Megkönnyebbülés
Olyan megkönnyebbültnek érzem magam,hogy jövő hét kedden nem kell visszamennem a tanfolyamra.
Utánanéztem egy kicsit a tanfolyamoknak,hát,vagy az egekig dicsérik őket,vagy kígyót-békát kiabálnak rájuk.Az én tanfolyamomról azt írták,hogy egóbajnok ezopicsák vezetik,borzalmas az egész.A legnagyobb hazai körmös-képzőről,a szerényen csak akadémiának nevezett intézményről meg azt írják,hogy mindenkivel úgy beszélnek,mintha az oktató/munkatárs hátsóját téli búvóhelyül használta volna a szerencsétlen tanuló/érdeklődő.Ebből nekem is részem volt,mikor személyesen érdeklődtem a képzésről.A nő lekezelő és undok volt,legszívesebben kihajított volna mert megzavartam az arckönyvezésben.Ugyanitt az oktatók nem tanítanak semmit,csak verik az okostelefonjuk,tabletjük képernyőjét a 10 centis körmeikkel,időnként lekezelően beszólnak valamit a tanulóknak.A tanulók megpróbálnak egymásnak segíteni.Egy másik helyen pedig,ahol szintén érdeklődtem,ott meg fűtetlen,jéghideg helyiségekben helyezték el a tanulókat télen.
Mindent összevetve a legnagyobb általános probléma a túlzsúfoltság,10-12 főnél többet egy csoportba tilos lenne fölvenni. Nemhogy 30-40 főt.Persze pénz,pénz,pénz.
Anya azt is nehezményezte,hogy amellett,hogy az oktatónak 0 pedagógiai érzéke volt,középkori módszerekkel oktatott.Anya ez alatt azt értette,hogy a néni hanyagolta a modern szemléltetőeszközök használatát.Magyarán szólva az iskolának "nem akadt" egy lyukas fityingje arra,hogy egy projektorba meg egy laptoppba beruházzanak,holott szakajtószám "képzik" az embereket százezrekért.Jó,lehet hogy drága a bérlet meg a gyakorlóanyag,de az hihetetlen,hogy 24 év alatt nem tellett ilyesmire.Ha lenne ilyen technikai hátterük,akkor kivetíthetnék az oktatóvideót a falra/vetítővászonra/lepedőre,amit mindenki jól láthatna.Persze,igen,oktatóvideót otthon is nézhet,de az se jó,amikor élő bemutató van,körbe kell állni,és pár főt leszámítva senki se lát semmit.
Írták,hogy nemhogy egy 1 hónapos,de még egy 4-5-6 hónapos tanfolyamon se lehet elsajátítani a szakmát rendesen.Ahhoz rengeteget kell kísérletezni jószívű alanyokon,akik szívesen odaadják a körmüket.
Mellesleg az igazi szívatás csak most jött volna.Jövő héten már elő-elő vizsgaszimuláció,júniusban is egy,plusz OKJ-s vizsga,mindezekre fejenként legalább 6-9 modellt kellett volna vinni.Lenőtt körműt is a töltéshez.És gondolom 3-szor ugyanazt a személyt nem viheted.