Az eddig rendben,hogy elvégeztem szüleim álomiskoláját,de az igazság az,hogy a most kialakult helyzet egy szakdolgozat írásnál,sőt egy államvizsgánál is rosszabb.Ezek semmik voltak a mostanihoz képest,körülbelül egy hónap tanulás után most is szívesen levizsgáznék még termonukleáris matematikából(most írtam ide valami hülyeséget) is.

Azt már nehéz megvallani,hogy hol,mikor,hogyan romlott el ez az egész.Fölösleges felelősöket keresni,mert ebben mindenki ludas,én is és a szüleim is.

Az iskola előtti életemre már nem emlékszem.Halvány lila gőzöm sincs arról,hogy milyen volt az életem iskola és tanulás nélkül.25 éves vagyok,ebből 19 évet húztam le iskolában,1 év híján 2 évtizedet.Nem is volt életem az iskolán kívül.Jelen pillanatban a tanuláson kívül semmihez sem értek.

A szüleim úgy neveltek,hogy én csak tanuljak,mással ne törődjek.Puff,meg is lett az eredménye.

Álmok,vágyak?Most itt elsősorban ne arról értekezzek,hogy majd jön Balem Abrasax csillogós köpenyben,félmeztelenül a csillogó-villogó űrhajójával,és elrabol, majd boldogan élünk örökké fiatalon az univerzum végezetéig.Természetesen ez lenne a legjobb megoldás.Persze mint minden gyereknek,nekem is voltak álmaim arról,hogy mi leszek,ha nagy leszek.Nagyon kicsi koromban 3-6 évesen festő akartam lenni,mert tudtam,szent meggyőződésem volt arról,hogy én az vagyok.Aztán erről anyám gyorsan lebeszélt,mert szerinte már gyerekként szörnyen rondán rajzoltam,és egyébként sem akart volna egy művésszel szégyenkezni a családban.6 éves koromra tehát megvolt az első kiégésem.A rajzolás megmaradt,mint hobbi,de szigorúan csak mint az.Aztán 11 éves koromtól régész akartam lenni,de erről 15 éves koromban letettem,mikor a gimiből szakmunkásképzőbe kerültem.Belekezdtem egy kertészeti iskolába,majd papíron lett belőlem virágkötő.Igen,ez a szakmám,csak a gáz az,hogy nem értek hozzá.Bevallom,elég kétbalkezes virágkötő voltam.Aztán jött 2 év esti gimi,majd 3 év lébecolás a főiskolán.

Gyerekként utáltam az iskolát.Most legszívesebben visszamennék oda.

A főiskola elvégzésével kihúzódott a lábam alól a talaj.Nem tartozok sehová,nincs hova mennem,nincs semmi feladatom,az életem céltalanná vált.

Tovább tanulni nem akartam.Nem akartam általános vagy középiskolás töritanár lenni vagy történész,mert ahhoz nem vagyok elég okos.

Anyám,aki egy életen át mindig megmondta,hogy mit tegyek,mit gondoljak és mit mondjak,most teljesen szét van csúszva.Mutyiban megpróbál nekem állást keresni,de ez így,hogy nincs olyan végzettségem,amivel el tudnék helyezkedni bárhol,így ez elég nehéz.A szépségiparba akar benyomni(nem modellnek akar adni,a félreértések elkerülése végett)úgy,hogy nincs hozzá szakképzettségem.Egy állást találtunk,ahova szakképzés nélkül,kezdőt is fölvettek volna egy szépségszalonba.

Csak megjegyzem,hogy én annak idején az esti gimi után érettségihez kötött szakmát szerettem volna tanulni,de apám elkezdett hisztizni,hogy ő nem finanszíroz még egy szakmát,vagy elmegyek főiskolára,vagy mennyek a sunyiba.Oké,így lett egy olyan diplomám,amivel nem lehet mit kezdeni.

Igen,fontosak az álmok meg a vágyak,csak sajnos anya idejében gondoskodott arról,hogy hagyjam abba az konkrét dolgokról való  álmodozást.Ráérsz még,aha....

A szüleim sikeresen fölneveltek egy életképtelen böszmét,aki csak úgy él bele a vakvilágba,nem tudja kicsoda és merre tart.Ez a böszme nagyon szeret álmodozni mindenféle baromságokról,de arról fogalma sincs,hogy mit kezdjen magával.

Most aztán tényleg elrabolhatnának az ufók.De vissza se hozzanak.

Apám nem tudom mit gondolhat,de elképzelésem szerint eléggé álomvilágban él.Szent meggyőződése van,hogy én egy ügyes,talpraesett valaki vagyok,aki minden szorult szituációból kivágja magát.Igen,ez ő,de én egyenlőre ennek az ellenkezőjét mutatom.Ha apám azt tapasztalja,hogy mégse vagyok olyan vagány,tökös gyerek,akkor rögtön hisztizni kezd.Apám igazából azt se tudja,ki vagyok,alig ismer,én se őt,mert míg gyerek voltam,ő állandóan "dolgozott" és szinte csak aludni járt haza.Anyával lehetett volna bensőségesebb a kapcsolatom,de ennek gátat vetett az,hogy állandóan trenírozott és megfélemlített a matek egyesek miatt.A közös tanulás teljesen tönkretette az anya-gyerek viszonyt nálunk.

Szóval,senki se tudja,mi legyen velem.

Az a baj,hogy az állások nagy részét meg se hirdetik,kézen-közön,ismerősökön keresztül töltődnek be.Nekem meg nincsenek ismerőseim.

Anya folyton férjhez akar adni,de az rejtély,hogy kihez,ha se ő,se én nem ismerünk olyat,aki szóba jöhetne.Persze anya azt már elfelejti,hogy ma már a házasság nem egyenlő az életbiztosítással.Már az ő korában se volt az,csak neki szerencséje volt.

Nagyon úgy néz ki,hogy éhező művész leszek.

Amikor utoljára a jósnőnél jártam,ő művészi pályát javasolgatott:író,festő,illusztrátor.Te jó Isten.Ismerek egy lányt a netről,neki papírja van arról,hogy rajzfilmkészítő,milliószor jobban rajzol,mint én,de mégse tudott elhelyezkedni a szakmájában vagy valami ahhoz közel álló területen.Ahhoz sajnos csókosnak vagy kiválasztottnak vagy mifenének kell születni,hogy valaki festő,grafikus,író,rajzfilmes,stb. legyen.A nő azt mondta,hogy írni fogok,író lesz belőlem.Mi?Az tény,hogy szeretek írni és történeteket kitalálni.Most is írok egy sztorit,de az csak egy fanfiction kedvenc űrlényes filmemről,igaz,már lassan olyan önálló,hogy a szereplők nevének módosításával akár új történetként is el lehetne adni.No,ha ebből lennék milliomos,megenném a kalapomat.Anyám meg elsüllyedne szégyenében.

Legalább sikerült valami pozitív gondolattal zárnom a siránkozásomat.