Apukám súlyos beteg.

A betegsége 2017 őszén kezdett el rajta elhatalmasodni,de már előtte is voltak intő jelek.2016 decemberében is volt valami baja amire olyan gyógyhatású szert szedett amit nem kellett volna.Sőt,anya szerint már 20 éves korában volt egy gyanús puklija ugyanott,ahol most is baja van.De ez akkor még visszahúzódott és viszonylag még jól volt 40 egynéhány évig de mindig is gyanús,bűzös sárga levet izzadt ki magából úgy hogy ez néha még a ruháit is szétmarta.Újabb stádiumba ért a betegsége mikor 13 évvel ezelőtt a jelenlegi otthonunkba költöztünk de ekörül nagy volt a mutyi az ő részéről.Aztán 2017-ben,mikor még dolgozott,folyton a véres alsóneműjét mosta a csapban mint a balladai Ágnes asszony és azzal áltatta magát hogy csak aranyere van.Még ha csak aranyere lett volna...

2017 során még dolgozott.Még hurcolászott is engem autóval az akkori munkahelyemre ahol elég rossz volt a tömegközlekedés hétvégente és ünnepnapokon(akkor is dolgoznom kellett).Még novemberben is elvitt a kilépő papírjaimért,de akkor már nehezére esett a vezetés.Folyamatosan halogatta a végleges nyugdíjba menést(nyugdíj után még dolgozott 1 évet) és az orvoshoz fordulást,míg végül a főnöke elküldte mert látta hogy rohamosan romlik az állapota.Ez volt ősszel,úgy októberben,egyik napról a másikra történt a váltás.

Rosszindulatú daganata lett.Tavaly januárban műtötték,de a daganatot sose operálták ki belőle mert az orvosok szerint nem lehetett.Sztómás lett,anya gyógygombákkal,mindenféle alternatív,hivatalos és félalternatív szerekkel,varázslatos sonkás gyógyzsömlével(különleges gyógyító ereje van,nem véletlenül a kórházakban is ezt adják) meg kefirrel és natúr joghurttal(a Balkánon meg a Kaukázusban is ettől élnek az emberek 120 évig de persze nem olyan szennyezett körülmények között mint mi) kezelte és szorgalmasan itatta vele a tápitalokat.

Volt egy javuló időszaka tavaly júniusban,ekkor még füvet is nyírt a telken.Ekkor jópár őrültség megesett.Apa nagy vágya volt,hogy még egyszer az életben legyen neki egy vadiúj autója.Egész életében az autó volt a mindene azóta hogy az eszét tudta.De soha nem a szocialista blokk autóiért rajongott,neki mindig is a nyugati(esetleg Japán?)autócsodák tetszettek már akkor is amikor az '50-es években ilyenről itt még álmodni sem lehetett maximum 1-2 határon átcsempészett prospektust nézegetve lehetett vágyakozni.Már a szociban vett egy piros-fekete Fiat 500-ast,és a rendszerváltáskor azonnal lecserélte a szoci módit.Az egyik budapesti lakásunkon Mazda 626-ost,a másikon valami Volvót akart venni.Szerencsére anyámnak hála egyikből se lett semmi mert most a nővérem egy öreg autóban élne az út szélén.Szóval az autó volt az utolsó nagy vágya.És anyának is lelkiismeret-furdalása volt hogy régen annyiszor keresztbe tett apának ezen vágyai megélésében.Bár,kb.10 évente egyszer apa is kiélhette magát,de abból rendszerint hülyeségek születtek.Júniusban tehát vett egy új Suzuki Vitarát.Már régebben kinézte ezt magának,eltántorítani tőle nem lehetett.Anya Opelt szeretett volna mert akkoriban látott egy Opel katalógust.A színt viszont anya választotta és uncsi fehér lett az autó.Apa eredetileg kékeszöldet akart,de végül abban nem engedett,hogy legalább gyöngyház-metál fehér legyen hogy csillogjon.Én valami borzasztó ordenáré színt szerettem volna és emiatt ki lettem kiáltva mindenféle emberiség elleni bűnösnek.

Akkoriban egy sötétkék Citroen Xsaránk volt 1999 decembere óta.Jó autó volt,igaz nem volt benne klíma.Lehetett volna már benne,de azért plusz pénzt kellett volna fizetni.Emlékszem rá,mikor tárgyalták mert én is ott voltam a szalonban és duzzogtam,hogy na most jól eldöntötték hogy azontúl kezdve minden évben meg fogok főni a saját levemben.Az autónak csak kisebb öregségi hibái voltak,de az események alakulásának ismeretében még ki bírt volna szolgálni minket.Miután hazahoztuk az újat,még kint állt egy darabig az utcán,majd szeptember 22-én eladták egy fiatal nőnek aki a kecskeméti tanítóképzőbe kezdett el vele ingázni.Nagyon szomorú voltam,mikor elvitték,mert 19 év az mégis 19 év,9 éves korom óta megvolt és ennyi év után még egy autó is családtaggá válik.

Nővérem nem örült az új autónak,mert szerinte őrültség volt azt a sok pénzt ilyenre költeni mikor apa beteg és bármikor kellhet a pénz.

Apa bő negyed évig élvezhette az új autóját.Még párszor leutazott vele egykori falunkba és a volt munkahelyére megmutatni az ottaniaknak.Nővérem szerint minek,mert a mai huszon-és harminc éves falubelieket mit érdekli apukánk új autója,de mindegy.Apa boldog volt és a világ legjobb autójának tartotta új szerzeményét.

A nyáron volt egy nagyobbacska építkezés a telken,amit apa még 2014 augusztusában vásárolt.Nővéremnek pont akkoriban volt egy ács pasija,akivel megtoldatták a már meglévő faházat még egy szobával meg megesett egy-két kisebb toldozás-foldozás,festegetés.Még én is,sőt a 8 éves unokaöcsém is festette a házat négerbarnára mert anya mindent ilyen színűre szeret lefesteni jó vastagon.Apának az volt az álma,hogy majd nyugdíjaséveiben ott fog napokig iszogatni meg szeszt főzni.Ebből alig lett valami mert szegény apa azonnal leesett lábról mihelyst abbahagyta dolgos éveit.Sajnos sokáig halogatta eme álmának beteljesítését.

Valami 7 milliót elköltöttek a telekre és az autóra.Még többet is,ha anya nem parancsol megálljt az ácsnak,aki az utolsó fillért is el akarta költetni velük.

Aztán jött a kemoterápia meg a sugár ami végleg tönkretette őt.De hát ő őszintén hitt abban,hogy ez neki jót fog tenni,de csak rosszabb lett mint előtte.A végén még kemo-bogyót is szedett,amit úgy kobzott el tőle anya,hiába könyörgött érte hogy csak még egy utolsó szemet...Ez a kemo-bogyó nagyon állat volt.A kemoterápia sok mindent tönkretett rajta,kezdett életveszélyesen vezetni holott előtte évtizedeken át vezetett biztonságosan.Egyszer tavaly nyáron a telkünkre menve majdnem belevezette az autót az árokba a középkori romtemplomáról híres település előtt.De többször is volt részünk olyan élményekben,hogy mindjárt lesiklunk az útról.Egyszerűen kezdte elveszteni az uralmat az autó fölött,a gázpedált se érezte igazán,a kezeiben nem volt már erő kormányozni.A nővérem félve ült be az autóba és a gyereket is félve adta oda.Apa úgy kacsázott az úton,hogy rossz volt nézni nővérem szerint aki a háta mögött vezetett a régi autónkban mikor hazavittük az újat.

Utoljára november elején,a halottak napi hosszú hétvégén vezetett,mikor elszökött vásárolni a Metró áruházba mert anya a telken tartózkodott.Nekem is vele kellett mennem mert nélkülem képtelen volt vásárolni mert nem bírt pakolni meg a bevásárlókocsit tolni,húzni,irányítani.De megmondtam neki,hogy csak olyat veszünk meg,amit elbírok,mert korábban vett már olyat,amit nem bírt el.Öröm az ürömben,hogy már nem járunk a Metróba mázsás vizekért.Semmi különöset nem vettünk ott amit a környékbeli boltokban ne lehetett volna,ásványvízért,sztenderd fehér szalvétáért és vécépapírért,energiaitalért,kávéért,szappanért,almaléért jártunk oda.De apának ez volt a kedvenc helye,egy szerinte igazán elit hely,ahol a gazdagok és szépek adnak egymásnak találkát,és ahová gazdag vállalkozók járnak a hatalmas drága autóikkal amiket jól megpakolnak rengeteg drága áruval.Aki a Metróba jár vásárolni,az egy kiváltságos személy-gondolta.

Az utóbbi időben anya kúrálta itthon.Menni is alig bírt,egész nap feküdt az ágyában és tévézett vagy rádiót hallgatott.De ha anya fölhúzta a kistörülközővel,akkor még föl bírt állni,tett pár lépést a konyháig és a fürdőszobáig,de "nagy"sétákra a ház körül vagy a környező utcákban már nem volt képes.De azért a kedvenc újságját minden nap megvetette velem vagy anyával egészen az utolsó kórházba kerüléséig.

Néha akadtak jobb napjai ha anya adott neki valamit a hónap gyógytermékeiből(anyánál minden hónapnak megvan a maga sztár gyógyterméke),múlt hét előtti héten még a postaládáig is lement,de a múlt hét kedd este kórházba került,azóta is ott van.

Egyre rosszabb állapotban van,már szinte semmire se képes.A szülővárosába akarja,hogy temessük,mert ott a temető jól megközelíthető autóval,de anya szerint ezt az óhaját figyelmen kívül kell hagynunk mert akkor elég nehézkesen tudjuk majd a sírját látogatni és örökké találkozgatni kell apa nővérével.De hát apa most is magából indult ki.

Múlt hét csütörtökön hihetetlen de igaz,a Péklegényt kereste.A PÉKLEGÉNYT.Vagy egy órát álltam az ágya mellett mialatt a nővéremet vártam és anya elveszett a közeli szupermarket és a kórház büféjének árui között.Nagy csönd,majd hirtelen megszólalt:Hol van ...?Mi van vele?Én azt se tudtam,hogy mit mondjak.Aztán persze sorra kérdezett mindenkit,aki fontos,de az első a Péklegény volt.Motyogtam valamit,hogy izé fogalmam sincs mert akkor már több mint egy hete meg volt szakadva a kapcsolatunk.Fogalmam sincs,hogy valaha is elmondom-e ezt Péklegénynek ha tudom.Szerintem halálra rémítené.Apa szinte semmit se tudott róla,csak azt,hogy létezik,hogy hívják,volt köztünk valami meg hogy cukrászként dolgozik/dolgozott.Még fotót se látott róla.Péklegény csak annyit tud róla,hogy apa súlyos beteg,egy kósza mondatban megemlítettem neki a két ünnep közötti találkozásunkkor.Szóval szinte semmit se tud róla de mégis megbízik benne annyira hogy rábízná a sorsomat hogy vigyázzon rám.Mint a régi,tradicionális értékrendű filmekben,mikor a férj vagy az apa haldoklik,és a haldokló fél rábízza fiatal felesége vagy lánya sorsát a mellette lévő másik férfira."Vigyázz Maryre,Steve!"-és ezzel Joe bácsi,az idős cowboy kileheli a lelkét,de még abban a tudatban távozik az élők sorából,hogy a közeli nőrokonát rá tudta bízni egy megbízható férfira aki biztos támasza lesz a nőnek.Jézus is így bízta rá az anyját,Máriát János apostolra,de lehet,hogy ez egy városi legenda vagy a filmrendezők,forgatókönyvírók által a Jézusos filmekbe belecsempészett direkt megható elem.De lehet igaz volt.Mindenesetre régen ez így volt szokás és az én apám még egy régivágású férfi,akit akár még múzeumi tárlóba is tehetnénk mint fajtája utolsó,már kihalófélben lévő példánya.Mert ilyen férfi nincs már több.

A végül a közelünkben lévő kórházba került.Itt már belépett a haldoklási szakaszba.Végképp nem értettük,mit beszél,majd végül elment a beszédkészsége,de még a tudata tiszta volt.Itt még meglátogatta egy régi állatorvos barátja meg még a nővére is.A nővérével sose volt jó a viszonya.Igazából egyikükkel se tudott már mit kezdeni,de állítólag az állatorvos barátjára és annak feleségére még rámosolygott.Őket én rekviráltam oda.Anya eredetileg nem szerette volna,ha bárki is meglátogatja apát mert ő(mármint anya)nem szerette volna ha hasonló helyzetben látja valaki.De mégis ez az ember volt az egyik utolsó,aki még érdeklődött felőle a volt főnöke mellett.Szerintük én döntöttem jól,hogy meghívtam őket,nem anya.A nővérével sose volt felhőtlen a viszonya.De anya mégis elhívta mert mégiscsak a testvére...A nővére a lányával jött,először be se mentek hozzá,mert szerintük aludt.Dehogy aludt,csak már félig meg volt halva,valami kóma-szerűben volt,nem volt az már rendes alvás.Még egyetlen szeretett rokonát,az unokatestvérét is meg akartuk invitálni,de ő pont Angliában tartózkodott az egyik lányánál.Annyira nem volt baj,mert tőle tavaly nyáron vett kimondatlan búcsút mikor együtt lementek a telekre és eltöltöttek ott egy fél napot.Az unokatestvére lefejtette apa borát,beszélgettek,az unokatestvér kapott egy repsapkát és egy üveg italt.Még a lakásunkban is járt.

Apa állapota rohamosan,napról-napra,óráról-órára szemmel láthatóan romlott.Anya végig reménykedett,hogy még fölgyógyul valamennyire,de hiába.Anya mindennap hosszú órákig,mi a nővéremmel átlag 3 naponta látogattuk.Ekkor már hospice házba akarták vinni,de anya szerint ott nincs semmi,csak egy egy,talán egy tévé meg színes falak.A kórház mindenféleképpen el akarta küldeni valahová,hogy ne náluk rontsa a statisztikát.Egy 7.kerületi kórházba került,de itt már csak pár napig volt.

Én január 25-én pénteken láttam őt utoljára.Január 30-án szerda este 8-kor meghalt.Anya aznap még látta,még mindig reménykedett,de az ápolónő szerint már meghalófélben volt.Élete utolsó napjaiban tüdőgyulladást kapott.Lélegeztetőgépre tették,próbálták fönntartani a keringését,de a szíve már nem bírta.De legalább a rák miatt nem voltak fájdalmai,csak a sok fekvéstől letapadt izmai meg az operációs sebe fájt,de az is éppen elég volt.Anya egészen a látogatási idő legvégéig maradt vele.Aztán kevéssel 8 után érkezett egy hívás a kórházból,hogy apa elhunyt.Én sírni kezdtem,anya gyertyát gyújtott és éjfélig beszélgettünk a halálról.Nagyon rossz lelkiállapotba kerültem,anya mondta is,hogy talán jobb,ha másnap ilyen állapotban kihagyom a szakmai gyakorlatot.Másnap reggelre alaposan le is betegedtem.A gyakorlat miatti stressz és a gyász valahogy nem fértek meg a már hetek óta bennem bujkáló betegséggel.