet...Egy valami bejött,egy tanfolyam sikeres elvégzése,de Istenem,azt a tanfolyamot mindenki el tudta végezni,aki szorgalmasan bejárt az órákra.

Na szóval,most arra szeretnék rátérni,hogy mi is volt ezekben az esetekben az a fene nagy mágia,amiért annyi pénzt elkértek?

Először is,mindent neked kell megcsinálni.Mindent.Végig te varázsolsz.Nem röhög,ez tényleg így van.Természetesen ígérik,hogy majd ők is csinálják,de hát ezt lehetetlen leellenőrizni.Jó esetben a szemed láttára lefolytat egy szeánszt,mint a 4.Boszi,de ha virtuális boszid van,akkor lehet még ez sincs.Másodszor kapsz a kezedbe egy varázsszöveget,amit vagy ő ad,vagy te neked kell írnod.Ez arról szól,hogy mit akarsz elérni a varázslás során.Pénz?Siker?Szerelem?Ezt kell mantráznod meghatározott időnként nagy-nagy beleéléssel.Az már mágusfüggő,hogy mit kell még emellett tenned és hogy milyen kellékeket kell használnod.Nálam a 2.Boszi rengeteg mindent követelt,papírra festett kínai jeleket,szerelemsarok kialakítását,menstruációs vér begyűjtését,stb.Ezek közül csomót képtelen voltam teljesíteni,lévén hogy nem egyedül élek otthon,és észrevették volna és akkor lebukok.Gyertyára szinte mindig szükség van.Sok mindent kérhetnek tehát,rózsaszirmokat,gyertyákat,illóolajokat,kristályokat,köveket,füstölőket,szobrocskákat,szimbólumokat,de a lényeg az,hogy mindez többnyire csak látványelem,arra való,hogy látványosabbá tegye a varázslást,se több,se kevesebb.Továbbá hangulatot teremtenek és megerősítik a szertartásba vetett hitet.De figyelem,ha valaki szkeptikusan áll hozzá a projekthez és kétkedik,az mehet a legeslegjobb mágushoz és mantrázhat 100 éven át minden áldott nap,ha nem hisz benne,akkor végképp hatástalan az egész.A lényeg tehát az,hogy higgyünk abban,amit csinálunk,és ez más területeken is igaz.

Lényegében a varázslás tehát a sikerbe vetett hiten és a pozitív bevonzáson alapul.

Az egész,amit ekkor csinálsz,az pedig nem más,mint egy jedi elmetrükk.Igen,a Star Warsban is benne van ez a módszer.Például amikor az öreg Ben Kenobit és Luke-ot meg akarják szívatni a rohamosztagosok,erre Kenobi megmondja nekik azt,amit az idős jedi mester szerint tenniük kell.Ezeket a droidokat keresitek?Nem ezeket a droidokat keresitek.Persze,ilyenkor szigorúan nem használjuk a nem és a ne szócskákat,mert az agy állítólag ezt nem érti.Ezért van az,hogy Kevin akkor is tovább csinálja,ha a szülők torkuk szakadtából üvöltik utána,hogy ne csinálja mert Kevin agya ezt úgy fogja föl,hogy igen is,csinálja.

Szóval kimondott vagy sugalmazott szavainkkal ráveszünk valakit arra,hogy cselekedjen meg valamit vagy gondoljon valamire,esetleg érezzen valahogy.Ugyanígy folyamatokat is befolyásolhatunk,hogy akaratunknak megfelelően alakuljanak.Kérdés,hogy személyek esetében ez mennyire etikus-e.Etikus volt-e Ben Kenobi és Rey a rohamosztagosokkal?És Luke Jabbáékkal?Jó,itt a rosszakat manipulálták,de persze hogy etikátlanok voltak.Amúgy elég nehéz megállapítani,hogy a mágiában hol kezdődik a rossz és a jó.Ez végül is az egyén lelkiismeretére van bízva.

Kérdés továbbá,hogy nem "diplomás" mágusként belefoghatsz-e ilyesmibe.Szerintem az ilyen egyszerűekbe igen.De aki nagy rosszra akarja ezt használni...lelke rajta.

Fontos szem előtt tartani,hogy kell néminemű ezoterikus adottság ehhez.Ha olyan szkeptikus és materalista vagy mint az anyaföld,vagycsak szimplán mágikusan tehetségtelen,akkor valószínűleg sikertelen lesz a projekt.

Kin akarod használni a régi jedi elmetrükköt?Az emberek döntő többsége könnyen befolyásolható,ez szerencse,de ha az alanyod abba a makacs,fafejű,gránitszikla pár százalékba esik bele,akkor megette a fene.Az én jedi elmetrükköm is csak felemásra sikeredett,mert az alanyom erős nyomás,megfélemlítés alatt állt.

Igen,a körülmények is számítanak.Mit akarsz helyrehozni?Mit akarsz elérni?Milyen közegben,lelkiállapotban van az alany?Mennyire áll más befolyásoltság alatt?Ezeket jó tudni,vagy legalábbis számolni velük.

Mikor használod?A legkönnyebb az alanyt este,éjszaka megkörnyékezni.Ilyenkor,félálomban,alvás közben,lefekvéshez készülődve sokkal védtelenebb és sokkal kevesebb is körülötte a zavaró hatás.Napközben is lehet,akkor is hathat,ha hosszan valami monoton rutinfeladatot végez,de a legjobb az éjszaka.Persze lehet,hogy éppen akkor sugalmazol,amikor éppen hangos zenére bulizik,de hát a legtöbb ember nem bulizik minden este.

Miből tudhatom meg,hogy hat?Megkérdeztem a Mesteremet(anya régebben járt egy reiki beavatás-sorozatra,ahonnan azzal a sztorival tért haza,hogy a jelen lévők közül egy asszony előző életében Atlantiszon ártó szándékkal használta ezt az energiát majd kicsit később nővérem elment egy látó nőhöz,aki elmondta neki hogy anyánk előző életében egy negatív spirituális mester volt,így már érthető,hogy miért szeretem a sötét oldalt a Star Warsban és miért érzem magamhoz közel Darth Vader és Palpatine kapcsolatát,ebben az esetben én vagyok Vader és anya Palpatine)vagyis anyát erről.Kérdésem szerint mit érez olyankor,mikor reiki energiát küld egy távol lévő valakinek,honnan tudja,hogy az illető veszi az energiát?Szerinte onnan,hogy küldés közben meleg,bizsergető érzés van a két tenyere között.Ok,ezt már én is éreztem.Továbbá lehet kutatni az egyéb jeleket.Változott-e az alany viselkedése?Mit csinál a közösségi oldalain?Természetesen a legbiztosabb az,ha valami konkrét dolog történik.

Milyen egy jó varázsszöveg?Lényegretörő,jelen időben fogalmazó,csak pozitív tartalmú,és nincs benne semmi "ne" és "nem".Nem fontos,hogy hosszú és cirkalmas legyen,de a lényeget tartalmazza.

Mennyi idő után hat?Jó kérdés.Erősen függ az alanyunktól,az akaratunktól és a körülményektől.A szerelmi kötéseket illetően általában 3 hetet vagy hónapot írtak"Már pár nap után hívott az elcsábított férjem!"No,az az elcsábított férj nagy valószínűséggel spirituális ráhatás nélkül is visszatért volna a feleségéhez,mikor ráun a szeretőjére.Az ilyeneknek tilos bedőlni és semmi pánik,ha pár szeánsz után még nincs látható eredmény.

Lényegében ennyi.Fölösleges tíz-meg százezreket fizetni olyan dologért,amit te is meg tudsz csinálni.Csak higgy benne.És ha bármi rosszat tapasztalsz közben,akkor azonnal fejezd be.Az etikát most hagyjuk,de senkit se kényszeríts rá semmi rosszra vagy kívánj neki rosszat.Az átok az már egy külön téma,én azzal sose akartam foglalkozni.Az utált személyek rendszerint mind kiléptek előbb-utóbb az életemből és többé már semmi gondom se volt velük.Bonyolultabb varázslásokat inkább hagyjuk a profikra,bár kérdés,hogy ők léteznek-e egyáltalán mert mind tudjuk,kóklerből annyi van,mint óceánban a vízcsepp.