Gyerekkorom óta izgatja a fantáziámat az előző életek kérdése.Persze könnyű volt ilyen érdeklődésre szert tenni,mert anyának több tucat szivárványszínű ezoterikus könyve volt(még mindig van)otthon.Mihelyst megtanultam olvasni,ezeket bújtam,no meg a Donald Kacsa képregényeket,nővérem levedlett ifjúsági-és gyerekregényeit meg nagyjából mindent.Csakra,reiki,aura,jóga,Buddha,kézrátétel,asztráltest,indigó gyerek,minden,mi szem-szájnak ingere.

Sajnos ufós könyvek nem voltak otthon(legalább kevesebb rémálmom volt),de volt egy igen izgalmas könyvünk:Ki volt Ön előző életében?És egy nagyon ronda néni volt a borítón,aki közben bácsi is volt.Sztorikat lehetett benne olvasni előző életekről,meg azt,hogy hogyan utaztasd vissza magad a múltba.A legérdekesebb történet egy átlagos férfié volt,aki egyszer egy szép napon bekattant,eldobott kapát-kaszát és elment remetének az észak-magyarországi hegyekbe.Ez még a szocializmusban történt.Remeteévei alatt kiásott egy,addig a tudomány számára is ismeretlen középkori várat(naná hogy ez volt a kedvenc sztorim mert ez a középkorban játszódott). Szépen megtisztította,rendbe rakta a helyet és idővel érdeklődőket is fogadott.A könyv írója utaztatta meg őt.A férfi abban a várban volt katona.A családja is ott élt vele.Egy nap éjjel támadás érte az erősséget.Az ellenfél leírásából én a tatárjárás idejére tippelnék.A férfi nagy valószínűséggel ekkor távozott az élők sorából,a családja meg,ha jól rémlik,vagy bent égett a házukban,vagy rájuk omlott.A férfi idővel megtalálta egykori házának helyét,meg is jelölte egy fölötte kifeszített kötéllel,de sose volt elég lelki ereje ahhoz,hogy föltárja.Valószínűleg attól félt,hogy a föld és a romok alatt megtalálja majd néhai szerettei csontjait.A remete végül meghalt,a romokat újra visszahódította a természet és az egész a feledés homályába merült.Fogalmam sincs,hol lehetett ez a vár és hogy azóta megtalálták-e,a könyv leírása rettenetesen pontatlan.Az országban egyébként számos elfeledett erődítmény,templom és kolostor lappang a föld alatt,az erdők mélyén,és rengeteg középkori kolostorról azt se tudjuk,hogy hol is volt.

Az első,előző életemmel kapcsolatos élményem nagyon korai,3-5 éves koromból származik.Ekkoriban festőként tekintettem magamra.Ez nem egy egyfajta felnőtteket utánzó szerepjáték volt,hiszen én úgy nőttem föl,hogy sose láttam igazi festőművészt,egy darab művész se volt a családban,nemigen tudtam erről semmit.Szóval 3 évesen semmilyen példa nem volt előttem a művészi életre.Ezt idővel anya kiverte a fejemből,ahogyan ez már lenni szokott.

Sokáig semmi,majd 17-18 éves korom körül volt egy furcsa álmom.Ferences szerzetes voltam az 1300-as évek végén,1400-as évek elején.Még egy évszámra is emlékszem:1396,a nikápolyi csata éve,ahol Zsigmond király súlyos vereséget szenvedett a törököktől.Életem Nagy Lajos,Mária királynő és Zsigmond király uralkodására esett.Mai szemmel nézve rövid ideig éltem,olyan jó 38 évig(a 40-et biztos nem töltöttem be),de ez akkoriban teljesen normálisnak számított.Budán éltem,a ferences kolostorban.Amikor ezt láttam,azt gondoltam,mekkora hülyeség,de amikor utánanéztem,kiderült,hogy tényleg volt ferences kolostor a középkorban Budán.Ma a Sándor-palota és a vele szomszédos épület terpeszkedik rajta.Festőmester voltam.

A gyerekkoromra homályosan,a kamaszéveimre egyáltalán nem emlékszem.Valahonnan a Dunakanyar visegrádi oldalából származtam.Szegény sorba születtem.Egy szerzetes fedezte föl a tehetségemet és magával vitt.Alig emlékszem rá,de nagy,sötét szemei és karvaly orra volt.Kicsivel később még gyerekként tőle szereztem első szexuális élményemet.Nem kedveltem ezt az embert,sőt féltem is tőle.

Felnőve mozgalmas életet éltem,sokfelé festettem.Többnyire freskókat,de táblaképeket is.Ünnepelt mesternek számítottam.

Egyvalamire nagyon emlékszem:arra a borzalmas magányra.

Egy időben remetéskedtem is a budai hegyekben,valószínűleg a mai Normafa területén.Nagyon vonzódom ahhoz a helyhez,különösen a kápolnához.Lehet,hogy ott volt a remetelak?

Az események ott indultak be,és arról is van a legtöbb és a legtisztább emlékem,mikor életem szerelme betoppant hozzám.Egy olyan 15-16 éves fiú volt,nemesi sarj,aki éppen akkor érkezett haza Itáliából.Fogalmam sincs,mit keresett ott pontosan,de lelkesen beszélt nekem az itáliai művészetről.A fiú festészetet akart tanulni és azért jött hozzám,mert rólam úgy hallotta,hogy én vagyok ennek a legnagyobb hazai mestere.Én természetesen visszakoztam.Hárítottam a közeledését,de már akkor nagyon tetszett a fiú.Végül mégis a tanítványommá fogadtam.Együttműködésünk rövidre szabódott,olyan 1-2 évig járt hozzám.Halálosan beleszerettem,igaz,csinos fiú is volt.Én ekkor olyan 30-33 éves voltam.Arra,hogy volt-e köztünk testi kapcsolat,nem emlékszek.A fiú nem igazán viszonozta a vonzalmamat,valószínűleg egyoldalú vonzalom volt.Sokat festettünk,a korban "ciki" témák gyorsan előkerültek.Megengedte,hogy megfessem meztelenül és többször is megfestettem szentként,sőt portrét is festettem róla.Az apja viszont rossz szemmel nézte fia társadalmi rangjától idegen és nevetséges művészi hajlamait.Szerinte rossz hatással voltam a fiára.A fiú kifakadt,hogy nem bontakozhat ki abban,amit igazán szeret,de végül behódolt az apja akaratának.

Elváltunk egymástól,mint ágtól a levél,és kérte,hogy ne keressem többé.Nem is láttam 2-3 évig.Szomorúan vegetáltam ezalatt,a hivatásomba próbáltam temetkezni.A szerelmem ez idő alatt megnősült és született 2-3 gyereke.Kínzó féltékenység gyötört.Gyűlöltem azt az általam sose látott nőt,aki "elvette"tőlem a kedvesem.

Aztán egy nap váratlanul beállított hozzám.Fehér(vagyis szürke)ló hátán ült,egy csapat lovag élén.Azt mondta,búcsúzni jött,megy a török ellen Zsigmond király összeurópai seregével.Hirtelen szörnyen rossz előérzetem támadt.Könyörögtem neki,hogy maradjon,de ő makacsul ellenállt,és csak azért is elment.

Mivel tovább gyötrődtem,így pár nap késéssel utána szöktem.Sajnos későn érkeztem.A csata Nikápolynál már véget ért.Arra emlékszem,hogy bűzlő,véres,páncélos tetemeken,kiontott beleken,szétfröccsent agyvelőkön taposok,erősen csúszkálok a vértől és egyebektől iszamós terepen.Úgy bucskáztam a halottak és a tömegsírok között a csatatéren,mint Petőfi özvegye Segesvárnál.Tizenéves koromban a visszaemlékezés ezen része úgy ért véget,hogy megtalálom a szerelmem hanyatt fekvő holttestét,de amikor megfordítom,képszakadás következik,és nem látom már az arcát.

Emberfölötti erővel visszajuttatom a holttestét az apjának.A hála:följelent a hatóságoknál szodómiáért,hogy én megrontottam az ő fiát.Valószínűleg egy "jóakaróm",egy riválisom járt közbe nála.Máglyahalálra ítéltek.Tipikus büntetése a homoszexuálisoknak a középkorban.De az utolsó pillanatban egy befolyásos ismerősöm a hónom alá nyúlt és megmentett.Igaz,ez már nem sokat segített rajtam,mert lelkileg már teljesen a padlón voltam.A közösen festett képeket,különösen a cikiket meg félelmemben befalaztam egy üregbe vagy vakablakba.

Az utolsó 1-2 évemre alig emlékszem.Visszavonultan éltem és a végén beleőrültem a szerelmem halálába.A saját halálomra úgy emlékszem,hogy elmentem a szerelmem nyughelyére,és öngyilkos lettem.Az utolsó kép,hogy ott heverek a piszkei vörös márvány szarkofágon,és folyik belőlem a vér.

Sokáig nem álmodtam ezzel,de azóta minden egyes új szerelmemben ezt a fiút kerestem és sokat gondolkoztam azon,hogy vajon újjászületett-e.És ugyan ezzel az életemmel(?) többet nem álmodtam,de álmomban vagy félkómás víziókban gyakran láttam olyan középkori templomokat vagy festményeket,amiket addig sehol.

Nemrégiben,erről már talán írtam,jártam jósnőnél,ő mondta,hogy karmikus a Péklegény.A következő éjjel képtelen voltam elaludni,mert attól féltem,hogy megint újraálmodom a szerelmem holttestének megtalálását,és mit tesz Isten,amikor nagy nehezen hajnalban elaludtam,ezzel a jelenettel álmodtam(persze,igen,biztos besokkoltam magamat),azzal a csavarral,hogy amikor a hátára fordítottam a testét,már tisztán láttam az arcát,és az a Péklegény arca volt.

Természetesen lehet azzal előállni,hogy biztos csak sok középkori témájú filmet néztem és könyvet olvastam,és ezeket kulminálja az agyam álmomban.Igazából én nem kedvelem a középkori témájú filmeket,mert hiteltelennek,hamisnak érzem őket,főleg ez után az álmom után.A középkor korántsem volt olyan,mint amilyennek a filmek bemutatják.Az a szintű nyomor,mocsok és sötétség,ami ezekben gyakran megjelenik,az a reneszánsz és az elsötétedés(közismertebb nevén fölvilágosodás) korának terméke.Az viszont tény,hogy sok,a középkori kolostori életről szóló könyvet fölfaltam már életemben,és itt nem regényekre kell gondolni,hanem ismeretterjesztő és tudományos munkákra.

Ezt a sztorit már nagyon nehéz,sőt lehetetlen bebizonyítani,hiszen az ezzel kapcsolatos tárgyak,helyszínek,írásos dokumentumok vagy elpusztultak,vagy radikális átalakuláson mentek át.Az poén lenne,ha végül véletlenül mégis előkerülnének az elrejtett képek mint a Titanicban.Igaz,az nem egy előző életek sztori,de hasonló lenne.Mutatnák a híradóban hogy:"Nézzék,megtaláltuk ezeket az évszázadokon át lappangó csodálatos képeket amikben most már mindannyian gyönyörködhetünk!Nézzék,milyen jóképű volt ez a fiú!"Erre én beüzennék:"Ezeket a képeket még én alkottam előző életemben,mikor pedofil és homoszexuális szerzetes voltam és az a fiú a szerelmem volt."