Vecix

Nyaralás 2017

Voltam egy hétig nyaralni a Balatonnál.Nagyjából ennyit elég is róla írni,mert néminemű cívódáson kívül semmi se történt.Az első két napot leszámítva ültünk a strandon,a jéghideg víz mellett.A vízbe csak egyszer mentem bele,a tisztesség kedvéért.Rossz hetet fogtunk ki,de hát mindez azért történt,mert a nővérem foggal-körömmel ragaszkodott a tavalyi szálláshelyhez,ahova csak augusztus közepén tudtunk beférni.

Anyám és nővérem többet cívódtak,mint tavaly.Anya sehova se akart menni a strandon kívül,míg a nővérem igen.Jó,egyszer,még a második nap,vasárnap elmentünk Veszprémbe,és totyogtunk egy kicsit a város szoci negyedében,továbbá én kétszer is voltam nővéremmel vásárolni Veszprémben.Egyszer nővéremék megszöktek Balatonfüredre,volt is nagy balhé miatta,én nem mehettem,anyával kellett a strandon szobroznom,hogy anya strandolhasson.

Röhej,anyám még a hétéves unokaöcsémnél is jobban élvezte a strandot.

Veszprémben vettem magamnak egy nadrágot.Itthon most úgyse mennék nadrág után kajtatni,annyira nincs rá időm.Jópár nadrágomból viszont kifogytam.

A településen,ahol voltunk,pont akkor tartották a szokásos vendégmarasztaló fesztivált.Egy kis színpad,pár bódé.2-3 alkalommal kilátogattunk rá kacsaetetés ürügyén.Első alkalommal trendi diszkózene volt,másodszorra Roy és Ádám,harmadszorra valami elvetélt mulatószenész keltette a hangulatot Nótár Méry koncertje előtt,de ekkor hamar elmentünk.A Roy és Ádám koncert nagy blamázs volt,rövid is volt,mindössze 5-6 szám,annak is több mint fele földolgozás.Párszor próbálták énekeltetni a közönséget,de amikor evégett elcsöndesedtek,a refrén helyett csak az emberek morajlását lehetett hallani.Igaz,az egy Sting szám volt,angolul,de a zenekar tagjai föltételezték,hogy mindenki el tudja énekelni Sting élienes híres slágerének refrénjét angolul.A legtöbb előadót a szállás erkélyéről hallgathattam csak,a legnagyobb hangulat a Méry koncertjén volt,ott aztán mindenki tudta a szöveget...Valahogy ez a Roy és Ádám sose volt az esetem,az énekesnek olyan a hangja,mintha folyton hányna.

A strandon az egyik büfén érdekes föliratot fedeztünk föl:A Jolly Joker együttes törzshelye.Mi a franc az a Jolly Joker eggyüttes?Úgy írták ki,mintha csak a Rolling Stones,Beyonce vagy ne adj' Isten justin Bieber törzshelyéről lenne szó.Mintha csak egy világsztár járna oda lángost falni.Az augusztus 20-i,zárónapi csúcsföllépő egyébként ez a Jolly Joker volt,és mi pont előtte való nap húztunk haza...pech.

Unokaöcsém szinte függő lett a kacsaetetéstől,különösen az utolsó este gyúrt rá nagyon,mikor már elfogyott a kenyér is,a kacsaautomatás táp is,a földről szedegette a lehullott tápszemeket,és még akkor sem bírta abbahagyni,mikor már ezek a szemek is elfogytak és a kacsák is aludni tértek.Folyton játékokat vetetett magának,de igazából egyik se köti le 2 percnél tovább.Valószínűleg már most vásárlásfüggő.Semmi sem érdekli,csak a szerzés.Kapott frizbit,repülőt,pisztolyt,egy 4000 forintos tengerészeti harci szettet is kinézett magának(volt benne egy fa,de minek),végül egy szimpla szárazföldi alakulattal kellett beérnie,1000-ért.

Éjszakánként továbbra sem bírtam anyámtól aludni,így kimentem nézni a csillagos eget meg hallgatni a koncerteket.

Próbálom összeszedni a gondolataimat,de semmi se jut eszembe,valószínűleg azért,mert semmi se történt.

 

Na,a Thor folytatását se nézem meg

Láttam a moziban a Thor várva-várt,hosszú évek óta húzott-nyúzott-halasztott folytatásának előzetesét.Na,ezt se nézem meg,ha csak nem illuminált állapotban leszek.Már a másidik rész se tetszett igazán,de még valahogy elment.De ez a mostani?Mi ez a vásári giccs?

A sztori a trailer alapján újrajátssza a Gladiátort.Asgardot leigázzák a gonoszok(jeeee!)és Thort fogságba ejtik,eladják rabszolgának hogy aztán gladiátorként vívjon meg egy arénában Hulkkal.Neeeee!!!!

Thor szörnyen néz ki.Már az előző rész idején is fanyalogtam a túl hosszúra hagyott haja miatt,de ez az új külső...Az a rövid haj...Mintha Asterix túlzásba vitte volna a kondizást és az izompuffasztó szereket és leborotválta volna a bajszát.

Lekaparom az arcomat.Ez a film úgy hiányzott,mint szar a szekrénybe.Persze a Loki rajongók biztos szeretni fogják.

Itt van a Jupiter Felemelkedése kistestvére

Megnéztem ezt is.A promó alapján jó kis Jupiter Felemelkedése utánérzetnek ígérkezett,de...igazából képtelen vagyok szavakba gépelni a történteket.

Lényegretörően fogalmazva ez a Jupiter Fölemelkedése beteges kistestvére.Ezt a filmet mindenki a Star Warshoz meg az Avatárhoz hasonlítja,de ami a látványt és a hangulatot illeti,inkább a Wachowskik eme gyöngyszemére hasonlít.

A film Luc Besson örömprojektje.Ez már eleve gyanúra ébreszt okot.Ezek a rendezői örömprojektek mostanában valahogy,valamilyen szinten rosszul sülnek el.Az alap egy 1960-as évekbeli,Franciaországban egykor nagy népszerűségnek örvendő képregény,a Valerian és Laureline,ami a rendező gyerekkori kedvence.

Valerian és Laureline valami ügynökök a távoli jövőben,valahol a világűrben.De még mielőtt színre lépnének,megismerhetjük az Alpha bázis és az abból kinőtt gigantikus,űrben lebegő város történetét,miszerint ez a város kb.2020-ra olyan nagyra nőtt,hogy veszélyeztette a Földet, így az űr legtávolabbi bugyrai felé lökték.Mi ez a 2020?Jellemző volt a '60-as évekbeli sci-fi alkotásokra,hogy már 2000-re olyan jövőt jósoltak,hogy ihaj.Most 2017 van,de hol van még a Jetson család aktatáskává alakítható repülő autója?Sehol.Az űrkutatás és az űr ember általi föltérképezése még mindig babacipőben jár,hacsak nem eltitkolnak előlünk valamit és titokban zajlanak a fejlesztések.

No,miután kilökték a várost,eltelik pár száz év.Majd láthatunk csillogós,majdnem meztelen élieneket,amint boldogan élvezik az életet a "sunshine,beach,forever"életfilozófia alapján,mikor csodálatos bolygólyukat egy hirtelen a semmiből odatermett űrcsata keretén belül a gonosz ember elpusztítja.Igen,ez az Avatár szál,a rendező állítólag ki is dobhatott a kukába egy csomó ötletet,miután megjelent a kék lóbabemberekről szóló érdekfeszítő Pocahontas-sztori.

És innentől kezdve filmszakadás volt nálam.Volt egyátalán története a filmnek?Már az is probléma volt,hogy a főszereplők elég vérszegények,és nincs egy karakteres,jól körülhatárolható,netalántán szexi főgonosz,mint Balem a Jupiterben,Zorg az Ötödik Elemben,vagy Darth Vader és Kylo Ren a Star Warsban.Volt itt egyátalán főgonosz,vagy ellenség?Ha volt is,jól beleolvadhatott a környezetébe.A főszereplők közül Laureline a jobb,Cara Delevigne abban az űrcuccban úgy néz ki,mint a Semjase nevű,Billy Meyert látogató földönkívüli szőke nő.Tényleg,olyan földönkívülis a megjelenése.Szóval,ő jobb.De ezt a DeHaan gyereket honnan szedték elő?Hogy gondolták,hogy jó lesz ide?Valerian eredetileg egy jóképű nőcsábász,akinek a hódítási listája a végtelenbe nyúlik,de a filmben csak egy buta,csúnya,beteges kinézetű(hófehér és puffadt arc,tisztára,mint egy 19.századi londoni lelencgyerek)és izomtalan fazont látunk,aki inkább való lenne a lúzer,mint a főhős szerepére.A fönti kép mindent elárul.Mi jut róla eszedbe?Az ellenállhatatlan,sármos,tökéletes testű,bátor és intelligens hérosz éppen meghódítja a gyönyörű álomnőt?Vagy éppen a strand lúzere valami viccesnek szánt dumával meg egy üdítővel próbálja ostromolni a strand szépét?De nézzük a jó oldalát:Valerian az az átlagos férfi,akivel mindenki tud azonosulni.Csúnya,buta,izomtalan,de mérhetetlen önteltségével fölfegyverkezve hisz abban,hogy bármelyik jó nőt megkaparinthatja.A skalplista is lehet,hogy csak kamu?Valójában Valerian sose jutott tovább annál,hogy megkérdezze: "Jó a segged,kell narancslé?",de ő már ezt is sikerként könyvelte el.

A történet dinamikáját(ami nincs)a gyöngyszaró gumiállatka utáni hajsza adja,ami mindent képes reprodukálni a végbélnyílásán keresztül,amit beléje tömnek.Még a csillogós élienek bolygóját is képes újrakakálni.

Továbbá kalandozunk az űrvárosban és megnézünk mindenfélét,de minek.

Rihanna is föltűnik a filmben,egy alakváltó, kék műanyag vizijátékot alakítva.Van,aki szerint úgy kellett bele,mint szar a szekrénybe,de szerintem ő legalább emlékezetes karakter volt.

Kedvenc szereplőm a rucimániás élien,melegen ajánlanám,hogy Besson róla forgassa a következő filmjét.Igazán megérdemelné,hihetetlen potenciál van a karakterben :) "A rucimániás élien Párizsban" ez lehetne a film címe.A rucimániás élien ronda és kövér,de kellő ambícióval ő lesz a legújabb divatdiktátor divattervező,elismerést vívva ki ezzel azokból,akik addig lenézték őt a külseje alapján.

Huh...mit is írhatnék még... A végén persze minden jóra fordul. A gyöngyszaró gumiállatka újrakakálja a csillogós élienek bolygóját és főhőseink is egymásra találnak.

Látványvilág

Ez az a film,amire azt mondják:"Legalább a látványért nézd meg..."A látvány tényleg rendben van,de ez ma már ritkán ad el egy filmet,mivel ma már minden olyan látványos.A látványt illetően a film a Jupiter Fölemelkedése és az Ötödik Elem keveréke,bár a Jupitert az esztétikát illetően nem éri utol,még mindig azt állítom,hogy a Wachowski-műremek a szebb film.

Jelmezek

Azok az egyenruhák halál gagyik voltak.A szuperruha mellkasi részének kialakítása ügyetlen volt,amúgy az alapkoncepciója jó volt.Laureline fehér ruhájának tragédiája szívet facsaró.Rihanna egyiptomi fáraónőként gyönyörű(önálló filmet neki!).

Szereplők

Hagyjuk.A férfi főszereplő...ajjaj.Cara Delevigne egész rendben volt,de hát mégis nő,egy jóképű férfi főhőst képtelen helyettesíteni.A rucimániás élien is okés,csak kár,hogy keveset szerepelt.Dave DeHaanról azt írják,hogy ő az elmúlt x év legnagyobb casting bakija.Tényleg,miért pont ő?Miért volt ez a színész annyira jó?Nem akadt más,jóképűbb,izmosabb,jobban a szerepre való fiatal színész?Vagy már előre figyelmeztették az összes szóba jöhető fiatal férfiszínészt,hogyha jót akar magának,semmiképpen se vállalja el ebben a filmben ezt a szerepet?Talán olcsó volt,kevésért is elvállalta?Jó volt a fekvése valamelyik producernél?Rokon?Ki tudja.Ezért a Rejtély Rt-t kellene riasztani,hogy vizsgálják ki az ügyet.

Történet

Volt itt történet?Továbbá sok az innen-onnan lopott elem,de ezt már megszokhattuk,többek között Jabba is vendégszerepel a filmben,önmagát alakítva.

Humor

Valerian és Laureline évődése adná a legfőbb humorforrást,de ez a forrás valahogy egy kicsit szikkadt.Én csak egyszer tudtam elnevetni magam,a rucimániás éliennél.

Mindent összevetve

A Jupiter Felemelkedése sokkal jobb ennél,a Star Wars-al egy lapon se lehet említeni.Az Avatár hangulatát nem adja vissza,hiszen el-el kalandozik másfelé a békés hippi élienektől.Egyik film utáni vágyakozás/hiányérzet/nosztalgia miatt fölösleges megtekinteni.De nyugodtan meg lehet tekinteni,ha nincs jobb dolgod és valahová föl akarod venni a sose használt szép ruhádat,mint ahogyan én is tettem.Hát,nekem az idén még mindig a Némaság a legjobb moziélményem,utána a Paterson.Utána az Ignác.A többiről meg ne is beszéljünk.Érdekes,hogy se a Némaság,se a Paterson nem egy robbantgatós,szuperlátványos,akciós film tele gumiszörnyekkel,és kifelyezetten lassú,hogy-hogy nem unalmas a cselekményük,és a Patersonban konkrétan nem történik semmi,csak Adam Driver eszi a kukoricapelyhet,verset ír meg vezeti a buszt,de Istenem,inkább az,mint egy ilyen íztelen,színes gumicukor.Az Ignácban meg legalább jóképű volt a főszereplő.

Gladiátor 2,avagy Maximus föltámad

Már hosszú évek óta terjengenek pletykák arról,hogy jaj,de jó volna folytatni Ridley Scott sikerfilmjét,a Gladiátort.Az idén is fölröppent a hír,hogy a rendezőt komolyabban is érdekelné a téma.

Mi?!De hát a főszereplő meghalt!

Semmi gond,Hollywoodban ez is orvosolható,ha rengeteg pénzről van szó.

És hogyan?

A Maximust alakító Russel Crowe még tizenvalahány éve megíratott egy forgatókönyvet Nick Cave-el,amiből egy "csodálatos" történet bontakozik ki.

A sztori szerint Maximus meghal és a túlvilágra kerül,ahol azt tapasztalja,hogy a római istenek haldokolnak,mert már egyre többenJézus Krisztus követői.Visszaküldik hát Maximust,hogy ölje meg Jézust.Igen,jól olvasták,Maximus ölje meg Jézust.Közben Maximus halhatatlanná válna,és a film utolsó 20 percében végigharcolná az összes jelentősebb háborút a középkortól Vietnámig.És plusz poén,hogy a végén kiderülne,Jézus valójában Maximus fia.

No comment.

Voltak próbálkozások,hogy a fekete gladiátor főszereplésével készüljön el a második rész,vagy mutassák be Maximus és Marcus Aurelius császár lányának,Lucillának a fiának az életét.Ez meg mi?Nem is volt közös gyerekük.Még csak nem is szexeltek,csak csókolóztak.Vagy Maximus ilyen úton is megtermékenyíti a nőket?Valamiről nem tudunk?Maximus titkon besegített Lucilla Lucius Verus-tól született fiának a megalkotásába?Maximusnak volt egy fia,de őt Commodus fekete páncélos verőemberei megölték a feleségével együtt.Így Jézus sem lehet Maximus fia.No mindegy,ez már kezd bonyolult lenni mint egy latin szappanoperában.

Ridley Scott jelenleg be van táblázva,Russel Crowe nem csinál semmit,legutoljára a Tom Cruise,a múmia című filmeposzban domborított.Jelenleg a megvvalósulás esélye elég kicsi.Ráadásul az USA-ban még mindig sok meggyőződéses,hívő keresztény él.Ott biztos elbukna egy ilyen sztorival.Russel is megváltozott egy kicsit,írják róla.Nem kicsit,nagyon.Már úgy néz ki,mint a saját öregapja.Már csak Maximus nagypapáját bírná eljátszani.Nem kellett volna ennyit várni,na.

Ha mindez megvalósulna,akkor az köszönő viszonyban sem lenne az eredetivel,inkább az Álomháborúra vagy a Titánok Harcára emlékeztetne.Akkor inkább nevezzék át...Ja,az nem jó,mert egy új márkanevet nehezebb bevezettetni a piacra...?

Ajjajj.Egyesek szerint,ha Maximus a túlvilágon megküzdene Bruce Lee-vel,akkor szívesen megnézné.Mások tanácsolják,hogy tegyenek bele egy-két megboldogult élient is,ha már Scott rendezné.

De ha már itt tartunk,valaki a kreatív hollywoodi producerek közül föltámaszthatná nekem a kedvenc csillogós élienemet,Balem Abrasaxot is,a Jupiter világában úgyis létezik az inkarnáció,sima ügy lenne csinálni egy második részt Balem fölemelkedése címmel.Inkább ez,mint egy elcseszett Gladiátor folytatás.

Nem,nem,soha!Hagyják békében nyugodni Maximust és ne gyalázzák meg egy,a Shrek negyedik(vagy ötödik?)részére hajazó folytatással!

Amúgy van Titanic 2 is.De tűkön ülve várom,hogy mikor lesz Rómeó és Júlia 2.

De az is jó lenne,ha Scorsese megalkotná a Némaság 2-t.Imádnám.Garrpe és Rodrigues atyák a túlvilágon vannak.Eltelik pár száz év,és Jézus haldokolni kezd az új "istenek"miatt.Visszaküldik hát az atyákat a földi síkra,ezúttal szuper hallhatatlan harcos papokként,hogy térítsék vissza az embereket a katolikus hitre,további embereket térítsenek meg és hogy végezzenek a hit ellenségeivel egy izgalmas apokaliptikus világban.Hát nem érdekfeszítő lenne?

Kell-e szobor arról a szép,szőke fiatalemberről?

Tegnap orvosnál jártam(gennyes mandulagyulladás)és jobb híjján az egyik női magazin régi számait lapozgattam és az egyik 2016-os számban egy érdekes írást találtam.

A cikkíró vehemensen tiltakozott a hazánkban újra éledezni kezdő Habsburg imádat ellen.Pfúj!Kuruc vére számára tűrhetetlen az effajta borzalom.Részletesen ecstelte,hogy egyszer egy bécsi vagy bad ischil-i kiránduláson végig kellett néznie azt, ahogyan ősz hajú osztrák nénikék könnyes szemmel szipognak a kaiser karosszéke, ágya, bilije meg sütikés porcelántányérkája fölött,miközben neki majd' fölfordult a gyomra és arra gondolt,hogy bezzeg az aradi vértanúkra csak egy darab kő emlékeztet egy focipálya szélén az eredeti helyszínen,vagy mi a szösz.De tényleg,mi a fenének ment oda,ha tudta,hogy ilyen labancságokat fog látni?

Továbbá ami a legjobban fölháborította,az az volt,hogy egy fölmérés alapján a résztvevők 40% helyeselte azt,hogy állítsanak szobrot Ferenc Józsefnek Magyarországon.Micsoda fertő!Talán végre valahára le kellene venni a Sisi filmsorozatot a tévé karácsonyi műsoráról,mert az a szép,szőke,kedves fiatalember teljesen megbolondítja a magyarokat és kitörli emlékezetükből a véreskezű abszolutista diktátor képét.

Ki lesz a következő?Haynau?-aggódott a cikkíró.

Mi az,az írónak talán személyesen is érintett volt a családja?Valakit meghurcolt a kaiser közülük?Ebből kiindulva tiltakozhatnánk a szigetvári Szulejmán szobor miatt is.Ja,hogy már nincsenek családi emlékek arról a traumáról?

Nekem például a rengeteg Kossuth és Petőfi szoborral meg utcanévvel van bajom,de tudom,hogy a többség szereti,így úgy vagyok vele,hogy hagyjuk,majd egyszer elviszi valami erősebb divathullám őket.De szívem szerint én egy szoborparkba cipelném őket.Petőfit különösen nem kedvelem,főleg,mióta megtudtam,hogy kiket tartott példaképének és kiknek a képeit őrizgette az ágya fölött a falon.A forradalmakat amúgy sem szeretem,mindegyik csak köztársaságot akar.Igen,lehet,hogy valamikor ezzel lehetett kifejezni a fiatalos lázadó hevületet,de mára már mindenütt csak demokrácia van és már kezd unalmassá válni.A ifjonti lázadást csak egyetlen módon lehet kifejezni,ha monarchiát akarunk.

Én már csak azért is csináltatnék és kirakatnék egy Ferenc József szobrot valami frekventált helyre(lehetőleg egy fiatalkori ábrázolást) pusztán polgárpukkasztásból.

De akinek nem tetszik a Sisi-sorozat(bár nekem is van vele pár bajom,kissé hiteltelennek tartom)az nézze a Kincsemet,ott a kurucok állítólag azt a Ferenc Józsefet láthatják,amit megérdemelnek.

Egyébként nem járok Kossuth meg Petőfi emlékhelyekre,megemlékezésekre,ők se járjanak Bécsbe a kaiser paplanját nézegetni.Vagy talán szeretnek borzongani?

A Katona,a Bűnös,és a Szent

Az idén Húsvétkor végig dolgoznom kellett,így még véletlenül sem láthattam semmilyen sugárzó életek filmet sem,de most,júniusban bepótoltam.Ráadásul moziban.Nagy fannak kell ahhoz lenni,hogy sugárzó életet menj nézni a moziban...

A Némaság után természetes volt,hogy megnézem a jezsuiták eredettörténetét földolgozó filmet is,bár már előre sejtettem,hogy mi vár rám.Olvastam Szent Ignác életéről és láttam már pár ilyen filmet.

Nos,a film hozza az összes klisét,amit a sugárzó életektől elvárhatunk és a műfaj szigorú előírásainak megfelelően itt is egy fiatal és jóképű szentet kapunk.Igen,a szentek mind jóképűek és gyönyörűek voltak,mint tudjuk,csúnya és öreg pap/apáca csak a mentor és az ellenfél szerepekben bukkan föl.

A film megpróbálja bemutatni a lehetetlent,egy átlagos játékidőbe,egy darab filmbe belenyomni egy teljes és eseménydús emberi életutat,holott ehhez legalább kettő vagy három film kellene,de mindegy.A filmplakáton láthatjuk is a fejlődési utat:katona,bűnös,szent.Valami hasonló volt az Elizabeth:Az Aranykor plakátján is,persze kicsit más szavakkal.

A sztori valami nagy halállal indul,valakit koporsóban hoznak a Loyola-kastélyhoz,de minderről tökéletesen elvonja a figyelmet az,hogy Ignác millyyyeeennn rendkívül cuuuukkkiii kisfiú.Ez a film egyik nagy cukiságfaktora.Majd rögtön belecsapunk az 1620-as évekbe,és láthatjuk Ignácot csodaszép-gyönyörű fiatalemberként,mint katona,amint unatkozik egy várban és éppen egy örömlánnyal üti el az időt,mert ugye ekkor még a bűnös korszakát élte.Kissé elvarázsolt,álomvilágban élő férfiú,engem Don Quiote-ra emlékeztetett.Tökéletes középkori álomlovag akar lenni egy modernizálódó,változó korban,ami már kedvezőtlen a lovagi ideáknak.Még egy hölgyre is szert tesz,akit távolról csodálhat(a mindennapi,egészségügyi célokra ott vannak a piroslámpás lányok)egy Catalina nevű hercegnő személyében,aki nagyon depressziós,és ki akarja magát vetni a könyvtár ablakából,de egy tánc a képzeletbeli nindzsával kardozó Ignáccal teljesen földobja úgy,hogy még ott helyben lovaggá is üti és megajándékozza illatos keszkenőjével.Én azért egy kicsit többet is elbírtam volna képzelni a hercegnő helyében Ignáccal ott a setét, eldugott folyosón,egy táncért még nem járt volna zsebkendő...Jó,de ez a film most nem bűnös hercegnőkről szólt...

Aztán gyorsan támadnak a franciák,és Ignác szinte egymaga,emberfölötti harciassággal próbálja föltartóztatni a túlerőben lévő ellenséget.Ignác olyan harcias,mint néhai öreganyám bottal trenírozott harci kakasai,tényleg,ilyen spanyol katonákra lett volna szükség a magyar végváraknál ebben a korban,nem olyanokra,akik tüstént föladják a várat és sírva elmenekülnek,mert Jumurdzsák csúnyán nézett rájuk.(A Habsburg császárok időnként szerződtettek spanyol és olasz zsoldosokat a magyar várakba.)

Ám Ignác alulmarad a franciákkal szemben,akik annyian vannak,mint az oroszok.A lábára ráomlik egy kis masszív középkori várfal bár a későbbiekben történtek miatt lehet,hogy a lábán keresztül inkább az agyát ütötték meg a kövek.

A padre már éppen föladná neki az utolsó kenetet,de a testvérei hisznek benne,hazaviszik,és egy hosszú és keserves gyógyulási folyamat után Ignác végül fölépül és a korabeli orvoslás csodájaként még újra lábra is áll,igaz,már csak bottal bír menni.

Ignác mély válságon esik át.A hiú fiatalembert bántja,hogy béna lábbal már sose lesz belőle daliás lovag akiben hercegnője örömét lelheti.Egy darabig még vágyakozik a régi élete után,szagolgatja a hercegnő keszkenőjét,amit az egyik kegyetlen ápolónője nem átallott kimosni, igy az elvesztette a hercegnő testszagát.Az ágynyugalomra kényszerített Ignác lovagregényeket kér olvasmányul,de csak Bibliát és a Szentek Életét kapja,amiket eleinte mély csalódottsággal fogad,de idővel elkezd bekattanni...A testvérei próbálják visszatéríteni,de hiába.Még egy bordélyba is elviszik,de ott is csak arról tud beszélgetni,hogy látja-e az örömlány Jézust a székben.

Miután fölgyógyul,zarándoklatra indul.Egy kis kápolnába megy,ahol eltölt pár napot,leszámol a régi életével.Lovagi esküt tesz Szűz Máriának,fölajánlja kardját,végül előad előtte egy misztikus sztriptízt és elmegy a természetbe Jézust cosplayozni.Nem vicc,abban a rusztikus hálóingben és azzal a hajjal-szakállal tényleg úgy nézett ki,mint Jézus.A szép ruháit odaajándékozza egy koldusnak.A testvérei követik ide,haza akarják vinni,a koldust majdnem meglincselik azért,mert ellopta Ignác ruháit.De Ignác továbbra is ragaszkodik ahhoz,hogy Jézust cosplayozzon az erdőben.A testvérei végül rántanak egyet a vállukon:semmi baj,majd csak megunja,és hazajön,ha megtudja,hogy a barlang hideg és kemény,a kavicsok szúrósak,a föld koszos,a falevéllel meg lehetetlen jóllakni...

Megkezdődik tehát a szellemi megvilágosodás a sötét barlangban jó kis korbácsolásokkal és a "démonaival" való viaskodással megfűszerezve hogy a végén találkozzon a gyermek Jézussal,de csak miután megfürdött az erdei tóban.Ez a film másik nagy cukiságfaktora.

Ignác koldul is.Ez kissé vicces,hiszen előtte számtalanszor halljuk,hogy milyen haszontalan Ignác.Erre fő kiül koldulni.Ennél haszontalanabb nincs.Legalább kukázna...A másik vicc az volt,ahogyan oda kiült azzal a szép,modellfiú külsejével...Igen,ilyen külsővel jó koldulni.

Miután kellően megvilágosodott,elkezd foglalkozni a szegényekkel,majd letartóztatják és bebörtönzik illegális prédikálásért,ami abban a forrongó korban elég gáz volt.Csak nehogy valami szörnyű,protestáns agitátor legyen...Ignác a végén győztesen kerül ki az inkvizíció karmai közül és bebizonyosodik,hogy szellemi termékei nem holmi tanulatlan ember fércművei,ugyanis azzal vádolták meg,hogy tanulatlan,buta emberként próbál hatni a tömegekre bizonytalan vallási eredetű gondolatokkal.

A film végül azzal zárul,hogy Ignác elmehet Párizsba tanulni.

Aztán gyorsan ugrunk egy kicsit az időben,és láthatjuk megőszült hajasbabaként és rohamléptekben,színes ólomüveg-ablakokon ledarálják Loyolai Szent Ignác életének többi részét,és elhangzik az a bizonyos mondat is,ami a Némaságban is elhangzott:vigyétek el ezt a hitet a világ összes népeinek(sőt,manapság még a földönkívülieknek is).Ez az utolsó jelenet megint csak viccesre sikeredett,ugyanis a megöregedett Ignác egyátalán nem hasonlított az üvegeken ábrázoltra...Ez elég nagy hiba.A Dán Lány forgatásához például megkértek egy festőt,hogy alakítsa Lili Elbe Gerda Wegener festményein látható mását Eddie arcvonásaihoz,hogy hasonlítson rá,mert Eddie igazából nem hasonlít Lilire.De itt ezt teljesen figyelmen kívül hagyták,és ez szerintem nem lett volna túl nagy pénz kérdése.

Látvány,jelmezek

Egyikkel sem volt semmi probléma,nem volt ugyan olyan látványos,mint egy hollywood-i szuperprodukció,de a Tudorok vagy a Borgiák,szóval egy nívós kosztümös tévés sorozat szintjét simán hozta.Szép jelmezek,szép környezet,és még egy elég nagy volumenű várostromot is kapunk.A jelmezeket korhűnek ítéltem,de arra a szürke csuhára nincs bocsánat.Úristen,ki tervezte azt?Túl bő,mintha csak egy másik,régebbi film elfekvő jelmezkészletéből maradt volna meg és mintha egy sokkal testesebb emberre varrták volna.Szabásról kár beszélni,azt nem szabták.Juj.Alapvetően vonzónak látom a szerzetesi,papi ruhákat,de ez nagyon borzalmas lett.Hát,nem olyan szexi,mint Adam Driver reverendája a Némaságban...A látványt illetően az alternatív világban játszódó,hegytetőn vergődős jelenetet kár volt úgy megcsinálni,ahogyan megcsinálták,mert itt azért érződött az olcsó technika szaga.A csillagos égboltot bemutató képek viszont mindig szépek voltak.

Ignác

Az Ignácot alakító spanyol színész,Andreas Munoz egyszerűen csodagyönyörű,szavakat alig találok rá.A katolikus lányok,asszonyok biztos elájulnak tőle.(Ez is a cél a túl szép szentekkel,nem?)Viszont anakronisztikus és hiteltelen volt.Először is:Loyolai Szent Ignác csúnya férfi volt,legalábbis a róla fönnmaradt fiatal,katonakori portréja alapján.Egyátalán nem találtam volna így kép alapján vonzónak.Krumplifej,rövidre nyírt,sötét,a fejtetőn kétoldalt fölkopaszodó haj,ami tökéletesen megfelelt a korabeli spanyol divatnak,ami a szőrzetet illetően a férfiaknál rövidre nyírt hajat írt elő és kecskeszakállat.Itt,ebben a filmben ebből semmit sem látunk,félhosszú tincsek hullámzanak Ignác hatalmas,álmodozó barna szemei körül,és sokkal szakállasabb,mint kellene.Szépnek szép,meg a frizura jól visszatükrözi Ignác romantikus,ábrándos lelkületét,de hiteltelen.Ez a haj maximum az ezt megelőző században volt divatos.

Ha már bűnösök vagyunk...

Annak ellenére,hogy katolikus film,láthatjuk egy szexjelenet végét!Hú!Ignácot többször is mutatják félmeztelen!Azta!Betekintést nyerünk egy bordélyba,ahol fölöltözött nők járkálnak fölöltözött férfiakkal.Sőt,láthatunk egy igazi, katolikus szemléletű orgiát is!Mikor flashback-eken keresztül taglalják Ignác régi,bűnös életét,egyszer bevillan egy jelenet,mikor Ignác álig fölöltözötten,szintén álig fölöltözött négy-öt nő társaságában jól érzi magát.Szerintem ez egy orgia-jelenet akart lenni...Egy másik emlék-villanásban pedig lassítva öl egyesével embereket.De az alkotók minden bizonnyal katolikus szemléletük miatt igazából képtelenek voltak bemutatni Ignác bűnös életét.Az amerikai filmekben kötelező a szerelmi szál,itt is lehetett volna valami ilyesmivel fokozni a bűnt,lehetett volna valami nő,aki próbálta volna elcsábítani,szerelmével üldözni és világi útra kényszeríteni Ignácot,de nem éltek ezzel a lehetőséggel.A szentes-papos-apácás filmekben is gyakran van szerelmi szál,aminek a tragédia fokozásában(a szerelmesek sose lehetnek egymásé,tiltott viszonyból született gyerek)és a szentéletrajz fényezésében van szerepe(hidegvérrel visszautasította a nagy szerelmét és az unalmas,szürke világi életet az egyházi pálya dicsőségéért!).Volt itt ez a Catalina,de a vele való viszony rövidre és vérszegényre sikeredett.

Csodák

Csoda maga Ignác fölépülése is és a találkozás a gyermek Jézussal is.Meg a székben ülő Jézus...Te szent ég,mit fogyasztott Ignác?Tudom.A szer neve száraz kenyér és víz.Ezt a filmet a Szent Ignácot bemutató első alkotásként reklámozták,de Ignácnak volt egy epizódszerepe a Legyetek jók,ha tudtok című filmben,(és mellesleg van egy nagyon régi,50-60-70 évvel ezelőtti filmes földolgozása is az életének)ahol elmondja Fülöp atyának,hogy ő csak száraz kenyéren és vízen él.És már háromszor látta a Szűzanyát!Erre Fülöp atya hevesen helyeselt,és semmi kétséget sem hagyott afelől,hogy ez igaz lehet.

Mindent összevetve...

Jók ezek a sugárzó élet stílusú filmek,csak az a baj velük,hogy a katolikus hit megbénítja őket.Ugye vannak tabuk,amiket egy ilyen filmben illetlenség feszegetni,ebből lesz hát a ruhás orgia,ami még a klasszikus amerikai szexjelenetnél is rosszabb.Kellene egy olyan rendező,akinek egyaránt rálátása van az egyházi és a világi életre is és tudna egy,általánosan fogyasztható történelmi kosztümös kalandfilmet készíteni a szentek életéről.Csak azzal meg az lenne a baj,hogy a hitüket aktívan gyakorló katolikusoknak túl világias,a világiaknak meg túl egyházias lenne,de talán meg kellene próbálni,a Némaság pont ettől jó.Valamit kellene már fölmutatni a Szentek Élete és a cukorszirup összeturmixolásán túl is.Persze,jó az a kis cukorszirup a Szentek Életére rácsorgatva,valóságos bűnös gyönyör lenne egy sugárzó életek film Garrpe atya kalandjairól...Csak képzeld el:az édes,fiatal katolikus pap ül a virágzó,rózsaszín cseresznyefa alatt,és okítja az átszellemült arcú,csillogó szemű japánokat a hitre...

No jó,kicsit elkanyarodtunk egy másik,képzeletbeli jezsuitához.

Végezetül megjegyezném,hogy végső soron fájdalom volt látni,hogy egy ilyen jóképű fiatal férfi miért választja az egyházi pályát,értékes génjeit elvesztegetve az emberiség számára....Tényleg,miért nem volt nős Ignác egy olyan korban,amikor nagyon hamar házasodtak?Talán sokadik fiúként nem volt pénz a kiházasítására?De hol voltak a bátyjai feleségei,gyermekei?Ah,jó kérdés...

De ez a korbácsolósdi egy nagy baromság.Honnan vették,hogy ez Istennek vagy Jézusnak tetsző dolog?A rossz nyelvek szerint sokan azért korbácsolták,korbácsoltatták magukat egyházi emberként,mert az kéjérzettel járt.Egy kis szenvedésnek álcázott titkos gyönyör.Igen,vannak mazohisták,akiknek a fájdalom tényleg boldogságot okoz.Akkor viszont sok volt a mazohista(és talán a szadista is,mert valakinek korbácsolnia is kellett)egyházi körökben,legalábbis régen biztos.Eszembe jutott az az álmom,amiben ferences szerzetes voltam az 1400-asévek fordulóján.Ha ez tényleg az én előző életem volt(és ha tényleg van előző élet),akkor én azt semmi pénzért se élném át újra.Ezért is berzenkedek az egyházi pályától,pedig egyszer-kétszer átfutott az agyamon,hogy milyen könnyű lenne apácának álni...Nem,semmiért sem azt az életet.Egyedül csak a festést sajnálom belőle.A kolostori lét kissé egészségtelen.Akkor is bűnös voltam,most sem lennék különb apáca.De hogy jutottam ide?

A filmet mellesleg a Puskin moziban néztem,életem legkisebb vetítőtermében,szinte olyan volt,mintha otthon néztem volna,egy nagyon-nagyon nagy képernyős tévén.A pici terem tele lett,de ezösszesen 10-12 embert jelentett.Balkézfelöli szomszédom egy tipikus vallásos férfi volt,egy vallási rendezvényt hirdető pólóban.Aki képtelen volt megállni evés nélkül,ami számomra már annyira kellemetlen volt a hanghatások miatt,hogy legszívesebben szóltam volna neki,hogy felnőtt emberhez méltóan bírja ki ezt a 1,5-2 órás filmet evés nélkül,talán nem halt volna bele.De konfliktuskerülő emberhez méltóan hagytam,hogy hadd rágcsáljon.Én voltam a legfiatalabb és a legszebb,nem is illettem a nézők közé.

Egy szó,mint száz,ezt a filmet már csak a színész szépsége miatt is érdemes megnézni.(Mondjuk ez is a baj,mert a mondanivalóról teljesen elterelte a figyelmet.)

Arthur király sokadik legendája

Erről a filmről azt olvastam,hogy olyan rossz,vagyis izé,jó,mint a Jupiter Felemelkedése.Szóval,ami olyan rossz,mint a Jupiter Felemelkedése,az már csak jó film lehet.Elvittem hát arany málnás filmekre éhező önmagamat a moziba.

Bevallom,Arthur királyos filmélményeim meglehetősen hiányosak.Az egyetlen Arthur királyos film,amit tudtommal láttam,az a 2004-es Arthur király volt,amiben a mesés sztoriból megpróbáltak valós történelmi eseményt koreografálni,mellőzve a mágiát,varázslókat és egyéb ezotériás cuccot.A közönségnél viszont talán lehet hogy ezért,meglehetősen langyos fogadtatásban részesült.Arthur király témája egyébként az egyik legnépszerűbb filmes alapanyag,ennél már csak talán a Rómeó és Júlia földolgozottabb.A filmtörténelem hajnala óta szinte minden évtizedben kijött egy újabb Arthur király film az elképzelhető összes műfajban,a Disney is megfilmesítette,de lehet hogy még anime verziója is van...

Nézzük,mi ez.Van egy jó király,annak van egy kicsi fia,meg egy erős kissebbrendűségi komplexussal küzdő öccse,Vortigern.Vortigern egy szép napon megtámadja a bátyját.A biztos siker érdekében pedig föláldozza a feleségét a három angolnatestű csatornaboszorkánynak.Le is győzi bátyját,de annak csodakardja,az Excalibur elvész,miután a jó király hátbadobja magát vele és sziklává változva(igen,ő lesz az a szikla,akiből ki kell húzni a kardot) elsüllyed.

Közben fut valamilyen mellékszál a varázstalan emberek és a varázslók(ebben a filmben mágusoknak nevezik őket)között,de ez lényegtelen,jobbára elsikkad.

Vortigern lesz az új király,a kis Arthur pedig egy bordélyházban köt ki,de nem,nem lesz belőle hímringyó,hanem amolyan edző,aki futtatja a lányokat.

Vortigern állítólag rossz,gonosz király,de ebből szinte semmit se látunk,de biztos azért gonosz,mert többnyire fekete cuccokban mászkál és van egy fekete,ócska Kylo Ren klónokból álló serege.

Arthurról természetesen kiderül,hogy ő a kiválasztott,akire oly régóta vágytak.Tényleg,ez miféle erős,ősi mániája az emberiségnek?Hogy majd jön egy kiválasztott a semmiből,aki majd elűzi a gonosz uralkodót/rendszert,és elhozza az aranykort?Többek között Jézus Krisztus is egy ilyen figura,ahogyan Arthur király is,és az összes,fiatal felnőtt/tinédzser félig vámpír-félig unikornisfarkasember regény-és filmhős.(Megjegyzendő,hogy a kiválasztódás ideje általában mindig a 16. év körülre esik,de itt Arthur már inkább a 30.életéve felé battyog.)

Szóval Arthur kiválasztódik.Kihúzza a kardot,ami közben előkerül,és amivel addig oly sokan próbálkoztak hasztalanul.Erre Vortigern egy külön kis rendszert dolgozott ki:minden,egy bizonyos életkort elért fiatalembernek át kell esnie ezen a procedúrán,és a végén kap egy billogot,hogy átesett,nem húzta ki,ártalmatlan.Ezt a procedúrát felügyeli David Beckham.A kard kihúzásával Arthur szépen kihúzza a gyufát nagybátyjánál,sőt,majdnem ki is végzik,de szerencsére barátai és mindenféle aranyos állatka a segítségére sietnek(az állatkás rész tisztára mint egy klasszikus Disney-mesejelenet),így megmenekül.

Arthur átesik egy hosszú fejlődési folyamaton egy mágusnő asszisztálásával,és olyan mágikus utazást is tesz,mint amilyet a sámánok,táltosok szoktak.Ez abból áll,hogy ronda denevérekkel,kígyókkal,patkányokkal verekedik.Ez idő alatt nagy problémát okoz,hogy bajok vannak a férfiasságával és képtelen használni a fegyverét.

Vortigern hatalmát lényegében azzal dönti meg,hogy multikulti barátaival Londínium szűk,szutykos sikátoraiban szaladgál és végre a fegyvere is elsül.De természetesen a végén,kötelező jelleggel megvív a gagyi,80-as évekbeli fantasy szörnyeteggé változott nagybácsijával,aki persze veszít,pedig még az egyetlen lányát is föláldozta a csatornabosziknak a sikerért.És még a férfierejét jelképező fallikus szimbólum,a torony is összedől.Szóval,Vortigernt kiherélik.(A filmben a torony,azaz a klasszikus fallikus szimbólum méretének növekedése egyenes arányosságban van Vortigern erejének növekedésével.)Mellesleg az Egyiptom Istenei című méltatlanul elfeledett filmművészeti remekben is Széth,a gonosz uralkodó építget egy tornyot,erejének szimbólumát,ami szintén ledől akkor,amikor elbukik,de Balem Abrasaxnál is ledől egy torony,mikor legyőzik.)

Vortigern legyőzetik,Arthur lesz az új király,lovaggá ütik a baráti kört és Arthur megalkotja a híres kerekasztalt,amit egy,az aznap esti lovaggá-avató buliba rendelt pizza ihletett.Mindenki boldog és elégedett.

Lényegében ez egy átlagos középkori fantasy-film.Annyira nem rossz,mint amit írtak róla,de annyira nem is jó.

Látvány,díszletek

Sáros,szürkés-barna,rusztikus hangulatú film,kivéve amikor Vortigern csinos kis palotájában vagyunk.A filmet rögtön egy gigantikus,szuperlátványos csata nyitja,még gigantikusabb harci elefántokkal,de utána lelankad a látvány és a mozgalmasság.Az tetszett,hogy Londíniumot úgy alkották meg,hogy ott az emberek a régi,római világ romjai között élnek,még egy amfiteátrumot és pár diadalkaput is láthatunk.Meg a tipikus,barbárok által lefejezett,megcsonkított római szobrok.Örültem,hogy végre láthattam ilyet egy filmben.A tipikus brit táj is szép,de nem válik olyan unalmassá,mint A Sasban.

Ruhák

Vortigern outfitjei csodásak,különösen a hosszú,fehér prémes összeállítás a fekete páncéllal és az arany koronával.Remekül nézett ki benne,még talán egy kis arany flitter és csillám hiányzott róla.Az is jó volt,mikor fekete bőrcuccokat viselt.(Egy férfi prém vagy tollboában,feszülős fekete bőr -és latexcuccokban,arany és ezüst csillámmal és glitterrel megszórva.Érdekes ízlésem van...)Arthur szinte végig az egész filmet egyetlen fehér steppelt vattakabátban nyomatja végig,illetve egyszer fölvesz egy báránybundás motoros dzsekit,mert biztos már nagyon fázott.De lényegében Arthur elbukott a divatversenyben,sose bírt olyan stílusos lenni,mint a nagybácsikája.A nők ruhái szépek,de szinte észre se lehet őket venni.A többi szereplők göncei nem hagynak maradandó élményt,kivéve az a pár átizzadt atlétatrikó és kerek,kötött sapka,ami amúgy is egy kész ízlésficam.Vortigern katonái is menő szerelést kaptak,csak kár,hogy sokat szaladgálnak,így elvész a látvány.

Szereplők

A Jude Law-féle Vortigern nekem a kedvenc szereplőm(milyen véletlen),kár,hogy keveset szerepelhetett.És tud legalább olyan nyeglén trónolni, mint Balem Abrasax.Charlie Hunnammal az a baj,hogy túl egyszerű az általa prezentált Arthur király,de én legalábbis semmiféle királyit,arisztokratikusat nem véltem benne fölfedezni.Arthurnak pont olyan a frizurája,mint Balemnek,de sajnos ő szőke és kevés a haja.(Bár Eddie-nek parókája volt Balemként.)Jude Law-ot én nem tartom olyan jóképű férfinak és sajnos az a csúf fölkopaszodási folt se tesz jót neki.Igen,a férfiban a haj a legfontosabb...Jó,nem lehet mindenkinek olyan gyönyörű haja,mint Adam Driver-nek.Sokan fönt voltak akadva David Beckhammal,pedig szinte észrevehetetlen és van mindössze két mondata,igazán nem rombol ezen a filmen semmit.Nők...Belőlük meglehetősen kevés van.Van a két testvérnek egy-egy felesége,egy szőke és egy sötétbarna/fekete,akiknek csak két teendőjük van:legyenek szépek és gyorsan haljanak meg.A többi női karakter se túl erős,lényegében az a szerepük,hogy sikítva meneküljenek.Egyetlen kiemelt,fontosabb női szereplő a mágusnő.Róla gondoltam azt,hogy belőle lesz majd Arthur királynéja,de a Guinevere-szálat teljesen kihagyták ebből a tesztoszteronszagú alkotásból.A kor követelményeinek megfelelően van fekete,kapucsínó és kínai szereplő is,de mint írtam,erős,kiemelt női karaktert valahogy nem tudtak beleilleszteni a bandába,a mágusnő lenne az,de ővele valahogy nem tudnak mit kezdeni.

Trükkök

Lényegében a trükkarzenál kipukkadt az első és egyetlen csatánál,voltak óriás elefántok,a 3 csatornaboszi és a szörnyikévé alakult Vortigern,de alapvetően klasszikus,régi fantasy-filmes világot láthatunk.No jó,voltak még műpatkányok,denevérek meg kígyók.Meg műsas.

Zene

Ejtsünk pár szót a zenéről is.A zenéje szxr,kivéve egy-két pillanatot,például az a dal,ami akkor hangzik el,mikor Arthur a szép,almásderes ló hátán bevonul Vortigern várába.Sőt,a zene egyenesen idegesítő.Csak nem Havasi Balázs komponálta?Mert körülbelül utoljára az ő koncertjén éreztem magam így.Nem olyan szép,mint a Gladiátoré,a Gyűrűk Uráé vagy a Jupiteré.

Akció

Egy nagy csatajelenet,meg a végső párbaj,azt szevasz.Közte meg a nagy,vontatott időhúzás.

Erotika

Pár pillanatra fölvillan Arthur meztelen felsőteste,meg kivillan egy fedetlen női váll.Szex nincs,habár az egyik színhely egy piros lámpás ház.És egyébként is,sikítozó és menekülő nőkkel képtelenség szexelni.

Miért bukott meg ez a film?

Ezt a filmet a Warner sokadik, nagy költségvetésű, sikerre ítéltetett látványfilmjének tartják,pedig már állítólag kirúgták a többek között a Jupiter Felemelkedése legyártatásáért felelős embert,de úgy tűnik,továbbra is gyártják az ilyen filmeket.A film bukását én lényegében abban látom,hogy nem elég feminista.Túl sok a férfi,túlteng a tesztoszteron.A filmet még az sem menti meg,hogy van benne mindenféle bőrszínű férfi.Talán ha egy fekete bőrű nő lett volna a főszereplő...Mindegy,egy szó,mint száz,túl old school férfi-film.

Óh,a filmet mindössze hatan tekintettük meg,igaz,kora délutáni vetítés és szxr film.

És még...

Ezt a filmet csak úgy lehetett volna jobbá tenni,ha...megfelelő lett volna a szereposztás!Én szívem szerint Arthur szerepére Rupert Grintet tettem volna(igazi,tőröl metszett vörös brit parasztgyerek),Vortigernt Eddie Redmayne-al játszattam volna(nagy tapasztalat az imádnivaló gonosz szerepében) és Adam Driver lett volna a...mágusnő férfi változata!A rendezői székben természetesen én.Ah,a világ legjobb munkája lenne,a kedvenc férfiszínészeimet rendezni,elszórni egy vagon pénzt a semmibe és még jól is szórakoznék.A látványra se lenne panasz.Jelmezekre alig költenénk.Lenne jó sok közös jelenetük,amikben igazán közel kerülnének egymáshoz...És a filmet a rendezőn kívül senki se tekintené meg...igazi örömfilm lenne.

 

 

Némaság

Végre,miután ki betegeskedtem magam,megnézhettem az év filmjét!Tudom,kicsit nagyképű kijelentés,mert még csak március van,de mindegy.

A moziban körülbelül egy tucatnyian voltak rá kíváncsiak magamat is beleértve.Találtam egy szem pattogatott kukoricát a székemen,rögtön meg is ettem,még friss volt.

A regényt már elolvastam és kielemeztem,szóval,már semmi meglepetés sem ért,ráadásul egy nagyon regényhű adaptációról van szó.Szó szerint,lapról lapra lettek átemelve a jelenetek a filmvászonra.

A történet szerint két,a zsáner követelményeinek megfelelően jóképű és fiatal(volt a könyvben egy 3. is,de ő költséghatékonyság miatt kimaradt) portugál jezsuita pap érkezik Japánba a 17. század derekán.Jó,lehet vitatkozni azon,hogy Adam Driver jóképű-e,vagy se,de ezen a blogon most ő az,és punktum.A padrék célja régi tanáruk,Ferreira atya fölkutatása és természetesen a katolikus hit terjesztése.Ferreira atyáról ugyanis hajmeresztő hírek láttak napvilágot,mik szerint a borzalmas kínzások hatására megtört,és megtagadta a hitét.A fiatal padrék ezt alig hiszik el.A figyelmeztetések ellenére behatolnak Japánba,ahol éppen mindennek jó lenni,csak kereszténynek nem.

A történelmi háttérről annyit,hogy a padrék megérkezése előtti évszázad volt Japán keresztény évszázada,mikor is Xavéri Szent Ferenctől kezdve a katolicizmus szépen gyarapodott az országban,sorra épültek a templomok,több földesúr is megkeresztelkedett(ezzel gördülékenyebbé akarták tenni a portugálokkal való kereskedelmet),és a csúcsponton kb. 300 000,de egyes vélemények szerint 400 000 japán gyakorolta keresztény hitét.De a kereszténység szinte egyik napról a másikra tiltott,üldözött vallás lett.A japánok ugyanis megijedtek,mikor a szomszédos Fülöp-szigetek a sikeres spanyol misszió után gyarmat lett.A papokban tehát a hódító seregek előretolt bástyáit látták.Japán így bezárkózott,a keresztény papokat,szerzeteseket megölték,a portugálokkal megszakítottak mindenféle kapcsolattartást,egyedüli európai népként csak a hollandokkal tartottak fönt továbbra is kereskedelmi kapcsolatot.Japán így kerülte el a gyarmati sorsot.Ám a kereszténység papok,és az egyházzal való mindennemű kapcsolat ellenére is fönnmaradt,természetesen titokban.Köztiszteletben álló személyek vettek át bizonyos papi feladatokat,és kitartóan várták,hogy a papok egyszer visszatérjenek,ami meg is történt,mikor Japán újra nyitott a világra majd 200 évvel később és akkor a keresztények is hirtelen fölbukkantak a "semmiből".

Szóval térjünk vissza a padrékhoz,akik a szaképusztító Kicsidzsiró kalauzolásával megérkeznek Japánba és keresztényekkel találkoznak.Egy kis falu titkos papjai lesznek.A nyomorúságos életet élő,szegény,rongyokba öltözött parasztok megosztják velük rongyaikat és pár falás ételüket,és elrejtik őket a falu mellett magasodó hegyoldalban álló szénégető kunyhóban.

Garrpe és Rodrigues atyák egész nap a viskóban lapítanak,szabadidejüket pedig vakarózással töltik,mert megtetvesedtek.Ha megunják a vakarózást,akkor olyan kellemes témákról beszélgetnek,hogy vajon meddig bírnák a kínzásokat,ha elkapnák őket.Ha leszáll az éj,ellátják papi teendőiket,miséznek,keresztelnek,gyóntatnak,bár sokszor azt sem értik,milyen bűnöket vallanak be nekik gyóntatás közben.A bezártság viszont előbb-utóbb feszültté tesz,így egy szép napon kimennek sütkérezni a házikó elé,ekkor veszik észre őket,más,idegenből odaérkezett parasztok,akik meghívják őket a falujukba.Végül csak Rodrigues megy el,és óriási sikere lesz,és itt hall először Ferreira atyáról,igaz,ezeréves híreket,de ez mégis több,mint a semmi.

A viszonylag békés időknek hamar véget vet Kicsidzsíró árulása,aki ráuszítja a szamurájokat meg a hatósági szolgákat a kicsiny falura.A falusiak hősiesen falaznak a papoknak,hárman közülük mártírhalált is halnak.Ezután a papok tovább állnak.A tengerparton útjaik különválnak,mert úgy vélik,hogy tevékenységük így hatékonyabb lesz.Ezen a ponton sajnos búcsút veszünk Garrpétól,a történetet ezentúl,egy rövid epizódot leszámítva Rodrigues szemszögéből látjuk.

Rodrigues a hegyekben kényszerül bujdosni,ahol újra belebotlik Kicsidzsiróba,aki egy olyan igazi Isten csapása,hogy mindenütt fölégetett,földúlt falvak jelzik besúgói tevékenységét.Kicsidzsiró nemcsak hogy teleszarja azt a kalyibát,amiben Rodrigues meg akar húzódni,hanem még sózott sóbundás sós halat is etet vele,amitől az pokoli kínokat él át.Plusz,az erdei túra végén még a hatalom embereinek a karjaiba is vezeti.

Rodrigues hűvösre kerül.Egy majomketrecbe zárják(legalábbis arra hasonlított).De hiába került börtönbe,ez az első hely Japánban,ahol nyugodtan gyakorolhatja papi hivatását a bebörtönzött keresztények körében.A börtönben igen jól tartják,napi háromszor is kap enni,olyan finom étkeket,mint a száraz rizs vagy a többnapos rohadt tök.Ruhát is kap,és két gyékényen is álomra hajthatja a fejét,de ő tüntetőleg a puszta földön alszik.A japánok célja ezzel a különleges bánásmóddal az,hogy a pap jól elpuhuljon,és a testén keresztül a lelke is megadja magát.Közben többször is kihallgatják,és végig ott motoszkál a hittagadás gyötrő ténye.Közben majdnem találkozik Garrpéval,vagyis,tisztes távolságból,a tengerparton ülve végignézheti,ahogyan társa keresztények életét próbálja sikertelenül megmenteni,ami procedúra végén maga is mártírhalált hal,egy evezőlapáttal belenyomják a vízbe és megfullad.Ezeket a keresztényeket ráadásul úgy végezték ki,hogy már többször is megtagadták a hitüket.De ez semmit sem számított addig,amíg a padrék ragaszkodnak a hitükhöz.Addig fog a keresztények vére folyni,míg egyetlen,hivatását tekintve aktív pap van az országban.

A fináléban a japánok bevetik magát Ferreira atyát,hogy gyakoroljon nyomást Rodriguesre.Ferreira atya tényleg megtagadta a hitét,és a film idején japán feleséggel és gyerekekkel, japán névvel és japán ruhában csillagászati könyvet fordít a japánoknak és egy írásában arról értekezik,hogy mekkora egy hülyeség a kereszténység.

Rodrigues atya lassan,de biztosan megadja magát,és megteszi azt a borzalmas dolgot,pedig már a mártírhalállal is kacérkodott,de hát ő nem volt olyan vagány,mint Garrpe.A csúcsjelenetben maga Jézus biztatja arra,hogy tapossa meg,mert ő arra van,hogy megtapossák.

A film végén Rodrigues japán feleséggel és gyerekkel,japán névvel és japán ruhában éldegél Edóban,úgy mint Ferreira.Olyanok lettek,mint két ocsmány iker-fogalmazott a könyv.Rodrigues egész hátralévő életében házi őrizetben volt,és sose lehetett felügyelet nélkül.Neki is meg kellett írnia azt,hogy mekkora hülyeség a kereszténység.Továbbá Ferreirával import holmikat szortíroz aszerint,hogy keresztény vagy nem keresztény-e.És közben rettenetesen magányos,mert hát Ferreirával se lötyöghet együtt csak úgy.A házi őrizetben Kicsidzsíró lesz a szolgálója,akitől végül annak egy fegyelmi ügye miatt szabadul meg,mivel Kicsidzsíró keresztény tárgyat rejtegetett egy amulettben.Szép,hosszú életet él meg,és kifogástalan buddhista szertartás keretében búcsúztatják el,vagyis majdnem,mert a felesége az utolsó pillanatban becsempész egy kis,faragott fakeresztet a tenyerébe.

A film egy kicsit több,mint két és fél óra.Valaki szerint tömény két és fél óra szenvedés.Ez igaz.De én élveztem.Akkor én mazohista vagyok?

A filmet Scorsese már hosszú ideje tervezgette,és senki se örvendezett,mikor végül azzal rukkolt elő,hogy most tényleg leforgatja.Minimál produkció,kevés pénzből,de ez szerintem kevéssé érzékelhető.Még a színészek is minimálbérért vállalták el a szereplést,de minden bizonnyal fűtötte őket a lelkesedés hogy Scorsese-vel dolgozhattak együtt,és még talán Oscart is reméltek alakításaikért.Nos,a filmet igazi néma csönd fogadta,Oscarból pedig csak egyet gyűjtött be,a szép operatőri munka miatt.De se egy színészi,se egy rendezői,se egy legjobb filmes Oscar.Pedig valamelyiket megérdemelte volna.Legalább Adam kaphatott volna egy legjobb mellékszereplőt.De mindegy,Eddie óta tudjuk,hogy az igazi nagy teljesítményekért nem Oscar,hanem Arany Málna jár.A film körüli nagy csönd igazi oka az,hogy az alkotás nem trendi.Nem trendi a témája,és egyáltalán semmi sincs benne,ami trendivé tenné.Se egy árva kötelező néger,se melegek.Ha valamelyik pap néger lett volna,plusz szerelmi szál fűződött volna köztük(mármint a két pap között),akkor tuti kaptak volna 5-6 Oscart.De ebben a filmben nincs semmi,csak a történelem szemétdombjára dobott kereszténység.

Adam elképesztően aranyos,olyan édes pap,hogy érte a mártírhalált is vállalná az ember.Igen,ha én lettem volna valami bennszülött Csocsoszán,akkor elsőként tolongtam volna azért,hogy megtérítsen és természetesen állandóan bűnben égtem volna,hogy jó sokszor mehessek hozzá gyónni.És igen,a végén egy közös mártírhalál a plátói pap szerelmeddel olyan romantikus!De tényleg,olyan jól állt neki a reverenda és olyan bizsergetően tudta kántálni az egyházi énekeket.Valaki azt írta,hogy nem megy el megnézni ezt a filmet,mert a hülye Kylo Ren szerepel benne,akit utál,mert megölte Han Solót,pedig ígéretesnek érkezik a film.Mi?Kylo Ren csak úgy föl szokott bukkanni más filmekben?Én nem láttam semmilyen Kylo Rent ebben a filmben.Istenem,Adam Driver egy színész,aki eljátszotta Kylo Rent,meg ezt a papot(meg még sok minden mást),de olyan,hogy Kylo Ren átmegy más filmekbe...vagy mi a szösz,számomra érthetetlen ez a logika.De tudom,hogy sok ember egy az egyben azonosítja a színészt a szerepével.Nos,Adam nagyon aranyos volt,csak kár,hogy mindössze egy óra játékidőt kapott,igaz,az övé volt a szebb és hősiesebb szerep,szemben Andrew Garfield "bukott pap" szerepével.

Mindenki jó volt a filmben,nekem legjobban még az Inouét,az inkvizítort alakító színész alakítása tetszett.

Erotikás dolgok nem voltak a filmben,nők is alig.A regény egyik legerotikusabb jelenete az,mikor a Monica nevű keresztény nő elővesz egy uborkát a mellei közül,és azt Rodriguesnek adja.De ebből a filmben csak annyi látszódott,hogy a zöldség már a nő kezében van.A regényben szó esik még Garrpe fedetlen szőrös mellkasáról,de a filmben egy komplett félmeztelen Garrpe atyát kaptunk!Hűha.Az utolsó,közvetlenül a halála előtti jelenetben vezetik be kötélen,félmeztelenül.Én is csak néztem,hogy mi ez,miért volt erre szükség,hiszen semmi se indokolta a pucérkodást.Mi volt ez?Fanservice?Ezt rögtön kizárnám,mert szegény Adam csont és bőr volt,úgy nézett ki,mint egy halott,az embernek minden eszébe jut róla abban a jelenetben csak nem az,hogy hú,de szexelnék vele.Inkább súlyos aggodalmat,mint nemi vágyat keltő a megjelenése.Fanservice-ben pedig izmos,vonzó testeket szokás mutogatni.Szerintem az egyetlen célja a vetkőzésnek az volt,hogy megmutassák,hogy a színészek milyen brutálisan lefogytak a szerep kedvéért.De ez is már csak a film második felében jutott az eszükbe.Habár tényleg sokat éheztek a padrék a könyvben(már az oda vezető hajóúton megkezdték az éhezést),a film mégsem indokolta volna ezt a kegyetlen fogyókúrát,hiszen kevesebb fogyással és bő ruhákkal is el lehetett volna érni hasonló hatást,mert egyszerűen semmi,de semmi sem indokolta,hogy meztelenre,félmeztelenre vetkőzzenek.Jó,Garrpe később vízbe veti magát,hogy a keresztényeket szállító csónak nyomába eredjen,és tényleg kisebb az ellenállás,ha levetkőzik,de akkor,amikor még odacipelték,még biztos nem tervezte,hogy aznap még úszni fog.És mellesleg láthatjuk még Kicsidzsírót egy szál ágyékkötőben,de azt is szintén minek,mert a jelenet ott sem indokolta.

Én sokkal erőszakosabb filmre számítottam,arra,hogy jobban megkínozzák majd a padrékat,lesznek korbácsolások,meg kikötözéses fenyítés,meg ilyesmik,de Rodrigueshez például igazából egy ujjal se nyúlnak a börtönben.Még csak el sem verik.Egyszer van a fején egy vérző seb,de azt is akkor szerezte,mikor legurult a hegyről.Helyette viszont a japán keresztényeket kínozzák,például azzal,hogy fejjel lefelé belelógatják őket egy bűzös,undorító dolgokkal teli verembe,avagy,az ő vérük hull miközben Rodrigues úgy érzi,útban van a megdicsőülés felé.Van még továbbá egy olyan jelenet egy flashback keretén belül,hogy forró vízzel kínozzák a keresztény papokat és szerzeteseket,meg van egy keresztrefeszítéses jelenet,egy lefejezés,egy kollektív máglyahalál,meg Garrpe vízbefolytása.A nyitó kép pedig egy, két levágott hittérítő fejjel pózoló japán ember.

Az operatőri munkában különösen jó volt,hogy csomó mindent úgy mutattak be,mintha ott lettem volna,például amikor bemennek a börtön udvarára.De ugyanez a technika sokkolóbb volt,mikor Garrpe halálát mutatták.Mintha ott álltam volna a ladikban,közvetlenül fölötte,és én nyomtam volna víz alá.Pedig legszívesebben kihúztam volna.No mindegy,Garrpe atya túl szép,túl jó és túl tiszta volt ahhoz a csúnya és kegyetlen világhoz.

Kicsidzsíróra visszatérve,minden bajának,és többek között krónikus alkoholizmusának is az volt az oka,hogy az egész családját máglyán elégették,mert ragaszkodtak a keresztény hitükhöz,miközben ő megtagadta a hitét,mert félt.Mindezt természetesen végignézte,és ezek a szörnyű emlékképek kísértették,amik elől az alkoholba menekült.És azt,hogy oly sokszor elárulta keresztény társait,nem saját romlottságától vezérelve tette,hanem azért,mert a hittagadó keresztényeket a kormányzat besúgásra használta,ki tudja már milyen büntetést ígérve.Ugyan,segítsen már kézre keríteni a többit,mert így bizonyíthatja,hogy semmilyen érzelmi kötődése sincs hozzájuk.

Írtam,hogy nem trendi a film,mert nincsenek benne melegek.De hoppá,a regény alapján futhat valamilyen plátói melegszál Rodrigues és Jézus között.Legalábbis Rodrigues elég lényegretörően fogalmaz a Jézushoz fűződő érzéseiről.Mint például,hogy Jézus arca a legszebb a világon,meg hogy úgy szereti,mint egy szerelmes férfi a szeretett nőt.Mármint hogy Rodrigues egy szerelmes férfi érzelmi hevületével közeledik Jézushoz.A csúcs az volt,mikor arról álmodozott,hogy ha majd hamarosan mártírhalált hal,akkor majd a mennybe jut és milyen jó lenne,ha majd kettejük arca egymáshoz ér.Öhm...itt csókolózást értett az író?Mert mikor ér egymáshoz két ember arca?Amikor közös szelfit készítenek?Rodrigues Jézushoz való viszonya kicsit forró.Bár engem nem ért váratlanul,mert keresztény egyházi körökben divat volt az ilyesmi.Az apácák például vőlegényükként,sőt szeretőjükként tekintettek Jézusra és tényleg,sok apáca igaz szerelemmel viseltetett iránta.Ez persze régen volt,a mostani állapotokról nincs tudomásom.De ha ez így volt,akkor miért ne érezhetett hasonlóan egy pap vagy szerzetes Jézus iránt?De végezetül,Rodrigues csak nagyon-nagyon sokára találkozhatott szerelme tárgyával,mivel késő öregkorában hunyt el.Bezzeg Garrpe,a kis mázlista.Rodrigues biztos egész hátralévő életében féltékeny volt rá.És a legárulkodóbb az volt,és egyben a legviccesebb,amikor Rodrigues magyarázkodik Jézusnak,hogy annak ellenére,hogy megnősül,még mindig őt szereti igazából.

Humor?Ez a film nem a humorában erős.A legviccesebb jelenet az volt,mikor Rodrigues a börtönben azt hitte,hogy a börtönőr horkol,mialatt ő éppen megdicsőül.Micsoda profán belepofátlankodás!Jót nevet ezen,miközben Ferreira fölvilágosítja,hogy az,amit ő horkolásnak gondol,az a verembe leeresztett keresztények fájdalmas nyögései.

Rodrigues egyébként egy kissé beképzelt,mert a saját sorsát,pitiáner megpróbáltatásait egyenesen Jézus szenvedéséhez hasonlítja,ezáltal magából már-már egy új Jézust kreálva.

A filmzene a lehető legminimálisabb volt,amit valaha hallottam,nagyzenekari aláfestésre senki se számítson,csak néminemű kabóca cirpelésre.És amikor véget ért a film,csak ciripeltek és ciripeltek a kabócák...

No,azt hiszem kijött belőlem minden.A filmet ajánlom minden mazohistának és azoknak,akik szeretik a jóképű papos filmeket.Most jutott eszembe,én 4D-ben tekintettem meg.Éhesen korgó gyomrom tökéletesen érzékeltette,hogy mit élnek át a film hősei.Egyszer még hangosan meg is kordult,mindez egy csöndes film alatt.Egyébként az ajánlott menü a film alatt nem cukros kóla,popcorn és édességek,hanem egy marék száraz rizs egy kis vízzel.A rohadt tököt nem ajánlanám,mert egy kicsit büdös.

És én végig azt hittem,hogy Rodrigues látható a poszter fő alakjaként,aztán meg kiderült,hogy az Ferreira.

 

Üzenet a múltból

Múlt héten,legnagyobb megdöbbenésemre,rámírt az Arckönyvön 2. exem.Mint kiderült,már tavaly nyár óta próbált nekem üzenni,de sose vettem észre,igaz,az Arckönyv pikkel az ismeretlenek által küldött üzenetekre,és én se jártam föl sokat az oldalra.

Azt se tudtam,hogy mit akar tőlem ennyi idő után(2010 őszén szakítottam vele),és úgy voltam vele,hogy akkor úgy megsértődött,hogy soha többet nem akar majd tőlem semmit.Én ugyan egyszer,olyan 2 éve megpróbáltam megkeresni ugyanezen az oldalon,de nem találtam.Aztán pár hónapja elkezdte a rendszer ismerősnek ajánlgatni,ekkor tudtam meg,hogy fönt van,de álnéven.Fogalmam se volt róla,hogy miért dobálja föl az oldal,mint lehetséges ismerőst,hiszen sose volt köztünk semmilyen kapcsolat az oldalon.Nővérem szerint azért,mert nézegetheti a profilomat.

Mint kiderült,célja a nosztalgiázás volt.Ugyan a profilján nincs szó megjeleníthető párkapcsolatról,de ő már fél évvel azután elkelt a húspiacon,hogy szétmentünk,tehát már vagy 6 éve megvan neki az a viszony.Jézusom,hogy bírnak ki az emberek ennyi időt együtt?

Tehát van neki ez a barátnője és a vele való unalmas,néhol szakításközeli kapcsolata.Van egy nyula,ami egész nap egyedül van.2011-ben vagy 2012-ben végzett az egyetemen,azóta ugyanott dolgozik,a lakóhelyemhez közel.Annyit gürizett,hogy vett egy hobbitelket kis házzal,ahol kertészkedik.Az anyjától 6 éve elköltözött,azóta a szellemtanyán él.Vett két öreg autót.(Miért mindig az öreg autók,édes jó Istenem,még klíma sincs bennük.)De továbbra is inkább tömegközlekedéssel és biciklivel jár.A nagy főzésekről,amiket régen olyannyira erőltetett, lemondott.Kinézni még mindig nagyjából ugyanúgy néz ki,nem eresztett pocakot vagy hízott meg,trendi frizurát sem nyíratott,bár lehet,hogy a haja kissé megritkult.Egyébként sejtettem,hogy elköltözhetett otthonról,mert hirtelen szobanövények jelentek meg a szellemtanya ablakaiban és eltűnt az ablakba mindig kirakott és ott cserélgetett képeslap is.(Azért cserélgette,hogy az utca népe lássa,hogy van mozgás a lakásban.)

Nem fűztem nagy reményeket az üzenetéhez,mert azért sose fogom neki elfelejteni azt,hogy két héten át dolgoztatott minden nap a szellemtanyán.Minden nap takarítás,minden nap főzés,a nap végén gyalogtúra,éjfél körül szex.Köszönöm szépen,inkább boldogítsa azt a másik lányt.

Egyébként tavaly nyáron minden munkanapján a házunk előtt biciklizett el kora reggel.Ebből én persze semmit se vettem észre,mert én akkor még az igazak álmát aludtam.

Ez azért durva,amit csinál.Üzengetett nekem és a házunk előtt biciklizgetett,ráadásul nézegette a profilomat?Ha a volt évfolyamtársamnak a barátnője,bocs,menyasszonya lenne a valakije,akkor biztos,hogy nem úszná meg ép bőrrel.Ugyanis szegény fiúnak még az is tilos volt,hogy semleges,szexuális tartalomtól mentes üzeneteket váltson más nőnemű humanoid lényekkel.Legalábbis a pletykák szerint.

Most legyek okos

Lassan lejár a hivatalos álláskeresői státuszom,és kellene valami munka.De mi?

Összesen 3 állásinterjún jártam az eltelt majd 3 hónapban.

Az első egy call centeres pozíció volt.Egy életre kiábrándultam ebből.Egy közepesen nagy teremben egy csomó ember,monitorok előtt ülve,fejükön fülhallgatóval egész nap telefonál és egyszerre beszél,ráadásul közben szólt a rádió,éppen Rihanna nyekergett,mikor ott jártam.Az időbeosztás szimpatikus lett volna,hétfőtől-péntekig napi 8 óra,a hétvége szabad.Viszon ez egy elég necces munka,mert folyton kellemetlenkedni kell az emberekkel a telefonon át,és olyan szolgáltatásokat eladni,amit azok a hátuk közepére se kívánnak.A fölvételiztetőim egy kövér hölgy és egy idősödő férfi voltak,mézesmázosak,de szemetek.Egy borzalmas nyakatekert pszicho-tesztet akartak kitöltetni velem,miközben szörnyű hangulatot teremtettek.Udvariasan megköszöntem a belém feccölt bizalmat,és távoztam.

A második egy trendi kifejezéssel élve fast fashion ruhaüzlet volt az egyik bevásárlóközpontban.Segédeladói pozíció,részmunkaidőben.Életemben eddig csak egyszer jártam ebben a fajta üzletláncban eddig,nem szeretem,mert az egyik legdrágább fast fashion lánc.Rajtam kívül még egy 18-19 éves lányt teszteltek.A lány,akiről egyébként mindent meg lehetett tudni,csak azt nem,hogy hogy hívják,láthatóan nagy hatást gyakorolt a két felvételiztető harmincas nőre,hosszú perceken át fecsegett nekik a legújabb trendekről(amikről én egy kukkot sem tudnék mondani),és többször is megemlítette,hogy stylistnek akar tanulni.Egyébként az a fajta vidéki lány volt(Miskolcról jött tavaly szeptemberben),aki úgy sétál a Váci utcai fashion streeten,ahogyan a bennszülött pestiek soha,mivel a bennszülöttek messzire elkerülik azt a helyet,mondván,hogy az a turistáknak való.Én nem voltam rájuk ily hatással,ráadásul sikerült föltennem egy elég ciki kérdést.Amúgy az üzlet mint munkahely nem nyerte el a tetszésemet.Még a játékboltnál is tovább bent kellene maradni és jóval nagyobbnak is tűnt a szigor,ráadásul full munkaruha van,mint egy vegyigyárban vagy egy atomreaktorban.Zakó,póló,nadrág.Mindez ronda,ócska,fénylő,műszálas anyagból és milyen már pólót zakóhoz fölvenni?De ami a legrosszabb volt,az a zene.Egyszerűen kibírhatatlan saját zenéjük van,megőrülnék,ha egész nap,heti 4-5 nap azt kellene hallgatnom.És még jó hangos is az a muzsika,mint valami diszkóban.És még valami:ezen a munkahelyen dolgozva kb. éjfélre keveredtem volna haza,nem pedig éjfélkor kerültem volna ágyba,mint a játékboltnál.És ez nem mindegy.

A harmadik egy múzeumi állás,anya találta nekem(vagyis küldték neki hírlevélben).Még ez tűnne a legjobban,csak reggel 9 és délután 5 között van munka,a hétfő mindig szabad,plusz van még egy hétköznapi szabadnap,és minden hónapban egy szabad hétvége.Szépséghibája,hogy sokat kell érte bumlizni,napi 4 óra hosszát,és nagy valószínűséggel képtelen lennék mellette tanfolyamra járni,ráadásul csak szezonmunka,ami 7 hónapig tart.

Most áll a bál,mert már értesítettek arról,hogy fölvettek ide,miközben anyám már megint más sorsot szán nekem.Intenzív angol nyelvtanfolyamra és a föntebb említett tanfolyamra kellene járnom,ezek mellett viszont nem tudnék semmilyen munkát se vállalni megint egy újabb évig.A bajt tovább tetézi,hogy képzetlen munkaerőnek számítok,tehát égető szükségem lenne arra a tanfolyamra.A nyelvtanfolyam valami ingyenes állami képzés,amivel kapcsolatban anya azzal vigasztal,hogy havi 60 000 Ft fizetéspótlékot ad,mivel ugye szuperintenzív,minden hétköznap van.

Mondjuk a szuperintenzív angol tanfolyam lemegy 3-4 hónap alatt,valamikor a nyáron érne véget,a másik tanfolyam májustól decemberig tartana.

Nyaralni mondjuk egyik mellől se tudnék elmenni,a múzeum nem azért venne föl arra a pár hónapra,hogy a felét elnyaraljam.

Az a baj,hogy most már elegem van abból,hogy én sose keresek pénzt,de úgy tűnik,hogyha anya verziója teljesül,akkor még egy évet otthon kell maradnom.Na jó,még egy negyed évet.Az elég kevés,az OKJ-s tanfolyamtól már tudnék dolgozni.

Most legyek okos,hogy ne a lehető legrosszabb lehetőséget válasszam.

 

A költői buszsofőr

Hogy ne tűnjek olyan műveletlennek,megnéztem a Paterson című filmet is,hogy ne csak az Ébredő Erőből ismerjem Adam Driver munkásságát.

Ebben a filmben egy jóképű buszsofőrt alakít,aki boldogan és megelégedetten éli már-már giccsesen harmonikus életét a New Yersey-beli Paterson nevű városkában.

Van egy ici-pici házikója,ahol barátnnőjével/feleségével,Laurával és kutyájával,Marvinnal,az édesen szöntyörgő angol bulldoggal éldegél.Laura a mindig nyugodt és csöndes Patersonnal szemben nagyon izgága,állandóan új kihívásokat és hobbikat keres és határtalan kreativitását otthonuk feketére-fehérre mázolásában,ruhatervezésben,textilfestésben és muffinok sütésében éli ki,mialatt Paterson dolgozik,de pár portré a falon árulkodik arról,hogy egy időben festőművészi álmokat is dédelgetett.Marvin nem csinál semmi különöset(egy darabig) csak minden nap kidönti a postaládát.

Patersonnak-és itt most lehet kezdeni borzongani-minden egyes napja ugyanúgy telik,és ezen napok folyását láthatjuk a filmben,konkrétan 1 hét eseményeit.Reggel fölkel,mindig ugyanakkor,ébresztőóra nélkül,rreggelizőpelyhet eszik tejjel egy pirinyó tálkából majd elindul a munkába hatalmas kezében kicsiny uzsonnás dobozát fogva.Meghallgatja indiai főnöke panaszáradatát-cukorbeteg a macska,de a gyógyszer drága,be akar költözni hozzájuk az anyósa,a felesége Floridába akar menni nyaralni,ami drága,de ő nem fizette még ki a hitelt,a lányának fogszabályzó kell,a lánya hegedülni tanul és neki megfájdul a feje az állandó cincogástól,az Indiában élő rokona hívta,hogy küldjön pénzt az unokahúga esküvőjére-még milyen jó,hogy Patersonnal ilyen borzalmas dolgok sose történhetnek meg.Napközben szorgalmasan vezeti a buszt,hallgatja az utasok csevegését,és ha ideje engedi,verseket ír a titkos noteszába,mert ő költő,de nincs semmi szándéka a verseivel.Közben megebédel a kis dobozából,amiben mindig van egy fotó Lauráról és Dantéról,az olasz költőről(ja,róla csak egy rajz van,róla még nem készült fotó).Este hazabandukol.Türelmesen meghallgattja Laura sirámait arról,hogy fénymásoltassa már le a csodálatos verseit,amiket mindenkinek ismernie kell a világon pedig Paterson szerint a költészet fordításban olyan,mintha esőköpenyben zuhanyoznánk.Laura minden este finom falatokkal várja haza,például cheddar sajtos-kelbimbós/brokkolis(?) pitével,mivel Paterson mindkettőt szereti.Szegény Paterson,alig bírta sűrű vízivás mellett lenyeldekelni a konyhaművészeti remeket,de ennek ellenére ő a világért sem sértené meg a szeretett nőt.Vacsora után elviszi sétálni a kutyát,közben betér egy kocsmába sört inni.Miután hazamegy,lefekszik,alszik,és másnap minden kezdődik előlről.

De azért izgalmakban sincs hiány.Jó,azért nem olyan izgalmakra kell gondolni,hogy Patersont elrabolják az ufók,támadnak a zombik,vagy kiderül Patersonról,hogy ő a kiválasztott aki megmenti a Földet,esetleg fény derül arra,hogy ő a brit királyi család egy eltitkolt tagja.Semmi ilyen,klasszikus történet előre vivő mozzanat nem következik be,csak nyugalom,béke és áldás honol az egész játékidő alatt.

Az izgalmakra visszatérve,nagy izgalom volt,mikor Laura hirtelen bejelentette,hogy gyereket vár,izé,vagyis rendelt a netről jó drágán egy különleges,harlequin mintás fekete-fehér gitárt,amit majd Paterson fog neki megvenni ajándékba.Itt azért egy kicsit furán nézett a békés buszsofőr,mert tudta,hogy Laura pár hét múlva erre a hobbijára is rá fog unni,de Laura megnyugtatta,hogy a gitár mellé jár oktató dvd,hordozó tok,vállpánt,kották meg miegyébmás.A másik nagy akció az volt,mikor lerobbant a busz,és mindenki azon aggódott,hogy mi lesz,ha tűzgolyóvá válik,emellett Paterson még segítséget se tudott hívni,mert elvből nincs telefonja,végül egy gyerek telefonja oldotta meg a problémát.A harmadik akciójelenetben Patersonnak sikerült hősies módon megakadályoznia,hogy egy szerelmi bánattól szenvedő férfi agyonlője magát szivacslövedékkel a kocsmában.A negyedik,és egyben utolsó akció,sőt egyenesen tragédia az volt,mikor szombat este Paterson és Laura,megünneplendő Laura aznapi sikeres sütieladását,elmentek vacsorázni és moziba vintage horrorfilmeket nézni,mialatt a bánatos Marvin nemmel szavazott a művészetre,és apró fecnikre szaggatta a titkos füzetet.Ezután Paterson egész vasárnap depizett,céltalanul rótta a városka utcáit,egyedül akart lenni.Útja végén megállapodott kedvenc kispadján,és nézte kedvenc vízesését.Időközben egy japán turista lopakodott melléje,aki csak azért utazott a távoli Oszakából Patersonba,hogy megnézhesse,hol élt kedvenc költője,aki véletlenül Patersonnak is a kedvence.Beszélgetésük során Paterson tagadja,hogy költő lenne(a japán szintén hobbiköltő),de a japán férfi megérezhetett valamit,mert ott hagyott neki egy üres füzetet.És,miután távozott,Paterson előkapta zsebéből aprócska tollát,és újra verset kezdett írni.Este megint hazament,nyugovóra tért,és másnap hétfőn újraindult az élet nagy körforgása.

A filmet romantikus filmként is jegyzik,igaz,ebből alig érződik valami.Igazából alig van valami intim interakció Paterson és Laura között.Paterson örökké ruhában alszik(van egy fehér pólója,ami mindenre jó)az ágyban Laura mellett.Igazából,ha jól emlékszem,egyszer se csókolóznak rendesen.Szex sincs.Ahelyett,hogy hétvégén végre történne valami köztük,inkább mindent csinálnak,csak azt nem.Már olyan régóta lennének együtt,hogy már elhidegültek volna,és csak a formaságok maradtak?Érdekes,hogy Paterson mindig menekül otthonról.Estéit inkább a kocsmában tölti.Szombaton nem kíséri el Laurát sütit árulni a piacra.Vasárnap egész nap az utcákon lődörög és nézi a vízesést.Mintha megfáradt volna a kapcsolatuk.

A filmet akár időkapszulaként is el lehetne tenni,mert olyan jól bemutatja azt,hogy milyen volt egy átlagos fiatal pár a 21.század elején.Már mindketten elmúlhattak 30 évesek,évek óta tartós kapcsolatban élnek,ne adj Isten még össze is vannak házasodva,de gyerek az nincs,még egy se,helyette egy kutyát dédelgetnek gyerekként.Pedig látszólag mindenük megvan,ház,autó,a fiatalasszonyt is majd szétveti a tettvágy és a rengeteg szabadidő,de gyerek az nincs.Pedig két függönyfestés között elférne az is.Én az ő helyében már tövig rágtam volna Paterson nagy füleit,hogy miért nincs még gyerekünk.De lehet hogy csak én vagyok maradi és konzervatív,mert a 21.százat gyereke négylábú,szőrös és ugatós.Nem,nekem akkor se kellene gyerek helyett kutya,semmivel sem kényelmesebb és jobb.

A másik.Ha Adam Driver csak olyan ételeken élne,mint Patersonként,már hétfőn éhen halt volna,na jó,kedden.Pár szem gabonapehely és tej?Abba az uzsidobozba se férhetett sok elemózsia.Hallottam róla,hogy egy egész csirkét is meg bír enni egyszerre.

Érdekességként megemlíteném,hogy a hitelesség kedvéért Adam elvégzett egy 3 hónapos buszvezetői tanfolyamot.

Paterson előéletéről semmit se tudunk meg,de van egy tengerészgyalogos portré az éjjeli szekrényen,ami arra utal,hogy katona volt.Akkor érthető,hogy miért nem keresi az izgalmakat.Az én nagyapám se ment '56-ban lázadozni a II.világháború után.A fotó egyébként igazi,és Adamról készült még katonakorában.

Sajnos nincs vetkőzés a filmben,csak egy kicsit villan ki néminemű fedetlen comb az alsónadrág és az ágy között reggelente.Szóval nem láthatjuk Paterson zuhanyzás/fürdés illetve öltözködés közben,kár érte.

Amikor a moziban voltam,annyian összegyűltek erre a filmre,hogy úgymond még a csilláron is emberek lógtak,sőt,volt,akinek jegy se jutott,mert maga a pénztáros mondta,hogy aznapra az összes jegy elkelt a Patersonra.Sőt,még a mozi is félig a Paterson plakátjaival volt kidekorálva.

A film kizárólag Adam Driver rajongóknak,művészlelkű buszsofőröknek és azoknak ajánlható,akiket zavartalanul hagy az,ha egy filmben nem történik semmi.

Gregorian koncert

Tegnap,azaz 2017.február 5-én vasárnap végül mégis elmentem a Gregorian 2. magyarországi,és a rémisztgetések szerint utolsó koncertjére,mert hogy ez a Final Chapter Tour,bár sohase mondd,hogy soha...

Egyszer már jártak itt,2011,november 2-án,ha jól emlékszem.Azon is ott voltam.

Sokáig mardostam magam azon,hogy elmenjek-e,mert jelenleg munkanélküli vagyok,de végül szombat éjjel mégiscsak megvettem a jegyet online.Azon a héten beteg voltam,így emiatt is kétséges volt,hogy el tudok-e menni.

Szép,városi viszonylatban csillagfényes este indultam útnak,fél órával hamarabb oda is értem.Majdnem telt ház volt a Kongresszusi Központban,a telítettség olyan 95%-os volt.Sokan megint nagyon cifrán kiöltöztek,én meg ott álltam a prosztó kis fekete pulóveremben,de mindegy,legalább nem fáztam.

Most már sokkal fölkészültebbek voltak,volt kegytárgy-árusítás is,csillagászati összegeken.CD,DVD 4000-5000 forintért,de vigasztalásul hozzátették,hogy de dupla lemezes!Hivatalos turnépóló fekete színben,rongyos 7500-ért,és ráadásul a nyomat még rossz minőségű is volt.Ennél még én is jobb minőségűt nyomtattatok egy Google-ről leszedett nagyfölbontású képpel egy egyedi ajándéktárgy-készítőnél.A legolcsóbb cuccok 1500-ba kerültek,a gyönyörű turné-brossúra 3000 volt,egy fiatal nő elkezdte kiolvasni,erre rászóltak,hogy fejezze be.

De csak a póló nyomata volt az egyedüli rossz,szerencsére.

Közvetlenül a koncertterem főbejárata mellett ültem,jobb kéz felől,az utolsó sor legszélén.

A repertoár a régi slágerekből (időrendben hangoztak el) és a legújabb album számaiból állt.A koncert kb. 5 perces csúszással indult fél 8 után,és éjjel 10:00-10:10 között ért véget,tehát olyan 2,5 órás volt,mínusz 20 perc szünet.Magukkal hozták Amelia Brightmant és még egy énekest.A koncert látványos volt,a csillagokat szóró gitár most sem maradhatott ki,de ez alkalommal már nem mertek akkora tüzet okozni,mint 2011-ben,mikor lángba borították a színpad elejét és igazán meleg lett a teremben.Az énekesek felvonultak esernyőkkel,dobokkal,fényesre polírozott tálakkal és gitárokkal is,a közönség minden egyes új kellék fölbukkanásakor lelkesen fotózott,különösen az esernyős produkció aratott nagy sikert.Megint volt buborékeső is.Amelia Brightman szinte minden számhoz átöltözött,a Gladiátor főcímdalát ezüstszínű mellvértben adta elő,és egyszer egy sínen is suhant.Az utolsó,nagyjából fél óra már a búcsúzkodásról szólt,az ehhez illő dalokkal.Igazából sose lehetett tudni,hogy mikor lesz vége a koncertnek,mert a nagy elcsöndesülések után mindig jött egy újabb dal,voltak,akik az első ilyen után elindultak kifelé,de visszafordulva,a két térfél közti közlekedőn állták végig az előadást.Volt egy olyan dal is,amit csak úgy,magukban énekeltek el,a színpad elé levonulva,itt lehetett igazán hallani,hogy itt bizony igazi énekesek igazából énekelnek,de amúgy az egész koncert élőben ment.A végére egész oldott lett a hangulat,még laza táncot is lejtettek (egyébként csak vonulgatni meg ácsorogni,alakzatokba rendeződni szoktak) a közönség közé pedig hosszú fehér papírcsíkokat pukkantottak,egyet meg is szereztem ezekből (ingyen szuvenír).Mikor befejezték,lelkesedésükben sokan a színpad elé szaladtak (én is) és ott örömködtek,ha az énekesek és a zenekar nem álltak volna a színpadon,még talán maguk közé is rántották volna őket be a gomolyagba.De tényleg,a hangulat annyira jó és fesztelen volt,hogy még az előttem ülő kis öreg is elkezdett fényképezni az ősrégi telefonjával.

Beszélni többször is beszéltek a közönséghez,angolul.A magyart csak egy fiatalabb tag vállalta be.Emlegették a régebbi budapesti koncertjüket.

A koncert elején dedikálást ígértek,meg is találtam az erre kijelölt helyet,de az énekesek nem voltak még sehol,a sor pedig túl hosszú,masszív és egy helyben toporgó volt ahhoz,hogy brahiból én is beálljak.Mit is dedikáltathattam volna?A kinyomtatott jegyemet?A papírcsíkot?A sorbanállással még azt is kockáztattam volna,hogy nem érek haza időben.

Hazaérni egyébként szerencsésen hazaértem,a villamos rögtön jött,a metró 2 perc után,egyedül a másik metróra vártam 4 percet,de 11-re már otthon voltam.A többség sejtésem szerint autóval érkezett,a budai oldalról,Pest fele csak kevesen indultak el,illetve volt egy kisebb tömeg,ami a föl a XII.,II. kerület belseje felé indult el busszal.Hazafelé a villamoson még elkaptam egy,a koncertről jövő középkorú pár beszélgetését."Úgy néznek ki,mint az ufók..."mondta a férfi a nőnek a koncerten készített képeiket nézegetve.

Egyetlen,jobbkézfelöli szomszédom egy középkorú,rövid barna hajú férfi volt,egyszerű,hétköznapi ruhában.CD-t és DVD-t is vett,szép Gregorianos szatyra is volt,neki úgy 20 000-be fájt a program így.Jeggyűrűt láttam az ujján,de feleség,család nem volt vele,lehet az asszony nem szereti ezt a fajta zenét vagy valakinek kellett a gyerekre vigyáznia,vagy ez csak egyszerűen amolyan "pasis" program volt.

A közönség többnyire öregekből vagy középkorúakból állt,de most elég sok gyereket is láttam.Gondolom nem bírták őket kire hagyni.Egy 3 fős családnak vagy 60 000-be került ez a buli,mert a legborsosabb székeken ültek és hát a kisfiú jegye is 20 000-be került.

Mint már írtam,szerintük ez a Final Chapter.Kár,hogy Magyarországot (szokás szerint) már csak a végefelé fedezték föl maguknak és csak erre a két koncertjükre tudtam eljutni,de ahhoz képest,hogy nagyon sokáig ki se tették a lábukat az anyaországuknak számító Németországból,ez is jó aránynak számít.Aztán meg sokáig csak kerülgették az országot,Zágrábban és Prágában sokkal többet jártak.A mostani turné pedig már Londont és Dublint is érinti,de Oroszországot és Finnországot is érintik/érintették.Szóval ahhoz képest,hogy sokáig csak álmodozni lehetett egy Gregorian koncertről,ahhoz képest jól jöttem ki belőle a végére.Kár,hogy föloszlanak,de hát semmi sem tart örökké,a zenekarok meg pláne nem.Előbb-utóbb kifárad egy projekt vagy összevesznek a pénzen.

Eszembe jutott a tavalyi szigetes Rihanna-koncert,ami halál drága mulatság volt és Rihanna még egy kicsit se tette oda magát,csak álmosan végigplaybackelte az egészet.Rengeteget késett,slágert talán nem is énekelt,az emberek napokig szidták az internetes fórumokon.De ez egy más műfaj.Itt szó se volt róla,hogy fél,vagy egy óráig is várakoztassák a közönséget csak azért,mert a Sztár még nem pörgette föl /túlpörgette magát vagy azon hisztériázik,hogy az öltözőjébe elefántcsontfehér színű rózsák helyett törtfehér rózsákat tettek és még a rendelt 121 db kikericssárga Gucci törülköző sem érkezett még meg...

Mindent összevetve,ez a koncert is nagyszerű élmény volt és igazából ott,a helyszínen jöttem rá,hogy mekkora hülye lettem volna kihagyni.

Az Ébredő Erő

Több mint egy évvel a bemutató után megnéztem a Star Wars 7.részét.A mellékelt illusztráción a történet számomra legmegkapóbb eleme látható.

Én is tapasztaltam azt a sose látott őrületet,ami 2015 év végén ennek a filmnek a bemutatóját övezte.Abban az évben nem is volt Karácsony,csak Star Wars.Star Wars volt mindenütt,egyszerűen nem akadt olyan üzlettípus,ami ne vett volna részt a termék promóciójában.Star Warsos bögre,póló,táska,zokni,akciófigura,Legó,plüss,takaró,ágyneműhuzat,párna,étkészlet,törülköző,óra,asztalterítő,partykellék,képeslap,sőt,akiknek ez nem volt elég,az válogathatott a Star Warsos kozmetikumok,vegyiáruk és élelmiszerek között is.A kenőmájas,amibe rohamosztagosokat daráltak,de láttam Kylo Ren által termelt narancsot,Csubakka tejét,de szegény protokolldroid se kerülhette el a végzetét,őbelőle valami pipifasírt lett.De a legjobb a papírzsebkendő,mert ennek segítségével kicsinyes bosszút állhatsz a lázadókon/ellenállás tagjain.

Szó ami szó,egy egész háztartást föl lehetett akkoriban szerelni Star Wars stílusban.

Reggel jókedvűen ébredsz a droidos pizsamádban az Első Rend tagjaival díszített ágyneműd melegében,miközben Kylo Renes órád ébreszt.Kimész a fürdőszobába,ahol Phasmás samponnal szépen megmosod a hajadat,letusolsz a Kylo Renes tusfürdővel és befújod magad Darth Vader illatával.Mosd meg a fogadat a Leia hercegnős fogkrémmel.Utána reggelizz meg a Csubakkás étkészletedből,egyél rohamosztagos kukoricapelyhet Csubakkás tejjel,esetleg szórj rá általános SW konzerv csemegekukoricát,ha nem elég friss.Végezetül fújd ki az orrod a Yoda mesteres zsepibe.Készen vagy,már csak a Jar Jar-os szép ruhádat kell fölvenned...vagy azt inkább még sem.

Jó,most elég volt a humorból.

A film hozta egy tisztességes kalandfilm szintjét.Nekem sokkal jobban tetszett,mint az Unalmas állatok és megfigyelésük.Én úgy néztem meg,hogy előtte csak a cuki Anakinos trilógiát láttam,amikor az még új volt.De mindegy,végül is valahol el/újra kell kezdeni.

A cselekményre már sajnos alig emlékszek,nem tett jót,hogy közvetlenül utána meg kellett néznem a legújabb Jurassic Parkot is.

A szereplők mind szerethetők,kivéve...Reyt,a guberáló lányt a Jakkuról.Rey egy igazi,idegesítő übertrendi femipicsa karakter,aki habár képzetlen és most jött le a falvédőről,természetesen le tudja győzni és meg tudja alázni ellenfelét,aki nem lehet más,mint egy fehér férfi.Rey emellett még ostoba is.Majd megszakadt a szívem,mikor Kylo Ren a végső összecsapásban felajánlotta,hogy legyen a tanítványa,erre ez a buta lány visszautasította.Ki tudna egy ilyen lehetőséget visszautasítani?Szegény Kylo...

Igen,Kylo Ren.Az elmúlt egy évben csak a sisakos verziójával találkoztam minden boltban és egyéb helyen,különösebben nem fogott meg.Láttam róla elvétve egy-két fanartot is egy másik blogolós oldalon is,de nem volt rám hatással egészen pár héttel ezelőttig,amikor is álmodtam vele.Kylo Ren egyszerűen olyan aranyos sisak nélkül,hogy az valami borzalom.Azok a samponreklámba illő dús,ébenfekete loknik és azok a hatalmas,csillogó barna őzikeszemek...és az a kedves hang és édes babapofi...Nem csoda,ha mindig azt a hangtorzítós sisakot viseli,mert különben oda lenne a tekintélye.Én Rey helyében elvesztem volna,mikor megláttam volna azokat a gyönyörű csokoládébarna szemeket és azt a hajat...Ahhhh...Pedig én sose hittem volna,hogy vonzónak fogok tartani egy barna szemű férfit.Azonnal csatlakoztam volna az Első Rendhez,és lettem volna Kylo Ren kis tanítványa.Kit érdekel az ellenállás és az ott való femipicsáskodás,ha az Első Rendnél Kylo Ren van?

Persze mondhatjuk,hogy Rey okos,és nem a petefészkével gondolkozik,mint én.Reyel az is a probléma,hogy számomra lehetetlen vele azonosulni,mint fiatal női karakterrel,hiszen teljesen másképp cselekszik,mint ahogyan én tettem volna.Engem Kylo már az első pillanattól kezdve az ujja köré tudott volna csavarni,azt tenni velem,amit csak akar.Harc és dacoskodás helyett én alkalmazkodással és a férfi kényének-kedvének keresésével próbáltam volna a lehető legjobban kijönni a szituációból.Lehet,Kylonak a végén az agyára is mentem volna a "princess in distress" figurával.

Tőlünk nyugatabbra a film nyomán kitört a Reylo-láz,ami,úgy tűnik,hazánkat nem érte el.A Reylózás lényege,hogy a fandomokban megszokott shippelés(mindenki összehozása mindenkivel)alapján Kylot és Reyt szerelmespárként állítják be.Tény,hogy érezhető néminemű kémia Kylo részéről a lány felé,de ez nagyon minimális és csak apró gesztusok szintjén jelenik meg,amit a felületes filmnéző észre se vesz.

Jó,oké,Kylókának van egy kis vaj a füle mögött,többek között a setét oldalon áll,kinyírta Luke Skywalker jedi akadémiáját és megölte tulajdon apját,Han Solót.Ó,nem probléma,csak rossz napja volt...mondaná a Stockholm-szindrómás Belle.Belle-nek persze meg sem fordul a fejében,hogy a cuki szörnyeteg egyszer vele is megteszi ezt,vagy valami hasonlót.Az anti-Reylók visítják is,hogy ez,a jelen pillanatban csak a rajongók fejében létező szerelem bántalmazó.Én is láttam,hogy hogy úgy vágta oda a fához Reyt,mint egy rongybabát,de kérem,Rey talán még nála is agresszívabb volt a végén.Kylo össze lett kaszabolva Rey által,míg Rey szinte sértetlenül került ki a párviadalból.Egyértelműen Rey volt az aktívabb bántalmazó fél.És amit kapott,azt is nagyrészt azért,mert kiprovokálta.Kylo még meg is erőszakolhatta volna,mikor kómában feküdt,de mégse tette.Kylo békejobbot próbált nyújtani,de Rey elutasította,és tovább kekeckedett.Szóval,ki itt a bántalmazó?

Persze,most már minden filmbe kötelező azt beletenni,hogy a nő az okos,a szuper,az erős,a tévedhetetlen,aki legyőzi a férfiakat(fizikálisan is)de közben mindig ő az áldozat,és az őt "bántó" fehér férfi meg a gonosz.

Lehet ez a jövő,de ha ez,akkor engem hagyjanak vele békén.

Mindent összevetve technikailag jó film és élvezhetően lett megcsinálva,csak sajnos ez a feminista propaganda végül tönkreteszi az egészet.Egy helyen olvastam,hogy két femipicsa picsogott azon,hogy az antifeminizmus miatt olyan sok film élvezhetetlen a számukra.Kérem,számomra meg a feminizmus miatt válnak egyre inkább nézhetetlenné a filmek.

Ó igen,számomra azzal tették volna a lehető legjobbá,ha valami Szürke 50 árnyalata-féle förmedvény lenne,uralkodó férfival és alávetett nővel.Sose láttam azt a filmet,de lehet,hogy kedvelném.Egyszer úgyis kijött egy teszten,hogy a Disney hercegnők közül Belle-re hasonlítok.

Kyloban pont az a jó,hogy rossz.A jó fiúk(Poe,Finn)unalmasak.

A feminizmussal is az a baj,hogy amíg a 19.század végén csak egy pár hibbant nőszemély hepje volt,addig nem volt probléma.De végül a 20.században mindenkire rákényszerítették a feminista életmódot(menj dolgozni,építs karriert,valósítsd meg magad,nyugdíj csak saját jogon) és ezt még valahogy eltűrte az ember,mert nem volt más választása,de ez a 3.hullámos feminizmus,és az azt éltető propaganda már gusztustalan.Viszont az antifeminizmusnak is megvan a maga diszkrét bája,annak is a legszélsőségesebb verziójának,ami kimondja,hogy minden nő hülye és gonosz.Sokat olvastam mindkét fél álláspontjáról,és végül is arra jutottam,hogy hagyjonak engem békén.

Visszatérve Han Solo halálára,az tényleg egy elég elhibázott ötlet volt,főleg úgy,hogy most már meghalt a másik nagy öreget alakító Carrie Fisher,de persze ezt akkor még nem tudhatták.Azért még vissza lehetne hozni úgy,mint Bobby Ewinget a Dallasban.Ó,nem halt meg,csak valakinek a rémálma/gondolata volt az,hogy meghalt.Bobby haláláról sem gondolták azt a forgatókönyvírók,hogy akkora baj lesz belőle,és a rajongói tiltakozás hatására végül föltámasztották Bobbyt a hamvaiból.A halálát beállították valamelyik női szereplő rémálmának,és egy évad múltán már helyreállt a sorozat bioritmusa.

A következő részre még mindig majd' 1 évet kell várni.Mi lesz vajon Kyloval?

A Zsivány Egyest is elkezdtem nézni,csak...az baromi unalmas...Egyszerűen 10-15 percnyi nézés után én és az unokaöcsém Istenhozzádot mondtunk neki.Inkább csináltak volna helyette egy Reylo filmet Szürke 50 árnyalata stílusban...Vagy egy olyat,amiben Kylo együtt gonoszkodhatott volna a nagypapájával(természetesen úgy,hogy mindezt Kylo álmodná a filmben).

 

Megkésett beszámoló Szilveszterről

Az utóbbi időben hanyagoltam ezt az oldalt,ez meg is látszik azon,hogy csak most,Január végén írok a Szilveszterről.Ami igazából említésre se méltóra sikeredett.

Átjöttek nővéremék.Egy darabig jó volt a hangulat,de a nővéremék a retró zenék mellett másra is vágytak.Beraktak pár trendi számot telefonról.Anya először csak egy x mennyiségű számot engedélyezett,lévén hogy utálja a nővérem zenei ízlését.

Drámai fordulat következett be,miután anya a 3.szám után le akarta őket állítani,az unokaöcsém sikítani kezdett,hogy de ő ezt akarja hallgatni,és nem a nagyi által preferált zenét.

Végül anya kikapcsoltatta nővéremmel a zenét,és végleg lerombolta a hangulatot a Tündérkaszinóval,aminek a gyerek se örülni nem akart,se táncolni rá,így az is ki lett kapcsolva pár dal után.

A Tündérkaszinó egy '80-as évekbeli gyereklemez,többnyire magyar népdalok és mondókák találhatók rajta megzenésítve.Őszintén szólva,érthetetlen,hogy egy időben miért volt divat mindenféle érfölvágós vagy erősen szexuális töltetű népdalból gyerekdal-slágert kreálni.Szerintem a már sokszor óvodásoknak is nyomatott Tavaszi szél vizet áraszt se gyerekdal.A dalban konkrétan egy lány kesereg,akit a szülei vagy gyámja akarata ellenére kolostorba vagy érdekházasságba kényszerít("de a fátyol nehéz gúnya...")és emiatt nem lehet együtt az igaz szerelmével.Ezt megérti egy 3-6 éves gyerek?Már az óvónéni se tudja,miről van szó.Olyanok ezek a magyar népdalok,mint a szanszkrit szövegek:mondogatni mondogatják,de már alig értenek belőle valamit.A magyar népdaloknál az egykori cenzúra is bekavar,mi szerint a "túl durva" részeket ki kellett gyomlálni vagy át kellett fogalmazni bennük,hogy a pesti úrinépek számára is fogyaszthatóvá váljon.Nem a tartalommal van a baj,csak az megcélzott korosztállyal és a hallgatóközönség szintjének megfelelő magyarázat hiányával.De tény,hogy egy gyerekbulit nem a 14 éves korában meghalt szerelmét sirató juhászlegény dalával lehet a legjobban feldobni.

Ezután lehetett punnyadni a Sas-kabarén.

Legjobb pillanatok a boltban

Hogy valami jót is írjak...

December lévén,elég sok és sokféle ember fordult meg a boltban,mivel hát játékszerre mindenkinek szüksége van:saját gyereknek kell,unokának,dédunokának kell,rokon gyereknek kell,kolléga,ismerős gyerekének kell,saját magának kell,stb.

Az apák sokkal adakozóbbak és engedékenyebbek,mint az anyák.Az anyák mindig kritikus szemmel nézik a kínálatot és a gyerek választását,és igen,mindig mindent kritizálnak.Túl gagyi.Túl drága.Túl divatos.Túl régimódi.Túl olcsó.Túl színes.Nem készségfejlesztő.Túl apró.Túl nagy.Túl sok elemből áll.Lenyelhető.Bekapható.Lenyelhetetlen.Bekaphatatlan.Egy kisgyerek egy olyan játékot nézett ki magának,amiben 1 műanyag emberfigura és 3 állat volt.Az anyja rögtön leszúrta,mondván,hogy semmit se fog tudni ezekkel játszani,mivel ezek a játékok nem tudnak semmit.Mi?Pont a legegyszerűbb játékok tudják a legtöbbet,mivel ezekkel a gyerek fantáziája szabadon szárnyalhat,és nincs megkötve a játék képességei által.Egy másik anyuka minden játékot ostobának bélyegzett,ami a kislányának tetszett,és mindenáron festékre és gyurmára akarta rábeszélni.A gyerek ment elől a sorok között,az anyuka meg végig ezt sziszegte a fülébe.Végül az anyuka diadalittas arccal tette be a kosárba a gyurmát és a festéket."Mert annak van értelme."Kedves anyuka,csak nem művésznek szánja a kislányát?Egyet mondhatok:a kislánya minden volt,csak lelkes nem a mély értelemmel bíró festék és gyurma láttán.No,ezek azok a szülők,akik tűzzel-vassal balett-táncosnak,festőművésznek,színésznek,énekesnek szánják a gyereküket,majd a gyerek úgy kamaszkora közepe táján földhöz vágja az ecsetet/spicc-cipőt/kottát és soha többet nem űz művészi tevékenységet,vagy pedig egy boldogtalan,középszerű művész lesz egy életen át,mert anyu úgy akarta...Ennek ellentéte a gyermekét a művészi pályától hisztérikus módon féltő szülő.

Szóval az apák sokkal adakozóbbak és engedékenyebbek,ha játékvásárlásról van szó.Egy alacsony,köpcös apuka például megvette a kislányának a bolt legdrágább interaktív állatkáját,egy unikornis-pegazus hibridet(volt vagy 50 000 Ft),plusz a kislány még egy tavaszi ruhás Anna babát is kapott.Egy másik apuka pár ezer forint híjján 200 000 Ft értékben vásárolt Sylvanian Families szetteket,kiegészítőket és figurákat,köztük a legdrágább házat is.Ahogy ő mondta, "induló készletet" vesz.Más egyesével,és a fogát szívva vásárol Sylvanian Families-t.December 30-án meg bejött egy piros pulóveres apuka és kislánya.A kislány egy Schleicht elefántos szettet választott.Apuka csak tudomásul vette a választást,és fizetett,pedig sejteni lehetett,hogy a lányának már vannak elefántjai otthon.

És szemtanúja lehettem egy igazi apa-lánya szerelemnek is.A kislány egy nagy,elég drága,tündéres hőlégballont vagy mi a csudát kapott,és a páros egymásba karolva,összesimulva,pusziszkodva hagyta el a boltot.

Persze nem mindenki igényeit lehet kielégíteni.Vannak,akiknek semmi se jó.(Aki ilyen,menjen a Hamley's-be,rendeljen a netről vagy ássa el magát,esetleg kreatívkodjon otthon.)Léteznek ilyen szürke kisegér nők,akik azt se tudják,mit akarnak venni,de arról határozott elképzelésük van,hogy mit nem."Kreatív,készségfejlesztő játékot akarok,de ne legyen gyöngyfűző,gumizó,festék,gyurma,kifestő,színesceruza...",a másik:"Olyan játékot akarok,amiben kis figurákat tud beletenni valamibe,de ne legyen Legó,Sylvanian...".Ezeket a nőket egyszer se sikerült kielégíteni.

Akkor ott volt még a Star Wars család,egy apa,egy 15 év körüli nagylány Star Wars-os pulóverben és egy fiú.A fiúnak akartak ajándékot,mindegy mi,csak Star Wars legyen,végül semmi se volt elég jó.Végül,mikor kifelé battyogtak,az apa rábökött az egyik műanyag állatkás polcra."Veszek neked egy disznót!" mondta az apa,és ez a fiúnak sokkal rosszabul esett,mint az,hogy nem találtak megfelelő Star Wars cuccot.De miért,a disznót is be lehet illeszteni a Star Wars univerzumába!Miért ne tarthatna Darth Wader egy disznót a Halálcsillagon?

A nyugdíjasok egy külön téma.Habár legtöbbjük kispénzű,mégis látszódik rajtuk,hogy mennyire őszintén szeretik az unokáikat és bármit megadnának nekik.Közülük sokan igénylik a törődést és a folyamatos beszélgetést,a vásárlás egyfajta szociális tevékenység náluk.Kedvenceim a 7 hónapos dédunokájának textillabdát vivő néni és a 4 lányunokás néni,aki egy baglyot,méghozzá hóbaglyot vett.Szerencséje volt,mert az a bagoly aznap jött,addig nem volt bagoly a boltban.Örült hogy világos színű,mert a másik helyen,mint említette,csak túl sötét és komor színű volt.

Van,akit könnyű az orránál fogva vezetni.Egyszer bejött egy bubifrizurás,jólöltözött szőke nő,aki a legtrendibb játékot kereste egy ötéves kislánynak.Látszott rajta,hogy esetlenül mozog a játékok világában.Biztos hogy nem saját,hanem rokon gyereket készült megajándékozni.Rásóztam hát egy Moana,izé,Vaiana babát,amik pont aznap érkeztek.Mondtam,hogy ez a legújabb Disney mese főszereplője.Azonnal megvette.Egy huszonéves lányt is sikerült vásárlásra csábítanom,aki Jégvarázsos holmit keresett egy kislánynak,akinek már mindene megvolt,ami Jégvarázs.Ekkor ajánlottam neki a Jégvarázsos koronát,amiről kiderült,hogy pont nincs meg neki és végül happy enddel zárult a reménytelen nézelődés.

Egyszer én oldottam meg egy helyzetet.Egy apa sürgősen keresett egy Vlad nevű repülő dinoszauruszt,mert a kisfia meglévő ilyen játékának letört az állkapcsa.A velem együtt lévő eladófiú képtelen volt segíteni,a Schleicht dínókat ajánlotta,az apa csalódott volt,már indult kifelé,mikor megszólítottam,hogy vannak itt még dínók,és láss csodát,ott lapult,jól eldugva,a keresett Vlad nevű dínó.Ha én nem lépek,akkor most kevesebbek lennénk egy boldog kisfiúval,mert én még emlékszem rá,mekkora tragédia a szeretett játék tönkremenetele/elvesztése.

Egy orvos fölháborodott azon,hogy tolvajnak néztem.Jó,kicsit megbámultam,de kérem,annyira nehézkesen választott ajándékot(exkluzív plüssállatot keresett  a kanapé karfájára olyan lányoknak,akik már nem játszanak ilyennel) hogy már igazán érdekelt,hogy végül mit választ vagy választ-e egyátalán valamit.És valljuk be,kissé homelessre vette a figurát a megjelenését illetően.Minden boltban rászálltak volna az eladók.

Egy megkopott fényű asszonnyal is találkoztam,aki valami nagy ember lánya lehetett,mert elmondása alapján a '60-as évek Magyarországán(!) Barbie babával és szuper alvós,sétálós hajasbabával játszott.Ne haragudjon,de az én anyám,aki vele egy időben volt kislány,csuhébabával játszott.Ahhoz képest jól lecsúszott azon a bizonyos társadalmi lejtőn.Álomszép hajas babát keresett egy tizenéves,babával már nem igazán játszó lánynak,amit a lány kitehet az ágyára,de a kínálat nem nyerte el a tetszését.Tény,hogy azok a babák...köhm...kevésbé szépek,mint az x évtizeddel ezelőttiek.Az egyik ilyen babától viccesen meg is kérdezte valaki,hogy mit tud,azon kívül,hogy csúnya.

Egy másik idős hölgy keljföljancsit és egy számomra teljesen ismeretlen,ezeréves mese figuráját kereste.Sajnálattal közöltem vele,hogy ilyeneket mi már nem tartunk,és ekkor ő is rádöbbent arra,hogy hogy eltelt az az 50-60 év...

A gyerek és kamasz vásárló kevés,de azért akadt velük pár emlékezetes pillanat.Volt pár 11-12 éves fiú,akik azt kérdezték,hogy a rajzolós Thomas a gőzmozdony figura(egy Thomas figura,amivel a belédugott ceruzákkal,zsírkrétákkal lehetett rajzolni) jó-e egy 12 éves fiúnak...Hát,ha poénból veszik,akkor igen,de egyébként az olyan 2-4 éveseknek való.Két másik kisfiú meg pisztolyt akart venni,mindegy milyet,csak olcsó legyen és lehessen vele lőni.Sajnos a fiúk még a legolcsóbb pisztolyt se bírták megvenni.Az utolsó nap meg bejött egy kis tudóspalánta,aki kémikus-fizikus akar lenni,emellett kajakozik és tudományos előadásokat tart.Kémiai kísérletezős játékot akart,de sajnos már kifogytunk belőle.

Egy egy hónap híjján 18 éves fiú egy nap 3-szor is beesett,és mindhárom alkalommal vett 1-1 kukalakót,összesen kb.1500 Ft értékben.Erre mondta azt az egyik diák segítő,hogy inkább berúgott volna a fiú ennyi pénzből.Szerintem meg még mindig jobban járt a kukalakókkal.

Két másik tinédzser fiú pedig megvette azt a plüssöt,amit a legaranyosabbnak találtak,figyelmen kívül hagyva mindenféle etikai,erkölcsi kritériumot,ami a felnőtt vásárlók sajátja.

Mindig vannak inkurrens termékek,amik a kutyának se kellenek,de a bolt mégis rengeteget rendelt belőlük.Például a horrorfilmbe illő Szemi baba,amitől mindenki megijedt,márcsak a külsejétől is,hátha még megmozdult a dobozában...A reklámkampánya óriási volt,viszont mérsékelt sikerrel fogyott.

A digibird-ökre csak egy vásárló volt és egy érdeklődő,a Shopkinsekből csak egy nyugdíjas házaspár vásárolt.A Dinofroz-ból is csak egyszer vásároltak.A Darth Wader autót mindenki tapizta,tiszta ujjlenyomat volt,de senki se akarta hazavinni.A Star Wars big fig-ekből csak egyet vettek meg.A Legó csak az Karácsony előtti utolsó 1,5 napban fogyott.A nagy Disney hercegnő babák is népszerűtlenek voltak.Thomas a gőzmozdonyos cuccot senki se vett.A Charlie papagáj készlet szinte érintetlen maradt.Az interaktív állatkák is rosszul fogytak,pedig volt belőlük ló,sárkány,majom,malac,nyúl,delfin,kutya,macska.

A dinoszaurusz figurák jól fogytak,különösen a Sleicht dínók,azok a polcok szinte teljesen leürültek.Igaz,a Schleicht figurákat mindig is inkább csodálták,mint vásárolták a magas áruk miatt.A társasjátékokat gyakran keresték,még a puzzle-ket is.

Van,amikor olyat keresnek,ami nincs,vagy az üzlet profilján kívüli termék.Rajtam kerestek bébikompot,komoly hangszert,amivel a kisunoka zenekart alapíthat,bilit,bébiétkészletet,ágyneműhuzatot.Egy nő G.I. Joe babát akart.Mondtuk neki,hogy boltból,újonnan biztos nem tud venni,mert az eladófiú se látott olyat életében,mert olyan régóta nem gyártják,esetleg az interneten tud ilyet rendelni,használtan.Troll figurák.Tavaly októberben mutatták be a filmet,de decemberre már csak pár fityisz maradt belőlük.Könnyen ment,könnyen jött.

A Star Wars játékokra mindig ment a panasz,hogy túl drágák.Igen,itt nem igazán a játékot fizeted meg,hanem a márkanevet.Egy öregember ingerülten csapdosta a Star Warsos űrhajókat,hogy milyen drágák,és mégse tudnak semmit.Pedig az egybe kifröccsöntött Ezeréves Sólyom tudja a legtöbbet:mivel "buta" játék,így bármit bele lehet képzelni és eljátszani vele,nincs a gyerek fantáziája megkötve.

Lényegében véve egy játékboltnak színesebb és érdekesebb a vevőközönsége,mint a ruha,cipő,táska,ékszer boltoknak,ahova rendszerint egy-két féle vásárlói réteg jár.

 

 

Jó gyorsan véget ért a karrierem

A tavalyi év utolsó előtti napján váratlan fordulat következett be:elbocsátottak a munkahelyemről.

Délután 2 előtt nem sokkal,egy problémás vevő kiszolgálása közben félrehívott a kisfőnök,hogy sajnálja,de most szóltak neki odaföntről,hogy januárra leépítést kell végrehajtania.

Egyszerre voltam szomorú és boldog.Nem ez volt az álomállásom,de jól jött volna a havi fix bér.Most kulloghatok munkanélküli segélyért és kereshetek új munkát 3 hónapon belül.

Ez vicc,pont mire mi is és a munkahely is lepapírozta a viszonyomat,addigra vége is lett.Dolgoztam kemény 12 napot,mínusz 3 betegszabinap,az összesen 9 nap.

Anya végtelenül szomorú lett,de én és apa rögtön fölvilágosítottuk,hogy ez manapság teljesen normális.

Azért azt megmondhatták volna,hogy ez csak alkalmi munka lesz,csak decemberre.

Hogy voltak-e gyanús jelek?

Az első,ami föltűnt nekem,az az volt,hogy miután a 4 napos karácsonyi szabadságomból visszatértem,hogy hirtelen eltűntek a diák segítők.

Majd fölszámolták a pótpénztárt.

Továbbá eltűnt a biztonsági őr is.

Választhattam volna,hogy azonnal távozok vagy még ott maradok éjjel negyed/fél tízig,de én inkább elhúztam a csíkot.Ebben apám és a nővérem se talált semmi kivetnivalót.Végül is,fölajánlották.És egyébként se tudtam volna vele semmit se javítani a helyzetemen,így is,úgy is elküldtek volna.Akkor meg mit fecsérlem az időmet,úgyse akadt már vásárló,csak bámészkodó.

Igazából senkit se ismertem meg és senki se ismert meg engem,beszélgetésre kevés alkalom akadt.

Szerintem én a képességeimhez képest(sose tanultam bolti eladónak) jól dolgoztam és magaviseleti probléma se volt velem.

Mint írtam,most kereshetek új munkahelyet.A boltoknál most lehet fölösleges próbálkozni(játékboltnál biztos),mert január van,vásárlási holtszezon.

Címkék: munka

Munkás hétköznapok

Nagy nehezen találtam állást a számomra erősen behatárolt választékból.Bolti eladó lettem egy játékboltban.

Túl rosszakat nem akarok írni róla,de mindent el lehet róla mondani,csak azt nem,hogy ez lenne álmaim állása.

Egy biztos:máshonnan szeretnék nyugdíjba menni,mindenekelőtt egy jobb helyről.

Persze,ez az ára annak,ha valakinek csak a teste van ott az iskolában,illetve hülyeségeket tanul,amiket később lehetetlen lesz hasznosítani.Én így jártam.

Sokat gondolkoztam rajta(a munkahelyemen ráérek,mert az otthonnal szemben szinte semmi sem vonja el a figyelmemet az elmélkedésről)hogy vajon hol siklott ki(remélhetőleg csak átmenetileg)az életem?Az elhúzódó középiskolás évek még nem lett volna akkora gond,de az egyetem/főiskola választáskor jól befürödtem a napjainkban hasznavehetetlen történelem tanulásával.Most már úgy látom,hogy jobb lett volna média/kommunikáció/menedzser/miafranc szakokra menni,azokkal jobban el lehet boldogulni egy nagyvárosban.De a konzervatív szüleim hallani sem akartak erről,mert akkor hát hogy dicsekszik apám a csirkéseknek arról,hogy mit tanul,mit dolgozik a kisebbik lánya?A történelem fogalmát meg mindenki ismeri,és nagyjából tudja,mi az.

Mert igen,Budapesten nagyjából ezek a lehetőségek vannak:

  • szolgáltatói szektor,ami többnyire ilyen szuper alulfizetett,nehéz,unalmas,fárasztó munkák összessége(takarítónő,bolti eladó,áruföltöltő)
  • üzemi munka egy gép mellett
  • irodai,amolyan kosztümös-öltönyös munka
  • egyéb,tingli-tangli,munkának nehezen nevezhető tevékenységek,amiket a szüleim mélyen megvetnek(színész,énekes,tévébemondó,celeb,újságíró,fotós,stylist)

Én most azon vagyok,hogy valahogy az első kategóriából átverekedjem magam az utolsóba.A kosztümös-öltönyös munkáról lemondtam,pedig élek-halok azért,hogy ilyen ruhát hordhassak.Az utolsóval az a baj,hogy pedigré és megfelelő kapcsolatok kellenek hozzá,de mint ahogyan a bugyuta amerikai filmekben mondják:semmi sem lehetetlen,ha igazán meg akarod csinálni.

Próbáltam segítséget kérni volt főiskolai tanáraimtól.Az egyik semmivel sem tudott szolgálni,a másik se,de ő legalább a maga módján megpróbált konkrét segítséget nyújtani:ha már úgyis szeretek írni,menjek újságírónak.

Végül is,jó a helyesírásom,tudok fogalmazni,szeretek írni és sok mindenre nyitott vagyok.

Találtam is egy tanfolyamot,amit már régebben is mindig hirdettek a nővérem kedvenc újságjában.Rongyos 450 000 Ft,ha szorgalmasan spórolok a fizetésemből,meg is lesz a pénz jövő októberre,a jelentkezés idejére.Remélem jövőre is indítanak.Természetesen ebből adódik,hogy túltermelés alakul ki,ami egy pesszimista embert aggaszthat,de én úgy vagyok vele,hogy én legyek az az egy,aki a végén elhelyezkedik a pályán,a többivel meg lesz,ami lesz.A szüleim kevésbé lelkesednek ezért,nem is reklámozom nekik a pályaelhagyós terveimet,mert ők úgy gondolják,hogy az újságírás túl rizikós,túl macerás,túl izgalmas és mindenekfölött túl tisztességtelen.Bezzeg a bolti eladó!

Anyáék és én köztem amúgy is egy óriási szakadék tátong a munkához való hozzáállásban.Ők,de úgy vettem észre hogy alapvetően majd az összes szocializmusban nevelkedett magyarországi személy úgy gondolja,hogy csak kemény munkával lehet boldogulni az életben.Aki nem véres verítékkel,kemény munkával szerzi meg a betevőre valót,az link gazember.Természetesen kikacsolódni,pihenni is csak kemény munkával lehet,a hobbitelek is ezt a célt szolgálja,hogy ott a kifulladásig robotoljanak a hétvégéken.Igen,végre vége a munkahétnek...és elmegyek kapálni,kaszálni,fát vágni,szántani,utat építeni,földet mozgatni,köveket cipeln,csákányozni!Nem csoda,ha elhagyatottakká váltak a Kádár-korban oly nyüzsgő hobbitelkek:a mai fiatalok már nem azzal akarnak kikapcsolódni hétvégente,hogy talicskával elhordják a kisház alól a szőlőhegyet.Továbbá a szüleim úgy gondolják,hogy a munka szenvedés,kín,gyötrelem,senki se szereti csinálni,és majd 50 év után jön a megváltó nyugdíj,amit a korosztályukból mindenki úgy vár,mint a Mikulást,hogy aztán teljes gőzzel lehessen követ fejteni a telken.Egyébként már a nővérem se így képzeli el a relaxációt,úgy tűnik,valami történhetett a fejekben 1975 után.

No szóval a tanfolyam.Ahogy én elnéztem,a jelenlegi beosztásommal képtelen lennék normálisan elvégezni.És tart novembertől májusig.Mindenféleképpen át kellene kéretnem magam részmunkaidőbe,mert azért kell a pénz.

És hogy milyen a jelenlegi munkám?

Unalmas és fárasztó.Heti 4x 11 órát kell talpon állva szobrozni a boltban,plusz 40-50 perc elő-és utómunka.Van 2x 20 perc szünet,de az csak annyira elég,hogy egyek egy otthonról hozott szendvicset és elmenjek vécére.Leülni tilos,és mindentől meg vagyok fosztva.Nincs telefon és telefonálás(pedig nem vagyok függő)internet,olvasgatás,beszélgetés,stb.A szeparációs szorongásom hatalmas,mivel minden tárgyamtól meg vagyok fosztva.De legjobban a bábukáim hiányoznak!(Persze,gyerekbarát munkahely sincs,nemhogy bábuka-barát.)És ami a legrosszabb,az az a ronda póló,amit viselni kell.Utálom a bő,slampos pólókat,ez meg még ráadásul galléros póló,ami szerintem a világ egyik legszörnyűbb ruhadarabja.És olyan az anyaga,mint a papír.A vécében nem merek tükörbe nézni,mert olyan szörnyen nézek ki benne.Ne haragudjanak,ha a józan eszemre hallgatok,ezt a pólót még havi 100 millióért se hordanám.Ha a saját ruhámban lehetnék,sokkal jobban érezném magamat.

A másik a szag.Először azt hittem,hogy a kartondobozok árasztják,de most már úgy vélem,hogy arról van szó,hogy egyszer-kétszer,vagy rendszeresen,de beázott a raktár+szociális helyiség+iroda,és onnan a bűz.A metró alagútból is nagyon hasonló szag árad.A szag még a bolt bizonyos részein is erősen érződik.

Szerencsére nem kell olyan alaposan takarítani,mint otthon,de Istenem,azt a szegény kukát,amit sárgásbarna ragadós mocsok lep,igazán letakaríthatná valaki.A partvis meg...hagyjuk.A kukához csak akkor nyúlok,ha már elkerülhetetlen,egyébként inkább hazaviszem a szemetem.A másik szerencse,hogy nincs saját vécé,így legalább nem kell vele foglalkozni.(Itthon mindig én pucolom a vécét.)

A munkanapok pocsékak.Mikor reggel munkába megyek,még nincs nyitva semmi,mikor éjszaka megyek haza,akkor meg már minden zárva.Nem mintha kedvem lenne vásárolni,mert kétoldali súlyos plázaundor alakult ki nálam.Mindegy,csak ne keljen bevásárlóközpontba,sőt egyáltalán boltba menni.Ha megyek is,akkor is csak akkor,ha muszály,ha tényleg szükségem van valamire.Egész napokat állok egy plázaboltban,nehogy már a drága szabadnapjaimat is ott töltsem.Ha meg hazamegyek,már semmit se tudok csinálni.

Pedig mennyi embernek az egyetlen öröme a plázában való kolbászolás jobbra-balra!Meg az Arckönyv.Még 24-én is,jöttek a szerencsétlenek...Ja igen,mert a plázában minden megvan,ami otthon hiányzik:fűtés-hűtés,világítás,szép fények,ünnepi zene és dekoráció és finom illatok az étkezdéknek köszönhetően meg játékok a gyerekeknek.Ezek a hülye emberek még éjjel negyed,fél 10-kor is,amikor hagyom el az épületet,ott játszatják a kisgyerekeiket a plázában.Bezártak a boltok,a játszóház is,de sebaj...De tényleg,egy 3-6 éves gyereknek a plázában a helye éjjel 9:15-kor?Nem csoda,ha már a legkisebbek is rosszul alszanak.

Ment rá a panasz,hogy  ő 11-15 órázik,míg a sok dologtalan ember hétköznap,fényes nappal a plázában ődöng.A nyugdíjasokat  és a kismamákat, kisgyerekes nőket megértem,de Budapesten tényleg rengeteg,jólöltözött,látszólag dologtalan és gondtalan ember ténfereg ezeken a helyeken.Vajon miből van a pénzük és miért van ennyi szabadidejük?Ezen fölháborodva elhatároztam,hogy én is megvalósítok magamnak egy ilyen életet.

Nővérem mondja,hogy semmiképpen se maradjak itt.Én személy szerint maximum 1 évet tudnék itt dolgozni anélkül,hogy beleőrülnék a monotonitásba,a röghözkötésbe és a ciklikusságba,amivel a boltocskázás jár.Persze ez nem az a fajta boltocskázás,amiből Bentlit veszel és palotád lesz saját élményfürdővel.

A tanfolyamig még 10 hónap.Annyit ki lehet bírni.Utána vagy ott hagyom,vagy átmegyek részmunkára,attól függ,hogy mennyire kompromisszumkész a főnök.

Amúgy a munkatársaim és a főnök is rendes és tényleg jól bánnak velem.De azt is tudom,hogy a munkakörülmények javítása a munka lényegének romlásához vezetne.A takarítást is megértem,senkinek sincs kedve egy 11 órás munkanap után még hosszasan takarítani is.

Így telt a Karácsony

24-én még dolgoznom kellett 4 órát,de utána szerencsére napokig otthon punnyadhattam.

Hála Istennek,már nem kell rokonokat látogatnunk,utoljára 2014-ben voltunk,de azóta az a rokonunk meghalt,így most már dologtalanul heverhetünk itthon,megkímélve magunkat mások kevésbé esztétikus karácsonyfáitól.

Lehet mások úgy jártak,mint a kis gömböc,de mi nem.Minekünk ugyan nem volt szükségünk gyomorbogyóra.24-én nem főztünk semmit,a menü apám tegnapi lecsós csirkepörköltje és kemény rizses gombája volt,Szenteste minipizza a mélyhűtőből.25-én sült kacsa tört krumplival és párolt káposztvál meg kacsamájjal,igaz ekkor jöttek át nővéremék.Itt egy kicsit megülte a gyomromat a kacsa,mert az ilyen dús ebédek szokatlanak számomra.Estére lett egy kevés feleadag cukros bejgli is,ettem belőle,évi egyszer lehet.26-án csak halászlé volt,meg késő estére töltött káposzta.Szaloncukorból csak egy zacskóval vettünk,azt is mindet anya falta föl.A Baileysből viszont rengeteget ittam,de szerencsére anya nem vette észre.Apa akkora butykost hozott,és sajnos,én vagyok az egyetlen,aki issza.

Az ajándékok zokniból meg zokniból álltak meg csupa hasznos dologból.A legnagyobb szenzáció egy halványkék karóra volt,amit a már meglévő,de még szintén frissen vásárolt fehér mellé kaptam.Unokaöcsémnek nem vettem járművet,fölöslegesnek éreztem,annyi van neki,mint a fene,és tudtam,hogy valaki a családból biztos hogy fog neki ilyet adni.És igazam is lett,megkapta a 20. villamost/vonatot.Én egy Star Wars képeskönyvet vettem neki,nagy,látványos és olcsó,juhé!Ez nagy szó,mert minden,ami Star Wars,az marha drága.Akármi is, 10000-ről indul.Na jó,van Ezeréves Sólyom 4-5 000-ért is,csak alig látom,olyan pici.Kapott lézerkardot is a műanyaglövedékes pisztoly mellé,nálunk nincs érvényben az,hogy bármit,csak fegyvert ne a gyereknek.Mindkettő igazán szülőbarát,jó nagyokat lehet lőni-ütni velük.Pár hete apa eldicsekedett vele,hogy a valamelyik nagyáruházban van százhuszonvalahány centis Darth Vader figura,a nővérem meg sokkot kapott,mert pont az hiányozna a cirkuszossátor mellé,a szemközti sarokba.

Szegény anya,egyedül szerelte össze a karácsonyfát,mert én dolgoztam.

Ilyenkor mindig figyelem a privát ünnepi kivilágításokat a házakon,míg tavaly csak 31 ablak/balkon úszott fényárban,most már 82.Van olyan társasház a hazafelé vezető gyalogúton,ahol sohase világítanak ki semmit(öregek lakják)és van,ahol egész tobzódik a ház a fényben,gondolom ott van a legtöbb kisgyerekes/szentimentális háztartás.A mi házunk tök sötét,csak egy helyen villódznak a fények,és azért,mert ezt a házat karácsonykor mindig magára hagyják,szinte senki sincs itthon.Mi se világítunk,azért,mert egyszerűen reménytelen kidíszíteni az ablakokat és az erkélyt,meg nem is látjuk hazafelé jövet.

Szinte semmit se néztem a tévében,leszámítva egy múmiás-kincskeresős rajzfilmet,ezt is csak részben,és azért,mert az unokaöcsém ezt akarta,meg az MTV hírcsatornát meg egy millió éves szentföldi útifilmet.Az RTL klub Kevint,a TV2 Shreket,a Viasat3 Beethowent küldte az ünnepi szorítóba,a többi csatorna kínálatának átbogarászásához meg nem volt kedvem.Aztán még láttam pár villanást a Hobbitból,de túlságosan nem nyűgözött le.

Legendás állatok és az unalom

Mit is írhatnék ide...Most jöttem a moziból,ahol a nővéremmel néztem ezeket a Legendás Állatokat és...túl hosszú a címe című filmet.

Igazából én csak Eddie miatt néztem meg.De valójában őmiatta hülyeség megnézni,mert ahhoz képest,hogy papíron ő a főszereplő,ahhoz képest eléggé mellérendelt a karaktere.Egy négyfős csapattal kell azonosulni,nem egy kiemelt főszereplővel,de én is olyan vagyok,mint az átlagos X-Fucktor néző:a csapatokkal képtelen vagyok azonosulni,mint ahogyan az említett műsor nézői sem,akik mindig a zenekarokat ejtik ki legelőször.

A sztori két szálon fut.Az egyikben össze kell szedegetni a Newt Scamander bűvös bőröndjéből kereket oldott legendás lényeket,a másikban pedig egy gótikus,skizofrén horrorfiú,Kredenc körül forog minden.

Szóval a kissé autista Newt,miután összegyűjtötte a Pokémon Go játékban az összes legendás lényt a világ minden táján,most New Yorkba utazik(ugyan hova?)egy újabb kedvenc beszerzésére.Ám a bonyodalmak azonnal megkezdődnek,mihelyst földet ér a lába.A lények ugyanis városnéző túrára mennek.Szépen sorba belebotlik a későbbi csapat összes tagjába:az exauror,most irodista mucikaként dolgozó kékharisnya Tinába,Jacob Kowalskiba,a saját pékségről álmodozó konzervgyári munkás magnixbe és Tina lánytestvérébe,a szexi szőke porcelánbaba Queenie-be.

Jacob a film legjobban sikerült karaktere(természetesen csak a niffler mellett),ahányszor megjelenik,mindig ellopja a show-t.Ő a már említett konzervgyári munkás,aki ugyanúgy nem eszik konzervet,mint a Mekdonáldszosok hamburgert.Pékséget akar nyitni,de a banknak elégtelen biztosíték a hiteladásra egy bőrönd ízlésesen becsomagolt,gusztusos péksütemény.

Mialatt ők fogdossák össze a lényeket,fut a másik szál,a gótikus skizofrén horrorgyereké.Kredenc az igazi gótikus ijesztő filmes gyerek:fekete ruha,ijesztő tekintet,merev,furcsa testtartás,és mellesleg egy horrorisztikus árvaház gondozottja.Kredenc kvibli,azaz varázsló szülők varázstalan gyereke,és egyben egy obskurus is,valami sötét,pusztító erő lappang benne.Itt alig értettem valamit,mert járatlan vagyok a HP világában,de valami olyasmit magyaráztak,hogy az obskurus akkor keletkezik,ha valakinek el kell folytania magában a varázserejét és ez még gyerekként megöli az illetőt.Akkor Kredenc most mégis tudna varázsolni?Egyébként Kredenc rekorder,mert már erősen benne van a kamaszkorban.A horrorárvaházban,ahol lakik,egy terrornéni a főnök,aki derékszíjjal üti-veri a gyerekeket,miközben másodállásban lelkes boszorkányvadász,aki szórólapokon és nyíltszíni beszédeken hergeli a varázstalanokat a varázserőt birtoklók üldözésére és elpusztítására.Kredencet gyakran látogatja egy fekete ruhás alak,bizonyos Percival Graves a helyi mágiaügyi minisztériumból.Graves egy gyereket keres rajta,azt,akiről sejti,hogy obskurusos lehet.

Közben látunk mást is.Például Newt bőröndkéje egy komplett állatgondozó farmot rejt.

Hőseinkre számtalan veszély leselkedik,többek között hűvösre is teszik őket,Newt és Tina pedig a kivégzés kapujába kerülnek(egy szürke karosszék egy vizes medence fölött),de a rossz bőrben lévő,levélhiányos citruscsemete megmenti őket azzal,hogy kinyitja Newt bilincsét.Amúgy vicces,hogy fehér köpenyes dokik dolgoznak a dutyiban.

A végén,miután befogták az összes állatot,Kredenc elszabadul és fekete füstfelhőként romba dönti fél New Yorkot,de előtte még végez a túl sok Szürke ötven árnyalatát olvasó horrornénivel.Ugyan melyik várost, is rombolná le,mint amit már úgyis vagy egymilliószor leromboltak az élienek,a zombik,a nácik,a szörnyek meg minden.Az élienek is mindig az USA-val,azon belül is pont ezzel a várossal kezdik meg a leigázást és a pusztítást.A jó és a rossz végső összecsapása bontakozik ki,aminek végén Kredenc meghal(legalábbis ha jól észleltem) és Graves-ről kiderül,hogy valójában ő az alakváltó Grindewald,a naggyonnn gonosssz fekete mágus,aki mellesleg úgy néz ki,mint egy őrült,albínó náci a hőskorszakból.És ami a legrosszabb,hogy a csetepaté közben a varázsvilág is lelepleződik!Úristen!Ugye ez a leghorrorisztikusabb dolog,ami megtörténhet a varázsvilágban(meg az,ha Voldemort nyeri az elnökválasztást).De semmi pánik,mert egy varázslény által szétszóratott kék lötyivel sikeresen törlik minden magnix emlékeit,akik láttak ufót,vagyis izé,varázslót.

Newt végül hosszas búcsúzkodás után elutazik madzaggal megerősített bőröndjével.Tina újra auror lesz.Szegény Grindewaldod lecsukják.Az emléketörölt Jacob az ezüst tojáshéjakból megnyitja álmai pékségét,ahol nifflersütiket árulhat.És ő az,aki végrehajtja a legnagyobb varázslatot:a film jó nője,Queenie beleszeret!

---

Mit kell,hogy írjak,én erre a filmre csak 3-as tudok adni,ha iskolai osztályzatot kellene neki adnom.A niffler,Kowalski,a pár vicces jelenet felhúzza,de sajnos számomra több volt benne a negatívum,mint a pozitívum.Nem szeretem Rowling stílusát és varázsvilágát(Eddie miatt néztem meg),ez volt a leginkább zavaró benne.A varázsvilág törvényeitől meg egyenesen hányingerem van(titkolózás a muglik előtt,nem tenyészthetsz mágikus lényeket,gyerekek nem varázsolhatnak az iskolán kívül,stb.)A varázsvilág törvényei mindent tiltanak,ami izgalmas és szórakoztató.Böeee...Nem szeretnék boszorkány lenni ebben a világban.

És hihetetlen,de a kedvenc karakterem nem lett más,mint Grindewald!Bár tudtam,hogy a niffler mellett ő lesz a legjobb karakter.Ő mondta a legjobb beszédet a metróban:az ostoba törvények csatornapatkánnyá változtatták a varázslókat csak azért,hogy a muglik kis érzékeny lelke sértetlen maradjon.Remélem,a további részekben sikerül kiszabadulnia a börtönből.Én drukkolok neki.

Ez a film már jóval többet politizál és erősebb a propagandisztikus üzenete is,mint az előző 8 HP filmnek.Az amerikai varázslók miniszterelnöke például egy fekete nő.Fekete is,és nő is.Igazi napjainkbeli liberális álomvezető.Talán ezzel a döntéssel,hogy Rowling egy nőt tett meg a Macusa elnökének,a Hillary Clinton melletti szimpátiáját akarta kifelyezni?Minden bizonnyal igen,hiszen Rowling egyike volt azoknak,akik mélyen gyászolták Clinton bukását és mélységes fölháborodásának írásban is nyomatékot adott.No,ezt elbukták.Én személy szerint óriási megkönnyebbülést éreztem,hogy végül nem a női jelölt győzött.Végre nem a femipicsa nyert,mint ahogyan az manapság a filmekben szokás.Semmi sem fekete vagy fehér.Egy női vezető is lehet rossz,és fordítva.Ez független a nemtől és a bőrszíntől.Fölösleges misztifikálni a nőket csak azért,mert nők.A férfiakat ugyanígy.A nők mind jók,a férfiak mind rosszak elv nevetséges.Istenem,elbukott,majd a legközelebbi választásokon lehet újra próbálkozni.A nép döntött,hogy a két jelölt közül ki kell neki.Akkor szagoljátok.A Rowling-féle liberálisok erőltetik a demokráciát,nem?Ha nem tetszik a rendszer,akkor tessék csinálni diktatúrát vagy monarchiát,egy polkorrekt,évtizedekig is trónoló vezetővel.Ja,az már nem demokrácia?Ajjaj,semmi se jó...

A régi HP filmekben ugye végig jelen volt a jó,polkorrekt,befogadó állampolgárok kontra gaz,kitaszító,gyűlölködő náczik küzdelme.Úgy tűnik,ezt ebbe az új szériába is sikerül transzportálni,nem véletlenül hasonlít Grindenwald egy őrült náci tisztre.Hagyjuk a politikát,és hagyjuk a náczi problémát a kosztümös-és dokumentumfilmekre,meg a történészekre.Persze fontos az emlékezés,a történelem az élet tanítómestere.Egyébként sem szeretem,mikor ilyen Rowling-féle ponyvaregény írók,celebek meg egyéb sztárocskák akarnak politizálni és megmondani a tutit,hiszen az irdatlan gazdagságuknak köszönhetően halvány lila gőzük sincsen a valóságról,mivel vitrinben élnek.Az iskolázottságuk meg legtöbbször nulla.(Mondjuk Rowling kifejezetten értelmes az átlag amerikai popsztárokhoz képest.)

Vissza a filmhez.

A játékidő kb. 2 óra.Ebből a 2 órából volt vagy 40-50 perc,amit halálosan untam.Magamban azért fohászkodtam,hogy történjék már valami vagy legyen már vége a filmnek.

A látványvilág és a 20-as évek New York-i atmoszférája remek,a lények is nagyon élethűek,tehát technikai szempontból minden rendben.De a vége főcímre bebizonyosodott,hogy ez is csak egy túlhájpolt cucc,ami a márkahűségnek,a nosztalgiának,a fölfokozott,évek óta tartó csodavárásnak és a nyájszellemnek köszönheti hihetetlen sikerét.A filmről kizárólag csak jókat írnak a forgatás első napja óta.Az agymosás tehát megtette hatását.Erről a filmről rajtam kívül talán senki se mert/mer rosszat írni,mert fél attól,hogy ha ellenkezni merészel,akkor kicsinálják a Mátrix lakói.

A film természetesen nagyon erkölcsös,nincs semmiféle villantás meg borzasztó szexjelenet,hiszen a HP világának lakói jellemzően halvérűek.Bár,mentségére legyen mondva,Rowling megpróbált törleszteni,és megkérte eddie-t,hogy gyúrja ki magát,és le is forgattak egy jelenetet,amiben látni lehetett volna Newt szexi testét,ami összekarmizsoltak az állatok,de sajnos Eddie WB-s jóakarója megint kivágattata a six pack-jét.Ennek az illetőnek már rég a Hágai Nemzetközi Bíróságon kellene felelnie emberiség ellenes bűntetteiért :)

A folytatás csak 2018-ban jön,szegény HP rajongók meg fognak őrülni addig.

Én úgy voltam ezzel,mint a lagzis menüvel.Nem támasztottam felé nagy elvárásokat és tudtam,hogy úgyse fogok jóllakni.Gyerekkori nosztalgia újjáéledését nem tapasztaltam.

Továbbá Eddie-nek sajnos most sem sikerült felülmúlnia a Jupiter felemelkedését.Én akarok még esélyt adni neki,de félő,hogy már nem lesz még egy ilyen kiemelkedő alakítása,mint ez.Szegény,ha ezt hallaná,biztos köpni-nyelni nem tudna.

"Eddie!Szerintem az életed legnagyobb alakítása,a karriered csúcsa a...a..."

"...A mindenség elmélete!"

"Neeeem!"

"Nem?Pedig azért Oscart kaptam!Akkor talán csak nem a Dán lány?"

"Neeeeem!"

"Hűha.Legendás állatok és megfigyelésük?"

"A Jupiter felemelkedése!"

"Ó,ne!Az a sz@r?Van neked ízlésed?!"

Mindent összevetve:

Ami jó a filmben

A niffler

Jacob Kowalski

A nifflersütik

A sokszárnyú csillogó madár gyönyörű

Az elnökasszony ünnepi díszben

Védjük az állatokat

Grindenwald

Ami rossz

Túl sok az üresjárat

A film körüli hájp nevetséges

Túl sok a politika

A varázsvilág ostoba törvényei

 

A kreatív szemcsim

Megnéztem a Creative Control-t.Ez egy amolyan kis költségvetésű filmecske,a nagy multikex mozik nem játsszák.

Sci-fi,de csak úgy 10-15 évet ugrik előre az időben,senki se számítson semmi túl szokatlanra.

A történet főhőse,David,egy átlagos hipszter aki reklámszakemberként tengeti szürke napjait egy trendi munkahelyen.Vélhetően már elmúlt 30,de a nagy áttörés még várat magára.Egy szép napon elkezdi tesztelni az Augmenta nevű csodaszemüveget,és a szemüveg által elé vetített virtuális valóság hipp-hopp beszippantja.

Habár van egy csinos jógaoktató barátnője,ő mégis a legjobb barátja,az általa irigyelt életet folytató Wim barátnőjére,Sophie-ra izgul.Sophie-ról csak annyit,hogy nem ám egy álomnő,körülbelül olyan,mint amilyen Emma Watson volt rövid hajjal.De hát ízlések és pofonok.Sophie egyébként hülye ruhákat tervez,Wim meg fotós.

Szóval,mit is tesz rögtön David,miután négyszemközt marad a kreatív szemcsijével?Megalkotja Sophie virtuális mását,akivel forró kalandokba keveredik.Megalkotja azt az ideális nőt,akinek ő mindig "csodálatos",még annak ellenére is,hogy közben David teljesen szétesik,egyre több dilibogyót kell szednie,egyre többet innia,drogoznia...és a végén már csak a homeless-style áll neki jól.

Közben elhanyagolt barátnője,Juliette belehabarodik a jóga és szexguru Govindas-ba.

Az egyik csúcsjelenet az volt,mikor David és Juliette először komolyan összevesztek.Juliette-nek ekkor pont munkanélküli volt,és így ráért egész nap az interneten szörfölni.Alapos oknyomozó munkával kiderítette,hogy David szemcsijéhez bizonyára használtak egy olyan anyagot,amit nyomorült,félkarú afrikai gyermekek bányásznak ki napi 1 dollárért.Miközben ő sárkánygyümölcsöt főzött vacsorára...A sárkánygyümölcsöt talán nem nyomorult,félkarú,harmadik világbéli gyerekek szüretelik az ültetvényeken,napi rongyos 1 dollárért?Áh,hagyjuk.

A film végére hősünknek vissza kell térnie a valóságba.Elveszik tőle a szemcsit,a projekt bukott,és még a reklámozásban közreműködő életművész zenész is egynesen Brazíliáig futott,hogy kissé relaxáljon.De ami a legrosszabb,hogy közben Wim eljegyezte Sophie-t.David nagy nehezen kinyögi Sophie-nak,hogy szerelmes belé,de ez már semmit sem változtat a helyzeten.Aztán szépen összeverekednek Wim-el,aki még egy szuper fotósorozatot is készít róla.

David szárnyaszegetten hazakullog.A társasház folyosóján, közvetlenül a lakása ajtaja előtt,belefut a szexguruba,aki éppen megdugta Juliette-t.Otthon Juliette megpróbálja megmagyarázni neki,hogy miután orgazmusa volt,Govindas-nak köszönhetően rájött,hogy mennyire szereti őt.A végén már azt tervezik,hogy kivonulnak a modern civilizációból,és vesznek egy parasztházat,kovácsok és krumplitermesztők lesznek,miközben David üzenetet kap.Kivonul az erkélyre.Az Augmenta mégis nyerő!Megtalálták Sophie virtuális mását,és annyira tetszik valami fejesnek,hogy azonnal utazni kell Malajziába bonyolítani az üzletet.És itt véget is ér a film.David az üvegajtó külső,Sophie a belső oldalán és a nagy üzlet.

A film végig fekete-fehér,csak Sophie virtuális mása színes néha,meg egy pár effekt játszik kékeszöld színben.Jól mutatja be a modern ember szereken-gyógyszerek,nyugtatók,alkoholos italok,drogok-élő mivoltát.Én igazából azért az édességeket és az édes italokat hiányoltam,mivel ezek is korunk egyik tompító,nyugtató,vidító szerei.A zene komolyzene,ez kissé fura volt a modern környezetben.

Ebben a témában nekem az Ex Machina jobban tetszett,ahol a kis kocka gyerek bolondul bele a szexi robotnőbe.Na az aztán valami.Ava körüljárható,megfogható gépezet volt,lélegzetelállítóan élethű külsővel.Az Ex Machinának viszont sokkal ijesztőbb a vége,ott Ava föllázad alkotója ellen,megöli,a belé szerelmes kocka gyereket meg(akivel még korábban azt tervezték,hogy együtt szöknek meg)egyszerűen hagyja bezárva éhenpusztulni,miközben ő elmegy azzal a helikopterrel,aminek a kocka gyereket kellett volna elszállítania.(A történet szerint a kockagyerek egy Arckönyv-szerű vállalatnál dolgozott,és pont ő volt az,aki megnyerte azt a lehetőséget,hogy elutazzon a főnök szupertitkos skandináviai luxusbungalójába szexrobit tesztelni.)A végkifejlet horrorisztikusságát csak növelte,hogy a kockagyereknek teljesen magányosan élt,a főnök is elég magának való volt,szóval kétlem,hogy bárki is kereste volna őket három napon belül.

Sokszor elgondolkoztam azon,hogy milyen jó lenne egy ilyen robot otthonra.Az összes párkapcsolati problémámat egy pillanat alatt megoldaná.És végre olyan pasim lenne,amilyet akarok és végre vége lenne a súlyos kompromisszumok kötésének.Aha.Megalkotnám Balem Abrasax robot mását.Aztán öntudatra ébredne,meglógna,és leigázná az egész Földet és kiírtaná az emberiséget.Az lenne az igazi horror-robot sztori.Az átlagos nő,aki megrendelt egy,a kedvenc főgonoszáról mintázott,ártatlan szexrobotot...

Domina,vagyis Demóna kalandjai

Megnéztem ezt a Demónát is.Hát,egyszer ez is elfogyasztható volt.

A film alapvetően az emberek és a tündérvilág konfliktusára épül.Ez az erdei tündérvilág meglehetősen érdekesre sikeredett.Kb.3 faj lakja(jó,csak egyetlen db filmről van szó),azok is ilyen kis izék meg a Gyűrűk Urából kölcsönzött faemberek.Összesen van 4 db humanoid lény,azaz demóna és még 3 pici,idegesítő tündérke.Demónáról a fene tudja,honnan került oda,hiszen fajilag nem illeszkedik a többi közé,csak annyit tudunk meg a múltjáról,hogy meghaltak a szülei.Jó,akkor ez biztos valami kihalófélben lévő faj utolsó példánya.

Szóval a kislány Demóna az egyetlen épkézláb humanoid ebben a csodálatos tündérvilágban,nem is csoda,ha rögtön fölkelti az érdeklődését az erdőbe behatoló,onnan szép színes kavicsokat lopkodó Lipót nevű gyerek,aki szintén árva,meg halmozottan hátrányos helyzetű(egy pajtában/csűrben/istállóban él).Demóna és Lipót között idővel szerelem szövődik,de Lipótot nagyzó vágyai idővel kiragadják az idillikus tündérerdőből, hogy annak az öreg királynak a szolgálatába szegődjön,akit egyszer jól elvert Demóna a szárnyaival és az entekkel,mikor az meg akarta támadni a tündérvilágot korrekt kis középkori lovagcsapatával.Az öreg király,mint ahogyan lenni szokott,haldokolni kezdett.Az emlékezetem már nem tiszta,de ha jól emlékszem,Lipót azzal férkőzött be az uralkodó kegyeibe,hogy egy romantikus éjszakán meglátogatta Demónát és letépte a szárnyait,amiket aztán odaajándékozott a királynak,aki így odaadta neki az egyetlen lánya kezét(nem úgy)és a trónt.

A film csavarja abban rejlett,hogy Demónát egy teljesen új módon közelítették meg.Miért lett gonosz?Miért tette amit tett?Csak azért,mert nem hívták meg Auróra,azaz Csipkerózsika szülinapi bulijába?A film szerint szerelmi bánatában lett gonosz,azért mert ez a Lipót nevű szépfiú oly csúnyán elbánt vele,aminek köszönhetően a szíve kővé dermedt.Szóval Demóna nem csak úgy,csípőből volt gonosz(Sajnos a gonosz karaktereket szeretik ezzel elintézni.Miért gonosz?Mert csak!),hanem az őt ért sérelem miatt.Csúnyán elbántak vele.

Aztán következett az a bizonyos szülinapi buli,ahol Demóna megátkozta Csipkerózsikát a már jól ismert átokkal.

Az eredeti meséből ismerten Csipkerózsikát a 3 idegesítő tündérke nevelte föl  mesebeli parasztasszonyokként egy bűbájos erdei házikóban.Vagyis csak próbálták fölnevelni,mert ha nincs Demóna és Holló(Demóna segítője,akit hollóból változtatott emberré,és a történet során még számos más alakot is fölvetetett vele)segítsége, akkor a kislánynak annyi,még egy átlagos pikniket se élt volna túl.

Idővel megbánta tettét,sőt meg is kedvelte "Szörnyit",és az átkot is megpróbálta megtörni,de az végül mégiscsak fogott a lányon.

Csipkerózsika közben még álmai hercegével is találkozott az erdőben.

Csipkerózsikát a türelmi idő lejártával a királyi várba vitték és fölfedték előtte hogy ki is ő valójában.Apja az eltelt évek alatt megbuggyant az örökös háborúzásban,anyja pedig meghalt valamiben.Majd megtalálta azt a bizonyos kézimunka-eszközt,amivel megszúrta magát és csiribí-csiribá,az átok beteljesedett és kómába esett.

A végén volt egy kis csihi-puhi a várban,ahol Demóna fekete bőr dominaszerkóban fenyítette a férfinépet.(Miért van a gonosz tündérboszorka fekete dominaszerkóban a mesefilmben?Hát hogy az apukáknak legyen mit nézniük.Ez itt már a 21.század,bibircsókkal,kócos ősz hajjal meg fekete rongyokkal már lehetetlen eladni egy boszorkát a nézőknek.A királyfik is többek között ezért szoktak izmokat villantani.)Szóval,Demóna megfenyítette az összes férfit.(Tényleg,már csak egy korbács hiányzott volna a kezéből.)Sárkánnyá viszont nem ő,hanem Holló változott.Lipót király meg főgonoszhoz méltóan lezuhant egy magas pontról.És Csipkerózsikát sem a herceg ébresztette föl,hanem Demóna,mivel az átokban érző szívről volt szó,és mivel Demóna igazán szerette a lányt,így ő is föl tudta ébreszteni(nem úgy,mint a herceg,aki szabadkozott,hogy de hát ő még nem is ismeri).A film végén Csipkerózsikát királynővé koronázzák,Demóna pedig visszakapja a szárnyait.(Csak nem valaki szivárogtatott a Jupiter felemelkedése forgatásáról,ahol Caine Wise szintén visszakapta a szárnyait?Simán megtörténhetett volna,mivel a két filmet szinte egyidőben forgathatták.Ez a film 2014-es,és eredetileg a Jupiter is abban az évben jött volna ki.)

Dicséret jár azért,amiért egész kreatív módon hozzányúltak a történethez és kerek egészt csináltak belőle.Demóna háttérsztorija remek.Angelina Jolie viszont elég plasztikul néz ki,mintha egy viaszfigura lenne,szerintem túlságosan is följavították a külsejét,de mivel tündért alakított,így megbocsátható a túl fehér,viaszfigura-arc.

Csipkerózsika amolyan bugyuta kislány,igazából csak végigvigyorogja a filmet,mintha,más kritikákból idézve"be lenne tépve".Bár lehet,hogy evett valami varázsgombát vagy mágikus füvet.A vastag,fekete szemöldöke pedig szépen tönkretette az aranyhajú királylány feelinget.

Az álomherceg igazából az égadta világon nem csinált semmit,csak létezett.Csókolni se tudott,a sárkánnyal megküzdeni se tudott volna,még az kellett volna,lehet sírva fakadva szaladt volna el anyucihoz.Biodíszletnek nem nevezném,mert ilyen kis nyüzüge gyerek,bár aranyos fiúcska,a 16 éves kori énemnek még talán tetszett is volna.Ha jól emlékszem,az őt alakító színész volt Bek az Egyiptom istenei,csudálatosságában csak a Jupiterhez mérhető filmtörténeti gyöngyszemben.

Lipót király a tipikus modern undi fehér férfi,aki a liberális dogmák szerint megérett a pusztulásra(természetesen egy nő keze által).Becsavarodott,agresszív,a feleségét elhanyagolja,hatalommániás,nőt bántalmaz,kizsákmányolja a beosztottjait és még egy fekete férfit is fölpofoz.Talán ez volt a legpropagandisztikusabb eleme a filmnek.Miközben Demóna lelki sérülését nem győzte ápolni a film,addig szó sem esett arról,hogy milyen negatív élmények,rossz beidegződések vezettek el ahhoz,hogy a király olyan őrült legyen,mint amilyen volt.Neki nem volt rossz gyerekkora?Szerelmi bánata?Ez olyan,mint a Jupiterben.Ezerrel megy a női főszereplő mosdatása és sajnáltatása,miközben a férfi főszereplő egy megátalkodott sz@r alak,akinek pusztulnia kell és akinek nincs bocsánat.Ki törődött Lipót király vagy Balem Nagyúr lelkének ápolásával,a gyerek-vagy ifjúkorukban elszenvedett lelki sérüléseikkel?Senki.A végén meg mindkettőt lehajították a mélybe,mint valami szemetet.

A tündérkék rettenetesen idegesítőek voltak,pedig ők feleltek volna a humorfaktorért.Miért nem maradhattak olyan jóságos kis anyókáknak,mint az eredeti rajzfilmben?Persze,haladni kell a korral...De a szőkét simán el tudtam volna képzelni egy műkörömszalonban,akár műkörmösként,akár kuncsaftként.

A látványvilág meglehetősen plasztikra sikerült(Demónát is beleértve).Arról már olvastam,(és tapasztaltam is)hogy nagyon elszaporodtak az elmúlt durván 10 évben a plasztik filmecskék.Amiben minden mű,vagyis CGI.Nem fáradoznak már díszletépítéssel vagy igazi helyszínek keresésével.Az túl macerás és túl drága.Minek fölépíteni egy nyomorult faviskót a törpéknek,ha megrajzolhatjuk a számítógéppel is?Elég csak beküldeni a jelmezbe öltöztetett színészeket egy zárt stúdióba,és a green screen elé terelni őket.Idővel jelmez se kell,mert azt is utómunkával fogják a színészekre applikálni,csak egy zöld pulcsi meg egy zöld gagya.Sőt,a végén már színészekre se lesz szükség,mert azokat is mesterségesen fogják generálni.Statiszta már régen nem kell,vagy legalábbis csak 1-2,amit szépen meg lehet szorozni százzal,ezerrel,tízezerrel vagy millióval a technika segítségével.Mindent összevetve,kevesebb plasztik több lenne,bár szeretem a komputeranimációt,de ami sokk az sokk.Legalább azt a faviskót építsük föl,kérem alássan.

 

Mit vegyek karácsonyra?

Már megint itt a karácsony,vagyis pontosabban lassan de biztosan itt lesz.Mindenkinek megvettem már az ajándékát.Anya meg is mondta,hogy zoknit kér.Apának 3 ünnepe is van decemberben,nyári pizsamát,atlétatrikókat fog kapni meg festek neki egy képet.Esetleg kap még aszalt gyümölcs kosarat meg lepcsánkát,lepcsánkát azt biztosan.Egészen tavalyig csokoládét,bonbont,drágább kekszeket vettem neki,de mióta töröltem ezeket az étlapomról,ezek felejtősek lettek azért,mert különben heteken át ezekkel üldöz.Az alkoholnak biztos örülne,de több tucat üvegnyi szesze van,semmi szüksége még egyre.Nővéremnek mécsestartót vettem almás-fahéjas illatú mécsesekkel,hogy legyen mit égetni.Anya jól lecseszett miatta,mert szerinte sálat kellett volna vennem neki,és egyébként is,mécsese már van.(Kettő is.)De ez karácsonyi!Barna,és egy szarvascsalád látható rajta,de igazi szépségét működés közben mutatja meg.

Az unokaöcsém ajándéka még hátra van.Neki elég komplikált vásárolni.A kisautónak,kisbusznak,kisvonatnak biztos örülne,de ezektől az anyja már frászt kap,mert a lakásukat már elöntötték a különböző járművek.Az apjától úgyis olyat fog kapni.A plüssállatokért annyira nincs oda.A Legó halál drága.A műanyag állatok se villanyozzák föl.Különleges,szupermodern játékcsodákra jelenleg nincs keretem.Mostanában érdekli a Star Wars.De a Star Wars cuccok többnyire drágák.Van BB nemtudomhány robot figura huszonvalahányért meg hatvanvalahányért is,meg Legó SW űrhajók 50-60 valahány ezrekért.Jó,ilyet nem kap.

Nővéreméknél egyébként is súlyos a helyzet.Kicsi a lakás,sok a játék.A lakás leginkább egy fölrobbant játékboltra hasonlít.Nővérem földúlt állapotban próbál rendet tenni,vagy legalábbis félrerakni a nagyját az útból.Vannak dolgok,amik már lejárt szavatosságúak és rengeteg helyet foglalnak,mint a bébitaxi,de tilos őket eltávolítani,mert érzelmileg fontosak.A kis sátor is túl nagy helyen terpeszkedik,unokaöcsém nem is használja, az óriás kék gumilabda van benne,de azt se lehet lebontani.A másik mama állandóan veszi a nővérem által csak "erdei faszságnak" titulált kiadványokat.Kis könyvek,amik egy-egy erdei állatról szólnak,plusz a kérdéses állat műanyag figurája.Csak az ágy alatt 3 hempergett.6000 ft.Nővérem szerint inkább vett volna ruhát helyette a mama.Az állatfigurákkal nem játszik,a könyvekben a mesék borzalmasak,se cselekmény,se előzmény,se katarzis,se befejezés,se kidolgozott karakterek,se izgalom,semmi.Egy nagy,sárga műanyag hever a polcukon.Mi az?A kis házikó teteje az erdei faszságból,de a ház többi részét sose kapták meg.Meg ott van a világ leglazább ízületű pingvinje,amit a Burger Kingben adtak a gyerekmenühöz.Semmire se jó,csak őrült módon pörög a szárnya.A plüssökkel is baj volt.Nincs sok plüsse,de annyi van,hogy a gyerekágy hosszabbik szélét ki lehessen rakni velük.Anya kirakta,nővérem agyhúgykövet kapott,mikor meglátta.Nemrégiben kaptak egy doboz megunt kislányjátékot,amiből előkerült egy műszőrme Olafos zsák.Anya díszpárnát akart belőle varrni,hogy ki lehessen tenni az ágyra.A nővérem tekintete elsötétült,és megmondta,hogy ki ne merje tenni.De csak egy kis szimbólum,hogy látszódjon,hogy gyereké az ágy!Nem látható eléggé?Plüssök,macikás pléd,matricák garmadája az ágykereten,gyerekes fali dekoráció az ágy fölötti falon.Pont még egy Olafos párna hiányzik onnan...A matricák egy külön téma,az elsőket még nővérem ragasztotta fel,de most már elege van belőlük.Arra a kérdésre,hogy mi a lakás stílusa...gyerekes.Nővérem úgy is érzi magát,mint egy óvodában.

De most vissza akarácsonyhoz.

Ellátogattam az egyik barkácsáruházba megnézni a karácsonyi portékákat.Az árak drasztikusan emelkedtek,ami 1-2-3 éve még csak 300-400-500 forint volt,az most már 1000.6 db kis bigyula celofánban,1000 ft!A bolondnak is megéri!Voltak szép,magyar üveg karácsonyfadíszek,de anyám megölne,ha akár egy darabbal is hazaállítanék.A termékek szinte mind ilyen bárgyúcska német stílusúak,nagy,krumplifejű manók meg angyalok.Egyébként izzósoron és új műfenyőn filozofálok.Van két izzósorom,egy rövid,igen régi példány és egy hosszú,kültéri,de ezzel az a baj,hogy túl hosszú a fára.Műfenyők körülbelül ugyanolyanok voltak,mint ami itthon van,volt egy egészen élethű,de az már túl nagy a szobámba.A meglévővel az a baj,hogy ferde a törzse,és billeg,egyrészt a ferdesége,másrészt amiatt,mert elvetemedett a talpa.Még a régi lakóhelyünkön vettük,már több mint 10 éve megvan.Itt vettem nővérem mécsestartóját.Sokáig gondolkoztam egy Mikulásos fölött,de végül ejtettem,hogy nehogy azt higgye,hogya gyerek miatt,és a lakás még gyermetegebbé tétele miatt választottam Mikulásosat.Volt még egy fehér fém szarvasfej-sziluettes,de az nagyon hasonlított az egyik meglévőre,meg egy piros szivecskés,de az inkább volt Valentin napi,mint karácsonyi.Készültem rá,hogy lesz-e ördögös karácsonyfadísz,és igen,lett!5-6 sárga szmájlifej társaságában próbálják eladni,de ugyanaz,mint pár évvel ezelőtt.Kíváncsi lennék rá,ki rak föl ördögöt a karácsonyfára.Vicces kedvű fiatalok?Sátánisták?Ők nem karácsonyoznak,szóval ez kizárva.Pár éve akadt muffin is,de úgy tűnik,az nem volt olyan keresett,mint az ördög.

Ha lesz pénzem még karácsony előtt,akkor lehet megveszem az itt tervezett dolgokat(égősor+műfenyő).

Csak karácsonyi tálat fogok készíteni,az adventi koszorú macerás és egyébként se gyújtjuk meg a gyertyákat.

Álláskeresés

Apa egy év múlva ténylegesen is nyugdíjba megy,ez azt jelenti,hogy egy év múlva megszűnik a szponzorációm,kell valami munka,de sürgősen.

Persze nem mindegy,mi az a munka.

Félreértések elkerülése végett már igazán rosszul esik,hogy ennyi idősen is zsebpénzből élek és az utóbbi időben bekövetkezett infláció miatt ez a zsebpénz még kevesebbet ér mint akkor,amikor kiszabták.

És tegye föl a kezét az,aki számára az ideális munka egy takarítónői állás vagy 3 műszak,egy gyárban,10-12-14 órákon át egy helyben talpon állva.

Sajnos a meghirdetett állások zöme ilyen.Vagy ezeket hirdetik,vagy az "IT kooperációs dizájner",irodavezető és néha az igazgatói állásokat.Szüleim vágya volt,hogy végzettségemnek megfelelően múzeumban,levéltárban vagy könyvtárban helyezkedjek el.A múzeumok rendszerint mindenest keresnek,olyan személyt,aki ha kell,megjavítja a vízcsapot,kisteherautóval fuvaroz,gondozza a múzeum parkját,udvarát bemutató kertjét,tetőt foltoz,vesszőkosarat fon,stb.

Eddig két állásinterjún vagyok túl.Ingatlanértékesítőnek jelentkeztem,mert mégiscsak tisztább és könnyebb munka,mint a takarítónői,és változatosabb,mint a gyári munka.Rugalmas munkaidő,szabad mozgás,lehet pénzt csinálni.Igen,nincs havi fix,viszont nekem az sokkal szimpatikusabb,hogy csinálom,és nem kapom a pénzt.Majd meglátom,hogy hogy megy.

Az első helyet én olyan közepesnek ítélném meg,mint ingatlanirodát.Kedvesen elbeszélgetett velem egy harmincas nő,igaz,csak kb.10 percig.De legalább nem aláztak meg,tettek föl hülye kérdéseket vagy kényszerítettek bűvészmutatványokra.

A második helyen hosszúra nyúlt az interjú,mert már el is kezdődött a betanítás.Kis iroda,nem franchise-hálózat,de szerintük ők be tudnak tanítani,nem úgy mint a nagy cégek,akik kész embereket akarnak,akik azonnal tökéletesen végzik a munkájukat.Ebben az irodában csak 6-an lennénk,meg van egy kiskutya.Már "terepre" is kimehettem,két panellakást megtekintve.

Egyenlőre itt maradok és remélem sikerül karácsonyra pénzt csinálnom.

Címkék: álláskeresés

Ha nincs a Fangirl,sose tudom meg,milyen szexi sorozat a Witch

Fangörllel ismét sok minden történt.

Megszüntette a Gumimacis profilját.

És megduthattam tőle,hogy micsoda szexi sorozat a Witch.

Mi az a Witch?(Vagyis pontosabban W.I.T.C.H.?)

A Witch egy ezeréves(jó,valamikor a 2000-es évek elejéről származó)rajzfilmsorozatvalahonnan a Disney farvizéről.Magyarországon is sugározta a tévé,jó sokáig is ment.5 kislánykáról szól,akikről kiderül,hogy valójában boszorkányok és azthiszem 1-1 elemet uralnak.

A Fangirl beleszeretett az egyik szereplőbe.Nem,nem az egyik lányba.Bár több hejes fiú karakter is volt a lányok mellett,amik ugye ilyen kötelező szereplők a 9-11 éves lányoknak készült rajzfilmekben,de ezt a karaktert sose láttam,valószínűleg azért,mert 1,sose voltam Witch fan,alig láttam belőle pár részt,2,a karaktert bemutató részeket,évadot nem vetítették itthon.A karakter nem más,mint Drake,egy kigyúrt állat szőke Bundesliga-szerű hajzattal,sebhelyekkel és naggyon szexi felsőtesttel(bár nekem nem jön be).Drake fedetlen fölsőteste(csak az?)egyébként a sorozatban is megcsodálható.Akkor már értem,miért szerette annyira az egyik volt osztálytársam ezt...hiszen büntetlenül nézegethetett benne pucér pasikat,hiszen csak rajzfilm,és szigorú,konzervatív szülei gyanútlanul hagyták...(Ez a lány nekem egy kicsit értelmileg sérültnek tűnt,olyan volt,mint egy nagyranőtt kisgyerek egy felnőtt testben,a szülei rövid pórázon tartották.)

Szóval Drake volt élete nagy szerelme pár hétig.Ez a Drake egy annyira népszerűtlen karakter,hogy jó,ha egy fotót találtam róla Google-n.

Jöttek a szokásos,klisés rajzok,születtek a közös gyerekek,sőt még igazán szexi képeket is megpróbált csinálni,ahol melltartóban és mamabugyiban szexelnek.

De végül alkotott Drake-nek egy másik barátnőt,ő meg újra visszatért Vándorhoz.A Drake-s profilját megtartotta,de csak commissonoknak,amúgy mindent letörölt róluk.Most csak a Vándoros profilon van tartalom.

Egyszer valaki megkérdezte tőle,hogy miért ilyen homályosak,pixelesek a föltöltött alkotásai?Hát azért,mert amikor szakított,az összeset letörölte,és a most meglévőket úgy szedegette össze,egyéb helyekről(ismerősök és mások,akik elmentették és kedvelték őket,stb.).Érdekes,nekem az összes fangirl alkotásom megvan még,eredetiben is és digitalizálva is,készültek azok bárkiről is.

Írtam neki!Úristen!

Írtam neki!A londoni utcazenésznek!Jajjajajjj!

Természetesen nem írtam neki semmi olyat,ami fölkavaró,vállalhatatlan vagy oszcén lenne.Próbáltam egy kicsit egyedibb lenni,mint a többi üzenetküldő,hogy szegényke ne mindig ugyanazt a sablont olvasgassa.Szerintem sikerült egy kulturált üzenetet összehoznom amiben nincs szexuális zaklatás,házassági ajánlat tevés és kétértelmű szavacskák.

De nyugodjak meg,ő,ha válaszol,biztos valami sablont fog küldeni.

"Hi!Thank you very much that you like my music and sent this message!You are my greatest fan!I hope we see each other again on the street soon!Bye-bye!"

És mindenki ezt kapja,amitől nagyon különlegesnek érezheti magát...

Mint Heri Kókler,aki meghatottan ölelte keblére a Rokfortos levelet,mikor Hibrid odaszólt neki,hogy ez nem személyes,mindenki ezt a szöveget kapja...

süti beállítások módosítása
Mobil